2014. szeptember 17., szerda

2014. Őszi megjelenések: Magyar szerzők

Vámos Miklós: Sánta kutya
Európa Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.08

Aki megment egy embert, az megmenti az egész emberiséget, mondták a régiek. Aki megszeret egy asszonyt, az megszereti az egész asszonyiságot, mondom én. Férfitársam, a világ összes nőjébe kapaszkodsz, amikor az anyukádhoz bújsz, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedsz, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüld meg a lehetőséget. Sose feledd, hogy ők szülnek minket, ám amilyen pechesek, általában ők is temetnek el. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket. Ha figyelünk rájuk - nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre.
A Sánta kutya időutazás egy asszonyi sorsban, valamint a huszadik század magyar történelmében, amelyet olyan könnyedén felejtünk el, amilyen nehéz volt átélni. Kevés híján száz év története került ebbe a regénybe, nagy időugrásokkal, és a szándék szerint női szemmel.
Egy asszony élete mindig magában foglalja több férfi életét. Pasas(ok), férj(ek), fiúgyerek(ek). A nők már süldő lány korukban tudják, hogy a látszat ellenére rajtuk múlik minden. Amikor a férfiak egymásnak esnek, vetélkednek, háborúznak, a nőknek akkor is meg kell menteniük a világot. Nem mindig sikerül, hát legalább a családot. Ha az sem megy, a lélek tüzét s a reményt tartják életben, bármi áron.


Márai Sándor: Föld, föld!...
Helikon Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.15

Márai Sándor egyik főművének, az Egy polgár vallomásainak kapcsán az irodalomtörténet eddig két dologban értett egyet: az 1934-35-ös keltezésű szöveget 1940-ben Márai cenzúrázta, és csonkán jelentette meg, illetőleg a vallomások közvetlen folytatása az 1949-ben lejegyzett Föld, föld!... emlékirat. Az előbbi a gyerekkortól a 30-as évekig követi az "életrajzot", utóbbi 1944-el indít, és 1948-ig, az emigrációig vezet el. A kérdéskör betonfalán ágyúgolyóként ütött rést a 2013-ban megjelent Hallgatni akartam című írás, majd ezt követően, fél év múlva a helyreállított Egy polgár vallomásai cenzúrázatlan változatának kiadása, mely szinkronszövegként mindkét változatot megjelenítette. A torzónak tűnő (valójában az is) Hallgatni akartam azonban sok tekintetben átfedést mutat a Föld, föld!... eredeti, kéziratos fejezeteivel (ismétlések, témák újra kibontása stb.), melyeket Márai eleinte gondosan félretett, majd újra elővett, végül pedig elhagyott az ismertté vált Föld, föld!... lapjai közül. És mindenki úgy vélte, hogy a naplófeljegyzésekben is fel-felbukkanó Egy polgár III. maga az ismert Föld, Föld!..., pedig nem így van.
Az új kiadás pontot tesz a fontos irodalmi kérdésre, miközben újabb irodalmi szenzációval szolgál az ismeretlen tíz fejezet közreadásával.
Márai ugyanis valóban megírta az Egy polgár vallomásai harmadik részét, tette mindezt 1949-ben, Posillipóban, csak ebben a formában soha nem adta ki. E kézirat eredetileg tartalmazza a Hallgatni akartam néven megjelent kötet anyagát, illetőleg az eredeti Föld, föld!... első fejezetét, majd egy ismeretlen második fejezetet, ami 1948-al zárja az élettörténetet. 1970-ben Márai visszatért a kéziratokhoz, kiemelte a papírok közül az első fejezetet, átírta, kihagyta a Hallgatni akartamot és a második fejezetet, majd megtoldotta két újabb fejezettel: ez lett az ismert Föld, föld!... című kötet,miközben a köztes fejezetekről nem tudott senki semmit. Eddig.
A jelen kiadás közreadja a hiányzó részeket, amivel teljessé válik a Márai-vallomás.

Kálmán Mária: Zsarát
Hét Krajcár Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

G. Komoróczy Emőke írja Kálmán Mária Zsarát című verseskötetéről: "Kálmán Mária a kevés szavú, rejtőzködő költőkhöz tartozik: nem elsősorban önmagát, saját benső világát zárja verseibe, sokkal inkább a világ-egészre irányul figyelme, s az ember / a nemzet / az emberiség sorsa, léthelyzete izgatja. Életszemléletét nem annyira ösztönvilága, női érzelmi-indulati hullámzásai alakítják, mint inkább intellektusa. Távolságtartóan szemléli az életforgatagot, amelyben - látásmódja szerint - csak a történelmi/társadalmi keretek változnak korról korra, de maguk az emberi alapviszonyok, az ember társadalmi kiszolgáltatottsága alig-alig.
Bár korunk "süket" az ilyen típusú lírára, mégis fontos, hogy minél többen megismerhessék: kiemel bennünket a köznapok érdekvilágából. Az írónő a társadalmi valóság leleplezését drámáira, regényeire bízza, feltárva bennük a feltartóztathatatlan katasztrófa felé mutató folyamatokat. Hiszen ő komolyan veszi, hogy az ember/iség/ maga felelős sorsáért, jövőjéért, s szabad döntésén múlik, hogy a "Jót" avagy a "Rosszat" választja-e? Vagyis rajta múlik "örök élete", avagy pokolbéli pusztulása."

Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
Kossuth Kiadó Zrt.
Életreszóló regények
Tervezett megjelenés: 2014.10.08

A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből.
Irodalmunk klasszikusai elérhető áron - családi könyvespolcra vagy útitársnak.

"Mondhatnánk, klasszikus művek - ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk." (a Kiadó)

Tornai József: Éjfél
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Tornai József 85. évébe lépett az idén. Kossuth Díjjal tűntette ki a magyar állam. Ugyanakkor ő maga is ünnepet kíván tartani - magát nem meghazudtolva, betegségei ellenére is - olvasói körében: új verseskötete mintegy ráadás a korábbi verseihez képest, ezzel lepte meg először a KRÁTER kiadó szerkesztőségét, majd reményeink szerint olvasóközönségünket! Tornai József Sashegyi Veinemöjnenként az ősi magyar-finnugor-türk versformákat ismerve, ezekhez hűen tálalja fel 75 versből álló "lakomáját": "éjfél" utáni lakomáját! A három nagyciklus mintegy az Omegától az Alfáig való visszavonulás útját rajzolja ki, vers-stációmál el-elidőzve: VALAMI FELÉ - A KÖLTŐ ÁGYA - ANYAMÉH. Tornai hű nemzedéke legjobbjainak kettős szellemi hűségéhez: a nemzet lelkiségének örök faggatásához és az egyén egzisztenciális kalandjának kiábrázolásához, megszólaltatásához! Mércéje, mértéke mintha fokozódna ebben a verseskötetben: azokat is megszólítja, akiket életében fordítóként felkeresett, ebben a kötetben felerősödik a társ-mesterekkel folyatott dialógus: Rilkéhez szóló Bor és kenyér című költeménye a legnagyobb misztérium iránti alázatát is fölvillantja.

Turnovszky Éva: Az óvoda réme
Elbeszélések
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.18

Idős pszichológus visszaemlékezéseit, a második világháború utáni Rákosi korszak idejét elevenítik fel egy kislány szemével, majd a kitelepítés és az azt követő nehéz évek történetét is olvashatjuk a már kamaszodó, és lassan felnőtté váló "áldozat" (vagy idézőjel nélkül áldozat?) tapasztalatai alapján.
A szerző mesél. E kötetben a pszichológusmunka során hosszú évek alatt vizsgált, vagy kezelt gyermekek és felnőttek szomorú és vidám, tragikus és humoros életeseményeiből merített történetek számos elemét dolgozza fel egyéni módon, az általa fontosnak, figyelemre méltónak - esetleg távolabb-mutató tanulságok hordozójának is tekintett szempontok alapján.

Merényi Krisztián: Kanalas Zsuzsa mosdatása
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Merényi Krisztián három sikeres (groteszk, már-már abszurd) prózakötetbe tett izgalmas kirándulás után visszatért szülőföldjére, a költészet birodalmába. Kiruccanása nem volt hiábavaló, kincseket mentett át, segítségükkel újfajta lírai szemléletmódot teremtett. Eddig is tudta, hogy költőnek lenni: közszolgálat, ezután még jobban tudja: a költészet közképviselet, s elsősorban azok képviselete, akik önnön méltatlan sorsukat nem, vagy csak dadogva tudják világgá kiáltani. Nem kívülről-felülről szemléli és szánja az esendőket, hanem közülük valóként éli meg, s mondja ki sorsukat. Tehetsége alkalmassá teszi arra, hogy a világnyi bánatokat is sajátjaként köpje a botránkoztatók érzéketlen arcába. Joga van erre, hiszen "Ül a dombon, s óvja a napot, eledele a fény, éltetője a fény." A szerző új verseskönyve ígéretes folytatása eddigi művészi munkásságának, költészete egyre érettebb, nyíltabb, tisztább, a címadó vers (néhány másikkal együtt) máris bekerülhet a magyar líra aranykönyvébe. Reméljük, hogy nem csak oda, hanem az értő olvasók, a szolgálatot elfogadó közösség szívébe is.

Beke Albert: Keserű igazságok
Tanulmányok és kritikák
L'Harmattan Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Olvasmányos írásokat tartalmaz a kötet, pedig igencsak keserűek azok az igazságok, amelyeket lebilincselő stílusban és közérthetően örökít meg a szerző. Nem csak az erkölcsi eltévelyedéseket, botlásokat rója fel szellemi életünk bálványozott hírességeinek, hanem könyörtelenül leleplezi a szocialista-korszak álnokságait, hamisításait, téveszméit és embertelenségeit.

Kiket idéz meg az irodalomtörténész-író? Illyés Gyula, Gyurkovics Tibor, Bartis Ferenc, Csoóri Sándor, Vámos Miklós, Ferenczi László, Kornis Mihály, Spiró György, Bertha Bulcsú, Fekete István, Esterházy Péter, Arday Géza, Papp István, Bölcskei Gusztáv, Brády Zoltán, Barta János, Németh László, Veres Péter, Juhász Ferenc, Moldova György, Konrád György, Csohány János munkásságát. - Emellett a szerző méltatja Bényei József lexikonját, elmélkedik a humán-tudományok mai jelentőségéről, alaposan kifejti vélekedését azokról, akik 1957-ben elfogadták a Kossuth-díjat Kádártól; elemzi azt a kérdést, hogy a jobboldal miért nem ölelte magához a nemzeti érzésű írókat, valamint tárgyalja, hogy történt-e egyáltalán "rendszerváltás" az irodalomtörténet-írásban; s azt is megtudhatjuk, mit jelentettek róla a politikai rendőrség egykori adatgyűjteményei alapján. S ahogy előrelapozunk a kötetben, mindinkább kiderül, hogy Beke Albertnek nem csupán a valóságláttatás fontos, továbbá nem csak az elmúlt évszázad megdöbbentő történéseit eleveníti fel saját sorsán és a tanulmánykötetben szereplő írók életútjain keresztül, hanem avatott művésze a szónak is.

Cserna-Szabó András: Veszett paradicsom
Magvető Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Réges-rég történt már, hogy kiűzettünk a Paradicsomból. Hisszük is, meg nem is, hogy az Éden létezett egyáltalán. Talán elveszett, talán megveszett, talán még mindig ott vagyunk, s újra és újra bűnbe esünk.
Ebben a könyvben a férfiak kallódó Ádámok, akik hol léhán, hol elképesztő elszántsággal vetik bele magukat az önpusztításba, az apokalipszisbe, a nők pedig csábító, rafinált Évák, akik hol ifjú perditák, hol érett szépasszonyok bőrébe bújnak, de mindig taszítanak egyet a lejtőn lefelé csúszó (elvileg) erősebbik nemen. Persze ez a pusztulás egyáltalán nem lehangoló, inkább groteszk, abszurd és vicces. Nemcsak szánjuk hőseit, hanem bizony velük (sokszor rajtuk) nevetünk, s közben nem feledkezünk meg a kulináris és az altesti élvezetekről sem. Cserna-Szabó András ezúttal a végzetes szenvedélyek női nevek mögé bújtatott katalógusát írta meg.

Szabó Palócz Attila: Tanácstalan kölykök
Békegyakorlatok 2.
Napkút Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.30

Tegnap még talán lett volna értelme itt a földmérők munkájának, lett volna értelme eladásra hirdetni az ingatlanokat, kiadó szobákat, fellendíteni a falusi turizmust, ábrándozni terményről és aratásról, tegnap talán még lett volna értelme piktorként, szerelőként, mesteremberként kínálni fel a szolgáltatásait bárkinek. Búgatni és elletni, és igen, keresztelni is... Tegnap talán még lett volna értelme a csábításnak itt. Az oktatásnak, a nevelésnek, a gyógyításnak is... Tegnap talán még lett volna értelme árkot ásni, napelemeket és szélkerekeket, természetbarát technológiákat telepíteni ide... Lett volna értelme az ábrándnak, a reménynek, a vágynak, a szerelemnek, a hitvallásnak, a politikai elhivatottságnak, a szónoklatnak, az ékesszólásnak, a tömegrendezvénynek és talán a nagygyűlésnek is, és igen, tegnap még lett volna értelme a halálnak. Tegnap. Ma már nincs. A halál is értelmét vesztette itt...

Leiner Laura: Bábel
Ciceró Könyvstúdió
Tervezett megjelenés: 2014.09.17

Bábel. A legnagyobb nyári zenei fesztivál, valahol Pápa mellett. Mi lehet jobb annál, mint tizenhét évesen, életedben először, egy hetet eltölteni itt a barátaiddal?
A zárónapi koncert a Red Hot Chili Peppersé, és Zsófi többek között azért érkezik, hogy találkozhasson Anthony Kiedisszel. Na de addig még sok minden történik vele, Napsival, Abdullal, Hipóval és Szaszával az Európa, Ázsia, Afrika és Ausztrália színpad körül...
Bábel. Ha voltál már fesztiválon, azért fogod szeretni, ha még nem voltál, azért.



Bokor Pál: A film mint mozgás 
Gondolatok a film szépségéről és szabadságáról
Atlantic Press Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Ez a könyv abból a meggyőződésből keletkezett, hogy a film szépségének titka nem a kép, hanem maga a mozgás. És aki végigolvassa a korábban inkább külpolitikai újságíróként ismert, de sokoldalúságával már nem egy meglepetést okozó szerző munkáját, annak nem lesz kétsége ennek az állításnak az igazsága felől.
A bizonyítási folyamatban voltaképpen a teljes filmtörténet feltárul a filmrajongó előtt. Talán éppen most tudatosul majd benne, hogy miért döbbentett meg milliókat Spielberg Ryan közlegény megmentése című filmjének nyitójelenete, mitől jó színész mégis a minden filmjében egyforma Arnold Schwarzenegger, mitől fantasztikus teljesítmény Giulietta Masina alakítása az Országútonban, vagy mitől remekműgyanús a Collateral, a halál záloga, Tom Cruise-zal és Jamie Foxx-szal.
De elgondolkodhat az olvasó azon is, hogy mi okból adott zöld kabátot Antonioni a Nagyítás fotográfusára, miért zseniális megoldás Jancsó Miklós részéről, hogy nem hagyja kikapcsolni a kamerát, amíg a színészei össze nem rogynak, és mivel érdemelte ki a maga Oscar-díjait a Gravitáció.
Filmes szakemberek számára a könyvben részletesen kifejtett mozgáselmélet mellett olyan képtelennek tűnő elemzések jelentenek majd élményt, mint az Ének az esőben és a Körhinta táncjelenetének összehasonlítása, vagy a nem kevésbé bizarr párhuzam Tarkovszkij Sztalkerének a Zóna felé igyekvő szereplői és az Óz a csodák csodája Smaragdváros felé tartó mesehősei között. A film, mint mozgás mindemellett nagy ívű esztétikai rendszert épít, ekként alapműnek ígérkezik a maga műfajában, hiszen a film szépségének titkait kutató hasonlóan széles áttekintést nyújtó mű Magyarországon közel ötven éve nem született.

Ausch Klára: Ajándékba kaptam az életet
BT-Press Könyv- és Lapkiadó Bt.
Tervezett megjelenés: 2014.09.30

A könyvben egy 16 éves kislány és nagynénje sorsának szomorú és fájdalmas szakasza elevenedik meg, melyet a történelem írt hazánk 1944. márciusi német megszállását követően. Ausch Klára Auschwitzból hazafelé tartva, 1945 májusában kezdte papírra vetni élményeit. A naplót itthon fejezte be és elrejtette a fiók mélyére. Valójában nem is szabályos naplóról van szó, hanem rendkívül alapos és életszerű feljegyzésekről. A családi örökségből előkerült megsárgult füzetlapok egy fiatal lány lelkivilágát tükrözik. Az ő érzékeny és tiszta lelkében másként rögzültek a szenvedések. Le kellett írnia az átélt borzalmakat, hogy legalább így enyhítse fájdalmát. A könyvben a Kecskeméthez is kötődő család fényképei teszik teljessé a múltidézést. A megrázó olvasmány második kiadása különösen aktuális a 2014-es Holokauszt Emlékévben.


Tömpe István: Sugárzó hónapok
Ab Ovo Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

Előszó egy családtörténethez
Élete fordulópontján a szerző arra készül, hogy megismerje és megírja családja történetét: anyjáét, a nagyváradi református család lányáét, és a felvidéki Tömpe családból származó, kommunistává lett apjáét. Eközben derül ki a nyakán lévő kis dudorról, hogy rosszindulatú sejtek vannak benne - rákos áttét eredménye. A könyv az áttét forrásának, az elsődleges daganatnak a megtalálása, a diagnózis, a meglehetősen brutális műtét és az utána következő lábadozás leírásával párhuzamosan meséli el azt, amit addig sikerült családja történetéről felderíteni.
Sem önsajnálat, sem a szenvedések lekicsinylése nem jellemzi a szerzőt, felméri, mi történik vele, harcol a betegséggel, de a legfőbb védekezési eszköze az irónia és az önirónia. Tömpe István két, egymással különös hangulatban összejátszó, együtthangzó történetet mesél el. Élvezetes olvasmány keletkezett a két történet - család és betegség - összefonásából.

Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak
Európa Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.01

"...gyere, Cerberus, ne üvölts, önmagamat is belegyúrtam a süteménybe."

A görögök és rómaiak hite szerint a holtak az alvilágba jutnak, ahová sose hatolhat napsütés. Az ókor nagy hőskölteményei nem tartották lehetetlennek, hogy élő is átléphesse a halottak titokzatos világának érckapuját. Megrendítő élmény a holtakkal való találkozás, de az odajutást feltételek szabályozzák. Az alvilági révész, Charon pénzt kíván, fuvardíjat, a három torkon üvöltő, sárkányfarkú őrkutya, Cerberus varázsfűvel illatosított mézes süteményt. Ha az obulust kifizette, az eb megkívánta csemegét átadta az utas, szabad a közlekedés a Babits olyan jól ismerte aszfodéloszligetek közt, s az elszánt földi halandó meglelheti a maga halottját a Jajgatás tavánál, csak szorítsa az aranyágat. Akinek életművemet köszönhetem, akiket szerettem, akik szerettek, mind ott vannak már. Van aranyágam, Az ajtó Emerencének sírján hajtott gallyacska, érettségi ajándékul kaptam egy római rézpénzt, de sem illatos füvem, se varázslisztem, varázsmézem, tulajdonképpen sütni sem tanultam. Offát, Cerberus rituális süteményét majd összeállítom azzal, amim van, anyám alabástromfehérségének lisztjébe apám szeretete mézét gyúrom, s a szülővárosom feledhetetlen díszletei közt valaha sírt-nevetett hajdaniak sokízű, fűszeres személyisége elemeivel szórom meg gazdagon.
Ha bízik bennem, kövessen az olvasó. Nem félelmes látogatás lesz ez az út, inkább olyan, mint egy nyomozás, míg kiderül, kinek árnya miképp épült bele egy író életművébe. A Jajgatás tava csendes, egyetlen árny se könnyezik, nincs itt félnivaló, se szomorúság. Az igazság, egy élet vagy életmű háttérzenéje sohasem szomorú.

Fábián Janka: Koszorúfonat
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.26

Az 1867-es magyar-osztrák kiegyezés körüli mozgalmas és ellentmondásos évek eseményeiről szóló hírek a Lotti örökségéből jól ismert Zemplén megyei nyugalmas birtokra, Ágfára is eljutnak. Itt nevelkedik Lotti és Móric már idősödő lányának, Tinkának a védőszárnyai alatt a két dédunoka, Ella és Blanka. A lányok sorsát már gyermekkorban megkeserítik a családi tragédiák, amelyek következtében kénytelenek elhagyni őseik birtokát. Ám a talpraesett nagynéninek, Tinka mamának köszönhetően az éppen rohamosan fejlődő fővárosban, Budapesten új otthonra találnak.
Az idősebb lány, Ella, felcseperedve a példaképét, Hugonnai Vilmát, az első magyar orvosnőt, és a dédanyja, Lotti emlékét követve Svájcba utazik, hogy régi álmát valóra váltva elvégezze az orvosi egyetemet. A húga, Blanka neveltetéséről eközben Lotti harmadik lánya, a bohém és nagyvilági bécsi dáma, Charlotte néni gondoskodik. A két lány ekkor kissé eltávolodik egymástól, de mindketten tudják, hogy továbbra is számíthatnak egymásra. Szükségük is lesz egymás támogatására, különösen akkor, amikor egy fiatalember felbukkanása próbára teszi a testvéri szeretetüket, és újabb váratlan, tragikus események tépázzák meg a megmaradt családot.
Végül azonban a múlt már elfeledett árnyai közül ismét feltűnik valaki, akinek a segítségével Ella és Blanka is révbe érnek.

Ahogy az olvasó Fábián Janka regényeiben már megszokhatta, ezúttal is rengeteg történelmi helyszínre, eseményre látogathatunk el, kezdve az 1867-es koronázástól egészen a századforduló előtti években történt, csodaszámba menő változásokig. Ott lehetünk a bécsi világkiállításon, megélhetjük Pest, Buda és Óbuda egyesülését, és láthatjuk, hogyan bolygatja fel Bécset Rudolf trónörökös halála. Közben pedig megismerhetjük a szereplők között szövődő szerelmeket, az emberi kapcsolatok alakulását, valamint a mindennapi élet gondjait és örömeit, amelyekhez a történelem csupán grandiózus háttérként szolgál.

Vass Virág: Sohanő
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

ZSÓFI a harmincésatöbbi éves cégvezető krónikus álmatlanságban szenved. Pedig legalább éjszakánként szívesen elszökne abból a világból, ahol a határidők, ovulációs naptárak, lépés- és kalóriaszámlálók diktálják a tempót. Egyre többet veszekszik Zsomborral, és bár minden orvos biztatja, csak nem jön a baba.
Az alvásterapeutája szerint vissza kellene találnia saját belső ritmusához. Ez nem is olyan egyszerű egy csőd szélén álló cégnél, ahol lehetetlen határidőket kell betartatni és kollégákat elbocsátani.
RÓZA, alias Mrs. LIPSTICK, a jó humorú, titokzatos újságíró nem annyira írói, inkább életstílusával arat sikereket a 20-as évek Amerikájában. Iszik, dohányzik, és esténként sokáig kimarad. Megdolgozik a pénzéért, és nem szabadkozik az élete miatt. Fekete bubifrizurájával, porcelánbőrével, sötétre rúzsozott ajkával ő lehetne a dzsesszkorszak reklámarca.
Most hunyjuk le a szemünket. Mikor újra kinyitjuk, egy olyan világban találjuk magunkat, ahol nincsenek okostelefonok, lombikprogramok és céges tréningek. Senki sem hallott még Mark Zuckerbergről és Angelina Jolie-ról. 1929 decemberét írjuk. Miközben mindketten vissza akarnak találni a szerelmükhöz, Zsófi és Mrs. Lipstick, New York legmodernebb asszonya farkasszemet néz egymással...

"Ebben a duplafenekű szerelmi történetben magam is riporter lettem újra. Kicsit másképp, megbillentve, a kordokumentumokat és a fantázia világát összemosva tudósítok a Sohanőről, aki az egészet akarja, így saját magát szorítja korlátok közé. Legnagyobb ellensége az idő, de ebben a regényben cinkosok lesznek. " (Vass Virág)

Kelemen Anna: Harminc nap a nép szolgálatában
Így szexel a magyar elit
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.15

Bármibe is fogtam, nagy port kavart és alighanem a legújabb akcióm is kiüti a biztosítékot: harminc napra a nép szolgálatába álltam, óránként százezer forintért felkínáltam magam a férfiaknak. Jó előre kijelentettem, hogy feljegyzések készülnek a titkos légyottokról, ennek ellenére sorban jöttek a pasik. Család fontosságáról papoló politikus, ismert üzletember, olimpiai bajnok, közkedvelt műsorvezető és bundabotrányba keveredett focista. Meg sok más olyan fickó, aki a testemre vágyott.
Az alfahímek nyilván nagyképűen újságolták a köreikben, hogy megfektették Kelemen Annát, fizettek neki, hogy a szolgájuk legyen. Holott ők lettek az én rabjaim. Méregdrága órákkal, autókkal, ruhákkal és ékszerekkel igyekeztek a kedvemben járni. A többségük rendszeresen visszajárt, de aki csak egy újabb trófeaként tekintett rám, most retteghet. Hiszen amivel a barátok előtt dicsekszünk, azt szégyelljük az asszony és a nyilvánosság előtt...
Nekem nincs vesztenivalóm!

Benkő László: A Zrínyiek
A gránitlelkű
Családi Könyvklub
Tervezett megjelenés: 2014.11.10

Európa - Az 1520-as években jár...
Végvári vitézek, portyák, török és magyar kémek, kesze-kusza váratlan események szabdalta világ...
Az Oszmán Birodalom II. Szulejmán szultán hatalma alatt gőzerővel terjeszkedik Európa felé, miközben V. Károly német-római császár láthatóan nem képes mit kezdeni a török terjeszkedéssel. A legnagyobb veszély a II. Lajos király korabeli Magyarországot, a Szapolyai János vajda uralta Erdélyt és a mai Horvátországot fenyegeti, ahol a Zrínyi család mindenkinél keményebben és határozottabban lép fel a boszniai pasa portyázói ellen...
Ismerje meg a XVI. század első felének magyarországi történéseit, a Szigetvárt védő, s a törökkel egész életében ádázul, megalkuvást nem ismerve küzdő "gránitlelkű" Zrínyi Miklós gróf személyes sorsát...
Tegyen egy különleges időutazást ebben a nagyívű kalandregényben a török által megtámadott, felperzselt falvakban, vágtasson a felsorakozott janicsárok sorfalának...
Hallgassa ki II.Szulejmán terveit, Ferdinánd és Szapolyai János, az özvegy Mária és Izabella királynék elgondolásait, és megértheti Martinuzzi Fráter György különös egyensúlykeresését, de ott lehet az árulók végzetének beteljesülésekor is...
Legyen ott Bécs, Pest vagy Szigetvár ostrománál, a Somló-hegyi csatánál, vagy hadakozzon életre-halálra a Délvidék mocsaraiban, s közben figyelje, miként alakul a történet narrátorának, Török Kristófnak és családjának sorsa gróf Zrínyi Miklós mellett, a szigetvári hős árnyékában, aki soha, semmitől és senkitől nem félt...

Ungvári Tamás: A torinói lepel
Scolar Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

A torinói lepel évezredek óta izgatja az emberiség képzeletét. Ügyes művész alkotása? Hamisítvány? Az egyház varázslata? Vagy tényleg csodát rejt? Valóban ez a keresztre feszített Jézus szemfedője?
Ungvári Tamás misztikus krimije gazdag kultúrtörténeti és történelmi kalandokat ígér.





Horváth Gita: Azértis
K.u.K. Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.15

Egyszerre regény, kordokumentum és színes, egyéni stílusú olvasmány.
Egy írónő "önregénye". Egy írónőé, aki 40 évig hallgatott. Illetve - mondjuk így: - hallgattatták.
Előtte remek és sikeres mesekönyveket írt. A Pöpöpapa és a kutyákok, a Pulimese egy generáció gyermekeinek kedvence volt.
Aztán megírta az Azértsét, ezt a Magvető adta ki hatalmas példányszámban. Új stílus, új fajta hang - mondta a kritikusok egy része. A többi meg kiátkozta. Kifúrta.
Akkor váltott. Tévé, rádió, könyvkiadás… Kitalálta a később legendás Pityke őrmestert, nagy háborgások ellenére kiadta Lőwy Árpád disznó verseit, volt sorozata a tévében Szerelmese címmel.
Szép is volt. Sokáig Kertész Ákos felesége volt, és neki ajánlotta a Makra első kiadását, merthogy ő volt Vali, a hősnő. Aztán szerelmes lett bele a volt (akkor még aktív) köztársasági elnök, mindenki kedves nagypapája, és a bulvársajtó sokáig csámcsogott kettejük "gyanús" kapcsolatán. Pedig...
Aztán egy nagy szerelem a talán legjelentősebb színházi rendezővel... Meg az Operett színházzal. Meg a Várszínházzal.
És most mindezt elmondja. Őszintén, olvasmányosan.
Meg közben a tiltások természetrajzát is - a kontraszelekciót.

Leiner Laura: Késtél
Bexi-sorozat 1. kötet
Gabo Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.21

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt.
Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjébe hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének.
És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét…
A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.


Simon Róbertné Pesthy Mónika: Ember, sátán, messiás
A korai zsidóság eszmevilága és a kereszténység
Corvina Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

"A zsidóság kb. i. e. 200-tól i. sz. 100-ig terjedő korszaka kulcsfontosságú mind a zsidó vallás további alakulása, mind a kereszténység létrejötte szempontjából. Az ószövetségi Izrael vallása átalakul, a megváltozott politikai és történeti helyzet hatására a korábbi elgondolások megkérdőjeleződnek és átértékelődnek, külső hatásra új eszmék jelennek meg, a zsidóságon belül különböző csoportok és irányzatok jönnek létre, melyek mind más és más módon próbálják az új helyzetet értelmezni. A kereszténység ebben a tarka átmeneti korban született meg, az Újszövetséget alkotó írások is ekkor íródtak, mondandójuk a korszak egyik különleges, a maga eredeti valójában máig is megfoghatatlan egyénisége, a Názáreti Jézus és az ő tanítása köré épül fel.
Mennyire határozta meg az éppen létrejövő kereszténységet az a közeg, amelyből kinőtt? A tarka sokszínűségből hogyan kristályosodott ki a későbbi keresztény tanítás? Hogyan kezd a kereszténység önállósulni, elszakadni eredeti közegétől? Mikor mondhatjuk, hogy új vallás született? Mennyire tapasztalható valami folyamatosság az Ószövetség és a kereszténység alapvető tanításai között? Mit is jelent az, hogy a korai zsidó irodalom hidat alkot az Ó- és Újszövetség között? És vajon mennyire igazak az olyan általánosan elterjedt sztereotípiák, mint: "Jézus az Ószövetségben megígért és a zsidók által várt messiás"; "a Sátán már kezdettől fogva az Ellenség volt, aki bűnbe vitte Ádámot és Évát"; "a paradicsomi történet az áteredő bűnről szól, mely aztán az emberiség egész további sorsát meghatározza"; "a keresztény túlvilágkép az örök büntetéssel és jutalommal az Ószövetségre megy vissza", "a feltámadás gondolata is mélyen gyökerezik az Ószövetségben..."
Könyvünk ezeket a kérdéséket igyekszik megvilágítani három nagy témán - az ember, a rossz, a Messiás témáján - keresztül." (a Kiadó)

Katus Attila: Formáld magad!
Változtass! Segítek Neked
Illia & Co. Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

"Tarts velünk, és légy része Katus Attila Formáld magad programjának, melyet Attila szakemberek segítségével dolgozott ki és épített föl.
A Formáld Magad! című könyv útmutatóul szolgál Neked, és minden nap segítséget ad a folyamatos változáshoz, egy új életmód kialakításához, a közös sikerek eléréséhez.

A könyvet, amelyet éppen a kezedben tartasz, Neked írtam. Most biztosan felmerül Benned a kérdés, hogy tudod-e majd használni, ha nem vagy szakmabeli. A válaszom: természetesen igen! Sőt, leginkább azokat szeretném megszólítani a könyvemen keresztül, akik nem szakemberek, hanem hétköznapi, az egészségükkel törődő, a táplálkozásukra odafigyelő, sportolni szerető személyek, mint amilyen - feltételezem - Te is vagy!

Emellett azonban fontosnak tartom, hogy írásom mind a tágabb értelemben vett szakma képviselői, mind pedig a tisztelt kollégák körében érdeklődést keltsen. Bízom benne, hogy ők ugyancsak izgalmasnak, érdekesnek találják majd, és sok új, hasznos információval tudok szolgálni számukra is.

Kiknek szól tehát ez a könyv?
Egyszóval: Mindenkinek!
-kezdőknek, újrakezdőknek;
-fiataloknak, középkorúaknak, idősebbeknek;
-sportolni vágyóknak, sportimádóknak, "sport-szkeptikusoknak",
-az egészséges életmód híveinek;
-és azoknak is, akik már feladták a sportolást vagy az egészséges táplálkozást, esetleg csalódtak,
-vagy akik nem tudják, hogyan vágjanak bele az életmódváltásba." (a Kiadó)

"Minden út az első lépés megtételével kezdődik. Rajta hát, gyere velem, induljunk el együtt!" (Katus Attila sportaerobik sportágban hatszoros világ-, kétszeres Európa-bajnok, Világjátékok-győztes, személyi edző, aerobik szakedző és életmód-tanácsadó)

Sági György: Gilgul
Weisz búcsúja a magyar irodalomtól
Scolar Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Anyám halálát követően a szekrény aljába elrejtett ridikülben, elfelejtett kincsei között megtaláltam egy ismeretlen fiatalember néhány megsárgult fotóját. A fényképeken húszas éveiben jár. Jóvágású, intelligens és főként magabiztos arc. Sportzakóban áll, fényképezőgép lóg a nyakában. A fényképek hátoldalán anyám által ceruzával kisatírozással olvashatatlanná tett, ujjvégeimmel kitapintott írása arról, hogy soha sem felejti el. Ennyi. Semmi több, amit róluk, kettőjükről tudok. Meg egy név: Weisz György.




dr. Bárándy Gergely: Centralizált Magyarország - Megtépázott jogvédelem
A hatalommegosztás rendszerének változásairól (2010-2014)
Scolar Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Magyarországon 2010 és 2014 között a legszélesebb körű közjogi átalakítás ment végbe a rendszerváltozás óta. Egyesek szerint reform volt, mások szerint rombolás. Látni kell azonban, hogy a konkrét hatalmi pozíciókat is érintő rendelkezések kodifikációja az alkotmányozással párhuzamosan, valamint azt követően, a sarkalatos törvények megalkotásakor, s nem annak keretében folyt. Valóban végzetes csapás érte-e a jogállamot, a fékek és ellensúlyok rendszerét, miként azt mértékadó külföldi és hazai szakemberek, valamint szervezetek állítják? A szerző, aki nem csupán kutatója, de részese is volt az eseményeknek, erre a kérdésre keresi a választ.

Magyar polip 2.
A posztkommunista maffiaállam
Noran Libro Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, legutóbbi tusványosi beszédében leszámolt a liberális demokráciával. De minek tekinthető a helyébe lépő rendszer, ha nem akarjuk elfogadni a hivatalos ideológia "centrális erőtér" - vagy "Nemzeti Együttműködés Rendszere" - típusú megnevezéseit? Az ideológiai tanácstalanságban, zűrzavarban a 2013 novemberében megjelent tanulmánykötet, a Magyar polip - A posztkommunista maffiaállam sietett az olvasók segítségére. A mai Magyarország hatalmi-társadalmi viszonyait új fogalmi keretben, megvilágító erővel leíró mű nem véletlenül fogyott el több mint 12 ezer példányban.

Az idén októberben - szintén Magyar Bálint és Vásárhelyi Júlia szerkesztésében - megjelenő második kötet további két tucat tanulmánnyal, az első kötetben nem tárgyalt területek leírásával gazdagítja a magyar polipról, a maffiaállamról alkotott képet. A szerzők túlnyomó többsége most debütál "politológusként" - közöttük nemcsak kiváló kutatókat, de egykori pénzügyminisztert, fővárosi főügyészt vagy éppen alkotmánybírót is találhatunk: Andor Mihályt, Békesi Lászlót, Bócz Endrét, Dessewffy Tibort, Rajk Lászlót, Ripp Zoltánt, Vörös Imrét. Vagy az ebben a kötetben már hangsúlyosan helyet kapó fiatal generáció tehetséges képviselőit, mint például: Deák Andrást, Jancsics Dávidot, Kácsor Zsoltot, Lakner Zoltánt, Szentpéteri Nagy Richárdot, Trencsényi Balázst vagy éppen Ungváry Krisztiánt.

Héra Gábor-Ligeti György: Módszertan
A társadalmi jelenségek kutatása
Osiris Kiadó
Osiris tankönyvek
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

A szociológus szerzőpáros bevezető jellegű, olvasmányos tankönyve a társadalomtudományos kutatás teljes menetét mutatja be az egyetemi hallgatók, valamint a tudományos megismerés iránt érdeklődő laikusok számára. A könyv mind a kvantitatív, mind a kvalitatív adatgyűjtési eljárásokat ismerteti, így a megfigyelést, az interjút, a fókuszcsoportot, a kísérletet, a szociometria és a kérdőív technikáját is részletesen bemutatja. Ezen túlmenően etikai és jogi kérdéseket, a felmérés szervezéséhez szükséges gyakorlati tudnivalókat, az adatfeldolgozást és a kutatási beszámoló elkészítését és marketingjét is tárgyalja. A szerzők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a könyv lehetőleg egy nagyobb lélegzetű kutatás megtervezésén, végrehajtásán és az adatok elemzésén haladjon végig. A kiadvány kihasználja az Internet adta lehetőségeket, s számos további információt tesz az olvasó számára a weben keresztül elérhetővé. Minden fejezet végén talál az olvasó ajánlott szakirodalmat, valamint az egyes témákat érintő szépirodalmi hivatkozásokat és filmajánlásokat azzal a céllal, hogy a bemutatni szándékozott eljárás vagy gondolatmenet az irodalom és a mozgókép segítségével még érthetőbbé váljon.

Makleit László: Az európai országok csúcsai
Nem csak hegymászóknak
Pannónia-Print Kft.
Tervezett megjelenés: 2014.09.18

A szerző 2001 és 2011 között felkereste valamennyi európai ország legmagasabb pontját. Néhány hegy megmászásához hágóvasra, jégcsákányra és kötélre volt szükség, de azokat a "csúcsokat" sem hagyta ki, ahová a közeli parkolóból rövid sétával el lehetett jutni. A két véglet mellett a legtöbb országcsúcs felkeresése klasszikus értelemben vett túra, melynek bejárásához időjárásnak megfelelő öltözet és túracipő mellett csak néhány információra van szükség.



Müller Péter: Halhatatlan szerelem
Rivaldafény Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.10.15

"Ez a könyv egy nő önmagára ébredéséről szól. Barátom volt és lelki társam. Együtt kerestük sorsunk és lelkünk titkait.
Ezekről a titkainkról mostanáig nem beszélhettem. Most végre elmondhatom. Elmesélem életét, közös szellemi élményeinket, és fölvillantom előző életének gyönyörűséges kudarcát is.
Létünk nem a születéssel kezdődik, és nem a halállal ér véget. Minden lélek történetének van egy főmotívuma, mely átível több földi életen. Egy téma, ami csakis az övé. és ki kell bontania. A tiédnek is van, csak meg kell hallanod, mi az. Az övét úgy hívták: halhatatlan szerelem.
Sokan ismerték őt. Amíg a földön élt, színésznő volt, a neve: Tolnay Klári. Összes előző művem gondolatainak összegzése ez a könyv. Más lelkébe való mélyebb belepillantás, egyben önmagam és az igazság felfedezése is.
Hálás vagyok látható és láthatatlan segítőimnek, hogy megírhattam." (a Szerző)

Visszhangok I. II.
Válogatás az Emberi Erőforrások Minisztériuma Életünk című pályázatának díjnyertes műveiből
Magyar Napló Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

"Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a korábbi Életút (2011) és Hogyan őriztük meg... (2012) pályázatainak tapasztalatai azt mutatják: az idősebb nemzedék megtanult együtt élni azzal, hogy soha nem lehet olyan helyzet, hogy valami ne hiányozna, időskorára azonban "az öregedő embernek nem a hiányai, hanem a többlete fáj legjobban, de nem tudja senkinek odaadni" (Jókai Anna). A minisztérium ezért 2013-ban meghirdette a következő, Életünk című pályázatát, hogy a sok esetben csupán az elbeszélők emlékeiben élő történetek, események, hagyományok, szokások, morális értékek átörökítődjenek a következő nemzedékek számára. Akár az egyes emberek életútja, akár a különféle történelmi események személyes megélése, vagy a tartós házasságban élők közös sorsvállalása a személyesség adta hitelesség révén életszerű értékek áthagyományozását teszik lehetővé.
A pályázatra beérkezett közel négyszáz pályaműből százhat nyert el díjat - jelen kötetünkben közülük válogattunk. Az írások a szerzők születési sorrendjében követik egymást, ezáltal nemcsak az egyes nemzedék mentalitása rajzolódik ki, de a XX. századi magyar történelem viharos pillanatai is: az ország közel száz évvel ezelőtti szétszakítása, a II. világháború, a deportálások, a hadifogolytáborok, a kitelepítések vagy 1956. Az írások legtöbbjében az elbeszélt szörnyűségek sötétjén átsüt a kitartás, a hűség, a hazaszeretet és a hit - és persze a mindennapi, praktikus furfang, mert a szükség találékonnyá teszi az embert. A két kötetben szereplő szerzők élete az akaraterő, a kitartás, a jó szándék és az emberség diadaláról tesz tanúságot." (a Kiadó)

Énekek Szent István király tiszteletére (CD melléklettel)
Magyar Napló Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

A reprezentatív énekes- és olvasókönyv hiteles, eddig kiadatlan források alapján tartalmazza első királyunk, Szent István tiszteletére írt zenetörténeti emlékeinket. Országalapító királyunk szentté avatása, 1083 és a 20. század eleje között keletkezett legértékesebb liturgikus, epikus és népi alkotásokat gyűjti egybe mai helyesírással és közérthető magyarázatokkal.





Mittelholcz Dóra: Tündérmese kis szépséghibával
Egy méhnyakrákos lány négy éve
Libri Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.25

Ez a könyv nem egy tipikus történet a rákról, nem megható, szívbe markoló vagy lírai. Ez a könyv egy 33 éves lány igaz története, aki immár negyedik éve küzd a méhnyakrákkal. Egy valódi, hús-vér ember vallomása az élet olyan kérdéseiről, amikről nem szoktunk beszélni. Szükségletekről, szexről, szenvedésről és vidám pillanatokról, feladásról és talpra állásról. Arról, hogyan lehet akár két sztómával is teljes életet élni, hogy miért fontos a testünk ismerete és az önvizsgálat, vagy hogy mivel segítheti és mivel nehezítheti a környezet egy rákos beteg életét.
Dóra csatája még tart, de egy dolog már eldőlt: ő élni akar, és ezért bármit hajlandó megtenni.

Mittelholcz Dóra több mint egy évtizedes újságírói múltja már bizonyította írói kvalitásait, a könyv műfajával azonban korábban nem próbálkozott. Barátai unszolására vállalta, hogy papírra veti küzdelmét a méhnyakrákkal. Célja ezúttal is ugyanaz, mint újságíróként: az emberek tájékoztatása és motiválása, csak most nem a mások példáján, hanem a saját személyes történetén keresztül.

Vannak pillanatok az életben, amikor az ember kénytelen elgondolkozni, hogy mit is jelent valójában erősnek lenni.
Vajon akkor vagyok erős, ha vállalok megint egy nagyműtétet, amiről egyelőre semmit sem tudunk, de benne van a pakliban, hogy utána már tényleg csonka leszek? Fogalmam sincs, hogy azt fel tudnám-e dolgozni valaha. Arról nem is beszélve, hogy újra hihetetlen szenvedéseknek tenném ki magamat és a családomat is, akiknek megint rámenne az összes szabadsága, hónapokig megint nem élhetnék a saját életüket...
Vagy akkor vagyok erős, ha inkább megkímélek mindenkit, és azt mondom: köszönöm, ezt már nem kérem? Emelt fővel elfogadom, hogy nekem ennyi adatott meg, az utolsó pillanatig megpróbálok boldogan élni, és nekik is szép pillanatokat szerezni...

Tóth Krisztina: Pillanatragasztó
Magvető Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.25

Ebben a könyvben huszonöt történet van. Ez nem véletlen: a szerző huszonöt évvel ezelőtt adta ki első könyvét. A történetek mindegyike egy-egy pillanatfelvétel Magyarországról, tükörcserép az elmúlt negyedszázadból. A Pillanatragasztó megkísérli összeragasztani ezeket a cserepeket, és rögzíteni a múlt egy darabját. Vajon miért bonyolódik levelezésbe egy arab fiú a Madártani Intézettel? Mit keres egy hulla a kiállítóteremben? Mi történt azzal a nővel, akinek egy bevásárlóközponban egyszer csak leesik a feje? És mi sodorja a középkorú művésztanárt az őrület szélére egy tengerentúli utazás alatt? Hová tartanak egy kisbuszban az erdélyi vendégmunkások, és mi lesz a kissráccal, aki velük utazik?

A szereplők a legkülönbözőbb helyszíneken élnek, életük díszletei, lehetőségeik, vágyaik nagyon eltérőek, de közös bennük, hogy sorsfordító pillanatok előtt állnak. A döntést, a végső nagy halálugrást azonban csaknem mindegyikük halogatja: egy-egy pillanatra odaragadnak másokhoz, a véletlen találkozások talán megváltást jelenthetnének, de ők nem képesek felismerni a lehetőséget. Tóth Krisztina új könyvében a szenvtelennek tűnő elbeszélő végtelenül pontosan láttatja az emberek közti bonyolult viszonyok rendszerét, és a nehéz sorsok, olykor groteszk jelenetek elmesélése közben minduntalan megcsillan kifinomult és szarkasztikus humora.

Dragomán György: Máglya
Varázslat, szabadság, szerelem
Magvető Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.30

Mi történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven.

A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét.
Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből.

A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.


Nemeshegyi Péter: Istenkereső ember, emberkereső Isten
L'Harmattan Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

Az athéni Areioszpagoszon mondta Szent Pál apostol csaknem kétezer évvel ezelőtt: "Isten szabta meg az emberek tartózkodásának meghatározott idejét és határait, hogy keressék Istent, hátha megérzik őt és megtalálják, hiszen nincs mesze egyikünktől sem. Mert őbenne élünk, mozgunk és vagyunk." (ApCsel 17,27-28). Ezt a soha véget nem érő keresést szeretné folytatni ez a könyv.

Az ember, mint állandóan kérdező élőlény, elkerülhetetlenül eljut a végső kérdés feltevéséhez. Az emberi szellem négy működési területe, a szépség (esztétika), az igazság (tudomány), a jóság (etika) és a transzcendens valóságra való nyitottság (vallás) különbözőképpen, de mind ugyanannak a végső titoknak a hordozói: bennük "jelenti magát" a felfoghatatlan Isten.

Az emberi istenkeresés története néhány kimagasló mozzanatát elemzi ez a könyv, hogy végül rátérjen Isten önkinyilatkoztatásának történetére. Hiszen a Biblia istenképe is fejlődött és alakult az évszázadok során. A primitív vonások fokozatosan eltűntek, és Jézusban végérvényesen és véglegesen feltárta önmagát az egyértelműen jó Isten. Az irgalmas, emberszerető és embereket "kereső" Isten.

Csodás konvergencia tehát az emberiség hosszú történetében megmutatkozó istenkeresés és az isteni önkinyilatkoztatás csúcspontja, a jézusi evangélium között. Jézus által már nemcsak beszélhetünk Istenről, hanem szólhatunk is Istenhez, és Atyának szólíthatjuk őt.

Kármán Gábor: Egy közép-európai odüsszeia a 17. században: Harsányi Nagy Jakab élete
L'Harmattan Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

A könyv Harsányi Nagy Jakab életrajza, aki fordulatokban gazdag élete során Franeker, Leiden, Cambridge és Edinburgh egyetemeit látogatta, tolmácsként hét évig szolgált Isztambulban, amelyből egy évet a Héttoronyba zárva töltött, 1658-tól kezdve pedig tevékeny részese volt a fejedelemségben dúló polgárháborúnak, és ő közvetítette II. Rákóczi György és Mihnea havasalföldi vajda szövetségkötését...





Kun Attila: A munkajogi megfelelés ösztönzésének újszerű jogi eszközei
L'Harmattan Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

A munkavállalói jogok kikényszerítése, a munkajogi szabályoknak való megfelelés biztosítása és a vállalatok szociálisan felelős működésre való ösztönzése napjainkban szinte sziszifuszi törekvésnek tűnik.
Talán nem túlzás azt állítani, hogy a munkajogtudomány az utóbbi évtizedekben világszerte mintegy "alkotói válságba" jutott. Nem könnyű megtalálni azokat a megfelelően hangolt, régi-új szabályozási ideákat és módszereket, amelyek a globalizáció és a radikálisan megváltozott gazdasági-társadalmi viszonyok közepette is képesek biztosítani, hogy az emberi munkaerő ne csupán egy alárendelt eszköze legyen a versenyorientált gazdaságnak.
Jelen tanulmány arra törekszik, hogy egy egységes elméleti keretben mutasson be példaként egyes olyan nemzetközileg kialakulóban lévő, innovatív szabályozási megközelítéseket, amelyek a munkajogi értékeknek való érvényszerzést a hagyományos munkajogi szabályozási eszközöktől eltérő, modern szemlélet útján kísérlik meg biztosítani. Ezek az újszerű regulációs technikák úgy próbálnak klasszikus emberi jogi, szociális, munkavállaló-védelmi értékeket számon kérni a piaci szereplőkön, hogy egyúttal el kívánják kerülni a gazdasági folyamatok autonómiájába való túlzott beavatkozás esetleg káros hatásait.
A három részletesen elemzésre kerülő szabályozási modell a következő: a közbeszerzés és a munkajog lehetséges kapcsolata (avagy a szociálisan felelős beszerzés ideája), a nem pénzügyi jelentéstétel és a munkajog kapcsolata (avagy a piaci átláthatóság szabályozási ideája), illetve az alvállalkozói, ellátási láncok és a munkajog kapcsolata (avagy a láncfelelősség ideája).

Kiss-Koczka Éva: Az erény mestersége
David Hume morálfilozófiájának két olvasata
L'Harmattan Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

"David Hume morálfilozófiai gondolatainak kritikai vizsgálata arra törekszik, hogy összeegyeztesse az egymásnak sok esetben ellentmondó elemeket, feltárva ezáltal azok valódi értelmét. A legtöbb kihívással az olyan kijelentések küzdenek, mint az értelem gyakorlati szerepének vélt vagy valós tagadása, valamint az erények mesterséges voltának tételezése. Az egymással versengő értelmezések vagy arra törekszenek, hogy kimutassák az ellentmondás, amelyet felfedezni vélünk valójában csupán látszólagos, vagy épp ellenkezőleg, elismerik az írások ellentmondásos természetét és amellett érvelnek, hogy a lehetséges értelmezések közül csak az egyik egyeztethető össze Hume valódi mondanivalójával. Néhány elszigetelt esetben pedig azt hangsúlyozzák, hogy bizonyos kérdések megválaszolása épp a fogalmazásbeli nehézségek következményeképpen lehetetlen. Ezen stratégiákkal ellentétben a szerző azt javasolja, az egyes problémákat új megközelítésből, az Értekezés az emberi természetről, valamint a Tanulmány az erkölcs alapelveiről című írások összehasonlító elemzésén keresztül vizsgáljuk. Az erkölcsi Tanulmány hagyományosan kevesebb érdeklődésre tart számot, dacára annak, hogy Hume önnön értékelése alapján, ez az írás fejezi ki legtökéletesebben álláspontját. Az erkölcsi Tanulmány valamint az Értekezés ilyes vizsgálata nem kizárólag azt teszi lehetővé, hogy az egyes vitatott kérdésekben állást foglaljunk, pontosabb képet kapva Hume elméletéről, de Hume saját értékelése az erkölcsi Tanulmányt illetően is argumentálhatóvá válik." (a Kiadó

Benkő László: Szent László
A lázadás parazsán
Lazi Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.26

A XI. század közepén forog a magyar történelem kereke. I. István király megteremtette a keresztény államot, és lerakta az új államalakulat alapjait. Halála után unokaöccse, a római keresztényként nevelt Orseolo Péter kapta a koronát, ám István - tudva, hogy egy nép vallását megváltoztatni, letéríteni őt szokásainak évezredes útjáról gigászi és roppantul veszélyes feladat -, belpolitikai lavinát indított el döntésével.
Újra fellángoltak a belső forrongások, amit a krónikaírók felszínes értékítélettel egyszerűen pogánylázadásként jegyeztek fel. Kik irányították a belső lázadásokat, és mit akartak elérni? Valóban istentelen lett volna a magyarság széles rétege?
A fordulatos regény felöleli a korabeli eseményeket, összefüggéseket keres az egymással ellentétben álló érdekek között. Eközben László életének alakulását is nyomon követhetjük gyermekkorától, krakkói és bihari éveitől kezdve. Együtt vágtathatunk I. András király és öccse, Béla herceg vitézeivel a belső rend helyreállításáért a nyugati seregek ellen. Tanúja lehetünk András és Béla konfliktusának és utóbbi trónra kerülésének. Majd hirtelen a gyermek Salamon király udvarában találjuk magunkat, ahol színre lépnek I. Béla király fiai, Géza, Lambert és László hercegek. Mellettük lehetünk a kerlési ütközetben, és megismerhetjük a fiatal, de máris nagyszerű és kiváló tehetségű lovagot, a majdani László királyt. Az ő szemével látjuk a forrongó világ véres eseményeit, és megkíséreljük az eligazodást az udvari intrikákban és a politikai torzsalkodásokban.
A lendületes történet egyszerre lebilincselő és széleskörű ismereteket nyújtó, s ahogy az író regényeiben megszokhattuk, rendkívül tárgyilagos. A majdani szent király fiatal, tudásra szomjazó hús-vér emberként jelenik meg, erényekkel, hibákkal, de kiváló hadvezéri és uralkodói tulajdonságokkal.

Együtt jobb!
Nemzetiségi irodalmak Magyarországon
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Az Együtt jobb! című antológia a tizenhárom Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbség legjobb novelláit, képzőművészeti alkotásait gyűjtötte egybe.


Miska János: Két haza szolgálatában
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

"Rendhagyó gyűjteményt teszünk az olvasó asztalára - válogatott írásokat irodalmi munkásságomról. A jelen gyűjteményt a könyvtárak és a levéltáram felhasználásával állítottam össze. Kiadás alá rendeztem az ide vonatkozó anyagot - tanulmányokat, könyvfejezeteket, esszéket, recenziókat, újságcikkeket, beszélgetéseket. A válogatott írásokat öt részbe csoportosítottam: A sokoldalú ember. Az író. Az irodalomszervező, antológiás ember. A hungarológus és bibliográfus. Tiszteletadás.
Könyvem összeállítása végén meghatottsággal tölt el - mint diaszpórában élő magyar írót - támogatottságom. Úgy tűnik, az idegenségben élő olvasók szívügyüknek tekintik saját szellemi életüket, s hatványozott erővel veszik kezükbe sajtójuk és íróik sorsát. Pályám bizonyos szakaszain, s különösen a 70-es és 80-as években, gyakran azt hirdettem, hogy Kanadában kitüntetés magyar írónak lenni. Tettem ezt saját tapasztalataim alapján." (a Szerző)

Soltész Márton: Működés
Tanulmányok, kritikák, előadások, jegyzetek
Kráter Műhely Egyesület
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

2009 és 2012 között tartott középiskolai, egyetemi és konferencia-előadásait, valamint a jelzett időszakban írt tanulmányait, esszéit, kritikáit, utószavait, lektori jelentéseit és újságcikkeit gyűjtötte csokorba az idén huszonhatodik évébe lépő szerző. Az írások többsége - egy-két újabb szöveget, illetve antológia- és kötetközlést leszámítva - magyarországi és felvidéki kulturális és szakfolyóiratok hasábjain látott napvilágot. A 20 éve megkezdett Teleszkóp sorozat új darabja, a fiatal nagyon jó képességű szerzőt egy olyan eszmélés sorozat láncolatába állítja, amelyet Kerényi Károly és Gulyás Pál szellemi öröksége fémjelez és generációkat fűz egymás mellé.


Csabai Márk: Egy csibész naplója
Csibész sorozat 1.
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

"Néha nézz a dolgok mögé. Ha szar a helyzet, igyál egyet - jobb nem lesz tőle, de legalább nem remeg a kezed. Próbálj meg a maffiával szembeszállni. Humorral mindent elviselhetőbbé lehet tenni, még azt a lőtt sebet is. Tudsz jobbat? Van más választásod? Ha akarnak, legyűrnek, ha akarod, te gyűröd le őket. A kísérőd legyen egy csecsen, a társad egy borotvaéles pesti arc, és a fegyvered egy kilenc milliméteres. Használd az eszed. Küzdj és nevess! Ja, és a legfontosabb. Ne bízz senkiben, főleg a nőkben nem. Mik az esélyek, ha ellenfeleid az iskolában, te pedig az utcán tanultál?"

Csabai Márk huszonhét éves író, pincér és hivatásos világcsavargó.
Első regénye Heltai Jenőt juttatja eszünkbe, jellegzetes humorával, kőkemény kalandjaival és valami igazi, pesti csibészséggel.

Csabai Márk: Nem tündérmese
Csibész sorozat 2.
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

Na jó, tisztázzunk valamit: itt senki sem hülye, csak furcsán normális. Barabás Viktor Valentin, budapesti nagypofájú fehérgalléros csibész új kalandja az otthonának számító terézvárosi flaszterről indul és egészen Floridáig sodorja a kalandspirál. CIA, emberrablás, merénylet, csókok, káposztás pogácsa egy történetben? És mi kellhet még egy jó talpragasztáson és néhány korty pálinkán kívül, hogy egy ilyen kalandot sikerrel vegyél? Nők, jó barátok, élni akarás, véget nem érő humor és szarkazmus. Na meg igazi pesti kannibálok, akik az utcán köztünk járnak. Ha igazi izgalomra és humorra vágysz, olvasd el Viktor kalandját, ami talán igaz is!

Csabai Márk első regénye , az "Egy csibész naplója" kultuszkönyv lett már hetekkel a megjelenése után.
A huszonhétéves író és világcsavargó humora és történetszövése Rejtő Jenőt és Guy Ritchie filmjeit juttatja eszünkbe.

dr. Deutsch Tamás: dr. dajcstomi
Akkor és most
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.18

Szóval, nem vagyok fiatal (szigorúan "már" nélkül). És annyira örülök neki.
47 éves lettem, végre-valahára elmúltam fiatalnak lenni (azt hiszem, a kelleténél egy kicsit tovább tartott).
Ami mára lettem, abban a fiatalság mint többen a kevesebb van benne.
És ötven- és hatvan- és hetven- és nyolcvanéves is akarok majd lenni. És nem kezdek el bőrszerkóban motorozni, nem akarok tetoválást, és soha nem fogok kertészkedni. Ha bármelyiket megpróbálnám, tessenek szívlapáttal hátba verni!
Szeretem a szüleimet, szeretem a testvéremet, szeretem a gyermekeimet. Szeretem Erikát.
Szeretem a városomat, szeretem a csapatomat, szeretem a barátaimat. Szeretem a hazámat.
Szeretem a munkámat, szeretem a feladataimat, szeretem a kollégáimat. Szeretem az embereket.
Szeretem a Rolling Stonest, szeretem Ambrose Bierce-t, szeretem "A Halászkirály legendájá"-t. Szeretem a dobostortát.
Ez a könyv a szereteteim története.

Ballai Attila: Császár Gábor
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Egy tradicionális magyar sikersportág világát, egy profi sportember mindennapjait mutatja be ez a könyv. Az olvasót a kézilabdasztár, a szurkolók kedvence, a lányok álompasija kalauzolja: Császár Gábor a sportsajtó egyik legismertebb és legelismertebb újságírójának segítségével, Ballai Attila útmutatásával írta meg saját történetét. A Vas megyei Kenyeritől a világvárosig, avagy a falusi fiú a párizsi "világválogatottig" jutott. Sztorik a magyar kézilabdáról, a légióséletről, Veszprémről, szerelemről, szenvedélyről, és a legnehezebb pillanatokban is erőt adó hitről.
Egy példakép önéletrajza.

Márta Alex: Özséb
Egy öngyilkos Miskolcon
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

Ebben a könyvben többször olvasható az a szó, hogy pénisz; csak mondom, hogy nehogy meglepődjenek.
Szóval, Özséb egy nem átlagos panelproli, akinek mégis átlagosan kell élnie, amit egyébként marhára gyűlöl. Ki akar átlagosan élni? Különben is, a bejelentés - és ezzel a szóval is sokat találkozunk majd a regényben - nagyon felzaklatja őt. Ezért úgy dönt, úgy ébred, hogy megöli magát: véget vet földi életének.
Hogyan telik az utolsó napja? Önnek hogyan telne? Biztosan nem így, mint ahogyan neki... Különben is, hogy lehet valakinek ilyen hülye neve, hogy Özséb?


Szűcs Miklós-Szuper Levente: Szuper Levi
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.22

Már az első edzésen a kapuba korcsolyázott, ahonnan csak a színpad kedvéért volt hajlandó kijönni. Na ja, övé volt az álomszerep: Reviczky Gábor partnereként az Indul a bakterház Bendegúzát játszotta. Színészet vagy jégkorong? Nehéz döntés, s még akkor sem volt biztos a dolgában, amikor 17 évesen nyolcezer fanatikus Fradi-drukker skandálta a nevét a Budapest Sportcsarnokban. Azután elindult világgá és Németországtól kezdve Amerikán, Kanadán, Olaszországon át Kazahsztánig mindenhol bizonyított. A közönségkedvenc, aki dühében rácsapta az ajtót a korábbi neves NHL-es menedzserre és edzőre, akinek első profi fizetése után a csapattársa azt tanácsolta, vegye meg a Balatont, akibe a levegő is belefagyott, amikor a fehérorosz nagyfőnök magánedzése miatt csőre töltött fegyverrel figyelték minden mozdulatát, s aki csapattársként megélte Ocskay Gábor tragikus halálát.
A Kisstadiontól indult, az NHL-ig és az A-csoportig jutott. Ő Szuper Levente, vagy ahogyan az első igazolását aláírta és azóta is mindenki nevezi: Szuper Levi.

Háy György: Formabontó repülőgépek
Typotex Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.19

Csodálatos világba lép be, aki a repüléssel kezd foglalkozni. Egyszerre ismerkedhet meg a tudomány, a technika legújabb vívmányaival és a természet ősi törvényeivel. Még ezen a lebilincselő világon belül is van egy terület, ahol a legváltozatosabb ötletekkel és a legizgalmasabb problémákkal lehet találkozni. Ez a különleges repülőgépek népes csoportja.
Ebben a könyvben arra teszünk kísérletet, hogy a szokásos repülőgép-konstrukcióktól méretben, alakban, szerkezeti kialakításban vagy valami egyéb tulajdonságban markánsan elütő néhány repülő alkalmatosságról adjunk vázlatos képet. Ebben a témában a teljesség persze elérhetetlen. Az emberi fantázia és kalandvágy annyi meglepő újdonsággal szolgált a repülés alig százéves története során, ami nem egy könyvet, de egy egész könyvtárat is vidáman megtölthetne.


Moldova György: Zsidómentes övezet
Urbis Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.30

Moldova György Zsidómentes övezet című szatírája figyelmeztetés, hogy az ország gazdaságilag és politikailag rossz irányba halad.
Ez, az emberek, a családok tragédiájához vezet.
Egyre több fiatal orvos, mérnök szakember hagyja el az országot.



Márkus András: Elza
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.18

Az Ördög-tó környékére érve átlépjük a valóság határát. Ott vár bennünket Elza, a gyűlölt ikertestvér, kézenfog, és elkísér otthonába. Elvisz egy furcsa vidékre, bezár, és megtanít élvezni a rabság gyönyörét. A gyűlölet helyét átveszi a kéj, és fakaszt magából sokkal erősebb gyűlöletet. A tetteket nem a józan ész diktálja, hanem Elza, és az Ördög-tó mocsaras vidéke, mint egy nagy, fortyogó állat válik a téboly házőrzőjévé. A valóság már egy zavaros emlék, minden alárendelődik Elza vágyainak. Ő az, aki mellett a gyilkosok ártatlanokká válnak és az ártatlanok áldozatokká. Az áldozatot pedig meg kell fosztani nevétől, el kell venni tőle emlékeit, és egy új életet adni neki, amelyben az egyetlen szerepe, hogy áldozat.

Márkus András alig huszonnégy éves. Utolsó verseskönyve, "A kolozsvári orgia", 2011-ben látott napvilágot. A könyv megjelenése után a szerző egy erdélyi kisvárosban eltűnt. Fél évre rá bukkant elő. Folyton a testvéréről beszélt, egy Elza nevű lányról. Egyszerre volt a hangjában gyönyör és rettegés. Tudomásunk szerint a szerzőnek nincsenek testvérei.

Vass Virág: Sokszor csókol, India!
Ulpius-ház Könyvkiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.23

Török Szonja, a kedves, bár néha kicsit elveszett tévés újságírónő négy kudarcba fulladt szerelem és majdnem esküvő után a klímakutató Hargitai Zoltán oldalán - úgy tűnik - megtalálja végre a boldogságot. Vagy mégsem? Egy hihetetlen kaland várja: egy dokumentumfilm forgatására Indiába utazik, és meglátogatja Bombayben Nonitát, az ottani tévé "arcát". India, a titokzatos, azonban nem adja magát könnyen: a mérhetetlen szegénység és az európai szemmel felfoghatatlan luxus, a nagycsalád, a női alárendeltség és kiszolgáltatottság témáit feltáró Szonja életét is fenekestül felforgatja. Veszélybe sodorja a kapcsolatát Hargitaival, egy új szerelmet ígérve, és kikezdi Nonitával való barátságát is. Az elkészült dokumentumfilm pedig fordulópontot jelent a tévés karrierjében. Szonján múlik, hogy mennyit hajlandó kockáztatni azokért, akiket szeret, és mennyit a szakmai elvekért, amikben hisz.

Vass Virág első két regénye, a "Vulévu" és a "Franciadrazsé" egy hét alatt került a sikerlistákra. A Nők Lapja, az Elle, a Metropol és más lapok népszerű szerzője lebilincselő új regényében indiai tényfeltáró élményeit dolgozta fel, hogy a változó, keleti férfi-nő kapcsolatok tükrében saját párkapcsolati dilemmáinkról is hitelesebb képet alkothassunk.


Tormay Cécile: Görög mesék
Nemzeti Örökség Kiadó
Tervezett megjelenés: 2014.09.26

Megvirradt és az erdők harmatos fái között elindult a nagy Pán... Boldogan, gondtalanul járt még aznap az illatos árkádiai föld felett. Vidáman nevetett a fuvalomba, telhetetlen jókedvében tele marokkal tépte a lombokat s dévajon hintázta meg magát a nedves gallyakon. Mikor felért a hegytetőre, hangos kiáltozással hívta a nymphákat, hogy vele körtáncot lejtsenek.
Boldog és gondtalan volt, napestig mulatozott s csak alkonyatkor futott le a völgyi folyókhoz szomját oltani.

Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Kossuth Kiadó Zrt.
Életreszóló regények
Tervezett megjelenés: 2014.10.01

A Kossuth Kiadó új, 26 kötetes sorozata magyar írók remekeiből.
Irodalmunk klasszikusai elérhető áron - családi könyvespolcra vagy útitársnak.

"Mondhatnánk, klasszikus művek - ám ez a jelző díszes vitrinbe való könyveket, nem eleven, ma is izzó olvasmányélményeket sejtetne. Márpedig válogatásunk ilyen élményeket kínál: tizennégy szerző huszonhat regényben a múltunkról úgy mesél, mint előéletünk konfliktusairól, országos vagy magánemberi tragédiáiról és gyönyörűségeiről, keserves és mulatságos pillanatairól. Képzeletük, művészetük az egekbe emel, megfigyeléseik a földön tartanak. Köteteik zsebbe, táskába, hátizsákba való útitársak, amíg csak magyarul gondolkodunk, szenvedünk és szeretünk." (a Kiadó)

Börcsök Mária: Égszakadás
Új-Könyvbarát Kft.
Várható megjelenés: 2014.09.19

Börcsök Mária könyvében érzékeny kérdéseket boncolgat. Vajon a ma emberétől elvárható, hogy betartsa a tízparancsolatot és Isten minden utasítását szó szerint vegye?
Az írónő a Biblia tanainak korszerűsítésére, mint hitvédelmi igényre hívja fel a figyelmet, továbbá arra is, hogy a Szentírás erkölcsi tanításait fontos lenne összeegyeztetni a modern kor elvárásaival, hiszen - mint hangoztatja - azok felett is eljárt az idő. Az állítás bizonyára sokak számára felháborító, hiszen az emberek hajlamosak a fejlődést romlásnak, az Istentől való elrugaszkodás eredményének tartani. Pedig nem így van.



Réti László: Kaméleon
Ulpius-ház Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2014.09.18

Cameron Larkin őrmester megcsömörlött. Elege van a nagyvárosból, s úgy dönt, a nyugdíjig hátralevő időt a vadregényes montanai hegyvidéken, álmos szülővárosában húzza ki. Azonban közbeszól a sors. Egykori akadémiai barátja a segítségét kéri egy szövevényes gyilkossági ügy felgöngyölítésében. Mi történt a ranchon?
Először is: ki a halott?
Tényleg a családja életét pokollá tévő farmer az?
Valóban a jobb sorsra érdemes fia az elkövető?
Miért és kinek olyan fontos egy meddő aranybánya?
Családi dráma vagy fondorlatos összeesküvés?
Pusztító szenvedély vagy hideg számítás motiválta a bűntényt?
Választ - számtalan izgalom és meglepő fordulat után - e könnyed hangvételű, humorral átszőtt bűnügyi regényből kapunk, melynek szerzője, Réti László (korábban Marcus Meadow néven publikált) maga is aktív rendőrtiszt.

Czotter József: A Purgatórium, avagy a Pokolban még Lucifer az Úr
Duna Könyvklub Kft.
Várható megjelenés: 2014.09.19

Czotter József legújabb drámájában a történet két birodalom egymás elleni háborúját írja le a diktatúra hatalmasainak bukásával. A jóra törekvő emberséges érzelem hatalma kell, hogy eljöjjön az embertömegek elnyomorítása ellenében. Nem tűrhető az agresszió, terror, a kizsákmányoló elnyomás a politika diktatúrája érdekében.





Méhes György: Micsoda társaság!
Cerkabella Könyvkiadó
Várható megjelenés: 2014.10.01.

A MICSODA TÁRSASÁG Méhes György vidám családregény-sorozatának első kötete.
A család: Apu (Nagyfőnök), Anyu, Krisztinka és a "jámbor" Öcsi együtt nyaral egy másik, baráti családdal: Vilmos atyával, Pindur nénivel, Bogárkával és a "jó kis" Vilikivél. Velük tart az agglegény barát és tudós Quintusz is.
Itt megesik, aminek meg kell esnie: vonaton zötykölődnek, gombásznak, esőben hegyet másznak, természetbúvárkodnak, fényképeznek - kacagtató kalandok nagy mesélőkedvvel előadott történetekben.
A főszereplők viszontagságairól és "rémtetteiről" a regénysorozat mindegyik kötetében olvashatunk.
E vidám regényeket az író gyakorló szülőknek és a felnövekvő ifjúságnak szánta, hogy a kalandok végére kiderüljön: a barátság, a megértés, a szeretet, anyu meg apu, a család és hasonló nyalánkságok a legfontosabb részei az életnek; bár annak bizony része a tévedés, a hazugság, a baleset, a hiúság, vagy a mindig ínyenc önzés, a remeknek érzett rosszindulat, a borzongató félelem és a jó kis káröröm is.
A "Nagy Mesélőként" ismert író a család mindennapi apróságait karikírozza ki ellenállhatatlan humorral, sorozatosan bizonygatva, hogy semmin sem nevethetünk jobban, mint tulajdon balfogásainkon.
Méhes György Micsoda társasága azt jelentheti nekünk, magyaroknak, amit az angoloknak a Három ember egy csónakban (Jerome K. Jerome) vagy a Családom és egyéb állatfajták (Gerald Durrell).

Czotter József: Tavasz szívemben s lelkemben nyár
Duna Könyvklub Kft.
Várható megjelenés: 2014.09.18

A szeretet, a szerelem, a magányosság, az anyai szeretet, az otthon, a nemzet témáit érintő alkotás sajátos látásmódjával lep meg bennünket. A versformákat az élet változó áramlása határozza meg.




Czotter József: Fogatlan fogaskerék
A rendszerváltás idején
Duna Könyvklub Kft.
Várható megjelenés: 2014.09.18

A dráma a rendszerváltás kulisszatitkaiba avatja be olvasóit. A műben kibontakozik az a láthatatlan erő, amely a személyek viselkedését meghatározza: a kommunista ideológiában eltöltött évtizedek személyiségromboló hatása. A szerző korábbi drámáiban a diktatúrák romboló hatása állt a központban, most - és ez a valódi különlegessége a drámának - ezt az emberi sorsokat derékba törni képes erőt mutatja be, különleges, árnyalt költői nyelven.







Madách Imre: Az ember tragédiája - A civilizátor
Európa Könyvkiadó
Európa Diákkönyvtár
Várható megjelenés: 2014.09.18

Az ember tragédiája - Katona József Bánk bán-ja mellett - nemzeti irodalmunk legnagyobb drámai alkotása. Gondolati és művészi értékeit gyorsan felismerte a színházlátogató közönség. 1894-ben, még Paulay Ede első rendezésében, elérte a századik előadást. A későbbiekben több ízben felújították, mindannyiszor nagy sikerrel. 1934-ben már az ötszázadik bemutatót ünnepelték a Nemzeti Színházban. A második világháború után 1954-ben újították fel először. Azóta rendszeresen szerepel Nemzeti Színházunk műsorában és vidéki színházaink programjában. Népszerűségét fokozzák a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásai is.
Az ember tragédiája külföldön is az egyik legismertebb magyar klasszikus alkotás. Eddig mintegy 14 nyelven jelent meg, s az 1892-es hamburgi, bécsi és prágai bemutató óta Európa számos színpadán aratott megérdemelt sikert. A szövegeket gondozta és a jegyzeteket készítette: Turcsányi Márta.

Baráz Miklós; Bethlen Tamás: Száguldás 2013-2014
Duna Könyvklub Kft.
Várható megjelenés: 2014.09.23

Az autóversenyzés leggyorsabbjai tizenkilenc hétvégén mérték össze erejüket ebben az évben. A kötet részletes beszámolókkal, érdekes háttértörténetekkel, rengeteg különleges, színes fotóval, táblázatokkal és eredményekkel mutatja be az izgalmas versenyévad eredményeit.




Fodor Pál: Szülejmán Szultántól Jókai Mórig
Tanulmányok az oszmán-török hatalom szerkezetéről és a magyar-török érintkezésekről
MTA BTK Történettudományi Intézete
Tervezett megjelenés: 2014.09.25

3 megjegyzés:

  1. Végig olvasva három könyv már biztos .:Benkő László: A Zrínyiek-Benkő László: Szent László.
    imádom a könyveit ..történelmi könyveit.
    GÁRDONYI GÉZA. A LÁTHATATLAN EMBER -vagy ezer éve olvastam akkor nagyon tetszett remélem most is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom ismered-e Urbánszki Lászlót. A Nemtelen nemesek című könyvét nagyon ajánlom, szerintem tetszeni fog, és ha jó látom a facebook oldalán, elfogadták a "Harc Pozsonyért" című kéziratát. Most viszont már az Alexandra vállalkozásában a Gold Book fogja kiadni. Remélem innentől nagyobb hátszele lesz, igazán megérdemli.

      Törlés
  2. Urbánszki Lászlót. A Nemtelen nemesek olvastam .tetszett -

    VálaszTörlés