A. S. Byatt: Mindenem - avagy könyvmolynász az avaron...

Eredeti cím: Possession

Műfaj: szépirodalom / romantika / dráma

Első kiadás: 1990

Fordítók: Bozai Ágota, N. Kiss Zsuzsa, Palkó Ágnes

Kiadó: GABO kiadó

Hazai kiadás éve: 2006

Oldalszám: 525

Roland Mitchell irodalomtörténész Randolph Henry Ash költő egy meg nem nevezett hölgynek írt levelére bukkan. Megtorpant karrierjén lendítene, ha kiderítené a rejtélyt: ki a címzett, és milyen kapcsolatban voltak? Nyomozása során kollégája, Maud Bailey segítségét kéri, aki a címzett, Christabel Lamotte költőnő életének és munkásságának szakértője. Mindent tudnak a szerzőkről. Vagy mégsem? Kit illetnek a felfedezett új dokumentumok? És mit meg nem tesznek értük pénzes gyűjtők?

Hogyan alakult a Viktória korabeli tiltott szerelem sorsa, és könnyebb-e Rolandnak és Maudnak közeledniük egymáshoz a dicsőségéhes akadémiai körök huzakodása közepette?

A Mindenem elnyerte a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat; 2002-ben megfilmesítették (magyar címe Költői szerelem). A Times irodalmi szerkesztői a lap megjelenése (1923) óta kiadott 100 legjobb angol regény közé sorolták.

Antonia Susan Byatt

"Azért írok, mert szenvedélyesen érdekel a nyelv. A regény nyelvből felépített műalkotás; egy személy egyedüllétben írja, egy másik személy – sok önálló személy – pedig egyedüllétben olvassa, remélhetőleg. Ezért érdekel az is, mi megy végbe az olvasók tudatában, az írók, a regénybeli karakterek és narrátorok tudatában. Szeretek olyan emberekről írni, akik gondolkodnak, olyanoknak, akik a gondolkodást legalább olyan fontosnak és érdekesnek (és megszenvedésre méltónak) tartják, mint a szexet vagy az evést. 

Legkedvesebb regényíróm Marcel Proust. Őt követi Balzac, Dickens, Eliot, Thomas Mann és Henry James, Iris Murdoch, Ford Madox Ford és Willa Cather. És Leo Tolsztoj és Fjodor Dosztojevszkij." 

A. S. Byatt

A könyvről...

A történet a könyvtárban kezdődik, ahol a lelkes amerikai Ronald Mitchell, Randolph Hanry Ash  hagyatékát tanulmányozza, melyben talál pár érzelemtől fűtöttt aláiratlan levelet. Két dolog biztos. A leveleket a híres, és újra reneszánszát élő viktoriánus költő írta, a másik tény pedig, hogy nem a feleségének íródtak a sorok. Kutatóhoz méltatlan módon ellopja az értékes íratokat, és kezdetét veszi egy a Da Vinci-kódra emlékeztető nyomozás.

Az ügy felderítése során eljut Maud Baileyhez, a feminista, nagytudású, kiváló kapcsolatokkal rendelkező közepesen dögös irodalmárhoz, és együtt göngyölítik fel a kusza és titkos szerelmi szálat. Közben a  történet folyamatosan ugrál a múltból a jelenbe, és vissza.
Kicsit talán banális az alapsztori - és valóban kiváló filmalap -, de annál nehezebb, és fajsúlyosabb maga a könyv.
Ez szépirodalom a javából, méghozzá abból a kategóriából, ami vonakodva adja meg magát. A kezdőknek hamar beletörik a bicskájuk, száz oldal után valószínű abba fogják hagyni. A regény ugyanis nemcsak a történetről szól, hanem legalább akkora fontosságú - ha nem hangsúlyosabb - a megírás stílusa, technikája, eleganciája.
A fenti idézetet is épp ezért válaszottam. Mert választ ad arra, miért is nem élt Byatt kortárs eszközökkel. Főhőseit valós személyiségek ihlették. Christina Rossetti költőnő adta a mintát Cristabell Lamotte megformálásához. Randolph Hanry Ash-t pedig nem más inspirálta mint Robert Browning.
Byatt nemcsak a főhősök történetét írta meg, hanem azok életművét is. Naplórészletek, idézetek, magánlevelezések teszik változatossá a narrálást. Különlegessége pedig, hogy a több mint 500 oldalas könyvben közel 100 oldalt tesznek ki a versek, mesék, és egyéb műfajok, melyeket Lamotte és Ash munkáiból "megidéz." És ennek a jelentősége  igazán megérdemel még pár sor méltatást, ugyanis...
Az írók biztonsági okokból ki szokták hagyni szereplőik világhíressé vált munkáit, egyrész mert feltételezik, hogy a történet szempontjából nincs jelentőségük, másrészt jogos a félelem... mi van ha csapnivalóra sikerülne a próza?
Byatt azonban képzett filológus, kisujjában van az irodalomtörténet és a legkülönbözőbb írótechnikák. Képes úgy alkotni, hogy nem sodorja veszélybe szereplői hitelességét.
Bátor szerepvállalásának meg is lett az eredménye, a The Times magazin beválaszotta az 50 legnagyobb író  közé, akik 1945 után publikálnak.

In memoriam...

2012. december 22-én valami olyasmi történt, ami mindig csak másokkal eshet meg. Nézzük a híradót, és még csak nem is sejtjük, hogy az esti rémhír aznap hozzánk is kapcsolódik.

Meghalt egy kedves ismerősünk, egy kiváló kollégánk, egy csodás anya, aki 4 gyönyörű gyermeket hagyott maga után. Halála elfogadhatatlan, érthetetlen, megrendítő, és nincs ember aki napirendre tudna térni távozásának  brutalitása fölött. 

Hogy miért írtam ezt a bejegyzést? Talán azért mert nem tudtam elfogadni a hírműsorok részvétlen prezentációját, mely a "furcsa kertvárosi gyilkosság" bélyegét ragasztotta a tragédiára. "A nő" , a "fiatal nő", a "középkorú nő"... Ismerőseibe újra és újra belemar ez az ostoba személytelenség. 

Gabi egyszeri, megismételhetetlen, pótolhatatlan, és távozása fájdalmas űrt hagyott mindannyiunk szívébe.
Sosem feledjük a mosolyodat...

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Eredeti cím: Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto
Műfaj: szépirodalom / memoár
Első kiadás: 2007.
Fordító: Nagy Anita
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2012.
Oldalszám: 167

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére. A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

"A sok szokás közül, melyet eddigi életem során szedtem magamra, minden bizonnyal a futás a leghasznosabb és a legnagyobb jelentőséggel bíró. És azt hiszem, az által, hogy huszon-egynéhány éve megszakítás nélkül futok, testem-lelkem egészségben véve jó irányban fejlődött és formálódott."

A könyvről...

Murakami rendhagyó író, nem iszik, nem dohányzik, egészségesen él
és gondolkodik.

"Murakami úr, ha ilyen egészségesen él, előbb-utóbb még azon kapja magát, hogy regényt írni meg már nem is tud!" - mondja néhány aggódó rajongó a világhírű írónak.

Mert az íráshoz elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódik valamiféle egészségtelenség, önsorsrontó hedonista életvitel, melynek mélyreható katarzisából születhet csak maradandó alkotás. Egy írónak jó nagyot kell dagonyázni a fertő mocsarában, ez a minimum, ekkor válik hitelessé, ahogy az is elvárás hogy semmiképpen se legyen átlagos. Az átlagosság egyenesen bűn! Az író reprezentálja műveiben, és személyiségében mindazt, ami "én, az olvasó" sosem lehetek, vagy tegyen valami olyat, amit a társadalmi konvenciók miatt "én" nem merek megtenni. Murakami viszont épp az ellenkező irányban halad, már-már elrettentően "jófiú". Akár mértékadónak is definiálhatnánk az írószupersztár életvitelét, és üzeneteit. Örülhetnek is a szülők, hiszen hol van már a Baudelaire-féle alkohol- és ópium-mámor, vagy Verlaine suicid önmarcangolása. Murakami fut, triatlonozik, egészségesen étkezik és gondolkodik, szereti az életét, és nem akarja mindezt szánt-szándékkal tönkretenni. Sőt, tudatosan törekszik arra, hogy írói kreativitását a lehető leghosszabb ideig épségben megőrizze.

Françoise Giroud: Jenny Marx avagy az ördög felesége

Eredeti cím: Jenny Marx ou la femme du diable

Műfaj: Életrajz

Első kiadás: 1993

Fordító: Szántó Judit

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2005.

Oldalszám: 228

Jenny von Westphalen baronesz 1814-ben született, előkelő porosz nemesi családban. Édesapja kormánytanácsos, toleráns, nagystílű, liberális úr.

Karl Marx (1818–-1883) protestáns hitre áttért zsidó édesapja ugyanannak a Kaszinónak a tagja, mint von Westphalen báró. A két művelt, felvilágosult férfi kölcsönösen tiszteli egymást. Gyermekeik összebarátkoznak, a trieri szalonok ünnepelt szépsége, Jenny pedig végzetesen beleszeret a nála négy évvel fiatalabb, már ifjan is feltűnően értelmes és zsarnoki hajlamú Karl Marxba. Egy életre.

„Jenny és Karl Marx harmincnyolc éven át voltak házasok. Hosszú idő – és a közös út aligha volt rózsákkal felszórva. De szerelemmel van dolgunk, méghozzá a legborzalmasabb fajtából: azzal, amely a nőt egy lángészhez bilincseli” – írja Françoise Giroud, akinek Alma Mahler avagy a hódítás művészete, A csodálatos Cosima, Egy tiszteletre méltó asszony, Marie Curie élete, című könyveit a magyar olvasók is érdeklődéssel fogadták.

Jenny nem tudta, hogy férjéből az lesz majd, aki: bálvány, és hogy csak a nagy vallásalapítóknak kijáró tisztelet övezi egykor: „Nem sejtheti, hogy férje nevében barbár rendszerek épülnek majd… Csak annyit tud, hogy a férje nem közönséges szellemi erővel van megáldva… Jenny és Karl Marx együtt ítélték magukat kárhozatra.”

E „kettős kárhozat” – megannyi családi furcsasággal és tragédiával átszőtt – története ez a könyv. A házastársak sorsa olyannyira összefonódott, hogy Karl alig több mint egy évvel élte túl felesége halálát.

Ami Karl Marx életművéből elporladt és fennmaradt, azt egyaránt „Jenny vére táplálja”. Olykor megelégelte sorsát, és felsikoltott: „Inkább lennék halott, mint hogy továbbra is így kelljen élnem…” Karl azt felelte: „Igazad van. Megértelek; minden terád szakad…”...

Françoise Giroud, a néhány éve elhunyt ismert francia író, publicista, szerkesztő, politikus könyvéből nagy sikerű tévéfilm is készült.

„ …éles kritikus elmével és politikai érzékkel megáldott, erős és szenvedélyes jellemű asszony… gyakran fogjuk majd nélkülözni merész és okos tanácsát, mely merész volt de sosem kérkedő, okos, de sosem a becsület rovására.”
Engels búcsúbeszéde Jenny Marx temetésén

A könyvről...

Manapság igen nehéz ajánlót készíteni egy olyan könyvről mely érintett a kommunizmusban, duplán kemény diónak bizonyul, azonban ha az ideológia ősatyjáról és annak családjáról akarunk írni. Pedig Françoise Giroud biográfiája egészet káprázatos, és csak ajánlani tudom, a legjobb életrajz amit idén olvastam. Még azok számára is letehetetlen lehet, akik eddig soha nem vettek kezükbe életrajzi könyveket, mert a témát esetleg túl száraznak találják. Giroud könyve azonban minden, csak nem száraz. A francia származású publicista, és politikus asszony remekül ír, stílusa olyannyira könnyed, és élvezetes, hogy az ember szinte falja az oldalakat.
Valljuk be, nem volt könnyű dolga, aki Marxékkal foglalkozik, az fölöttébb gyanús, ezért nagyon okosan a feleség oldaláról közelítette meg a családot. Hamar egyértelművé válik azonban, hogy bármennyire elbűvölő és erős asszony is Marxné, még a róla szóló könyvben is hangsúlyosabb szerepet kap elképesztő karizmájú férje, akit sötét bőrtónusa miatt mindenki csak a mórként emleget.
A könyv címe egyébként teljes tévedésnek bizonyult, ugyanis ez az írás egyértelműen Marx karakterét mutatja meg, érintőlegesen ír munkájáról, családjáról és feleségéről. Ezért a továbbiakban kiragadott részletek is híven tükrözik majd ezeket az arányokat. Regényszerűen kezd, majd mesél, és arra is hangsúlyt fektet, hogy a végén minden szereplő életének alakulásáról ejtsen pár szót. Külön ínnyencség, hogy Giroud a szöveget fényképekkel, és rengeteg érdekes levélrészlettel gazdagította, ezáltal válik páratlanul hitelessé a feldolgozása. Leírása annyira képszerű, hogy nem csoda, hogy a könyvet meg is filmesítették.