Klimt - "visszhang, mellyel a festészet Freudnak üzen"

„… mert tisztelem az igaz szerelmet, és félek tőle"
Gustav Klimt

Wilhelm von Hartelhez kulturális miniszter három faliképet rendelt a festőtől, az egyetem előcsarnokának díszítésére: Filozófia, Medicina, Jogtudomány. Mikor a képeket kiállítják, hangos a felháborodás. Nyolcvanhét professzor petíciót ír alá, melyben kéri a minisztert, hogy a műveket ne tegyék ki az egyetemen. Emil Zuckerkandl, az orvosi kar dékánja kiáll Klimt mellett, de magára marad. A Medicina című kép bal oldalán látható meztelen nőről, és egy másikról, aki állapotos, úgy szól az ítélet, hogy erkölcsöt sért. Ami pedig Klimtnek a filozófiáról vallott felfogását illeti, a legkevesebb, ami elmondható róla, hogy zavarba ejtő. Klimt dühös, kijelenti, hogy visszafizeti a honoráriumot, és a képeket megtartja. Az ügy politikai fordulatot vesz, a kulturális miniszterhez interpellációt intéznek a parlamentben... Egy keresztényszocialista képviselő azt kérdezi, „hogyan tűrheti a kormány a művészet eme visszaélését, mely obszcén képekkel veszélybe sodorja az ifjúság erkölcsét..." Az állam elutasítja, hogy a festő visszafizesse a honoráriumot, és azt követeli, hogy a képek kerüljenek vissza a minisztériumba. Klimt megtagadja az engedelmességet. Mikor a teherautó a háza elé érkezik, hogy felrakják rá a három tablót, felkiált: „Ha közel jönnek, lövök! Mondják meg a miniszternek!"

Heti történet zenével: Kosztolányi utolsó fellángolása

Pachelbel s canon in D Major by stiblarmichaela

Harmos Ilona és Kosztolányi Dezső

Az ötvenéves Kosztolányi Dezső már nagybeteg volt, amikor 1935 nyarán egy visegrádi üdülőben pihent feleségével. Itt nyaralt a harminchat éves Radákovich Mária is kisfiával, de férje nélkül.

Kosztolányi, aki ekkor már túl volt egy stockholmi rádiumkezelésen, rossz kedélyállapotban érkezett. Tehernek érezte a megélhetéshez szükséges mindennapos publikálást, barátjának, Füst Milánnak pedig arról beszélt, hogy feleségét, Harmos Ilonát távol érzi magától: „Családom szétzüllött. (...) Örömöm semmi" - írta. A Visegrádon megismert fiatal nő hamar rabul ejtette. Beszélgetések, közös séták, majd titkos légyottok követték egymást.

A pár hamar lelepleződött; Ilona észrevette őket, ahogy a parkban andalogtak.

„Valamelyik este a társalgóból a Dunára pillantok, s észreveszem, hogy a holdvilágos éjszakában, az üveges ajtó mellett, a falhoz támaszkodva ott áll a fiúcska édesanyja, olyan különös és jelentős mozdulattal, hátraszegett fővel, amely félreérthetetlenül valami lázat mutat. Előbb azt hiszem, hogy egymagában ábrándozik, de azután, mintha az uram alakjának egy vékony szeletét látnám a közelében." 

Ezután már óvatosabbak lettek, Dide éjjelente lopakodott át az asszony szobájába. Ilona mindent sejtett, de arra számított, hogy a nyaralással a liezon is véget ér majd. Nem így történt: Kosztolányi visszament Visegrádra Máriához, később pedig Füst Milán és felesége hozták-vitték köztük a szerelmes leveleket.

Egy ritka kép... A fiatal Kosztolányi

Amikor megint lebuktak, Kosztolányi mindent elmondott. Megkérte a feleségét, hogy engedje Máriához. Ilona beleegyezett, de később mégis goromba levélben szólította fel riválisát, hogy hagyja békén a férjét:

 „Maga szerencsétlen, tájékozatlan lúd, ha én magát még egyszer meglátom az erkélyen szenvelegni, ha maga még egyszer csak egyetlen izenetet, levelet, apróhirdetést vagy csak jelt is ad vagy jelet elfogad az én szerencsétlen, haláltól és öregségtől - sajnos joggal - rettegő, gyönge jellemű uramtól, akkor én magát a nyílt utcán, a fia szeme láttára összeverem, mint egy haszontalan, rossz és ostoba dögöt, de az is lehet, hogy lelövöm, mint valami veszett kutyát. (...)Én minden apró részletet tudok, még azt is, ami az erdőben történt. (...) Magának pedig azt az emberi tanácsot adhatom, hogy vagy azonnal ugorjon a Dunába, de jól, vagy pedig tanuljon."

A halálos beteg költőnek sokkal többet jelentett ez a fellángolás egy szerelmi kalandnál. A hívő katolikus Mária iránti érzései visszavezették Kosztolányit fiatalon elveszített vallásos hitéhez is: 

„Teljesen megváltoztam", - írta szerelmének. „Két hónappal ezelőtt nevettem volna ezen a levelemen. Akkor még materialista voltam. Te spirituálissá változtattad minden ízemet. Istenről egyre többet gondolkozom, s - különös - már fohászkodom is hozzá." 

E kettős érzésre utal Kosztolányi Röpima című verse is.

Radákovich Mária

Dide az egyik nap válni akart, és összeköltözni Máriával, a másik nap közölte, hogy nem tud a felesége nélkül élni. Egyszerre akarta megtartani mindkét nőt. Amikor Ilona kifakadt, hogy legalább ne a füle hallatára telefonáljon a szeretőjének, így válaszolt:

„Ha igazán szeretnél, nem haragudnál érte". 

A mindennapos őrlődés közben Kosztolányi megírta legszebb szerelmes versét, a Szeptemberi áhítatot. Ez volt az egyetlen, amelyet nyomdába adás előtt nem mutatott meg a feleségének, és amelyet Ilona a Nyugat-beli megjelenés után sem olvasott el. Nem neki szólt.

Mária egyszerre szerette a férfit és érezte magától nagyon távolinak a költőt: „Nem tudtam hogyan szólítani", - emlékezett később.

 „Soha a nevét ki nem mondtam. Szép szerelmünk alatt nem mondtam ki egyetlen egyszer se, hogy Dezső. Soha. Drágám. Vagy mondtam, hogy kedves, vagy valami mást. Most is csak úgy beszélek, nem tudom mondani, hogy Dezső. Csak Kosztolányi Dezső."

Egy nap végül felbukkant Mária férje is, aki felszólította a költőt, hogy váljon el, vegye el Máriát, vagy pedig álljon ki vele párbajozni. Végül sem párbaj, sem válás, sem esküvő nem lett. Újabb műtétek jöttek, kórház, kényszerű némaság következett. A visegrádi nyaralás után alig több mint egy évvel Kosztolányi a halálos ágyához kérette bizalmasát, Füst Milán feleségét, Helfer Erzsit. Egy vastag mappát adott át neki, benne Mária hozzá írott leveleivel. Azt kérte tőle, hogy a koporsóban ezt tegyék a feje alá.

A temetés előtt Erzsi nem fért a ravatal közelébe, így Gellért Oszkárt kérte meg, hogy teljesítse a költő végakaratát. Átadta a mappát, de nem látta, hogy mi történt ezután. Gellért haláláig őrizte a titkot: sosem tudjuk meg, hogy Kosztolányi együtt nyugszik-e utolsó szerelme leveleivel.

Kosztolányi Dezső levele Radákovich Máriához:

Édes Mária,

nehéz út előtt állunk, bujkálásra, rejtezkedésre, megaláztatásokra kárhoztatva, s nem az volna-e okosabb és helyesebb, hogy már most edzzük magunkat az eljövendő, közös nélkülözésekre, s módját leljük, miképpen építsük föl délibábos életünket? Maga el sem képzeli, milyen kígyói ravaszsággal mozogtam a visegrádi sakktábla ellenségektől körülvett kis kockáin, hogy mégis találkozzunk itt és ott, a folyosó lépcsőin vagy a kikötőhídon egy-két pillanatra. Ez jelkép, ízelítője volt leendő sorsunknak. Gondolkozzék, Édes, milyen módon lehetünk együtt itthon. Minden magától függ. Írja meg, mit tervez. Jaj, ha egyszer néhány napra elutazhatnánk külföldre. Párizsba vagy Londonba, s én mutathatnám magának azt, amit még nem látott, és amit én már ismerek. Akárhogyan lesz, szeretem. Szeretem őszintén, tisztán, taktika nélkül. Maga az én kishúgom, és kislányom, életem és szenvedésem várt jutalma, vidéki lélek, mint én, testvérem, minden ember közül a leginkább rokonom. írjon, de csak akkor, ha kedve tartja. Köztünk sohase legyen „kötelesség" a szeretet, hanem szabadság és fényűzés. Ne nyargalásszunk nagy szavakon, s vigyázzunk, hogy ne keltsünk túlontúl nagy várakozást, melyet a valóság be nem válthat. Mindenem, ne hagyjon el, csak ezt kérem, aludjék jól, hozza vissza magát nekem szeptemberre, tisztán, tisztán, tisztán. A világ pedig álljon tótágast, mindegy, mi győzedelmeskedünk.

1935.augusztus 8.

Csütörtök reggel

Részlet Nyári Krisztián gyűjteményéből

Kövesd te is a Facebook-on

Einstein titkai

Egyre több érv szól amellett, hogy Albert Einstein valójában egy zseniális autista volt. Érzelmi elköteleződési problémáira utal, hogy Einstein nem mutatott különösebb felelősségérzetet közvetlen családja iránt, bár egész életében az emberiségért dobogott a szíve. Nem foglalkoztatta házasságon kívül, későbbi feleségétől, Mileva Marictól született gyermeke sorsa, akit Mileva Szerbiába visszavonulva szült meg és adott örökbe. A dolog annál is furcsább, mert a kislány 1902-ben született, s Einstein pedig 1903-ban elvette Milevát. (A kislány sorsáról semmit sem tudni, feltehetően árvaházban halt meg.) De ez a házasság sem valami vak szerelem szülötte volt, sokak szerint feleségét is azért „szerette meg", mert évfolyamtársak voltak a főiskolán, és vele éjt-nappallá téve lehetett a fizikáról beszélgetni. Levelezésük alapján feltételezik, feleségének nem kis szerepe lehetett a relativitáselmélet kidolgozásában, s talán ezért is adta neki oda Einstein válásukkor a Nobel-díj teljes összegét. Einsteint, ahogy kezdett befutott híresség lenni, felesége és két fia nem sokat látták odahaza. Később, válásuk után Einstein feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Elsa Lowenthalt. Állítólag nagy volt a szerelem, amit Elsa több éves, odaadó betegápolásával ért el, de sem a szerelem, sem a hála nem gátolta meg Einsteint abban, hogy rendre meg ne csalja feleségét. Mindez persze lehetne bohémság is, de más szempontból az érzelmi elköteleződés hiányát jelzi.

Mileva Maric, azaz
Mrs Einstein, a zseni első
felesége

Felnőttkorában emberi kapcsolataiban kifejezetten ügyetlen volt, nyers, szókimondó, tapintatlan, amit a zseni különcségének számlájára írtak. Barátaival mindig tudományos eszmecseréket folytatott, s nem intimitásokról beszélgettek. Einstein nem tudott „csak fecsegni", ez általában nehézséget jelent az Asperger-szindrómásoknak, mert nem értik, mire jó ez. Philipp Frank barátja és életrajzírója írta róla, hogy „szenvedélyesen érdekelte minden idegen sorsa, de egyből visszahúzódott kagylóhéjába, ha a kapcsolat intimmé kezdett válni."

Einstein gyermekkorában magányos volt, kortársaival nem barátkozott, egyedül építgetett otthon tizennégy emeletes kártyavárakat, vagy fel-alá masírozva dobolt játékdobján. Kortársai kinevették, csúfolták, lökött fickónak tartották. Tanulási és beilleszkedési nehézségei miatt éveken át magántanulóként végezte az elemit, a gimnáziumból meg kibukott. Később főiskolai felvételije sem sikerült, úgyhogy csak egy év múlva kezdhette el tanulmányait. Mindez a szociális alkalmazkodás zavarára és az egyenetlen szellemi fejlődésre vall.

Einstein Elsa Lowenthallal

Az Asperger-szindrómásokra jellemző felfokozott és gyerekes igazságérzet őt is jellemezte, már gyermekkorában is vég nélkül vitatkozott tanáraival, s részben ezért is tanácsolták, hogy inkább legyen magántanuló. Életében 195 politikai kiáltványt írt, mindig felemelte szavát minden szabadságjogot érintő kérdésben, küzdött az atombombáért, majd az atombomba ellen, a zsidóság felszabadításáért, a négerek jogaiért, de sokszor rossz helyen, rossz időben nyilatkozott, ami viszont láthatóan nem érdekelte. Az FBI mindenesetre vaskos dossziét vezetett róla, mint megbízhatatlan kommunista szimpatizánsról, hírneve azonban megvédte a közvetlen támadásoktól.

Einstein rendkívül zavaros előadó volt, feltehetőleg azért, mert nem tudott figyelni a hallgatóságra. Egy zseninek persze mindent megbocsátanak. De hogy miről is lehetett szó, azt Temple Grandin, egy másik híres aspergeres esete illusztrálja: mikor előadott, nem is nézett hallgatóira, s nem figyelt arra, értik-e, amit mond. Valahogy így lehetett Einsteinnel is.

Einstein élete utolsó harminc évében már semmit nem alkotott, idejét egyszerűen tudományos rögeszméjének, az egységes mezőelméletnek szentelte. Nobel-díjasként Princetonban ezt megtehette.

A nő felemelkedése és tündöklése

Szendi Gábor nyomán

Heti történelem: A fenekelés története

Ha már ekkora siker A szürke ötven árnyalata, nézzük körül kicsit a fenekelés történetében:

Ókori római források szerint Görögországban a gyermektelen nők elmentek az athéni Iuno (Héra) templomba, hogy az ottani Pán papok kigyógyítsák őket a meddőségből A nők a földre feküdtek, a papok pedig kecskebőrből készült ostorral elverték őket. Arról nem szól a fáma, hogy a gyermekek az ostor hatására jöttek-e a világra.

Szabó Magda és Szobotka Tibor története

Ezt a bejegyzést kollégámnak, és barátomnak Zsuzsinak ajánlom. Csekély viszonzás azért a kedvességért, hogy a minap meglepett egy Szobotka kötettel. Bár nagy Szabó Magda rajongók vagyunk, mindketten leplezetlen kíváncsisággal fogtunk neki az olvasásnak... Vajon ki lehet az a férfi, akit szeretett írónőnk ilyen nagy becsben tartott?

"A 30 éves Szabó Magda 1947. július 20-án az Írószövetség balatonlellei fogadásán látta meg először a 34 éves Szobotka Tibort. A férfi éppen csak ránézett a karcsú barna nőre, és már ment is tovább. Magda viszont azonnal beleszeretett az ismeretlen, világosszőke férfiba. 

"Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden, - velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem." 

Végül Devecseri Gábor mutatta be a férfinak. Magda akkoriban költőnő volt, nem is gondolt a prózaírásra. Devecseri szerette a verseit, és javasolta, hogy próbálja meg elhelyezni a rádiónál, ahol Szobotka volt az irodalmi osztály vezetője. Magda meg is ígérte, hogy beviszi majd a verseit. Másnap megpróbált utánajárni, ki ez az ember. Az ismerősök óvták tőle: 

"Idejét, tehetségét prédáló nőcsábász, aki hajnalonta jár haza". 

Tibor naplója alapján igazuk volt: 

"Hétfőn az Írószövetség fogadásán vettem részt Devecseri és Szabó Magda (csinos!) társaságában. Onnan K.-hoz mentem. Színház, majd P. nálam maradt. Unom és szeretnék valamilyen udvarias módon megszabadulni tőle." 

Tibor a nap egyik felében cikkeket írt, regényén dolgozott, végezte a rádiós munkáját, és szervezte a kisgazdapártot. Legtöbb energiáját azonban az kötötte le, hogy a párhuzamosan futó barátnők ne találkozzanak. Özvegy volt, a háború alatt vajúdó feleségét magára hagyták a bombázás elől az óvóhelyre menekülő orvosok, aki így végül gyermekével együtt belehalt a vérveszteségbe. Hosszú depresszió után ugrott bele az élet sűrűjébe. 

Magda ezt hallva elhatározta, hogy nem megy be a rádióba Tiborhoz. Aztán mégsem bírta ki. A férfi kedves volt vele, de a beszélgetésükhöz csatlakozó szerkesztőnő éreztette vele, hogy Tibor foglalt. Magda dühös lett, elköszönt és kiment. Másnap Tibor már a munkahelyén kereste, úgymond a versek miatt, amelyekről egy vacsoránál szeretne beszélni. Innentől kezdődött a kapcsolatuk. Magda sejtette, hogy csak egy az aktuális féltucatból, de nem bírt ellenállni a férfinak. Az első rámenős közeledési kísérletnél felpofozta a férfit. Hiszen ő nyakas debreceni kálvinista lány, nem olyan, mint a fővárosi nők, majd ő elmondja, mit mikor lehet. Tibornak ez tetszett, és várt. 

Fél év alatt naplójából eltűntek a színésznők, a rádiós gyakornok lányok. Végzetesen beleszeretett Magdába, aki karácsonyra egy Niké istennőt ábrázoló antik jegygyűrűt küldött neki. Tibor akkor már azt írta, más nő többet nem érdekli. Az eljegyzést júniusban követte esküvő. Azonban a teljes boldogság csak rövid ideig tartott. Szobotka mint polgári elem elveszítette rádiós állását, a feljelentésben az is szerepelt, hogy "címeres" gyűrűt hord. Hamarosan az írószövetségből is kizárták, évekig könyvtári segédmunkásként dolgozott, közben fordított. Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. A kétségbeesett Magdában férje tartotta a lelket. "Nekem írd meg!" - kérte Magdát, aki eltiltásuk alatt kalapáccsal akarta szétverni az írógépet, mondván úgysincs kinek írnia.

"Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód." 

Haláluk után is együtt...

Szerette, úgyhogy írt, mégpedig sokat. A hosszú hallgatás alatt költőből regényíró lett. A 60-as évektől megjött a siker is. Aki ekkor ismerte meg őket, úgy találhatta, Szabó Magda férje egy folyton otthon ülő, felesége árnyékában élő figura. Pedig csak megtalálta a boldogságát. Elkezdte írni életrajzi regényét, de már nem volt ideje befejezni. 1982-ben agyvérzést kapott, és hamarosan meghalt. Halála után Magda fogta a kéziratot, a naplókat, a jegyzeteket és megírta Tibor könyvét. A "Megmaradt Szobotkának" című regény egyes oldalairól nehéz megállapítani, hogy melyiket ki írta. Egy egymást mélyen ismerő szerelmespár közös könyve, akik a síron túl is felelgetnek egymásnak."

Szabó és Szobotka történetét ezúttal is Nyári Krisztián gyűjtéséből hoztam, és remélem, hogy tengercseppjei  egyszer majd vaskos kötet formájában állnak össze. Olvasótábora egyre csak nő, mely méltán mutatja, milyen nagy szükség, és igény van az ő szépírására és kutatómunkájára...

Heti történet: Egy dicső király dicstelen temetési menete

1087-ben Vilmos, Normandia hercege és Anglia királya, egy jelentéktelen francia vár ostrománál megsebesült. A seb elgennyesedett. Nemsokára nyilvánvaló lett, hogy Vilmos haldoklik.

Betegágyánál összegyűlt a családja. Robert kapta Normandiát, Vilmos Rufus Angliát; a fiatal Henri pénzt kapott. Odót, a haldokló király féltestvérét kiengedték a börtönből. Így hát nemzedékekre megvetették a féltékenységek, intrikák és gyilkosságok alapját. A király holttestét a nagy forróságban átszállították Caenbe, ősei normann templomába. A hosszú utazás során Hódító Vilmos király bűzlő teteme olyannyira felpüffedt, hogy nem tudták belepréselni a koporsóba; szétpukkadt ott, a bámészkodók szeme láttára, beleket és egyebet fröcskölve szerteszét.

Edward Rutherfurd nyomán

Heti történet: És te hol voltál elvtárs?

Több mint fél évszázaddal ezelőtt, Moszkvában, egy hideg napon, amikor javában folyt a szovjet kommunista párt huszadik kongresszusa, szóra emelkedett Nyikita Hruscsov, az akkori főtitkár, és nyíltan elítélte a három évvel korábban meghalt zsarnok, Joszif Sztálin kormányzása alatt elkövetett rémtetteket, kimondva, hogy a vérengző diktátor nemcsak ellenzékiek ezreit végeztette ki, hanem meggyilkoltatta az októberi forradalomban vele együtt harcoló régi bajtársait, köztük Lev Trockijt is.

Hruscsov főtitkár ekkor beszélt először megdöbbent pártvezetők százai előtt arról, hogy Sztálin parancsára ezreket börtönöztek be, és vetettek alá könyörtelen kínvallatásnak, olyanokat, akik szembe mertek szállni a zsarnoki önkénnyel, tömegeket deportáltak munkatáborokba, és százezrek tűntek el mindörökre a fagyos szibériai börtönökben. A főtitkár részletesen ismertette, milyen ördögi tervek jegyében nyomták el a Szovjetunió csatlósait, mint törte le a szovjet haderő elsöprő túlereje az érdekszféra minden egyes országában a helybéliek lázadását.

Sztálin (az egykori Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) a mérhetetlen kegyetlenkedéssel az egész világ tudomására hozta, hogy semmi sem korlátozhatja a jaltai egyezményben neki „ítélt" országok fölötti hatalmát.

A jelenlévők később elmondták, hogy miközben a főtitkár az aprólékos jelentést olvasta, a teremben pattanásig feszültek az idegek, a döbbent csöndben hallani lehetett egy-két elvtárs ziháló lélegzetvételét.

Egyszerre csak a küldöttek széksoraiból egy vádló hang Hruscsovnak szegezte a kérdést:

– És te hol voltál, elvtárs, miközben ezek a dolgok történtek?

Nyikita Hruscsov a néhai zsarnok közvetlen munkatársa, bizalmi embere volt, és tagja annak a politikai vezetésnek, amely a legkegyetlenebb sztálinizmus időszakában irányította a Szovjetuniót.

A kérdésből nyilvánvaló volt, hogy Hruscsov akkori hallgatása cinkostárssá teszi azon gyalázatos bűnök elkövetésében, amelyek ellen most felemeli a szavát.

Hruscsov nem válaszolt azonnal. Mély csönd támadt a vakmerő kérdés nyomában.

– Ki volt az? – kérdezte aztán a főtitkár. Senki se mozdult.

– Ki a kérdező? – pásztázta szemével a népes közönség sorait Hruscsov, várva, hogy megpillanthatja a feltartott kezet.

Ez már nem Sztálin országa volt, de még nagyon messze volt a demokrácia. A rezsimmel szembehelyezkedők egy pillanatig sem remélhették, hogy bármi vagy bárki garantálhatja személyes biztonságukat. A szovjethatalom titkosszolgálata – amely hamarosan az azóta hírhedtté vált KGB nevet vette fel – továbbra is rettegett, félelmetes szervezet volt.

Senki sem tette fel a kezét, hogy válaszoljon Nyikita Hruscsovnak.

Ekkor a főtitkár megtalálta a zseniális választ a kellemeten kérdésre:

– Ugye, nem mered fölfedni magad? Hát jó, akkor is válaszolok neked. Hogy hol voltam én azokban a napokban? Nos, pontosan ott és ugyanabban a helyzetben, mint te most.

Heti történet zenével - Erdős Renée

A pályája csúcsán lévő 39 éves Bródy Sándor 1902-ben kapott megbízást a Pallas kiadótól, hogy szerkesztőként működjön közre a 23 éves Erdős Renée második verseskötetének kiadásában. Bródynak a szokatlanul modern hangvételű, vakmerően erotikus versek is tetszettek, de még jobban fekete szemű, fekete hajú, életvidám szerzőjük. Amire a kötet nyomdába került, már tartott a költőnő és az író viharos szerelme, amely majdnem halállal végződött. A csallóközi zsidó család hetedik gyermekeként felnőtt Ehrenthal Regina 15 évesen került Budapestre, ahol színiiskolába járt. Első verseire Eötvös Károly, a tiszaeszlári per védőügyvédje figyelt fel. 

BSO-The piano-Michael Nyman by poesiasdelacalle

Erdős Renée

A tehetséges költőnőt a sikeres zsidó asszimiláció példájának tartotta, ezért segített neki, hogy írásai immár Erdős Renée néven megjelenjenek. Eötvös saját költségén kiadta a 20 éves lány első verseskötetét, amely gyors népszerűséget hozott. A budapesti értelmiségi körök férfi tagjai mind meg akarták ismerni a szerzőt. Rövid ideig udvarlói közé tartozott Molnár Ferenc, Szabó Ervin és Jászi Oszkár is. Egyre újszerűbb, egyre modernebb versek születtek, olyanok, amelyeket korábban nő a magyar irodalomban nem írt:

"Ha küldelek százszor

százszor visszavárlak

Amikor gyűlöllek

akkor is kívánlak".

Pfeiffer Károly, a tekintélyes Pallas Kiadóvállalat igazgatója nemcsak üzletet látott a versekben, hanem bele is szeretett a költőnőbe. Azért is kérte fel Bródyt szerkesztőnek, mert mindent meg akart tenni, hogy Erdős Renée sikeres legyen. Így is lett: a Versek című kötete az 1902-es év egyik irodalmi szenzációja volt. 

Bródy Sándor, nagy hatású drámaíró
és publicista

Ady Endre zseniális poétalánynak nevezte, Babits Mihály verset írt hozzá. Pfeiffer arra számított, hogy a hálás Erdőst a magánéletben is magához tudja kötni. Csakhogy Bródy szerkesztőből szerető lett: így a csalódott Pfeiffer Erdős Renée kötetével az éjjeliszekrényén öngyilkos lett. A rossz ómen ellenére az író és szerelme összeköltözött. Bródy a korszak férfiszépségének számított, aki 15 évvel korábban már elhagyta családját egy színésznő, Hunyady Margit kedvéért. Akkor visszatért feleségéhez, de most, az új szerelem miatt elvált tőle. Elindította Jövendő című lapját, amelynek egyik legfontosabb szerzője Renée lett, akinek írásai minden számban megjelentek. Igazi irodalmi sztárok voltak, szerelmüket a nyilvánosság előtt élték. Viharos, veszekedésekkel teli kapcsolat volt ez, amely jó témát szolgáltatott a pesti társasági pletykáknak. A költőnő mentora, Eötvös Károly nem is nézte jó szemmel a viszonyt, „ékes hímpávának” nevezte Bródyt. 

Fülep Lajos

A pár folyamatosan hűtlenséggel vádolta egymást, talán nem is alaptalanul. Bródy végül megkérte Renée kezét, de a lány nemet mondott. Későbbi önéletírása szerint akkor már megérintette a katolicizmus erkölcsisége, de ez inkább utólagos visszavetítés. Mindenesetre Bródy bírta kevésbé a héjanászt: 1905-ben, egy ausztriai nyaralás közben szíven lőtte magát. Az öngyilkosság nem sikerült, az író túlélte a lövést. Később megírta, hogy a kikosarazás mellett egy halálosnak diagnosztizált, ártalmatlan betegség keserítette el, de akkor mindenki a szeretőjét okolta tettéért. Amíg Bródy kórházban gyógyult, Renée is összeomlott, egy ideig idegszanatóriumban kezelték. Innen hosszabb időre Olaszországba utazott. Ezalatt a felépült szerető és nyomában az őt sajnáló folyóiratok teljesen kirekesztették a költőnőt az irodalmi életből. Néhány évvel később Kaffka Margit nekrológnak is beillő, dicsérő cikket írt újabb kötetéről, mintha Erdős Renée már nem is élne. Pedig nagyon is élt, csak éppen teljesen új szerepben. Olaszországban katolizált, egy ideig zárdában is élt. 

Idősödve... kirekesztve...

Aztán hozzáment Fülep Lajos művészettörténészhez, akivel ugyan egyáltalán nem illettek össze, de a halk szavú filosz legalább mindenben ellentéte volt Bródynak. Amire a második gyerekük megszületett, már el is váltak. Erdős Renée szakított a költészettel is, és íróként kezdett új életet. Az első női író volt, aki fényesen megélt a könyveiből. Érthető, a polgári közönség számára könnyen fogyasztható regények voltak ezek, sok erotikával, óriási példányszámban. Mindez elég volt, hogy lektűríróként skatulyázzák be szerzőjüket. Pedig könyvei sokkal többek, mint szirupos lányregények: bukással és önfeladással terhes női sorsok krónikái. Ő volt a világon az első szerző, akinek volt mersze regényt írni a női orgazmusról. Erdős Renée regényei még most is megjelennek, de Adyt megihlető verseit ma is elzárja az utókor elől az elhagyott Bródy Sándor bosszúja. Érdemes újraolvasni.

Nyári Krisztián gyűjtéséből

Heti történet zenével: Móricz Zsigmond titkai

Renata Tebaldi - Puccini- Tosca Act 2 'Vissi d'arte' by ICAClassics

A 45 éves Móricz Zsigmond 1924. januárjában a Búzakalász című színdarabja próbáin szeretett bele a 35 éves Simonyi Mária színésznőbe. Mindent elsöprő, leküzdhetetlen érzelmeit mindenki észrevette a környezetében, - felesége, Holics Janka is. Két évtizede voltak házasok, Janka nemcsak felesége, hanem első olvasója, szerkesztője, legfőbb kritikusa is volt Móricznak. Ő volt az ihletője és hősnője férje legalább ötven írásának, kettejük viszonyát mutatta be már első sikeres regényében, az egymást szerető, de egymástól mindenben különböző emberpár tragédiáját bemutató Sáraranyban is. 

Móricz szerette feleségét, de húsz év után béklyónak érezte kapcsolatukat, és Janka szigorú, katolikus erkölcseit. Házasságuk 1923-ban Janka miatt bicsaklott meg: 

„Mikor éppen torkig voltunk egymással, jött neki valaki. Egy férfi, aki pont megfelelt az ízlésének. És benne fölfakadt egy kis szerelem.” - emlékezett később Móricz. „Egyszer azt mondta nekem: 'Ej, más is elvenne engem.' Kiábrándultam.” 

Ebben a helyzetben találkozott az író a népszerű drámai színésznővel, aki első színpadi darabjában játszott a Belvárosi Színházban. Ahogy írta, azonnal „beütött a tűzvész”. A főpróba napján csak Mária játékáról beszélt, neki adott új írói instrukciókat. Janka pontosan látta, mi történik. „Látja? Hogy nézi, hogy falja, hogy csügg rajta? Hogy nem tudja titkolni, hogy elárulja magát a viselkedésével, minden porcikájával? … És hogy azt a szajhát, azt a senki rongyot” - mondta a jelen lévő Kodolányi Jánosnak. 

Móricz január 31-én írta meg első szerelmes levelét, amelyet még 200 követett. 

„Kedves Mária, Ma először írom le a nevét. Ma először írok le egy új női nevet 21 év óta. … Megvallom, szégyellem magam. De mit csináljak, ez úgy látszik, természeti törvény. … Mit gondol, jogos az én tiltakozásom maga ellen, hogy én magába vagyok szerelmes?” 

A színésznő néhány nap után válaszolt: „Istenem, mi volna jó; tovább feküdni, mint eddig, az arcomat odaszorítva a maga soraihoz, és sírni és nevetni, ujjongani és lassan elcsendesedni?” 

Simonyi Mária

Még ezen a napon egymáséi is lettek, ami Móricz szempontjából végzetesnek bizonyult. A feleségével soha nem tapasztalt intenzitású testi szerelem élménye teljesen megbabonázta. Az új tapasztalat egészen intim részleteiről is pontosan beszámolt naplójában. Kezdetben Máriát is elsodorták az érzelmek: „Maga édes legutolsó buja – fogcsikorgató reszketéssel olvastam a levelét – magáé voltam, mire a végére értem. Jöjjön, jöjjön, a magáé vagyok régen, minden porcikámmal. Szemérmetlen vagyok, nem szégyellem. Maga tett azzá...” -írta. Később azonban megijedt a kapcsolattól, nem akart az író és felesége családi drámájába belekeveredni. Mert Janka több ízben fenyegetőzött öngyilkossággal, és volt, amikor meg is kísérelte. Ilyenkor búcsúlevelet is írt a férjének. „Kedvesem, halálos szerelemmel szeretett Zsigám. … Attól a nőtől, aki magát és engem ide juttatott, iszonyodom, ha maga is eljut idáig nem haltam meg hiába.” 

Holics Janka

Móricz az öngyilkossági kísérletek után hazatért és megpróbálta életüket visszazökkenteni a régi kerékvágásba. Nem sikerült. Amint Janka jobban lett, elmenekült otthonról, és kávéházakban, hotelszobákban írt, naplójában megpróbálta kiírni magából felesége és az egyre inkább csak fantáziájában létező Mária iránt érzett érzelmeit. A színésznőt ugyanis megriasztotta a viszonyuk és Janka szenvedése, és ki akart lépni a kapcsolatból. Móricz leveleire csak ritkán válaszolt: „maga csak külsőleg lát (amit nem lát, elképzel) és úgy látszik, ez Magának elég”. 

Az író minden egyes megjelent novellájába vagy regényébe becsempészett valami üzenetet, amit csak Mária érthetett. Találkozásuk után egy évvel így írt: „Egész 1924. feb. 1-jéig azt vallottam, hogy nincs szerelem. Az csak fantázia. És mindig sajnáltam, hogy tőlem meg van tagadva ez az érzés; ha van, mért nem részesülök benne én is.” Később úgy érezte, mégis inkább a feleségébe szerelmes, aztán újra Mária hiányától szenvedett. Másfél évig zajlott az érzelmi vihar. 

Móricz Zsigmond és Simonyi Mária

Végül Janka lépett: 1925 nyarán valóban megmérgezte magát. A sajtó szemérmesen gyors lefolyású betegségről írt, de a barátok tudták, mi történt. Móricz a temetés után sokáig nem kereste Máriát, de később ismét írt neki. Egy évvel később összeházasodtak. Nyolc évet éltek együtt, de házasságuk nem volt harmonikus. Mária nem foglalta el Janka helyét, feleségként belőle nem vált sem szerzőtárs, sem regényhősnők ihletője. Móricz Zsigmondnak még több művében megjelent halott felesége alakja.

"a nő csak addig van fenn, míg elérhetetlen"

„Az ember a szerelemben hódít. De ha ez az alapérzés, akkor viszont ő az egyéni szabadságát függetlennek akarja. Nem akar föladni, szerezni akar. Azért válogat, hogy „maga az egyetlen, aki nekem megfelel" - mert azt hiszi, van olyan nő, aki mindent meghagy, amije van, s azonfelül még saját magát is odaadja. Ehelyett az lesz, hogy a nő mindent elvesz.

Mert a nő az erősebb.

Az igazi szerelemes nő erősebb minden férfinál: mert meghal.

Éspedig ízenként hal meg:

Elveszti a lányságát, szüzességét és ezzel járó misztikus nimbuszát. Egy olyan áldozat, amit a férfi csak szabadságának föláldozásával ellensúlyozhat.

Elveszti boldog életét: a házimunka, súrolás, mosás, főzés, mosogatás, cseléddel való veszekedés, egy igen kicsi és szűk lakásban való elzárt élet lesz a sorsa: Olyan letörés a lánykori ábrándvilág után, amit a férj, aki csak most kezd az életben kivirágozni, csak önkéntes rabságvállalással tud némileg enyhíteni.

Elveszti szépségét, testi üdeségét, gyerekeket szül, igen gyakran nemi betegséget kap a férjétől, a fülledt és férjéhez képest szűkös életkörben elzüllik, idegbajos, hisztériás, testi beteg, lelki nyomorék lesz: ezt a férj csak abszolút önmegalázással teheti jóvá.

Mivel azonban ez a felajánlás egy egészséges szabad és gazdag embertől jő: csak hazug lehet.

És hazug is.

Ilyenformán magában hordja a hazugság minden veszedelmét: a kielégítetlenséget mindkét részről.”

(1925. február 12.)

Részlet Móricz Zsigmond: Naplók 1924-1925. c. írásából

illetve Nyári Krisztián gyűjtéséből

Heti történet zenével: Petőfi asszonya - Szendrey Júlia

A múzsák élete gyakran tragikus. A heti történetben Szendrey Júlia életével ismerkedhetünk meg.

"...Júlia 18 éves volt, amikor megismerte Petőfi Sándort, 19, amikor hozzáment feleségül, 20, amikor gyereket szült neki, és 21, amikor elveszítette. Onnantól kezdve a holt költő felesége volt egész életében, bármit is próbált tenni ellene."

03 Lucia Di Lammermoor Act 2 [feat. Yasashu Sasayaki Go] by user3624417

"1850-ben még szilárdan hitte, hogy Sándor életben van. Úgy gondolta, Törökországban kell kerestetnie, csakhogy Haynautól nem kapott kiutazási engedélyt. A helytartó bizalmi emberéhez, Franz Liechtenstein herceghez fordult segítségért, aki az útlevélért cserébe többet remélt a fiatal özvegytől. Lakásán többször meglátogatta, s felajánlotta, hogy Bécsbe költözteti. 

A pletykák azonnal elindultak: Petőfi özvegye egy császári főtiszt szeretője. Megijedve a híresztelésektől máshonnan kért segítséget. Levelet írt Horvát Árpád egyetemi tanárnak, s kérte, hogy utazása előtt látogassa meg. Rövidre vágott hajjal, nadrágban, indulásra készen fogadta. Egy csomagot adott át a történésznek, azzal, hogy ha nem térne vissza, égesse el: korábbi naplói és Sándor levelei voltak benne. Horvát megpróbálta lebeszélni a fiatal nőtt a reménytelennek tűnő vállalkozásról, s közben udvarolt is neki. Júlia először ellenállt, majd Horvát számára is váratlanul elfogadta a férfi közeledését. Sőt, egyetlen nap leforgása alatt hozzá is ment a professzorhoz. Biztonságra vágyott? Apát keresett a fiának? Vagy csak már meg akart szabadulni a Nemzet Özvegye szerep súlyos terhétől? Akármi is a válasz, nem az következett, amire vágyott. Régi barátai, köztük Arany János ellene fordultak, mert „meggyalázta” Petőfi emlékét, s az új kapcsolat nem sokáig kárpótolta ezért. 

Bár négy gyereket szült férjének, csak szenvedésben volt része a házasságban. Horvát folyamatosan megcsalta, verte, s Júlia naplójának tanúsága szerint valamiféle szexuális perverziókra is rá akarta venni, amit ő elutasított. Eközben folyamatosan írt: ha nem naplót, akkor verseket, novellákat és fordításokat. Ő ültette át először magyarra Andersen meséit. Szenvedett attól is, hogy első házasságából származó fia, Petőfi Zoltán, szintén apja árnyéka miatt megy tönkre a szeme előtt. A fiú vándorszínésznek állt, korán inni kezdett, depresszió gyötörte. Az 1860-as évek közepére a közvélemény kezdett „megbocsátani” Júliának, művei is megjelentek. Ő azonban megint szembement az elvárásokkal. Megelégelte a pokoli házasságot, és elköltözött a férjétől. Egy Tóth József nevű tanító udvarolt neki, de komolyabb kapcsolatra már nem maradt idő. Júlia nem sokáig élhetett szabadon Zerge (mai Horánszky) utcai lakásában: rák támadta meg, amely súlyos kínok után 1868-ban, 39 évesen el is vitte. 

A Petőfi Család és Szendrey Júlia sírja
a Kerepesi temetőben

Temetésére csak Zoltán fia ment el, férje és többi gyermeke nem: ők nem bocsátották meg neki a hirtelen elköltözést, ahogy a közvélemény sem. Naplójától, amelyben beszámolt Petőfi hűtlenségéről éppúgy, mint második férje viselt dolgairól, azt remélte, majd halála után tisztázza őt, vagy legalábbis magyarázatul szolgál döntéseire. Ez sem adatott meg neki. Horvát, Tóth József valamint sógora, Gyulai Pál, a Petőfi-kultuszt megteremtő író és irodalomtörténész már a halálos ágyánál elhatározták, hogy a napló nem jelenhet meg. Horvát a rá nézve terhelő oldalak nyilvánosságra kerülésétől félt, Tóth attól, hogy az utolsó év története még jobban befeketíti a nő emlékét, Gyulai pedig a Petőfi hűségét megkérdőjelező részektől. Azt állították, hogy a naplót Júlia kívánáságra, vele együtt eltemették. Csak fél évszázad múlva jelenhetett meg, amikor Tóth József örököse nyilvánosságra hozta. Addigra már generációk nőttek fel azon, hogy Júlia hűtlen lett férje emlékéhez, a szabadsághoz és a szerelemhez. Pedig mást sem keresett egész életében."

Ezúton köszönjük Nyáry Krisztiánnak

 a csodás gyűjtőmunkát!

Zene: Gaetano Donizetti 

Heti történet zenével: Ady és Léda

Szépirodalmi helyőrségünkben új sorozatot indítunk. Heti történet zenével címmel. Itt próbáljuk meg összegyűjteni híres és hírhedt írók/költők és nagy emberek elfeledett, vagy éppen titkos életének részleteit, anekdotákat. Az első rész Adyról szól, akiről az irodalom órákon nagy mismásolással tanultunk. Hát itt olvasható életének egy darabja, amikor kitartott "szépfiú" volt Párizsban, és megismerkedhetünk Léda tragikus életével... Zene pedig nem lehet más, csak Puccini Pillangókisasszonya-, sok párhuzam van a drámai opera karakter és Léda között... 

  01. Puccini - Madam Butterfly, Cio-Cio-San by Margarita Murua

Ady Endre és Léda

A 27 éves Ady Endre 1904-ben költözött Párizsba szerelme, a 32 éves Diósyné Brüll Adél után. Előző évben ismerték meg egymást Nagyváradon, amikor a gazdag kereskedőcsalád lánya hazalátogatott szülővárosába.
Itt ment férjhez 1898-ban meglehetősen rövid ismeretség után Diósy Ödönhöz, miután előző szerelme, egy huszártiszt elhagyta. Ödön kereskedelmi ügynök volt Szófiában, közös életüket is itt kezdték meg. A folytatásról a sajtó így számolt be:
"Diósy Ödön néhány év óta Szófiában lakó bizományos több csalás elkövetése után megszökött. Adósságai mintegy százötvenezer frankra rúgnak..."
Nem tudjuk, mi történt, mindenesetre kalandos körülmények között menekültek Párizsba. 

Itt a férfinek sikerült talpra állnia, s ismét sikeres üzletember lett. Helyzetük 1903-ra rendeződött, s Adél párizsi dámaként újra megjelent a váradi korzón. Itt találkozott a fiatal hírlapíróval, akivel hamar egymásba szerettek. A nő, akit hamarosan Léda asszonyként ismert meg a világ, meghívta szerelemét Párizsba. Ady megérkezett, és beköltözött a Diósy házaspár Rue de Lévis 92. szám alatti lakásába. És innentől kezdve – több megszakítással – évekig hármasban éltek: Bandi, Léda és Dodó. Utóbbi egyáltalán nem volt hajlandó felszarvazott férjként viselkedni, nemcsak tűrte, hanem támogatta is Ady és felesége viszonyát. Diósyék kapcsolata ugyanis alibi-házasság volt: Dodó a férfiakat szerette. 

Megkönnyebbülés volt neki Ady érkezése, akit ráadásul hamar meg is kedvelt. Amikor színházba vagy mulatóba mentek, mindig hármasban jártak. A két férfi gyakran egyszerre haragította magára a könnyen felpaprikázódó asszonyt, s ilyenkor véd- és dacszövetségeset alakítottak. „S ez a Dodó, hogy szereti ezt az embert, néha féltékeny vagyok rá”- írta egy levelében Léda. 

A férj 1906-ban befizette feleségét és Bandit egy Földközi tengeti hajóútra. Innentől számítódik az idill megszakadása. A hajóút után kilenc hónappal ugyanis Léda halott kislányt hozott a világra. Hat ujjal született, akárcsak Ady. A tragikus eset mindhármukat megviselte. Bár a költő és múzsája még öt évig együtt maradt, kapcsolatuk gyilkos összeveszések és heves kibékülések sorozatává, „héja-násszá” vált. Amikor 1912-ben a Nyugatban megjelent az Elbocsátó szép üzenet, Léda egy darabig még reménykedett, hogy visszaszerezheti szerelmét, de végül feladta. Csinszka felbukkanása után összeomlott, Dodó vigasztalta. A világháború kitörésekor a házaspár hazaköltözött. Léda a kutyáinak szentelte életét, s amíg Ady életben volt, a nevét sem ejtette ki. Később se nagyon. Az özvegyen maradt Csinszka meg akarta keresni, de nem válaszolt levelére. 

Súlyos, gyógyíthatatlan bőrbetegséget kapott. Dodó élete végéig kitartott mellette, ápolta. Ő sem bocsátotta meg Adynak, hogy fájdalmat okozott az asszonynak. Amikor Léda 1934-ben meghalt, Dodó nem engedte, hogy sírjára tegyék a Csinszkától érkezett koszorút. Fél évvel később már ő sem élt.

Nyári Kriszitán nyomán