Robert Burns skót költőnek meglehetősen hányatott sors, sok gond és kevés pénz jutott osztályrészül. Bár az éhezés és a megpróbáltatások már fiatalon aláásták egészségét, nem könnyen hagyta legyőzni magát. Ha csak tehette, vidám életmódot folytatott. Szívesen megitta a bort, és mi tagadás a szépnemet sem vetette meg.

- Nem habzsolja maga túlságosan is az életet? - kérdezte tőle egyszer az orvosa.

- Hát megteszem, ami tőlem telik - mosolyodott el a költő.

- És miről mondana le könnyebben: a borról vagy a nőkről?

- Ez az évjárattól függ.

Könyvjelzőink...

Ha már az előző bejegyzésem témája a japán tárgykultúra volt, gondoltam ismét összegyűjtök néhány alkotásra ihlető könyvjelzőt.

A fenti darabokra nagyon büszke vagyok, mert a saját gyűjteményemből kerültek ki, és Belyart csodás keze munkáját dicsérik.

Programajánló: Szamurájok és gésák a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Múzeumban

Lenyűgöző időutazásban lehet része mindazoknak, akik ellátogatnak a Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Szamurájok és gésák kiállítására, ahol régmúlt idők harcosainak fegyverei és tulajdontárgyai kerültek bemutatásra – a legpompásabb darab egy 1820-ból származó szamuráj díszviselet.

Japán hierarchiára épített társadalmában az emberek sokat vártak el önmaguktól, így az őket körülvevő dolgoktól is. Minden tárgy megalkotását a makulátlanság iránti elszánt sóvárgás vezérelte, és hittek abban, hogy legapróbb használati tárgyaik is árulkodó kifejezői ízlésüknek és jellemüknek. Ebből a kényszerítő erejű nyomásból eredeztethető az a rendkívül magas szintű tárgykultúra, mely az egész világot lenyűgözi, és folyamatos érdeklődésben tartja. Az időszaki kiállítás ezen szigorúan szabályozott rendszer tárgyi kellékeibe enged bepillantást.

A tárlat indítója egy archív fotógyűjtemény, mely a mindennapi élet feudális berendezkedését idézi meg egészen a Meidzsi restaurációig, amikor is alig öt év alatt – európai recept alapján – kiirtották a felkelő Nap országának évszázados hagyományait. Arthur Koestler úgy emlékezett meg erről az eseményről, hogy olyan volt, akár egy durva sebészeti műtét egy felkészületlen testen. Nem csoda hát, hogy a hierarchia összeomlása épp azokat a tendenciákat erősítette, melyek a nemzeti jelleg megőrzésére irányultak. A szamurájok értékrendszere az üzleti moguloktól kezdve a nagyvállalati ingázókon át mindenkire hat, és ma is mértékadó vezérelvként funkcionál, így az ősi múlt skizoid módon fonódik egybe a legmodernebb jelennel.

MAURI KUNNAS: Kutya egy Kalevala

Eredeti cím: Koirien Kalevala

Első kiadás: 1992

Műfaj: gyermek és ifjúsági

Fordító: Jankó Szép Yvette

Kiadó: Cartaphilus Kiadói Kft. 

Kiadás ideje: 2011

Oldalszám: 64

HŐSEBEPOSZ, KALANDREGÉNY, ŐSI MÍTOSZOK ÚJ KUTYABŐRBEN – MAURI KUNNAS ÖSSZETÉVESZTHETETLEN STÍLUSÁBAN.
Hajdanában, réges-régen, akkortájt, mikor világunk gyermekcipőben szaladgált, élt valahol messze földön, Kalevala háza táján egy vad, virgonc kutyafalka, Vejnemöjnen vadóc népe. Szomszédukban, Pohjolában hőzöngő, hitvány farkasnép, kutyák s farkasok földje közt pedig makacs macskanépség éldegélte hét életét. Kutyáink és farkasaink nem élhettek békességben, marakodtak bizony gyakorta, ki az úr az erdők felett. Egymás torkának azonban nem ugrottak, ha nem kellett. Éltek bele a világba, kutya-macska barátságba’.

A könyvről...

MAURI TAPIO KUNNAS
finn grafikus, képregényrajzoló és gyermekkönyvíró

Mauri Kunnas finn gyermekkönyv-író és neves grafikus azzal a merész ötlettel állt elő, hogy nemzetének hős eposzát, a Kalevalát a gyermekek számára is könnyen értelmezhető formába önti. Félretette az emberábrázolást, helyette a főhősöket állatbőrbe bújtatta.

A történet főszereplője vakkantó vén Vejnemöjnen – a természetfeletti erőkkel bíró varázsló és költő – hírét veszi Észak szőrös szívű szüzének és elindul farkas földre, háztűznézőbe. Hiszen öreg eb nem vén eb, és „kis szukácska, kis szakácska, nem árt egy a háztartásba”, jó lesz az még padlót pucolni, cipót sütni, kapcát mosni, ólajtót olajozni, és így hősünknek is több ideje maradna a költészet gyakorlására… Pohjola gyér fogú, sánta úrasszonya azonban csak akkor hajlandó lánya kezét odaadni egy kutyának, ha az elkészíti neki a csodatévő malmocskát, a szampót. Vejnemöjnen azonban nem a kétkezi dolgok mestere, így segítségül hívja barátját, izomagyú Ilmarinent, a fiatal jóvágású kovácsot, aki első látásra beleszeret Észak tündérszép leányába.

Stephen King vall régi múzsájáról, az alkoholról...

Az első tizenkét évet azzal töltöttem,
hogy megnyugtattam magam: „én csak szeretek inni”

"Az alkoholisták úgy építik ki a védelmüket, ahogy a hollandok a csatornáikat. Az első tizenkét évet azzal töltöttem, hogy megnyugtattam magam: „én csak szeretek inni”. Alkalmaztam a világhírű Hemingway-védelmet is. Noha sohasem mondta ki világosan (nem lett volna férfias dolog), Hemingway védelme valahogy így szólt: íróként nagyon érzékeny fickó vagyok, de ugyanakkor férfi is, és igazi férfi nem enged teret az érzékenységének. Ilyesmit csak a nyafik tesznek. Ezért hát iszom. Hogyan nézhetnék szembe másképpen a létezés iszonyatával, és folytathatnám a munkámat? Mellesleg, a fenébe is, kézben tartom a dolgokat. Egy igazi férfi erre mindig képes.

Azután a nyolcvanas évek elején a maine-i törvényhozás megalkotta a visszaváltható üvegekre és dobozokra vonatkozó törvényt. Ahelyett hogy a szemétbe kerültek volna, az én félliteres Miller Lite dobozaim egy műanyag tartályban halmozódtak a garázsban. Egy csütörtök este kimentem, hogy kihajítsak néhány elesett hőst, és láttam, hogy ez a tartály, amely hétfő este még üres volt, mostanra csaknem megtelt. Mivel pedig én voltam az egyetlen ember a házban, aki Miller Lite-ot ivott…

Egon Schiele és kora a Szépművészetiben

„A művészet sosem lehet modern, a művészet mindig csak örökkévaló lehet.”

EGON SCHIELE

A korai expresszionizmus utolérhetetlen figuratív festőjének több mint 50 alkotását tekinthetjük meg a Szépművészeti Múzeumban Egon Schiele és kora címmel. A tárlat nemcsak azért különleges, mert a bécsi Leopold Múzeumból származó képeket mutatja be, hanem azért is, mert olyan festményeket, rajzokat és akvarelleket is tartalmaz, melyek eddig csak magángyűjteményekben szerepeltek. A két termet megtöltő művek mellett olyan kortársak munkái is bemutatásra kerülnek, mint Gustav Klimt és Oscar Kokoschka. A képcsarnok számos fotón, életrajzi ismertetőn, és egy 30 perces osztrák dokumentumfilmen keresztül tárja fel Egon Schiele rendkívül rövid, ám annál gazdagabb életútját.

A budapesti kiállítás két nagy teremben tizenkét témára bontva tükrözi az alkotó alig egy évtizedig tartó karrierjét. A rendíthetetlen önértékelésű ifjú festőzseni már 16 évesen a Képzőművészeti Akadémia legifjabb tanulója, de elviselhetetlen személyiségével és a művészetről alkotott elképzeléseivel hamar megutáltatta magát tanáraival. Unta az antikok másolását és a régimódi technikák végtelen ismétlését, ráadásul meg volt győződve saját rendkívüliségéről. Leginkább Gustav Klimt képei ejtették ámulatba, akit kezdetben másolt, de hamar rátalált egyedi és utánozhatatlan stílusára.

Szakállal, vagy nélküle?

Barátnőmmel szenvedélyesen tudunk vitatkozni arról, hogy vajon a férfi szakállal, vagy szakáll nélkül az igazi. Az új évezred sajnos nem tett jót a régi divatnak, mert egyre kevesebb férfi mer magán viselni nemi jellege ékét, pedig kutatások is bizonyítják, hogy a jól megválasztott szakállt a nők igenis vonzónak tartják. És hogy mit keres a könyvesblogon egy korántsem intellektuális téma?
Mindennek az oka Ungvári Tamás !

Nemrég találtam ugyanis egy gyöngyszemet tőle egy rég elfeledett könyvében, ami azonnali megosztásra ihletett, hogy egyszer és mindenkorra ledöntse a tévképzeteket és rendet tegyen Éva lányainak és Ádám fiainak túlmodernizált fejében.

Kedves barátnőm, Enikő ezt a bejegyzés neked ajánlom szeretettel. . .

SZAKÁLL

A szakáll, funkcióját tekintve ugyanazt a szerepet játssza a férfiaknál, mint az ajak- és arcfesték a nőknél. Mert csak eredete szerint természetes képződmény. Igazíttatlanul, borotválatlanul, nyesetlenül semmit sem ér. Nem tölti be hivatását, s még csak kényelemmel sem szolgál. A nyíratlan szakáll belelóg a levesbe, kiszűri a tésztát, tisztántartása is kockázatos . . .

A gondozott szakáll ellenben bizonyos meghatározott keretek között „szabadon választható" forma - takarhatja (s ezzel kiemelheti) az állat, egybefolyhat a bajusszal, összekötheti a hajat az arccal, kopaszság esetén meglepő férfiasságot sejtet.
S még világnézet is a maga primitív nyelvén.

Kinek nincs szakálla? A fegyveres testületek tagjainak. Magas hivatalnokoknak. Képviselőknek. A televízió bemondóinak, akiknek ugyebár nem lehet egyéniségük, minthogy intézményt képviselnek. A szakáll, e harcias látszatú növény teljesen civillé teszi az embert, holott a civilizáció fejlődése tökéletesítette a borotvát. Már nem a meztelen arc: a szakáll a luxus.

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Eredeti cím: The Brief Wondrous Life of Oscar Wao

Műfaj: kortárs szépirodalom

Első kiadás: 2007. 

Fordító: Pék Zoltán

Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2013.

Oldalszám: 332

Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet.

Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fukú, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátornak, amiért súlyos árat fizetett.

A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt. Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

A könyvről:

A kortárs szépirodalom legegyedibb hangja, Junot Díaz nem túl termékeny író, hiszen az elmúlt két évtizedben mindössze három könyve jelent meg: a Fulladás című novelláskötete 1996-ban került kiadásra, majd Oscar Wao rövid, de csodálatos életének regényével jelentkezett 2007-ben, legutolsó műve, az Így veszíted el 2013-ban került a magyar könyvesboltokba, és hamar igen nagy közönségsikert aratott. A kritikusok elismerését azonban Oscar Wao történetével vívta ki, melyet Pulitzer-díjjal is jutalmaztak, írását pedig a New York Times adrenalin-meghajtású prózaként aposztrofálja.

A szexualitástól sistergő történetben Oscar azon tinédzserek gyötrelmes mindennapjain át kalauzol minket, akik kilógnak a sorból, beilleszkedési problémáik miatt igazi társasági sünök, karakterében sok kezdeményezésre képtelen, kicsúfolt, túlsúlyos fantasy rajongó fiú ismerhet magára, aki a szex terén épp igencsak „aszályos” időket él meg. Próbál ismerkedni, de erőfeszítései csúfos kudarcokban végződnek, egyedül írói karrierjébe vetett hite tartja fent maradék önbecsülését, az a vágy, hogy egyszer majd ő lesz a dominikai Tolkien.

Kötelező két perc dominikai történelem Junot Díaz tollából

"Azoknak, akiknek kimaradt kötelező két másodperc dominikai történelem: Trujillo, a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátora 1930 és 1961 között uralkodott a Dominikai Köztársaságban engesztelhetetlen, könyörtelen brutalitással. Trujillo (ismerték még El Jefe, azaz „A Főnök", de Bukott Marhatolvaj és Faszfej néven is) pocakos, szadista, disznószemű mulatt volt, aki fehérítette a bőrét, és imádta a Napóleon korabeli férfidivatot; a DK politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági életének szinte minden aspektusát a kezében tartotta az erőszak, megfélemlítés, mészárlás, nemi erőszak, kooptálás és terror hatásos (és ismerős) elegyével; úgy kezelte az országot, mintha egy ültetvény lenne, ő pedig a gazda. 

Első pillantásra a latin-amerikai vezető prototípusa, ám hatalma végzetesnek bizonyult sok olyan tekintetben, amelyet kevés történész vagy író ragadott meg igazán, sőt merem állítani, hogy elképzelni sem tudott. Nekünk ő volt Szauron, Arawn, Darkseid, az Első és Utolsó Diktátor; egy olyan különös, olyan perverz, olyan rettenetes alak, hogy még egy tudományos-fantasztikus író sem tudott volna ekkora faszt kitalálni. Emlékezetes arról, hogy a Dominikai Köztársaság MINDEN LÁTVÁNYOSSÁGÁNAK A NEVÉT MEGVÁLTOZTATTA a saját dicsőítésére (Pico Duarte így lett Pico Trujillo, és így lett Santo Domingo de Guzmán, az első és legrégibb város az Újvilágban Ciudad Trujillo); hogy a nemzeti örökség minden szeletéből gonosz monopóliumot csinált (és ez hamar a bolygó egyik leggazdagabb emberévé tette); hogy kiépítette a félteke egyik legnagyobb hadseregét (a tagnak bombázószárnyai voltak, a kurva életbe); hogy megdugott minden dögös bigét, akit csak meglátott, még az alárendeltjei feleségeit is, nők ezreinek ezreit; hogy elvárta, nem is, kikövetelte népe feltétel nélküli tiszteletét (a nemzeti szlogen árulkodó módon „Isten és Trujillo" volt); hogy úgy vezette az országot, akár egy tengerészgyalogos-kiképzőtábort; hogy minden ok nélkül megfosztott barátokat és szövetségeseket rangtól és tulajdontól; hogy szinte természetfeletti képességekkel rendelkezett.

Kiemelkedő eredményei közé tartozik: az 1937-es népirtás a haiti és haiti-dominikai közösségben; az egyik leghosszabb és legártalmasabb USA által támogatott diktatúra a nyugati féltekén (és ha mi, latinok, bármiben jók vagyunk, akkor az USA által támogatott diktátorok elviselésében biztosan, úgyhogy ezért a sikerért nagyon is megdolgoztunk, az argentinok és chileiek még mindig fellebbeznek); az első modern kleptokrácia létrehozása (Trujillo már azelőtt Mobutu volt, hogy Mobutu maga Mobutu); amerikai szenátorok módszeres megvesztegetése; és végül, de nem utolsósorban a dominikai nép modern állammá kovácsolása (elérte azt, amit a tengerészgyalogos kiképzői a megszállás alatt képtelenek voltak)."

Részet Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete című könyvéből

MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a Magyar Nemzeti Galériában

Páratlan kincseket tekinthetünk meg a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a kivételes kiállítás az év egyik legfontosabb kulturális eseménye. A Galéria fennállása óta soha nem volt még ilyen átfogó tárlat, ahol az impresszionizmus és posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mesterműveit láthatjuk egy helyen. Cézanne, Gauguin, Van Gogh, Pissarro, Monet, Degas, Renoir az egyik oldalon, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Fényes Adolf, Mednyánszky László legismertebb képei a másikon. Szinyei Merse Pál egyik legszebb képét, a Majálist pedig külön erre az alkalomra restaurálták. Több százan dolgoztak azon, hogy a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködése révén bemutatható legyen ez a páratlan gyűjtemény.

Abban a szerencsében volt részem, hogy bejutottam a zártkörű megnyitóra, és az ilyen lehetőség mindig különleges élmény, áthatja valami láthatatlan emelkedettség. Egyedüli aggodalmam a férjem volt, aki bár kedveli a festészetet, az impresszionistákra pontosan úgy reagál, mint a párizsiak az irányzat megszületésekor: értetlenséggel. Később az is feltűnt, hogy a megnyitón szokatlanul kevés volt a fiatal, mintha a festészet kihalás szélén álló műfaj lenne, mely nem képes megragadni a 30 év alatti korosztály figyelmét. A feszültségem szerencsére hamar feloldódott, mikor megláttam beözönleni az örökké késő ifjúságot, akik ülőhely és ünneplő öltözet híján a maguk természetességében ültek le a múzeum lépcsőjére. Izgatottságuk és türelmetlenségük szinte kézzel fogható volt, alig várták, hogy találkozhassanak végre a nagy mesterek halhatatlan műveivel.

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Eredeti cím: The Stationary Ark
Első kiadás: 1976
Műfaj: Ismeretterjesztő
Fordító: dr. Pesthy Gábor
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2003, 2013.
Oldalszám: 206

1976-ban, amikor Durrell ezt a könyvét írta, már javában működött saját állatkertje, de számos terve és vágya akkor még csak elképzelés volt a számára. Azóta ezek a vágyak valóra váltak: megépült a korszerű állatkórház és a biológiai laboratórium. Felépült a tágas hüllő- és kétéltű bemutató és szaporító részleg. A korábbi kartotékos adatnyilvántartási rendszer helyett ma már korszerű számítógépes hálózat működik. Új tágas és látványos állatbemutatók épültek, amelyek minél szélesebb körben igyekeznek kielégíteni a bennük élő fajok természetes igényeit. Létrejött az a nemzetközi oktatási központ, amely a világ minden tájáról odaérkező diákokat oktatja a ritka és kipusztulófélben lévő fajok fogságban történő szaporítására és visszatelepítésére. A Jersey Állatkert eredményes szaporító munkájának köszönhetően néhány fajt már sikerült is visszatelepíteniük eredeti élőhelyeikre: pl. a fekete oroszlánmajmocskát, vagy a mauritiusi rózsaszín galambot.

Gerald Durrell könyvei ma is aktuálisak; emberek százainak és ezreinek szereznek maradandó élményeket a világ minden táján. A Jersey Állatkert ma is vezető szerepet tölt be a ritka és kipusztulófélben lévő állatfajok megmentéséért folytatott fogságban történő szaporítási és visszatelepítési programokban. Az állatkert jelenlegi vezetése és összes dolgozója nap mint nap azon fáradozik, hogy a Durrell által kitűzött célokat minél teljesebb körben megvalósítsák. A tröszt nemzetközi oktatási központja évről évre újabb szakembereket képez, akik azután hazájukba visszatérve az eredeti élőhelyeiken igyekeznek megmenteni a kipusztulófélben lévő fajokat, vagy a világ valamelyik állatkertjében segítik a veszélyeztetett fajok fogságban történő szaporítását.

A könyvről:

Gerald Durrell, az 1995-ben elhunyt brit zoológus írásai első magyarországi megjelenésük óta folyamatosan kaphatók. Durrell méltán népszerű a magyar olvasók körében, hiszen humoros ismeretterjesztőin generációk nőttek fel, és sajátították el rajtuk keresztül a természetvédelem elkötelezett szemléletét. A magyarul először 2003-ban megjelent kötet nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy megváltoztassa az állatkertekkel kapcsolatos gondolkodásmódunkat. Igazi herkulesi feladat ez, mert nemcsak a fogságban tartás ellen küzdő civileket kell meggyőznie az intézményesített vadállattartás szükségességéről, de a szakmabeliek elé is kénytelen odavetni a kesztyűt. És bár a könyv 1976-ban íródott, döbbenetesen időszerű gondolatokat fogalmaz meg. Vidákovits István, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa egyenesen úgy fogalmaz, hogy minden állatkert-igazgatónak és állatkerti dolgozónak kötelező olvasmánnyá tenné.

A legtöbbünk képzeletében az állatkertek valóságos börtönként jelennek meg, ahol az állatok szűk és bűzös celláikban várják a megváltó halált. A legszomorúbb helyzetük azon főemlősöknek van, akiket kiragadtak eredeti élőhelyükről – az ő szomorú pillantásuk a legkérgesebb szívű látogatót is együttérzésre sarkallja. Ezzel éles ellentétben áll viszont, hogy ha megkérdezünk három járókelőt, hogy mire is valók az állatkertek, kettő közülük garantáltan a „szórakoztatást” jelöli meg legfőbb célként.

Durrell szerint azonban a viktoriánus mutatványos állatkertek ideje végérvényesen lejárt, és az intézményeket nem lehet tovább úgy kezelni, mint egy-egy város státuszszimbólumát. A tudós hamar a tettek mezejére lépett, és a Jersey szigetén létrehozott parkjában elvei igazát a gyakorlatban is bizonyította. Véleménye szerint a vadállatok tartása mindenekelőtt a faj lehető legalaposabb tudományos tanulmányozását teszi lehetővé. A fokozottan veszélyeztetett fajok számára létrehozott tenyészcsoportok biztosíthatják a kipusztulás elkerülését, a visszatelepítési programok pedig lehetőséget teremtenek a természetes környezetükben való fennmaradásra.

Könyves kuckók gyerekeknek

Földes András: Erőss Zsolt – A Himalájánál magasabbra

Műfaj: életrajz

Kiadó: Libri Könyvkiadó

Hazai kiadás: 2012, 2013

Oldalszám: 422

Erőss Zsolt beállt a Mount Everest csúcsa felé kanyargó sorba. Mi volt az a parancs, ami az éjszaka közepén kilökte az embereket a hálózsák melegéből, hogy sipító tüdővel feltuszkolja őket a fagyott, sötét és kemény világvégére? A lassú mozdulatokból, a kétségbeesetten rángó szívből nem lehetett kiolvasni a választ. Az élet alapvető kérdéseire ugyanis nincs felelet. Miért ébred fel az ember, ha tudja, hogy majd elalszik, miért szeret, ha elmúlik a hevület, és miért él, ha a végén biztosan meghal? Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a legutolsó expedícióig. Az alpinizmus mellett feltárul előttünk Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus világa, amelyek évtizedek alatt a hegymászó második otthonává váltak. A könyv azonban akkor is lenyűgöző lenne, ha főszereplője ki sem lépne a kertjéből. Erőss Zsolt nem csak azt meséli el, hogyan hódította meg első magyarként a világ legmagasabb csúcsát, hanem azt is, hogy miért nem esett kétségbe egyik lábának elvesztése után, és miért volt egyértelmű, hogy folytatnia kell a hegymászást. A neves alpinista kalandjait, életét olyan bölcs eltökéltség hajtja, amely ötleteket adhat számunkra is, hogyan váltsuk valóra vágyainkat a Föld egy távoli pontján, vagy akár egészen közel. "Nem zaklat fel, hogy elveszítettem a lábam. Amikor pörögtem, zuhantam a sziklák közt, meg is halhattam volna. A baleset után annyit mondtam a feleségemnek, örülök, hogy élek. Bárhogyan is, de élek, és ez a lényeg." A regényes életrajz írója, Földes András amellett, hogy Erőss Zsolt barátja, hegymászó is. Elkísérte őt néhány expedíciójára, hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot.

A könyvről...

Földes András újságíró

Földes András könyvének szomorú aktualitása van, mert bár nem emlékiratnak készült, mégis azzá lett. Írásában egy olyan kivételes ember élettörténete bontakozik ki előttünk, aki rendíthetetlen szenvedéllyel képes volt tudatosan alakítani sorsát, s ugyan végzetét nem kerülhette el, teljes, kihívásokkal és célokkal teli életet élt.

Erőss Zsolt a világviszonylatban is ismert és elismert hegymászó zseni egész életét a hegyek hipnotikus bűvöletében élte. Gyermekkorát a hűvös éghajlatú Gyergyói-medencében töltötte, mely a mai Románia egyik legzordabb területe. A szerző csibész kisfiúnak mutatja be Erősst, aki igen korán túrázni kezd, szánkózik, síel, de mindenekelőtt felfedez. Dohányzik és csavarog, miközben imádja a sziklamászást, és a helyi tűzoltóraktárból cseni el az új hobbijához szükséges köteleket.

Gyermekkori képek Erőss Zsolt albumából

A gyermekkori emlékekkel indított életrajz csak az első oldalakon szentimentális, hamar rátér azokra az eseményekre, melyek megalapozták az alpinista határozott és sokszor kérlelhetetlenül makacs jellemét. A bevándorló székely az anyaországba érve hirtelen románná lesz, nehezen talál munkát, a család anyagi keretei pedig igencsak szűkösek. Később mikor ipari alpinistaként helyezkedik el, a megnégyszereződött fizetéséből már finanszírozni tudja első expedícióját. Társai legnagyobb megrökönyödésére azonban nincs nála sátor és hálózsák, és a csontig hatoló hideg éjszakákat a hátizsákján összegömbölyödve saját készítésű hó barlangjában tölti. Mindezt nem hanyagságból vagy lustaságból tette, hanem egyszerűen ezekre a felszerelésekre már nem futotta a költségvetésből, ahogy a csúcsmászásokhoz szükséges engedélyek kiváltására sem.

Kiváló fizikumának köszönhetően extrém teherbíró képességgel rendelkezett, sikerorientáltságához pedig kétség sem férhetett. Sokszor, és sokat kockáztatott, az embert próbáló körülmények újabb és újabb kihívások vállalására ösztönözték, és talán pont ezért válhatott Magyarország vezető expedíciós hegymászójává. Legnagyobb szakmai bravúrja azonban nem az Everest csúcsmászása, hanem a Nanga Parbat meghódítása oxigén és serpák segítsége nélkül, habár az engedélyek ismét hiányoztak, szólómászásával beírta magát a hegymászó történelembe.

Beszámoló: Magyar fotóművészet az új évezredben

„A mai nappal a festészet meghalt!” – így kiáltott fel Paul Delaroche a francia festőművészet egyik legnagyobb alakja, mikor meglátta az első dagerrotípiákat. Festők százai dobták el az ecsetet, és tették magukévá az új technikai eljárást mely igen jó üzleti befektetésnek bizonyult. A portrékészítés korábban úri passzió volt, Louis Daguerre és Nicéphore Niépce közel egy évtizedes kutatómunkájából született felfedezés azonban lehetővé tette, hogy a társadalom legkülönbözőbb rétegei hódolhassanak a fényképészetnek és néhány perc alatt hozzájussanak dicső képmásukhoz.

Tagadhatatlan gyakorlati haszna mellett azonban a laikusokban felmerülhet a kérdés, hogy egy fénykép lehet-e egyenrangú valaha a festménnyel. Meg tudja-e tölteni tartalommal, és válhat-e maradandóvá? Nos, a választ a kiállítás első képeinek megtekintésekor bátran megadhatjuk, de ha még mindig kételkednénk, a tárlatvezetés során megtudhatjuk, hogy a világ legdrágább fotója közel 100 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a Christie`s aukciós házban. Bár a technika lehetőséget ad a sokszorosításra, a kópiák megsemmisítése révén ezek a rendkívül drága művészeti alkotások egyedi darabokká válnak.

Gyors hangulatjelentés a 84. ünnepi könyvhétről

Ismét szakadt az eső a könyvhéten, bár ez nem újdonság. A szorgos látogatok idejét sem tudják mikor volt olyan alkalom, mikor ne esett volna. A kiadók is készültek a rendkívüli időjárási viszonyokra, mindenkinél ott lapul egy-egy biztonságot adó takarófólia.

De eső ide vagy oda, a könyvhét a betűfalók valóságos paradicsoma, ahová akkor is érdemes kimenni, ha kevés pénz lapul a zsebünkben.

Szinte minden kiadó kedvezményes áron kínálja könyveit. Egyik legkedvesebb szerzeményem Richard Dawkins: Az Ős meséje, mely eredetileg 9990 forintos áron vesztegettek, most megkaptam 2000 forintért.

Akinek esetleg ez is túl sok, nos ne keseredjen el, ők sem maradnak könyv nélkül. 500 forintos rendkívüli akciók keretében egész nyári regénykészletünket beszerezhetjük. 1000-2000 forint körül juthatunk hozzá olyan albumokhoz, melyeket az áruk miatt a könyvesboltokban maximum csak sóhajtva megsimogatunk.

Andrea Hirata: A végletek szigete - avagy hőstörténet az iskoláról...

Eredeti cím: Laskar Pekangi

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás: 2009.

Fordító: Szántó András

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Hazai kiadás: 2013

Oldalszám: 320

A kalandokkal tarkított, egyes szám első személyben elmesélt, helyenként mitologikus regény a szerző személyes élményein alapul. Ahogy a szemünk láttára felcseperedő fiú látja-láttatja, tanúi lehetünk két elkötelezett pedagógus, az öreg iskolaigazgató és a fiatal tanítónő hősies helytállásának, elbeszélőnk, a tehetséges szegény fiú és a gazdagok világából a nyomorúságos iskolába „menekülő” bakfis szerelmének, találkozhatunk mágussal, a jó és a gonosz erőivel, a minden akadályt leküzdeni kész tudásvággyal. És nem utolsósorban csodákkal, amelyekről kiderül, hogy igazi csodák nincsenek, mert csak igazi erőfeszítések árán születhet siker.

A mesésen szép indonéz Belitung a földkerekség egyik ásványi kincsekben leggazdagabb szigete. A dúsgazdag szigetlakók világától elszakadva, az ónbánya szomszédságában mégis koldusszegény iskola küszködik a fennmaradásért, hogy a legszegényebb családok gyerekeit okíthassa. Történetünk kezdetén egy szellemi fogyatékos kisfiú érkezésének köszönhetően jön össze tíz gyerek, hogy végre megkezdődhessen a tanév.

A könyvről...

Hosszú utat tett meg a közgazdásznak induló indonéz születésű Andrea Hirata, aki talán maga sem gondolta volna, hogy egyszer író válik belőle. Régóta szeretett volna emléket állítani két tanárának, akik önfeláldozó pedagógusi tevékenységükkel megváltoztatták az egész életét. Könyve nem azért íródott, hogy valaha is kiadják, egy régi ígéret hívta életre, és csak a véletlennek köszönhető, hogy a világ is megismerte.

"Első tanulságul azt tudtuk meg Pak Harfantól, hogy meggyőződéssel és erős vággyal, szilárdan álljunk ki álmaink megvalósításáért. Meggyőzött bennünket, hogy szegénységben is lehet boldog az élet, amíg az ember tiszta lélekkel ad, mint elvesz, és annyit ad, amennyi csak telik tőle." 

A végletek szigete olyan szumátrai gyermekek történetét követi végig, akik európai ésszel szinte felfoghatatlan mélyszegénységben élnek. Ami nekünk alapjog, Belitungban áldozatos döntés. Generációról generációra öröklődik a nélkülözés, a nyolcgyermekes szülők még nem minősülnek nagycsaládosnak. Az utódok munkájára ugyanolyan szükség van, mint a felnőttekére, ezért amikor egy szülő úgy dönt, egyik gyermekét taníttatja, komoly munkaerő kieséssel kell számolnia. Szumátra legnyomorúságosabb és legeldugottabb helyéről érkeznek a nebulók, ha egyáltalán érkeznek, mert a több mint 100 éves Muhammadiyah Általános Iskola puszta léte is csak egy hajszálon függ. Össze kell ugyanis gyűlnie legalább tíz kisdiáknak ahhoz, hogy az osztály elindulhasson. A sors furcsa fintora, hogy egy értelmi sérült társuk csatlakozásával dől el a csapat – és egyben Andrea Hirata – sorsa, és ha ő nincs, akkor a szerző feltételezhetően teherhordóként vagy halászként keresné most a kenyerét.

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el... - avagy a klón meghal, hogy te élhess!

Eredeti cím: Never Let Me Go
Műfaj: szépirodalom / dráma / (sci-fi)
Első kiadás: 2005.
Fordító: Kada Júlia
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2006 (Új-Palatinus gondozásában),   2011.
Oldalszám: 301

A harmincas évei elején járó Kathy gyermekkorában a festői angol vidéken nevelkedett, a Hailsham nevű magániskolában. Itt a gyerekeket óvták a külvilágtól, és arra tanították őket, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük, jólétük nem csupán önmaguk számára döntően fontos, hanem a társadalom számára is, melynek tagjaivá lesznek. Kathy már jó ideje túllépett az idilli múlton, ám amikor váratlanul felbukkan az életében két iskolai barátja Hailsham-ből, többé nem áll ellen az emlékek csábításának. Így hát mialatt megújul, és megszilárdul barátsága Ruth-szal, és miközben Tommy iránti egykori tinivonzalmát tápláló érzések kezdenek szerelemmé érni, Kathy felidézi a Hailsham-ben töltött évek emlékeit.

A könyvről:

Kazuo Ishiguro napjaink egyik legjelentősebb
kortárs angol prózaírója.

A TIME magazin hangzatos ajánlója szerint az évtized legjobb angol nyelvű regényét kaptam ajándékba egy évvel ezelőtt a férjemtől. Valamiért azonban mindig húztam-halasztottam az olvasását. Talán a borító miatt, ami azt sejteti, hogy egy „nagyonlányregényes” történetet fogok kapni, és épp nem voltam pityogós romantikus hangulatba? Fene tudja…
Néhány napja azonban belefogtam és igen hamar a végére is értem, pedig az elejét megszenvedtem.
Beigazolódott a gyanúm, az iskolás évek érdektelen kis történeteinek hosszú kifejtése igazi türelempróba volt, és nem értettem hová akar kilyukadni az író. Azt sem igazán tudom megmondani mikor kezdett el tetszeni a könyv, talán túl voltam már a felén is, amikor végre kapcsolódni kezdtem hozzá.

Azt persze az elejétől fogva lehet tudni, hogy nagy volumenű a sztori háttere, és már az első oldalaktól egyértelművé vált, hogy az „adományozás” alatt a szervdonációt értjük.
A regény úgy korszerű, sőt korát meghaladó, hogy közben söprögetnünk kell róla a viktoriánus időkből megmaradt port. Ezt a kontrasztot egyrészt rendkívül izgalmasnak találtam, másrészt ember közelibb és átélhetőbb lett a történet. A legmodernebb géntechnológia nyomja rá a bélyegét a szereplőkre, mégsincsenek benne tudományos leíró részek, chipek és szuper számítógépek. Merthogy a regény nem erről szól, a központban mindvégig az ember áll, és bár az alapötlet sci-fi jellegű, mégis hozzá az égvilágon semmi köze.

Andrew Nicoll új könyve magyar helyszíneken is játszódik...

"We were in Pest when this story began. Christ, was it Pest? It might have been Buda. One of them is up the hill and the other one is across the river. " - így kezdődik Andrew Nicoll legújabb könyve. Megkérdeztük a GABO kiadót, hogy tervezik-e a regény kiadását, és igen megörvendeztettek bennünket azzal a hírrel, hogy nemcsak tervezik, de már le is van fordítva. A szöveg jelenleg a szerkesztési fázisnál tart, kora ősszel várható a boltokba kerülése.

És a magyar cím: Ha ezt olvasod, én már nem leszek 

Olvass bele angolul ITT.

Nick Baker: Új amatőr természetbúvár - valamint gondolatok az ismeretterjesztés új generációjáról...

Eredeti cím: The New Amateur Naturalist
Műfaj: Természettudományos ismeretterjesztés
Első kiadás: 2004.
Fordító: Zölei Anikó
Kiadó: GABO
Hazai kiadás éve: 2006.
Oldalszám: 288

Ha a természetet szeretnénk megismerni, számos készségünkre, kutatási és megfigyelési módszerek ismeretére és ötvözésére lesz szükségünk. A televízió képernyőjén is feltűnt Nick Baker megosztja terepen szerzett tapasztalatait minden korosztálybeli szárnypróbálgató természetbúvárral. A világ számos pontján gyűjtött élményei segítségével mi is felfedezhetjük, mit jelentenek az állatok nyomai, miről árulkodnak életjeleik, életmódjuk vagy éppen a hangjuk. Az Új amatőr természetbúvár gyakorlatias és érdekes tanácsokkal szolgál arról, - hogyan válasszuk meg az öltözetünk és felszerelésünk darabjait, - hogyan lássuk át az állat- és növényvilág rendszertanát, - milyen, otthon is végrehajtható kísérletek és tevékenységek szemléltetik az elméletet, - hogyan figyeljünk meg emlőst, madarat, hüllőt és kétéltűt vagy éppen növényeket.

A könyvről:

Talán mindannyian emlékszünk még David Attenborough lélegzetelállító természetfilmjeire, amikor a hetente vetítendő epizódok során ott toporgott a televízió előtt az egész család. A tisztes angol úriember munkásságának köszönhetjük, hogy a tudomány úgy ugrott le a fennkölt akadémiai magasságokból a mindenki számára érthető közkincsbe, hogy közben nem sérült hitelessége, és nem vált a természettudomány vásári karikatúrájává. Attenborough ékes angolságát a pár éve elhunyt Végvári Tamás baritonja tette teljessé, és bár a világhírű tévés időnként lehasalt a porba, mikor felállt, úgy nézett ki, mint aki épp kedvenc szalonjába indul az öt órai teára.

Junot Díaz könyvbemutató