Első kiadás: 2009.
Műfaj: Szórakoztató irodalom
Fordító: Sóvágó Katalin
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadások: 2012
Oldalszám: 372
Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane. Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna. A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.
"Páratlanul lenyűgöző megidézése a salemi boszorkánypereknek... Mindenekelőtt pedig pokolian jó sztori, amely egy vérbeli krimi sodró lendületével hántja le a történelem rétegeit, hogy megláthassuk önmagunkat. Egyetlen percet se bántam meg, amit Deliverance világában töltöttem." - (Michael Fraser, Joseph Beth Booksellers).
A könyvről...
Mikor Philippe Djian könyvében (Betty Blue) kritikus elé kerül a főhős első regénye, a szigorú ítész ezen sorok kíséretében küldi vissza a kéziratot: "Tisztelt Uram!
Több mint két évtizede vagyok lektor ennél a kiadónál. Elhiheti, olvastam jó, és kevésbé jó kéziratokat. Ám egyikük sem hasonlítható ahhoz, amit Ön, fittyet hányva a jó ízlésnek, küldött nekünk.Gyakran írok új szerzőknek, hogy elmondjam, mennyire csodálom munkájukat. Az ellenkezője még sohasem esett meg. Ön azonban túlmegy minden határon. Írása sok tekintetben a lepra előjeleit idézi fel bennem, ezért mély utálattal küldöm vissza ezt az undorító virágot, amit regénynek vélt. Mivel a természet olykor szörnyűségeket teremt, bizonyára egyetért velem abban, hogy egy tisztességes ember kötelességének érzi az ilyen anomáliák megszüntetését. Elhiheti, nem fogok hallgatni a szüleményéről. Mindazonáltal roppantul sajnálom, hogy ez a valami nem térhet vissza oda, ahonnan nem lett volna szabad kijutnia: az Ön agyának valamely ingoványos vidékére gondolok."
És hogy jön ez ide?
Nagy izgalommal vártam ezt a könyvet. A témaválasztása csillagos ötös, hát még az a plusz információ, hogy a szerző rokonságban áll Elisabeth Howe-al és Elisabeth Proctorral, akiket a salemi boszorkányperek idején kötél általi halálra ítéltek. Családi szálak, személyes kötődés, jó iskolák... EZ AZ! Minden adott ahhoz, hogy egy remekbeszabott regénnyel találkozzunk!!!
Több mint két évtizede vagyok lektor ennél a kiadónál. Elhiheti, olvastam jó, és kevésbé jó kéziratokat. Ám egyikük sem hasonlítható ahhoz, amit Ön, fittyet hányva a jó ízlésnek, küldött nekünk.Gyakran írok új szerzőknek, hogy elmondjam, mennyire csodálom munkájukat. Az ellenkezője még sohasem esett meg. Ön azonban túlmegy minden határon. Írása sok tekintetben a lepra előjeleit idézi fel bennem, ezért mély utálattal küldöm vissza ezt az undorító virágot, amit regénynek vélt. Mivel a természet olykor szörnyűségeket teremt, bizonyára egyetért velem abban, hogy egy tisztességes ember kötelességének érzi az ilyen anomáliák megszüntetését. Elhiheti, nem fogok hallgatni a szüleményéről. Mindazonáltal roppantul sajnálom, hogy ez a valami nem térhet vissza oda, ahonnan nem lett volna szabad kijutnia: az Ön agyának valamely ingoványos vidékére gondolok."És hogy jön ez ide?
Nagy izgalommal vártam ezt a könyvet. A témaválasztása csillagos ötös, hát még az a plusz információ, hogy a szerző rokonságban áll Elisabeth Howe-al és Elisabeth Proctorral, akiket a salemi boszorkányperek idején kötél általi halálra ítéltek. Családi szálak, személyes kötődés, jó iskolák... EZ AZ! Minden adott ahhoz, hogy egy remekbeszabott regénnyel találkozzunk!!!
Aztán mégsem így lett... és mint az örvény, egyre jobban kavargott bennem ama bizonyos Philippe Djian idézet...
 |
| Katherine Howe |
Én íróbarátként, nem vagyok olyan tökös és bevállalós mint Vérnyúl, ráadásul túlfejlett beleérző készséggel születtem, extra adag már-már nyálas szentimentalizmussal megfejelve. Számomra egy író könyve olyan mint az édes gyermeke... ki szeretné ha pellengérre állítanák?
De mégis... A boszorkányoskönyv nemzetközi sikere (!!!??!!) kihozta belőlem azt amit végképp nem akartam... pedig higgyétek el nem akarok olyan blogger lenni aki a szellemi ganajtúrásból él!
Sajnos azonban ki kell mondani, ez egy amatőr írás, a maga amatőr baklövéseivel. Olyan mintha egy magát írónak kikiáltó lelkes szakbarbár vetette volna papírra a sorokat, és megfizette volna a Novum Pocketet, hogy 1000 példányszámban kiadja firkálmányát.
Már a műfaji besorolással is komoly gondom van...
Kriminek nevetséges, misztikus írásnak a harmatnál is gyengébb... Maradjunk a szórakoztató irodalomnál? De nem szórakoztatott. Hát akkor mi ez?
Akkor is keressük a jót!
A GABO szövegszerkesztése profi, és újszerű. Az iniciálé lehetett volna díszesebb és süllyesztett, de így is legalább rendhagyó és kellemes.
Az 1600-as években játszódó jelenetek egy része egészen korrekt, már-már érdekes, és leköt, a nyelvezete kifejezetten fantasztikus. Csak mire épp belemelegednék az olvasásba, beleélném magam a középkori hangulatba fejezetváltás történik, és visszatér Connie Goodwin, aki az abszolút citrom díjas szereplője a regénynek. Az indok pedig, hogy az egyik legunalmasabb és legérdektelenebb karakter, akivel valaha találkoztam a könyvlapokon.
Van néhány érdekesség amire Howe felhívja a figyelmünket, például a "boszorkánycsecsek" keresése, bizonyságul annak, hogy a vádlott ördöngösségben bűnös. De ez sem olyan újdonság, amit a google segítségével két másodpercen belül meg ne ismernénk. Mindenesetre azért értékeltem a törekvést, ahogy azt is, hogy megismertetett a mai Salem bazári jellegével.
Vissza az értékeléshez...
Katherine Howe méltó példája annak, hogy az írói mesterséghez nem elegek azok a képességek, melyek egy szakdolgozat, vagy doktori disszertáció megírásához kellenek. Utóbbiakhoz lehet, hogy remekül ért, de a regényíráshoz nem. Ehhez nem elég a "bla-bla", és a "sokat tudok írni, ha akarok" mottó.
Katherine Howe jobban teszi, ha marad a tudományos vonalnál. Megeshet, hogy egészen érdekes ismeretterjesztő könyv is kikerül a keze közül, de a regényírást inkább hanyagolja.
Az ember azt gondolná, hogy legalább a romantikus szálnál beerősít, hiszen arról legalább mindenkinek van némi gyakorlati tapasztalata, de nem sikerült. A szereplők közti rezgés, szikra, tűz, nevezzük bárminek... nem létezik! Félre értés ne essék, le van írva, csak nem jön át. Már azzal is sokat nyertünk volna, ha legalább a pár egyik felét behalassza a történet végére, de a szerző nem kegyelmez a szenvedő olvasónak! Életben maradnak! És hogy ez spoiler lenne? Dehogyis. Az első pillanattól fogva tudjuk, hiszen a történet olyan kiszámítható, hogy a kaszástól való rettegés okozta csekélyke izgalmi lehetőségtől is megfoszt bennünket. Nincs izgalmi haranggörbe. A történet az érdektelenségben megreked. Howe bár lehet történelemben erős (bár ez nem derült ki a kötetből, de legyünk nagyvonalúak), matematikából mindenképp egyest érdemel, ugyanis több családi visszaemlékezésben keveri az életkorokat. Ha most ennyit írunk, akkor 20 évvel ezelőtt karácsonykor X nem lehetett 4 éves... Ez mutatja, hogy a könyvnek egyáltalán nincs váza, a kronológiai sorrendet hírből sem ismeri.
.jpg)
A másik... én nem tudom mire adják a Harvardon a diplomát, de arra a vizsgára amit leírt, ill. azzal a módszertannal amit a kutatásaiban képvisel, kishazánkban egyetlen egyetemtől se kapna papírt. Pedig elméletileg ott valami bravúrt kellett volna látnunk, amitől hanyatt dobták magukat a harvardi professzorok... de a színvonal, hogy is mondjam... alacsony. Néha alkalmaz 1-2 kevésbé ismert szót, gondolom kinézte az idegen szavak szótárából, hogy intellektuálisabbnak tűnjön, de a szövegkörnyezetből ezek a részek úgy rínak ki, mint ama bizonyos fekete bárány a sok fehér birka közt.
A legszánalmasabb figurának kijáró kitüntetést Chilton professzor vívta ki nálam. A végjelenet elméletileg körömrágós részénél nekem többször is emlékeztetnem kellett magamat, hogy vonaton ülök, és ne kiáltsak fel megrázkódtatásomban. Mellesleg már így is kicsit őrültnek néztek, mert hadakoztam az előttem lévő szék támláján csücsülő keresztespókkal (amit távolról ugye senki nem látott, csak azt, hogy egy zakkant nő néha meglenget egy könyvet a feje körül). Ha pedig a pók épp lemondott a hajamba történő háló kilövéséről, én ciccegtem a sztori bugyuta mivoltán...
Becsülettel végigrágtam magam ezen a szörnyűségen, hátha a végére tartogat valami meglepetést. Az áttörés, és a katarzis viszont nem következett be. Így értetlenül állok a könyv sikere előtt.
Talán, nagyon nagy engedményeket téve ifjúsági irodalomnak elmegy, de a Twilight-on nevelkedett nemzedék nem hiszem hogy megbocsájtó lenne a szenvedélymentes anti-erotikával szemben. Azt hiszem ez volt az év leggyengébb olvasmánya, a maga égbekiáltó bakijaival és langyi történetvezetésével.
 |
| Az egykori tragédia helyszíne ma vursli jellegű turistacsalogató |
Vissza az értékeléshez...
Katherine Howe jobban teszi, ha marad a tudományos vonalnál. Megeshet, hogy egészen érdekes ismeretterjesztő könyv is kikerül a keze közül, de a regényírást inkább hanyagolja.
Az ember azt gondolná, hogy legalább a romantikus szálnál beerősít, hiszen arról legalább mindenkinek van némi gyakorlati tapasztalata, de nem sikerült. A szereplők közti rezgés, szikra, tűz, nevezzük bárminek... nem létezik! Félre értés ne essék, le van írva, csak nem jön át. Már azzal is sokat nyertünk volna, ha legalább a pár egyik felét behalassza a történet végére, de a szerző nem kegyelmez a szenvedő olvasónak! Életben maradnak! És hogy ez spoiler lenne? Dehogyis. Az első pillanattól fogva tudjuk, hiszen a történet olyan kiszámítható, hogy a kaszástól való rettegés okozta csekélyke izgalmi lehetőségtől is megfoszt bennünket. Nincs izgalmi haranggörbe. A történet az érdektelenségben megreked. Howe bár lehet történelemben erős (bár ez nem derült ki a kötetből, de legyünk nagyvonalúak), matematikából mindenképp egyest érdemel, ugyanis több családi visszaemlékezésben keveri az életkorokat. Ha most ennyit írunk, akkor 20 évvel ezelőtt karácsonykor X nem lehetett 4 éves... Ez mutatja, hogy a könyvnek egyáltalán nincs váza, a kronológiai sorrendet hírből sem ismeri.
A legszánalmasabb figurának kijáró kitüntetést Chilton professzor vívta ki nálam. A végjelenet elméletileg körömrágós részénél nekem többször is emlékeztetnem kellett magamat, hogy vonaton ülök, és ne kiáltsak fel megrázkódtatásomban. Mellesleg már így is kicsit őrültnek néztek, mert hadakoztam az előttem lévő szék támláján csücsülő keresztespókkal (amit távolról ugye senki nem látott, csak azt, hogy egy zakkant nő néha meglenget egy könyvet a feje körül). Ha pedig a pók épp lemondott a hajamba történő háló kilövéséről, én ciccegtem a sztori bugyuta mivoltán...
Becsülettel végigrágtam magam ezen a szörnyűségen, hátha a végére tartogat valami meglepetést. Az áttörés, és a katarzis viszont nem következett be. Így értetlenül állok a könyv sikere előtt.
Talán, nagyon nagy engedményeket téve ifjúsági irodalomnak elmegy, de a Twilight-on nevelkedett nemzedék nem hiszem hogy megbocsájtó lenne a szenvedélymentes anti-erotikával szemben. Azt hiszem ez volt az év leggyengébb olvasmánya, a maga égbekiáltó bakijaival és langyi történetvezetésével.
Az érem másik oldala...
A kritikám meglehetősen elmarasztaló, viszont furcsa módon ezzel a könyvvel kapcsolatban csak méltatásokkal találkoztam. Ennek három oka lehet. Egyik, hogy a magyar bloggerek nem voltak elég bátrak a karcos recenzióhoz, vagy tényleg tetszett nekik a könyv, ezért magasztalják. A harmadik lehetőség pedig, hogy műfajt tévesztettem. Ez a könyv nem nekem szól... Szóval akár bennem is lehet a hiba... bár nem valószínű, mert nagyon vevő vagyok a boszorkányos cuccra, kultúrsznob sem vagyok, szívesen fogyasztom a ponyvát is.
Hogy egyensúlyba kerüljünk, - végezetül - remélem enyhíteni tudom az esetleges megrászkódtatásokat, mert nem szeretném elriasztani az olvasókat a könyv kézbevételétől.
Íme Matthew Pearl, A Dante-klub és a Poe árnyéka szerzőjének ajánlása:
Néhány éve pókereztem egy barátommal, aki játék közben odavetette, hogy írna egy regényt az Írás Országos Hónapjának pályázatára. Meg akart zavarni bennünket a játékban, úgyhogy nem is figyeltem rá. De mikor leírta az elképzelését, akkor már odafigyeltem, mert nem blöffölt. Már addig is úgy ismertem Katherine Howe-ot, mint ragyogó eszű, színes fantáziájú gondolkodót, az amerikai és új-angliai történelem PhD programjának csillagát. Azon a napon megígértettem Kate-tel - és tanúnk volt a pókerező asztaltársaság -, hogy meg fogja írni a könyvet, amelyben megosztja ezt a tehetségét a világgal. Ebből az ötletből sarjadt ki A boszorkányoskönyv. Szenzációs pályakezdő regény, és nemcsak a lenyűgöző cselekmény miatt, amely megfelel az első számú követelményemnek ("hogy miért nem nekem jutott eszembe...") de azért is, mert minden oldalából sugárzik Kate értelme, intelligenciája, szellemessége. (Mr. Pearl hol találkozott humorral a könyvben???? Üdv.: PL2) Még ellenállhatatlanabbá teszi az a tény, hogy Kate őse volt Elizabeth Howe és Elizabeh Proctor is, két megvádolt salemi boszorkány. Társadalmunk sose értette, mi hajthatta a vádlókat ennyi élet tönkretételére. Ám van egy másik kérdés, amelyet nem merünk feltenni: mi van, ha azok az asszonyok valóban boszorkányok voltak? Marbleheadi házának lidérces légkörében Kate megírt egy mesét Connie Goodwin harvardi doktorandusz hajmeresztő felfedezéseiről az önmegismerés útján, és a családjában öröklődő titkos erőről, amely talán nem is volt legenda. Kéretik elfelejteni a seprűket és a fekete macskákat: ez itt egy egészen más boszorkányvilág.
Tisztelettel: Matthew Pearl
A könyv recenziós példányáért külön köszönet a GABO kiadónak, aki remélem nem neheztel majd túlságosan a korántsem hízelgő sorokért...
Kedves Barátaim!
 |
| Matthew Pearl |
Tisztelettel: Matthew Pearl
A könyv recenziós példányáért külön köszönet a GABO kiadónak, aki remélem nem neheztel majd túlságosan a korántsem hízelgő sorokért... A Profundus Librum értékelése
10/3
Különösen erőtlen, gyengén kivitelezett sablonos, komolyabb hibákkal és hiányossággal küszködő mű.
Webajánló:
Le is csúszott gyorsan az elolvasandó könyvek listájának végére, egészen másra számítottam. Nekem a boszorkányos regények közül a Bűbájos Mary és a Farkasszem (Celia Rees)a mérce :)
VálaszTörlésde a Nell (Julie Hearn) is nagyon nagyon jó.
Hm. A "BEHALASSZÁ"-nál abbahagytam az olvasást, pedig érdekelt, mit is írsz a könyvről. Később talán belefutottam volna olyan rímes-míves cupákokba is, mint a "lájkol" és társai? Muhaha. Csúnya dolog ám úgy recenzálni (uhh!) egy regényt, hogy magunk is jól behódolunk a pongyolaságnak. Kultúrsznob-E vagyok? Még az is lehet. Tsók!
VálaszTörléstudod, Librarius az egyik legjobb posztokat író blogger.
Törlésés tudod, miért?
egyrészt, mert jól fogalmaz, igényesen, pontosan, de nem próbál meg kultúrsznob entellektüelnek tűnni, akinél csak a szavak ismerősek az embernek, de maga a mondanivaló sehogyan sem akar összeállni.
másrészt meg mert nagyon jó meglátásai, párhuzamai vannak, és nem utolsó sorban pedig önálló véleménye, ami a mai világban mindenek felett díjazandó, függetlenül attól, egyetértek-e vele, avagy nem.
igényes fogalmazás - önálló vélemény - sajátos meglátások - ennél többet nem kell várni egy bloggertől sem, mert akkor az már fizetett kritikus, és abból nagyon sokan nem kérünk.
mik azok a rímes-míves cupákok? verset szavaló disznólábak?
Ezek szerint mégiscsak elolvastad, Kedves Névtelen, hiszen az ominózus behalassza után jön csak a kultursznobos cucc! ;)))
VálaszTörlésApropó pongyolaság... egyáltalán nem osztom a nézeted. Itt nem találsz ilyesmit. De azért ez itt egy blog lenne - méghozzá személyes. Nem az MTA, az ÉS, de még a Könyvjelző sem. Elsősorban magamnak írok emlékeztetőt az olvasmányaimról, másodsorban jelzés személyes ismerőseimnek és a kiadóknak akik kiváncsiak a véleményemre, harmadsorban az idetévedő olvasó kaphat némi szubjektív betekintést 1-1 általam elolvasott könyvbe. Ez alapján eldöntheti egy hullámhosszon vagyunk-e, avagy sem... visszatér-e...vagy sem. És jönnek...
Lájk nincs az írásomban, de itt megállhatunk egy pillanatra, az "uhh" és "Muhaha" sem épp stílusos. Mégis használjuk ezeket a szavakat, hiszen már beleivódtak a hétköznapi cyber kommunikációba.
Recenzálni? Ez sem túl magyaros... De igazad van, megtehetném, hogy kibővítem a könyvek tartalomleírását, beletűzök 2 spoilert és máris kész a kritika. Nálunk ez nem erről szól. Ha ilyet se íze-se bűze dologra vágysz, ezer más oldalt találhatsz helyettünk, és legalább nem kell agyalni a "kritika" kritikáján. Egyébként meg nem kritizálunk! Jó könyveket AJÁNLUNK és indoklunk. A típusa szerint pozitív blog. Ez az első elmarasztaló írás... remélem nem sok ilyenbe futok bele.
Magasságos ég, miért van az, hogy a magyar nyelv bősz őrzői az istenektől mindig tripla pakkal kaptak rosszindulatból? Kilóg a lóláb. Tsók R
Hiszen ismerjük egymást nemdebár :D Máskor mehet pü-be is :DDD
nálam is itt van már a könyv, de nem sikerült elvenned a kedvem.:D
VálaszTörléskíváncsi vagyok, milyen hatással lesz rám.
Ennek örülök, és annak is ha fellebbenne a fátyol a könyv titkáról, amihez nekem nem volt szemem.
TörlésA GoodReads-en is azt látom, hogy az 1 és a 4-5 csillagok váltogatják egymást. Kiváncsian várom a véleményed, illetve, hogy hosszútávon a MOLYon hogy fog szerepelni. Jelenleg úgy néz ki, kishazánkban egyedül nekem nem tetszett a könyv, ez akárhogyis nézzük, igen jó arány :D