Téa Obreht: A tigris asszonya

Eredeti cím: The Tiger's Wife
Első kiadás: 2011.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Megyeri Andrea
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó Kft.
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 355

Egy háború pusztításaiból felocsúdó balkáni országban Natalia, a fiatal orvosnő megpróbálja feltárni nemrégiben elhunyt, imádott nagyapja halálának rejtélyes körülményeit. Kutatásai kiindulópontjául az idős férfi kedvenc olvasmánya, A dzsungel könyve szolgál, valamint a „halhatatlan emberről” szóló mendemondák – ezeket Natalia hajdani közös sétáik során hallotta a nagyapától. A történetek közül a legkülönösebb mégis az, amelyet nagyapja még sosem mesélt el neki: a tigris asszonyának legendája. Natalia csak úgy kaphat választ kérdéseire, ha megpróbálja megismerni és megérteni azt a távoli, elfeledett, népi hiedelmekkel és babonákkal teli világot, amelyből nagyapja elindult.

A könyvről...

Téa Obreht photoshop nélkül. Érthetetlen,
hogy a hivatalos sajtóportré miért faragott
le róla digitálisan 20 kilót. Kiváló
képességekkel bír, nincs szüksége ilyen
ostoba reklámfogásokra.

A szerb származású Téa Obrecht még csak 25 éves, de már írt egy könyvet. No ezzel vannak így egy páran, de olyanok csak igen kevesen, akik képesek egyből a New York Times Bestseller listájára kerülni, majd 2011-ben a legjelentősebb irodalmi Orange díjat is besöpörni. Az ilyen fiatal szerzőkkel - ha a bizalmat meg is előlegezzük nekik - picit szkeptikusak vagyunk. Főleg ha a személyéhez egy hamvas babaarc társul. Lesz-e elég érett a könyve, rendelkezik-e megfelelő készségekkel... stb. Ennek ellenére - azt kell mondjam - korát meghazudtoló  bölcsességgel és rendkívül kellemes ízléssel fog neki a témának. Obrecht 12 éves korától él az Egyesült Államokba, legnagyobb sikere mégis abból származott, hogy nem felejtette el hol vannak a gyökerei. Regénye nem háborús regény, cselekménye és a helyszínek mind-mind fikció. Hiába keressük majd a térképen Galinát, Zlatikát, Jesenicát, ezek a helyek nem léteznek. De a képzelet szülte tájakon fel-fel tűnik néha a a mosztari híd, a szarajevói bombázás emléke... Több generáció eseményeiből csipegetve építi fel a könyvet, méghozzá nem is akárhogy.

" A háború mindent megváltoztatott. A szétválás után régi országunk darabjai elveszítették azokat a jellegzetességeket, melyeket korábban az egész részeiként hordoztak. Ami eddig közös volt - nevezetes helyek, írók, tudósok, a múlt -, most szét lett osztva... Az a Nobel-díjas már nem a miénk volt, csak az övék..."

Az írónő és 2006-ban elhunyt nagyapja
Stefan Obreht. A könyvben szereplő idős
orvos karakterét ő ihlette. Számos közös
élményüket örökíti meg a könyvben. Művét is
az ő emlékének ajánlotta.

Az elején olyan érzésem volt, hogy érdekes hangulatú novellákat olvasok, és nem volt egészen világos, hogyan fogja ezeket később egybe fűzni, és kerek egészet alkotni. Szerettem, hogy nem feltétlenül lehetett megjósolni egy-egy szereplő életpályáját. Képes volt meglepetéssel szolgálni.
Azt el kell mondanom, hogy a mű nagy részét nem a háború közvetlen és közvetett történései adják, - aki ezt keresi a könyveben, csalódni fog - hanem a vidék... a babonák... a falu barbár íratlan törvényei... és az emberi sorsszerűség. Érdekes, hogy a külföldi negatív vélemények épp ezt tartják a gyenge láncszemnek... hmm... én épp fordítva.
Natalia - a főszereplő orvosnő személyiségében az ég világon semmi különös nincs, a jelenidőben szereplő karakterek vérszegények, zárójelben mondom, akár ki is maradhattak volna. A The Guardian kritikája hiányolta az érzelmeket és a kötődések kifejezését a mostani szereplők között, és ezt a véleményt csak én is megerősíteni tudom...
Azon gyermekek története, - akikről szerettem volna tudni, hogy mi lesz velük, - végül elmondatlan maradt... és ezt nagyon fájlaltam.

"A negyedévi vizsgák előtt... nagyapa megkérdezte, gondolkoztam-e már a szakosodáson. Készen álltam a válasszal: Gyermeksebészet...
...- Mennyi tapasztalatod van gyerekekkel?...
...- Miért?...
...- A felnőttek félelemben halnak meg. Mindent elvesznek tőled amire szükségük van, és neked, az orvosnak az a dolgod, hogy megadj mindent, vigasztald őket, fogd a kezüket. De a gyerekek úgy halnak meg, ahogy éltek - teli reménnyel. Nem tudják mi történik velük, így nem is várnak tőled semmit, nem kérik, hogy fogd a kezüket - de végül neked magadnak lesz rá szükséged, hogy megfogják a tiédet. A gyerekek mellett magadra leszel hagyatva..."

" Senki sem sejtette, hogy el sem temették a szerencsétlent, akinek agyát a
varjak csipegették ki a szilánkok közül, és akinek a teteméhez a tigris
vissza-visszajárt, amíg végül megszerette az emberhús friss zamatát..."

Galina kicsiny közösségbe viszont teljesen bele tudtam feledkezni, alig vártam, hogy újabb helybélit vonjon be a történetbe, hogy elregélhesse útját a gyermekkortól a jelenig. Narratív képessége egészen kiváló. Megismerkedhetünk a hentessel, a vadásszal, a patikussal, és a tigris asszonyával... A falusi hiedelmekkel, a tudatlanságból fakadó erőszakkal, és a legszebb szál maga az ember és állat kitaszítottságukon alapuló megindító sorsközössége. Néha akaratlanul is Jack London regényei jutottak eszembe. Nagy hatású az állatkertek megjelenítése a bombázások idején, az éjszakai séták bizarr elefántos élménye szinte kézzelfoghatóan érzékletes.

Háború idején nem csak kóbor kutyák járják a város, de
az állatkertek elszabadult védencei is menedéket keresnek
az embernél. A kép egy ilyen "kóbor elefántgyemekről"
készült, a II. Világháború idején.

Az állatok sorsa is sanyarú a háború alatt. Nincs elég élelem, és személyzet az ellátásukhoz.  A szokatlan zajok, a rombolás olyan stresszhelyzetbe kergeti őket, hogy önmagukat marcangolják darabokra. A szerencsésebbek viszont kitörnek. A könyvben egy ilyen ketrecből szabadult tigris útját követhetjük nyomon, először közvetlenül, szinte mellette sétálva, majd mások történetén keresztül. Ez az átvezetés különösen megnyerte a tetszésem, és már előre vártam, hogy folytatódon egy-egy félbemaradt szál.
Élveztem ahogy elindul a karakter, akit körülményei egyértelműen predesztinálják valamire, aztán közbeszól az élet, és teljesen más személyiséggé válik, és máshová jut, mint amit sejteni lehetett volna. Ritkán, - de tény, hogy előfordult, amikor veszített a könyv a megszokott varázsából és tempójából. Volt olyan leíró rész is, ami túlbúrjánzó, és fölöslegesen részletgazdag volt, de ezeken hamar túllendültem, és megint ott volt egy misztikus fonál amiért újra tudtam lelkesülni. A borító (ez a vesszőparipám!!! ) és a szerkesztés külön csillagos ötös! Esztétikus, modern is, meg régies is egyszerre. Örülök, hogy a magyar változat is az eredeti fedlapot kapta.

" Az első tizenhat hónapjában alig érintett meg minket a háború; a valószerűtlenség izgalmas érzését nyújtotta, hiszen valami borzalmas történik messze tőlünk és mégis velünk... Kit érdekelt, hogy négyszáz kilóméterre onnan hétéves korukban kezdenek menstruálni az óvóhelyen a kislányok. Minket a Városban nem csupán sújtott a háború, hanem egyenesen jogunk volt a háború sújtotta gyereket játszani. Ha szüleink azt mondták, takarodjatok az iskolába, nyugodtan válaszoltuk, hogy de hiszen háború van... Ha szüleink meghallották, hogy a minap csemetéjük egy kétszázzal vágtató kocsi tetőablakából lógott ki, dicstelen látványt nyújtva, minden méltatlankodásuk leszerelhető volt annyival, hogy háború van, lehet hogy mind meghalunk... Felelősnek érezték magukat a helyzetünkért, mi pedig ostobán visszaéltünk a bűntudatukkal."

Egyébként fura egy könyv ám, mert ez az egész múltba kutatós dolog csak smafu. Natalia tulajdonképpen semmi megdöbbentően új dologra nem bukkan, nincs is igazán se füle se farka a kérdezősködéseinek. Viszont a visszaemlékezések, elkalandozások egészen fantasztikusak.
Téa Obreht kíváncsivá tette engem. Megfogott Galina lakóival, és sajnálom, hogy nem ismerhettem meg a péket, a kovácsot, és más helyi lakosok történetét. Még csak most lépett a pályára, de tehetségének elismerése még a fanyalgók körében is vitathatatlan. Remélem nem darálja be a teljesítménykényszer és a kiadói nyomás, és nem válik egyszerű populáris bértolnokká. Sajnálnám, ha karrierje kezdetén apró pénzre váltaná magát, mert nagyon megkedveltem a regényét.

A Profundus Librum értékelése:

10/8

Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, 

emlékezetes élmény, pár év múlva újraolvasható, 

a műfajt csak kerülgetőknek is ajánlható.

A könyvért külön 

köszönet 

a   Cartaphilus Könyvkiadónak !

Webajánló:
Facebook
Részlet a könyvből
MOLY
GoodReads
A szerző hivatalos honlapja
A könyv megrendelése