2014. Őszi megjelenések: Magyar szerzők

Vámos Miklós: Sánta kutya

Európa Könyvkiadó

Tervezett megjelenés: 2014.10.08

Aki megment egy embert, az megmenti az egész emberiséget, mondták a régiek. Aki megszeret egy asszonyt, az megszereti az egész asszonyiságot, mondom én. Férfitársam, a világ összes nőjébe kapaszkodsz, amikor az anyukádhoz bújsz, s ugyanilyen alapon a világ összes nőjével szerelmeskedsz, amikor azzal a kiválasztottal. Becsüld meg a lehetőséget. Sose feledd, hogy ők szülnek minket, ám amilyen pechesek, általában ők is temetnek el. Jól tesszük, ha komolyan vesszük őket. Ha figyelünk rájuk - nem úgy, ahogyan szoktunk, hanem úgy, ahogyan ők figyelnek ránk, meg a gyerekeinkre.

A Sánta kutya időutazás egy asszonyi sorsban, valamint a huszadik század magyar történelmében, amelyet olyan könnyedén felejtünk el, amilyen nehéz volt átélni. Kevés híján száz év története került ebbe a regénybe, nagy időugrásokkal, és a szándék szerint női szemmel.

Egy asszony élete mindig magában foglalja több férfi életét. Pasas(ok), férj(ek), fiúgyerek(ek). A nők már süldő lány korukban tudják, hogy a látszat ellenére rajtuk múlik minden. Amikor a férfiak egymásnak esnek, vetélkednek, háborúznak, a nőknek akkor is meg kell menteniük a világot. Nem mindig sikerül, hát legalább a családot. Ha az sem megy, a lélek tüzét s a reményt tartják életben, bármi áron.

2014. Őszi megjelenések: Szépirodalom

Tan Twan Eng: Az esti ködök kertje

Tarandus Kiadó

Tervezett megjelenés: 2014.10.10

Jün-ling Töoh bírónő frissen diagnosztizált betegsége következtében el fogja veszteni emlékezetét, a beszédformálás és értés képességét, a kommunikáció lehetőségét. Úgy dönt, hogy nyugdíjba vonul, Malajziába utazik, ahol fiatalkorában hosszú időt töltött, és nekilát leírni emlékeit, ameddig még képes rá.

Malajzia japán megszállásának idején a fiatal Jün-ling és nővére fogolytáborba kerültek, ahonnan csak Jün-lingnek sikerült kimenekülnie. A háború végeztével úgy döntött, hogy beváltja testvérének tett ígéretét: épít egy japánkertet. Fel is kereste Aritomót, a japán császár egykori kertészét, hogy megbízza a kert megépítésével, ő azonban nem vállalta. Helyette azt az ajánlatot tette Jün-lingnek, hogy dolgozzon nála tanoncként, tanuljon tőle, hogy aztán majd megépíthesse a saját kertjét.

A történet kibontakozása során egyre több titokra derül fény Aritomo személyével kapcsolatban, s végül nyilvánvalóvá válik, hogy részt vett a háború alatt abban a titkos, Aranyliliom fedőnevű japán küldetésben, amelynek célja a megszállt területekről összerabolt kincsek elrejtése volt. Aritomo sosem beszélt erről senkinek, de titokzatos eltűnése előtt hátrahagyott egy rejtélyes térképet, amely a hozzáértő szemet nyomra vezetheti. Jün-ling úgy dönt, hogy mielőtt meghal, el kell tüntetnie a nyomokat, és újjá kell építenie Aritomo kertjét, amely kezd az enyészeté lenni - mint minden más is a világon, legyen az tárgy, emlék, érzés vagy gondolat.

KAVABATA JASZUNARI: Hóország

Kavabata a könyv megírásának idején

Eredeti cím: 雪国  - Yukiguni

Első kiadás: 1937

Műfaj: szépirodalom

Fordító: Carl Hanser Verlang német nyelvű fordítása alapján Jólesz László

Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Sorozat: Világkönyvtár

Kiadás ideje: 1969, 2013 (Trivium Kiadó gondozásában)
Oldalszám: 171
Tartalom: ITT

A könyvről...

Nagy csalódás fogja érni azokat akik az Egy gésa emlékiratain fellelkesedve kezükbe veszik Kavabata Hóországát. A 2013-as kiadás borítója könnyed női olvasmány élményével kecsegtet, de az Olvasó már az első oldalak után rádöbben, hogy a giccsbe hajló külcsín igen súlyos belső tartalmat rejteget. A csalódás gondolata persze csak egy teória, de alátámasztják azok az értékelések, melyek a MOLY oldalán lettek megadva, 5/4 alatt ugyanis csak az illúziót veszett "gésarománcfaló" vagy egy lusta pontozhat.

A Nobel-díjas Kavabata története egy hegyi üdülőparadicsomba vezet bennünket - modern megfogalmazásában amolyan hegyi wellness központ - ahol a turisták kellemes időtöltését a hőforrások és a vérpezsdítő masszázsok mellett - a szexuális szolgáltatásokat is nyújtó gésák teszik édesebbé. A könyv nem tér ki részletesen arra, hogy kik is ezek a hölgyek, de egyértelműen megmutatkozik, hogy korántsem azokról a rendkívüli műveltségű asszonyokról van szó, akiket a japánok hagyományosan gésának tartanak, inkább átmenetet képeznek a gésák és a prostituáltak közt. Némelyikük tud táncolni, hangszeren játszani, esetleg olvasott, de az elvárások korántsem olyan magasak, mint a tradicionális gésa közösségben. Feladatuk a szórakoztatás, kibérelhetők karaoke bulikra, és megfelelő díjazás ellenében a tivornyákra is kaphatók. A régi időket idéző, ám sok mindenre kapható hölgyek előnye viszont, hogy társaságuk jóval megfizethetőbb, mint egy igazi gésáé.

CHARLES DICKENS: Közös barátunk

Eredeti cím: Our Mutual Friend

Első kiadás: 1864

Műfaj: szépirodalom

Fordító: N. Kiss Zsuzsa

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás ideje: 2013.

Oldalszám: 920

A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.

A könyvről:

1856. június kilencedikén egy London felé tartó vonat kisiklik. A férfi és szeretője az első osztályon utazik, mikor a kenti Staplehurstnél leszakad alattuk a híd és a vonat több szerelvénye a folyóba zuhan. Koruk egyik legnagyobb vonatszerencsétlenségét kisebb sérülésekkel megússzák, a férfi pedig ottmarad segíteni a sérülteken. Később észreveszi, hogy hiányzik féltve őrzött táskája, ezért halált megvető bátorsággal visszamászik a hídról himbálózó vasúti kocsiba és kimenti az értékes holmit… El kell oszlatnom azonban a kezdődő félreértéseket, ez nem a Közös barátunk című könyv tartalma. A férfi ugyanis nem más, mint Charles Dickens, a hölgy titkos kedvese, Nelly Ternan, és a kincs, amiért a szerző még az életét is kockáztatta nem más, mint a Közös barátunk kézirata.

Viharos körülmények között indult útjára a történet, és megírásának körülményei sem kevésbé drámaiak. Nem véletlen tehát, hogy Dickens utolsó teljes regénye egyben a szerző legösszetettebb remekműve. Barátságom azonban a könyvvel nem indult zökkenőmentesen, lassúnak éreztem, és időnként úgy gondoltam, ez lesz az a Dickens könyv, amit inkább becsületből, mintsem túláradó lelkesedéstől hajtva olvasok végig. Nem tudom, végül mikor ragadott magával az elbeszélés, de egyszer csak letehetetlenné vált, ráadásul számos olyan elemet fedeztem fel a műben, mellyel korábban nem találkoztam.

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Eredeti cím: The Brief Wondrous Life of Oscar Wao

Műfaj: kortárs szépirodalom

Első kiadás: 2007. 

Fordító: Pék Zoltán

Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2013.

Oldalszám: 332

Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet.

Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fukú, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátornak, amiért súlyos árat fizetett.

A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt. Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

A könyvről:

A kortárs szépirodalom legegyedibb hangja, Junot Díaz nem túl termékeny író, hiszen az elmúlt két évtizedben mindössze három könyve jelent meg: a Fulladás című novelláskötete 1996-ban került kiadásra, majd Oscar Wao rövid, de csodálatos életének regényével jelentkezett 2007-ben, legutolsó műve, az Így veszíted el 2013-ban került a magyar könyvesboltokba, és hamar igen nagy közönségsikert aratott. A kritikusok elismerését azonban Oscar Wao történetével vívta ki, melyet Pulitzer-díjjal is jutalmaztak, írását pedig a New York Times adrenalin-meghajtású prózaként aposztrofálja.

A szexualitástól sistergő történetben Oscar azon tinédzserek gyötrelmes mindennapjain át kalauzol minket, akik kilógnak a sorból, beilleszkedési problémáik miatt igazi társasági sünök, karakterében sok kezdeményezésre képtelen, kicsúfolt, túlsúlyos fantasy rajongó fiú ismerhet magára, aki a szex terén épp igencsak „aszályos” időket él meg. Próbál ismerkedni, de erőfeszítései csúfos kudarcokban végződnek, egyedül írói karrierjébe vetett hite tartja fent maradék önbecsülését, az a vágy, hogy egyszer majd ő lesz a dominikai Tolkien.

Kazuo Ishiguro: Ne engedj el... - avagy a klón meghal, hogy te élhess!

Eredeti cím: Never Let Me Go
Műfaj: szépirodalom / dráma / (sci-fi)
Első kiadás: 2005.
Fordító: Kada Júlia
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2006 (Új-Palatinus gondozásában),   2011.
Oldalszám: 301

A harmincas évei elején járó Kathy gyermekkorában a festői angol vidéken nevelkedett, a Hailsham nevű magániskolában. Itt a gyerekeket óvták a külvilágtól, és arra tanították őket, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük, jólétük nem csupán önmaguk számára döntően fontos, hanem a társadalom számára is, melynek tagjaivá lesznek. Kathy már jó ideje túllépett az idilli múlton, ám amikor váratlanul felbukkan az életében két iskolai barátja Hailsham-ből, többé nem áll ellen az emlékek csábításának. Így hát mialatt megújul, és megszilárdul barátsága Ruth-szal, és miközben Tommy iránti egykori tinivonzalmát tápláló érzések kezdenek szerelemmé érni, Kathy felidézi a Hailsham-ben töltött évek emlékeit.

A könyvről:

Kazuo Ishiguro napjaink egyik legjelentősebb
kortárs angol prózaírója.

A TIME magazin hangzatos ajánlója szerint az évtized legjobb angol nyelvű regényét kaptam ajándékba egy évvel ezelőtt a férjemtől. Valamiért azonban mindig húztam-halasztottam az olvasását. Talán a borító miatt, ami azt sejteti, hogy egy „nagyonlányregényes” történetet fogok kapni, és épp nem voltam pityogós romantikus hangulatba? Fene tudja…
Néhány napja azonban belefogtam és igen hamar a végére is értem, pedig az elejét megszenvedtem.
Beigazolódott a gyanúm, az iskolás évek érdektelen kis történeteinek hosszú kifejtése igazi türelempróba volt, és nem értettem hová akar kilyukadni az író. Azt sem igazán tudom megmondani mikor kezdett el tetszeni a könyv, talán túl voltam már a felén is, amikor végre kapcsolódni kezdtem hozzá.

Azt persze az elejétől fogva lehet tudni, hogy nagy volumenű a sztori háttere, és már az első oldalaktól egyértelművé vált, hogy az „adományozás” alatt a szervdonációt értjük.
A regény úgy korszerű, sőt korát meghaladó, hogy közben söprögetnünk kell róla a viktoriánus időkből megmaradt port. Ezt a kontrasztot egyrészt rendkívül izgalmasnak találtam, másrészt ember közelibb és átélhetőbb lett a történet. A legmodernebb géntechnológia nyomja rá a bélyegét a szereplőkre, mégsincsenek benne tudományos leíró részek, chipek és szuper számítógépek. Merthogy a regény nem erről szól, a központban mindvégig az ember áll, és bár az alapötlet sci-fi jellegű, mégis hozzá az égvilágon semmi köze.

Junot Díaz: Így veszíted el – avagy a félrelépők szerelmi kézikönyve

Eredeti cím: This is How You Lose Her
Műfaj: szépirodalom / +14
Első kiadás: 2012.
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Hazai kiadás: 2013.
Oldalszám: 160

A Pulitzer-díjas író legújabb könyve, mely 2012 összes rangos elismerését besöpörte. Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit. Junot Díaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.

A könyvről:

A kreatív írói kurzusok egyik alaptanítása kezdő írók részére mindig a következő: Írj arról amit a legjobban ismersz, indulj ki a saját érzésvilágodból és élményanyagodból. Junot Díaz, a dominikai származású amerikai író ezt a tanácsot megfogadta, és milyen jól tette. Élete klasszikus amerikai sikertörténet, hiszen emigráns színes bőrű mosogatófiúból világhírű Pulitzer-díjas íróvá vált.

„…egy kapcsolatot legjobban a féltékenységgel lehet megbikáztatni.”

Az Így veszíted el első pillantásra olyan kötetnek tűnik, mely szimplán az emberi kapcsolatokról szól, és kegyetlen őszinteséggel leplezi le a férfinem istentelen gyarlóságait. Tovább olvasva azonban rájöhetünk, hogy a történetek gyökere ennél jóval mélyebbre nyúlik.
A szerző saját családtörténetétől ihletve hiteles keresztmetszetet nyújt a dominikai bevándorlók mindennapjairól, a sodródó gyermekkorról, a nők hihetetlen kiszolgáltatottságáról.

Dominikai bádogváros

A történet központjában Yunior áll, aki anyjával és bátyjával Raffával New Jerseybe költözik. Életük  epizódjait örökíti meg a könyv, melynek gyermek- és ifjúkori részei főleg a befogadás/kirekesztés nehézségeit, a bevándorlók lehangoló körülményeit, valamint a honvágyat és a hazaszeretetet idézik meg. Az állandóan dolgozni kényszerülő apa hiánya, a bezártságtól és elszigeteltségtől indiszponált anya, a fűtetlen lakás, a szeméttelep közelsége mind olyan elemi erejű tapasztalat mely nem sejtet túl kellemes véget. A felnőtté válás korszakát az erőteljes nemiség uralja. A partnerek sűrű váltogatása az önmagát kereső, de meg nem találó ember sajátja. Ráadásként, még bátyja is leukémiás lesz és egyre csak bonyolódnak az amúgy is nehezen kibogozható érzelmi kötelékek.

„Mutass nekem egy szép lányt, és mutatok neked valakit, aki unja kefélni.”

Nyáry Krisztián: Így szerettek ők - Magyar irodalmi szerelmeskönyv

Műfaj: életrajz / szépirodalmi olvasókönyv

Első kiadás: 2012.

Kiadó: CORVINA Könyvkiadó

Oldalszám: 130 oldal

Nyáry Krisztián néhány évig költészettörténetet tanított a pécsi egyetemen, majd a 90-es évek közepén otthagyta a katedrát, azóta kommunikációs tanácsadóként dolgozik. Vezetett PR-ügynökséget és közvélemény-kutató intézetet, volt állami szervezet kommunikációs igazgatója, de a hobbija az irodalomtörténet maradt. 2012 elején barátai szórakoztatására kezdte publikálni a Facebookon magyar írók és művészek szerelemi életéről szóló képes etűdjeit, amivel néhány hónap alatt nagy népszerűségre tett szert. A barátoknak szánt bejegyzésekből mára több mint tizenötezer olvasót vonzó kulturális ismeretterjesztő sorozat lett. A szerző célja, hogy a tankönyvi életrajzok papírmasé figurái helyett a valós, izgalmas, de kevesek által ismert párkapcsolati történetek felidézésével szerethető, hús-vér embereket mutasson be, és ezzel kedvet csináljon a művek olvasásához. 40 történet Petőfitől Vas Istvánig, Benedek Elektől Szabó Magdáig, múzsákról, megcsalt szeretőkről, örök hűségről és a szerelem sokféle arcáról.

A könyvről...
Ifjúkoromban hadilábon álltam az irodalommal. Bár ellenállhatatlanul vonzott, sosem tudtam megemészteni a tankönyvek steril életrajzait, sótlan elemzéseit. A kor annak sem kedvezett, hogy tanáraink lerántsák a leplet a titkokról. Még világosan emlékszem, hogy az indigókék iskolaköpenyben büszkén állva feleltünk a pedagógusok legfontosabbnak ítélt kérdésére:
– No ki nemzetünk költője, és mikor született?
– Petőfisándor-született-kiskőrös-ezernyolcszázhuszonkettő,
meghalt-segesvár-ezernyolcszáznegyvenkilenc-körül.  
– Kiváló, leülhet, ötös!

" Ha van a szórakoztatáson kívül célom, akkor az az, hogy fedezzük fel újra és újra a történetekben szereplő szerzők műveit. A legnagyobb elismerést attól a székelyudvarhelyi könyvtárostól kaptam, aki megírta, hogy mérhető a bejegyzéseim hatása, mert másnap a hozzájuk betérők elkezdik keresni az adott szerző műveit. " NYÁRI KRISZTIÁN

Nyáry Krisztián a katedrát mára kommunikációs igazgatói székre cserélte.
Kár... Viszont milyen öröm, hogy megtartotta a tollát !

Az irodalomoktatás egy átlagos általános és középiskolában annyira ízetlen volt, hogy a fejlődésben lévő gyermeki szellem azt hihette, ez a csodálatos tudomány nem áll másból csak születési adatokból.  A verselemzések bizonyultak a legnehézkesebbeknek. Az adott korról meg nem volt még elég tudásunk, a szerzőről pedig csak annyit lehetett megismerni, ami átjött a tantestület erkölcsi szűrőjén.  Ami mégis rendelkezésre állt, az annyira száraz volt és olyannyira akadémikusi magasságokat döngetett, hogy igen hamar a sarokban landolt.
A módszeresen letisztogatott tanulmányokból csak Ady emelkedett ki a szifiliszével, József Attila az öngyilkosságával, és Radnóti drámai halálával. Az általuk, ill. az ellenük elkövetett bűnöket nem tudta elfedni még a leggondosabban leplezett és iskolai fogyasztásra szánt tananyag sem.

Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?

Eredeti cím: Die Mittagsfrau

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás: 2007.

Fordító: Almássy Ágnes

Kiadó: GEOPEN Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2009.

Oldalszám: 465 oldal

Díjak: A Deutscher Buchpreis 2007 nyertese

Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját elveszíti, szeretni képtelen anyja a német kisváros ellenséges közegében a maga tébolyult világába zárkózik be. Helene orvosi egyetemre akar menni, ami a huszadik század elején nem mindennapi álom egy fiatal lány számára, de mindenekelőtt kitörni vágyik a fojtogató bezártságból. A húszas évek eleje már Berlinben éri, ahol kitárul előtte a főváros izgalmas élete, a pezsgő társasági élet színe és fonákja, miközben a háttérben eleinte szinte észrevétlenül erősödik egy szörnyű ideológia, és készülődik a második világháború.

Helene remény, magány, szerelem és veszteség között hányódva a munkába menekül, hogy valahogy túlélje az életet. Hamar zátonyra futó házasságából egy fiú gyerek születik. A szeretet, amelyet a gyerek követel magának, egyre elviselhetetlenebbnek tűnik Helene számára, és hamarosan befészkeli magát a fejébe egy szörnyű gondolat. Végül meghozza a döntést.

A könyvről...

Julia Franck  1970-ben született Berlinben.

Egy olyan könyvet ajánlok ma a figyelmetekbe, mely cseppet sem kellemes olvasmány, sőt egyenesen nyugtalanító, szorongást keltő. Olyan történet melytől izzad a tenyér, és többször elgondolkodsz azon vajon tényleg végig akarod-e olvasni. Mégis hajt előre a kíváncsiság, a happy endre való görcsös koncentrálás. Tudni akarod, mi lesz az elhagyott kisfiúval, és úgy érzed, ha leteszed a könyvet, te is cserbenhagyod őt.

Amikor olvasunk, általában tudunk azonosulni valamely szereplővel, és bele tudjuk élni magunkat mindennapjaiba. Julia Franck írásánál ez a kapocs teljességgel hiányzik. Nem csak hogy nem azonosulunk a szereplőkkel, de néha még el is fordítjuk a fejünket, hogy véletlenül se legyünk tanúi a bizarr eseményeknek. Előkelő idegenként kívülről figyeljük az történéseket, mintha a szereplőkkel való bármilyen kapocs minket is megbélyegezne, és berántana egy olyan valóságba, melyről jobb inkább nem tudni. 

„ A fájdalom az, ami rábírja az embert, hogy elképzelje a jövőt, legyen az akár vágyálom, a paradicsom. Ha orvosként enyhíti az ember a szenvedést, az jó az egyénnek, de rossz Istennek. Az Isten-princípium a fájdalomra épít. Ha megszabadítanánk a világot minden fájdalomtól, csak akkor beszélhetnénk Isten nemlétéről. „

Camilo Castelo Branco: Végzetes szerelem - avagy a portugál Rómeó és Júlia története

Eredeti cím: Amor de Perdição
Műfaj: szépirodalom / klasszikus romantika / dráma
Első kiadás: 1862
Fordító: Székely Ervin
Kiadó: Íbisz Kiadó
Hazai kiadás éve: 2001.
Oldalszám: 183

Camilo Castelo Branco a XIX. század második felének legtermékenyebb és talán legjelentősebb portugál írója volt. 1825-ben született Lisszabonban, egy kisnemes és egy szolgáló törvénytelen gyermekeként. Talán származása is predesztinálta arra, hogy úgy élje az életét, mintha maga is egy romantikus regény hőse volna. Számos, nemegyszer botrányos szerelmi kaland után találkozott össze élete nagy szerelmével, Ana Placido-val, akit hosszú évekig tartó kényszerű távollét, vallási révület és vívódások után megszöktetett a férjétől. A két szerelmes törvénytelen kapcsolata óriási botránnyá dagadt. A megcsalt férj feljelentése nyomán Ana Placido-t és Castelo Branco-t börtönbe zárták, ahonnan a szerelmespár csak egy év raboskodás után szabadult. Az ekkor már hírneves író (akit börtönében még a király is meglátogatott) ezután minden idejét az írásnak szentelhette, de hiába ontotta a regényeket, és a legkülönbözőbb műfajú írásokat, s kapta meg a legnagyobb társadalmi elismerést, nem jutott el sem az anyagi biztonsághoz, sem az érzelmi megnyugváshoz...

Most közreadott regényét, amelyben egy rokona történetét dolgozza fel a század eleji periratok alapján, 1860-ban, két hét alatt írta, amikor Ana Placido-val fenntartott törvénytelen kapcsolata miatt a porto-i börtönbe került.

A könyvről...

Nekünk bloggereknek, mint az irodalom talán egyre elismertebb segédmunkásainak nemcsak az a dolgunk, hogy újdonságokat mutassunk be, és segítsünk eligazodni az egyre harsányabb  könyvpiaci vurstliban. Feladatunk az is, hogy felhívjuk a figyelmet olyan regényekre, melyek lassan a feledés homályába merülnek, ezért most egy olyan könyvet fogok a figyelmetekbe ajánlani, ami csöppet sem divatos. Története, nyelvezete, és terjedelme elmarad mindattól amit a mai romantika olvasói megkövetelnek.
Be kell vallanom igen hiányos az olvasottságom a portugál szerzők tekintetében, ezért nagyon örültem amikor a MEK-en rátaláltam a Végzetes szerelemre. De talán hozzám se jutott volna el, ha egy kedves ismerősöm nem ajánlja figyelmembe a szerzőt, ezért ezzel az írással adom tovább a képzeletbeli stafétabotot...

A. S. Byatt: Mindenem - avagy könyvmolynász az avaron...

Eredeti cím: Possession

Műfaj: szépirodalom / romantika / dráma

Első kiadás: 1990

Fordítók: Bozai Ágota, N. Kiss Zsuzsa, Palkó Ágnes

Kiadó: GABO kiadó

Hazai kiadás éve: 2006

Oldalszám: 525

Roland Mitchell irodalomtörténész Randolph Henry Ash költő egy meg nem nevezett hölgynek írt levelére bukkan. Megtorpant karrierjén lendítene, ha kiderítené a rejtélyt: ki a címzett, és milyen kapcsolatban voltak? Nyomozása során kollégája, Maud Bailey segítségét kéri, aki a címzett, Christabel Lamotte költőnő életének és munkásságának szakértője. Mindent tudnak a szerzőkről. Vagy mégsem? Kit illetnek a felfedezett új dokumentumok? És mit meg nem tesznek értük pénzes gyűjtők?

Hogyan alakult a Viktória korabeli tiltott szerelem sorsa, és könnyebb-e Rolandnak és Maudnak közeledniük egymáshoz a dicsőségéhes akadémiai körök huzakodása közepette?

A Mindenem elnyerte a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat; 2002-ben megfilmesítették (magyar címe Költői szerelem). A Times irodalmi szerkesztői a lap megjelenése (1923) óta kiadott 100 legjobb angol regény közé sorolták.

Antonia Susan Byatt

"Azért írok, mert szenvedélyesen érdekel a nyelv. A regény nyelvből felépített műalkotás; egy személy egyedüllétben írja, egy másik személy – sok önálló személy – pedig egyedüllétben olvassa, remélhetőleg. Ezért érdekel az is, mi megy végbe az olvasók tudatában, az írók, a regénybeli karakterek és narrátorok tudatában. Szeretek olyan emberekről írni, akik gondolkodnak, olyanoknak, akik a gondolkodást legalább olyan fontosnak és érdekesnek (és megszenvedésre méltónak) tartják, mint a szexet vagy az evést. 

Legkedvesebb regényíróm Marcel Proust. Őt követi Balzac, Dickens, Eliot, Thomas Mann és Henry James, Iris Murdoch, Ford Madox Ford és Willa Cather. És Leo Tolsztoj és Fjodor Dosztojevszkij." 

A. S. Byatt

A könyvről...

A történet a könyvtárban kezdődik, ahol a lelkes amerikai Ronald Mitchell, Randolph Hanry Ash  hagyatékát tanulmányozza, melyben talál pár érzelemtől fűtöttt aláiratlan levelet. Két dolog biztos. A leveleket a híres, és újra reneszánszát élő viktoriánus költő írta, a másik tény pedig, hogy nem a feleségének íródtak a sorok. Kutatóhoz méltatlan módon ellopja az értékes íratokat, és kezdetét veszi egy a Da Vinci-kódra emlékeztető nyomozás.

Az ügy felderítése során eljut Maud Baileyhez, a feminista, nagytudású, kiváló kapcsolatokkal rendelkező közepesen dögös irodalmárhoz, és együtt göngyölítik fel a kusza és titkos szerelmi szálat. Közben a  történet folyamatosan ugrál a múltból a jelenbe, és vissza.
Kicsit talán banális az alapsztori - és valóban kiváló filmalap -, de annál nehezebb, és fajsúlyosabb maga a könyv.
Ez szépirodalom a javából, méghozzá abból a kategóriából, ami vonakodva adja meg magát. A kezdőknek hamar beletörik a bicskájuk, száz oldal után valószínű abba fogják hagyni. A regény ugyanis nemcsak a történetről szól, hanem legalább akkora fontosságú - ha nem hangsúlyosabb - a megírás stílusa, technikája, eleganciája.
A fenti idézetet is épp ezért válaszottam. Mert választ ad arra, miért is nem élt Byatt kortárs eszközökkel. Főhőseit valós személyiségek ihlették. Christina Rossetti költőnő adta a mintát Cristabell Lamotte megformálásához. Randolph Hanry Ash-t pedig nem más inspirálta mint Robert Browning.
Byatt nemcsak a főhősök történetét írta meg, hanem azok életművét is. Naplórészletek, idézetek, magánlevelezések teszik változatossá a narrálást. Különlegessége pedig, hogy a több mint 500 oldalas könyvben közel 100 oldalt tesznek ki a versek, mesék, és egyéb műfajok, melyeket Lamotte és Ash munkáiból "megidéz." És ennek a jelentősége  igazán megérdemel még pár sor méltatást, ugyanis...
Az írók biztonsági okokból ki szokták hagyni szereplőik világhíressé vált munkáit, egyrész mert feltételezik, hogy a történet szempontjából nincs jelentőségük, másrészt jogos a félelem... mi van ha csapnivalóra sikerülne a próza?
Byatt azonban képzett filológus, kisujjában van az irodalomtörténet és a legkülönbözőbb írótechnikák. Képes úgy alkotni, hogy nem sodorja veszélybe szereplői hitelességét.
Bátor szerepvállalásának meg is lett az eredménye, a The Times magazin beválaszotta az 50 legnagyobb író  közé, akik 1945 után publikálnak.

Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?

Eredeti cím: Hashiru koto ni tsuite kataru toki ni boku no kataru koto
Műfaj: szépirodalom / memoár
Első kiadás: 2007.
Fordító: Nagy Anita
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2012.
Oldalszám: 167

Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére. A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.

"A sok szokás közül, melyet eddigi életem során szedtem magamra, minden bizonnyal a futás a leghasznosabb és a legnagyobb jelentőséggel bíró. És azt hiszem, az által, hogy huszon-egynéhány éve megszakítás nélkül futok, testem-lelkem egészségben véve jó irányban fejlődött és formálódott."

A könyvről...

Murakami rendhagyó író, nem iszik, nem dohányzik, egészségesen él
és gondolkodik.

"Murakami úr, ha ilyen egészségesen él, előbb-utóbb még azon kapja magát, hogy regényt írni meg már nem is tud!" - mondja néhány aggódó rajongó a világhírű írónak.

Mert az íráshoz elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódik valamiféle egészségtelenség, önsorsrontó hedonista életvitel, melynek mélyreható katarzisából születhet csak maradandó alkotás. Egy írónak jó nagyot kell dagonyázni a fertő mocsarában, ez a minimum, ekkor válik hitelessé, ahogy az is elvárás hogy semmiképpen se legyen átlagos. Az átlagosság egyenesen bűn! Az író reprezentálja műveiben, és személyiségében mindazt, ami "én, az olvasó" sosem lehetek, vagy tegyen valami olyat, amit a társadalmi konvenciók miatt "én" nem merek megtenni. Murakami viszont épp az ellenkező irányban halad, már-már elrettentően "jófiú". Akár mértékadónak is definiálhatnánk az írószupersztár életvitelét, és üzeneteit. Örülhetnek is a szülők, hiszen hol van már a Baudelaire-féle alkohol- és ópium-mámor, vagy Verlaine suicid önmarcangolása. Murakami fut, triatlonozik, egészségesen étkezik és gondolkodik, szereti az életét, és nem akarja mindezt szánt-szándékkal tönkretenni. Sőt, tudatosan törekszik arra, hogy írói kreativitását a lehető leghosszabb ideig épségben megőrizze.

Kate Chopin: Ébredés

Eredeti cím: The Awakening

Műfaj: Szépirodalom / klasszikus romantika

Első kiadás: 1899

Fordító: Antoni Rita

Kiadó: LAZI Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2011.

Oldalszám: 202

Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen már angol klasszikusokat olvas, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozik. Messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátok miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie a kizárólagos feleség- és anyaszereppel.

Egy nyár, melyet a New Orleans melletti Grand Isle tengerpartján tölt, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat, ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik. Nem képes, mint a többi nő, „valóságos megtiszteltetésnek érezni, hogy önmagát mint önálló személyt teljesen háttérbe szoríthatja.” A drasztikus fordulatban jelentős szerep jut a társadalmi korlátokat áttörő különc zongoraművésznőnek, és egy Robert Lebrun nevű fiatal férfinak is.

A mű, melyet szokás Flaubert Bovaryné című regényéhez is hasonlítani, kendőzetlenül és mély együttérzéssel szól a női szabadságvágyról. A regény fél évszázaddal megelőzve az egzisztencialista feminizmus alapművét, A második nemet, rávilágít arra, hogy, dacára minden társadalmi konvenciónak, mindenekelőtt egyszeri és megismételhetetlen, önmagunk, egyéniségünk kibontakoztatására teljes joggal vágyó emberi lények vagyunk, és csak azután nők vagy férfiak.

A könyvről...

Kate Chopin
(1850 - 1904)

A történet egy arisztokrata csoportról szól, akik a nyarat Grand Isle-ben töltik. Egész nap úsznak, futkosnak a tengerparton, ebédeket, és vacsorákat rendeznek egymás tiszteletére, néha megengedett egy-két diszkrét flört, de mindennek a szokásos mederben kell folynia. A hagyományoktól való eltérés súlyos bűn, mely az előkelő társaságból való kiközösítést idézheti elő, ezt pedig senki nem kockáztatja meg. A társaság megengedi a fura, de szórakoztató figurák jelentét is, és milyen jól teszi, hiszen egyéb esetben halálra unnák egymást…

A közösség tagjai szépen öltözködnek, kifogástalanul viselkednek, és épp a megfelelő mennyiségben csillogtatják francia nyelvtudásukat, hogy a sznob légkör kellően dölyfös legyen. A beszélgetések mélysége még csak meg sem repeszti a felszín burkát, üdítő mélység egyedül a művészetekben rejlik. Koncertek, zongoraestek, előadások töltik meg tartalommal az amúgy igencsak kimért társadalmi látszatszínházat.

Grand Isle napjainkban

Az asszonyok ebben az időben pontosan tudták hol a helyük, ha szegények voltak, akkor a konyhában időztek, ha pedig  gazdagok akkor a háztartásvezetésben és gyermekei patronálásában telt ki életük gyönyörűsége. Megengedett volt a muzsika, az olvasás, a hímzés és a festészet amolyan kikapcsolódásképpen, de ennél tovább jóravaló asszony nem kereste saját kiteljesedést.

De mi történik akkor, amikor egy pillanat élménye megkérdőjelezi egész életük hitelességét? Ezt meséli el nekünk Kate Chopin az ő elegáns stílusában és mesteri mondatfüzéreiben.

A könyv tempója lassú, amolyan tűnődések sorozata, a saját hangját felfedező harminc felé közelítő két gyermekes asszony lélektusája önmagával, és a tradicionális patriarchális alapokon nyugvó társadalmi rendszerrel. Ezért is illetik sokszor a könyvet feminista regényként, és az "ébredés" sem szimbolizál mást mint a "NŐ" öntudatra ébredését.

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Eredeti cím: Umibe no Kafuka

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás: 2002

Fordító: Erdős György

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2006. 2008.
Oldalszám: 692

A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. 

Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és női-férfi"alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.

A könyvről...

Murakami Haruki
Született: 1949. 01.12

Jacques-Louis David szerint a művészetben a gondolat kifejezésének módja sokkal fontosabb, mint maga a gondolat. Valahogy így éreztem én is amikor végeztem életem első Haruki regényével.
Különös, misztikus néhol kifejezetten nyugtalanító és szívbemarkoló történet, tér- és időbeli ugrásokkal, különböző dimenziókkal. A blog másik szekciójával sokáig töprengtünk azon, hogy csapatunk melyik része is olvassa és értékelje a könyvet. Végül inkább a szépirodalom mellett voksoltunk, bár azt hozzá kell tegyem, hogy a könyv mindkét blog olvasói rétegének érdeklődési körét, és igényeit  kétséget kizáróan kiszolgálja.

Murakami egy interjújában azt nyilatkozta, hogy olyan író szeretne lenni, aki különbözik minden más szerzőtől, és olyan történeteket tud mesélni, amit rajta kívül senki más. Nos, azt hiszem ez a vágya beteljesedett. Bár a könyv címéből kiindulva azonnal felmerül a kérdés, hogy mennyi hasonlóságot fedezhetünk fel a regény, és Franz Kafka írásai közt, de hamar rá kell jönnünk, hogy a névválasztás inkább csak egyfajta tisztelgés az osztrák író munkássága előtt, és nem célja az utánzás.

" Az embert - persze bizonyos mértékig -
meghatározza a hely, ahol született és
nevelkedett, A gondolkodása, érzései
valahogy kapcsolatban vannak a tájjal,
a hőmérséklettel, a széllel.
Te hol születtél? "

A regényben a macskák képesek a beszédre, és mondanivalójuk is van, de megérteni őket csak Nakata, az értelmi fogyatékos idős úr tudja őket. Két párhuzamos szálon folynak az események, és a szerző természetesen mindig pont ott vágja el őket, amikor a legnagyobb fordulat következik.  Ezzel a módszerrel egyszerre élvezzük a következő történetet, és közben feszülten várjuk mi lesz a folytatása a félbeszakadt cselekménynek. A két vonal kezdetben csak ritkán kapcsolódik egymáshoz, lényegét pedig csak a végén értjük (vagy nem értjük) meg. A főszereplők, Nakata bácsi, és a 15 éves otthonról elszökött Tamura Kafka kapcsolata nem is valóságos, inkább metafizikai jellegű. Az Edward Lorenz által „pillangó-hatásként” elkeresztelt káoszelmélet is szerepet kap az eseményekben. Nakata nem tudja pontosan mit, miért kell tennie, csak azt, hogy meg KELL tennie, mert az általa kiváltott „szárnycsapás” fogja majd a végső eseményeket beteljesíteni. Ennek céljáról és hasznáról sem tud, csak a végzetszerű összpontosítás hajtja őt előre
Az örvény alján találkozik a különös cilinderes állatkínzó Walkerral,  és a vádló bűntudat kíséretében keveredik egyre valószínűtlenebb események közepébe.

Kafka a tengerparton - színházi előadás Oszakában

Nakata bácsi karakterének jellemzését csak egy igen elcsépelt, de mindent pontosan kifejező szóval tudok élni: fantasztikus. Szívből szerethető, még maga a szerző is mélyen kötődött hozzá. A regény elején azt hittem, hogy az otthonról elszökött Tamurát fogom majd igazán kedvelni, de Nakata bácsi annyira tiszta, annyira mentes minden számító emberi gyarlóságtól, hogy a mi nyugati mennyországképünkben is kell hogy legyen egy ilyen hely ezeknek a különleges és rendhagyó szenteknek.
Tamura tudathasadásos „varjúlelkének” önismereti marcangolásai őszinte együttérzésre sarkaltak, és eszembe jutott, hogy vajon a világon hány gyermek nő fel úgy, hogy embert próbáló környezete elviselésére „varjú” barátot idéz meg, aki szereti, és megérti őt…

„Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egészen kicsi szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül. Ha viszont nem akarsz hallani semmit, ott zúg szakadatlan a jóslat a füledben… Olyan a szíved, mint hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.”    Varjú Tamurának

William Somerset Maugham: A színes fátyol

Eredeti cím: The painted veil
Első kiadás: 1925
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Schmidt József
Kiadó: Fiesta Kft.
Kiadás éve: 2001.

A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög történet gyarmati környezetben, az egzotikus Kínában játszódik. A megcsalatást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza a regény. A regény 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját.

"Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, mily megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... „Szabad vagyok” gondolta, „végre szabad, szabad!” 

A 2006-os filmfeldolgozás egyik betétzenéje Eric Satie-től:
Heraclassic Erik Satie - Gymnopedie No.1 Lent Et Douloureux (HC0005P) by heraclassic

A könyvről...

William Somerset Maugham
(1874 - 1965) 

Adott egy kor, amikor a jó (és kevésbé jó) családból származó lányok túlélése a megfelelő házastárs megválasztásán múlik. A házastársi intézmény inkább gazdasági közösség, mint kölcsönös vonzalmon alapuló szerelmi viszony végső beteljesedése. A történetben Kitty a lassan már vénlánynak minősülő életigenlő, kalandkereső, ifjú nagyvilági hölgy megtapasztalja, hogy családja számára már inkább teher, mint gyönyörűség. A társadalmi konvenciók, és a család nyomására igent mond Walter Fane kutatóorvos leánykérésére, és a szokásoknak megfelelően engedelmesen beáll a házasság oltárán szentesített kitartott feleségek sorába. Belseje azonban forrong, és kiutat keresve szenvedélyes viszonyba bonyolódik Charlie-val a helyi szívtipróval és ezzel kezdetét veszi a dráma.

Banális történet úgyebár… illetve az lenne…, ha egy középszerű író fejéből pattant volna ki az ötlet, de W. Somerset Maugham angol regényíró tollából igazi klasszikus született.

Charles Dickens: London aranykora és más karcolatok

A fordítás alapjául szolgáló művek: Sketches by Boz, "Gone Astray" and Other Early Papers from Household, Selected Short Fiction

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás ideje: 1836

Fordítók: Bujdosó István, Farkas Nóra, Maráczi Géza, Wiesenmayer Teodóra

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Kiadás ideje: 2012

Oldalszám: 186 

Időutazásra csábítjuk az olvasót: ha elmélyed ebben a könyvben, egy jó szemű, csillogó humorú fiatal újságíró, Charles Dickens lesz az útikalauza, akitől megtudhatja, milyen volt London a magyar reformkor idején, közvetlenül Viktória királynő korának küszöbén, az ugrásszerű ipari fejlődésnek és a gyarmatosításnak köszönhető szédületes növekedés kapujában. E finoman megrajzolt londoni életképek megmutatják, hogyan éltek az egyházközségek finom, intrikus hölgyei, a nyomornegyedek szegény munkásai és a "boltosok nemzetének" boltosai. Londont a szerzővel bejárva láthatjuk, hogyan szórakozott a cirkuszok és vásárok közönsége, hogyan tengődött a zálogházaké, hogyan sínylődtek a hírhedt Newgate börtön rabjai.  Miközben megismerkedünk a város jellegzetes karaktereivel és intézményeivel, utcáinak mindennapi életével, felfedezhetjük azt is, hogy mitől volt olyan radikálisan új a karcolatait "Boz" álnéven publikáló ifjú Dickens látásmódja, stílusa és humora, ami oly ösztönzően hatott nemcsak a magyar irodalmi újságírás megteremtőire, az "életképírókra" - Nagy Ignácra, Kuthy Lajosra -, hanem regényíróinkra is: Jósika Miklósra, Eötvös Józsefre vagy az ifjú Jókai Mórra. 

A könyvről

Mindennapi élet és hétköznapi emberek...

Az első kiadás 1836-ból

1836-ban járunk, IV. Vilmos, a tengerész király a halálán van és örökös hiányában az ifjú, alig tizennyolc éves hercegnő, Viktória a trón várományosa, amikor a 34 éves, frissen nősült „Boz” válogatást jelentet meg addigi újságcikkeiből. Hogy ki is ez a titokzatos "Boz", azt csak kevesen tudják. Álnéven publikál, avagy sem, – ha a kritikusok áldását teljesen nem is, de az olvasók kegyeit végérvényesen elnyerte. A Twist Oliver páratlan sikere után azonban megjött az önbizalom is, és munkáit ezután már a saját nevével fémjelezte, ami nem volt más, mint Charles Dickens.

Nagyon kevés írónak adatott meg az a kitüntetés, hogy egész életét és munkásságát nagyjából elismertségben töltheti, Dickens egyike volt ezen kiválasztottaknak. Közönsége egy pillanatra sem pártolt el tőle annak ellenére, hogy időnként őt is megcsipkedték a tintájukat vitriolba mártogató kritikusok. A fanyalgók szerint Dickens Úr túl sokat ír, túl gyorsan…

A fiatal Charles Dickens

„Ha sokáig így folytatja, nem kíván jóstehetséget, hogy sorsát előre megmondjuk – mint a röppentyű, úgy száll föl, és mint a lőporos rúd, úgy fog leesni.” – kritikusa azonban tévedett. Dickens művei nem talmi csillogásba burkolt kérész életű jól promotált divatkönyvek voltak, kiállták az idő próbáját. Sőt azon ritka szerzők közé tartozik, akiknek műveit anyanyelvén, közel másfél évszázaddal a halála után is – hiánytalanul beszerezhetjük a könyvesboltokból.

Szomorú tény azonban, hogy a kiérdemelt, de gyorsan jött hírnév alaposan megtépázta az író idegeit és sokszor nézett a pohár fenekére is. Megélte a szerelmet, a bukást, a magányt, az őrületet, és senki sem tudott jobban azonosulni a kitalált karaktereivel, mint ő. Élete vége felé számos felolvasóestet tartott. Egy emberként volt képes megjeleníteni mind a jó, mind a gonosz karaktereket, mindezt úgy, hogy közönsége zokogva tapsolta az ünnepelt szerzőt.

David Herbert Lawrence: Tövis a testben

Eredeti cím: A válogatás az alábbi kötetek alapján készült: The Prussian Officer, The Woman Who Rode Away, St Mawe, The Princess
Műfaj: Szépirodalom
Fordítók: Balázs Éva, Mesterházi Mónika
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2011.
Oldalszám: 304

David Herbert Lawrence (1885–1930) angol író nevét a magyar olvasók zöme első hallásra a Lady Chatterley szeretője című erotikus regényével kapcsolja össze, pedig sokféle műfajban megmutatta ragyogó tehetségét. Számos regény, novella, vers, színpadi mű, esszé, fordítás maradt fenn utána. Írásai a modern kor és iparosodás elembertelenítő hatásainak alapos vizsgálatáról tanúskodnak. Kemény kritikái miatt hivatalosan körözték, cenzúrázták és félreértették, emiatt önkéntes száműzetésbe vonult. A tövis a testben című válogatás elbeszélései 1904 és 1914 között születtek. Hősei sokfélék. Van köztük arisztokrata tiszt, aki végzetes leszámolásba hajszolja tisztiszolgáját, félelmeivel viaskodó, ösztöneit szabadjára engedő katona, önmagát alárendelő, de függetlenségét védő bányász, rangkórságban szenvedő tiszteletes, önfeladó vagy az érzelmeit vállaló fiatal nő. Vér, láng, sötétség – ezek azok a drámai erejű hívószavak, amelyek vezérmotívumként az itt összeválogatott elbeszélések többségében is jelen vannak. Beleillenek abba a különleges kifejezésmódba, amellyel Lawrence az értelem és az ösztönök egyensúlyra törekvő összefonódását hirdette. És amelynek köszönhetően erőteljes, összetett érzelemvilágú, látomásos elbeszélések születtek tollából.

Könyvajánló

"Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem
kedves az Ő hazájában." (Biblia - Lk. 4,24) 

David Herbert Lawrence a fiatalabb nemzedék számára szinte teljesen ismeretlen szerző, legfeljebb a Lady Chatterley szeretője című írásáról hallottak, de feltételezhetően azt sem olvasták. Pedig különleges, mégis hétköznapi karaktereit, drámai erejű szenvedélyességét, pokoli mélységeit a mai népszerű vámpír- és "szürke árnyalatos irodalom" még csak meg sem közelítheti. D. H. Lawrencetől számítjuk a modern erotikát, és ő használta először nyomtatásban a "fuck" kifejezést, így nem is csodálkozhatunk nagyon azon, hogy a maga korában a nagyobb kiadók nemcsak mellőzték őt, hanem egyenesen kirekesztették "vulgáris és erkölcsromboló" történetei miatt.

Írásai leginkább külföldön, vagy magánkiadásban jelentek meg. Jó barátja Aldous Huxley hiába kampányolt mellette, E. M. Forster kora legnagyszerűbb írójának és regényújítónak nevezte, az átütő siker csak halála után érte el ezt a ragyogó tehetségű férfit. Nagyjából bármit írt, bármiről szólt, az garantáltan botrányt kavart, sőt, még rendőrségi körözést is kiadtak ellene. Mikor 45 éves korában elhunyt az önkéntes száműzetésben, Új-Mexikóban minden megváltozott. Anglia mintha nem is égette volna el könyveit, nem is írta volna vezércikkekben, hogy gusztustalan, hirtelen, és érthetetlen módon szélirányt váltott... Könnyekben tört ki mély gyászában, és az utána következő években nem kevesebb mint 15 monográfiai esszé jelenik meg munkásságáról, ma pedig az új angol irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon.

John Vermeulen: Gyönyörök kertje - Hieronymus Bosch élete és művészete

Eredeti cím: De tuin der lusten
Első kiadás: 2002
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2009.
Oldalszám: 456

Jeroen van Aken, aki később mint Hieronymus Bosch vált a középkor alkonyának egyik legvitatottabb németalföldi festőjévé, festőcsaládban nevelkedett a hatalmi politika és a vallási megújulás korában. Ebben az időben a sátán nem csak a mesék és legendák világában létezett, hanem a mindennapokban is. Ekkor indult meg a boszorkányüldözés legszörnyűbb hulláma, és Európa valamennyi országában fellángoltak a máglyák. Az álszent és bigott klérus azonban erősítette a kételkedők táborát is. Hieronymus Bosch ezt a világot pellengérezte ki különös, elgondolkodtató festményein, amelyek azért is ellentmondásosak, mert egy ellentmondásos korban születtek. 

A magyar fedlapterv a legjobb az
összes Vermeulen kiadvány közt.

A 20. századi szürrealizmus által újrafelfedezett középkori festő életéről keveset tudunk. A holland életrajzíró regényében azonban számos titokra fény derül, és egyre több részlet kirajzolódik a Gyönyörök kertje festőjének portréján.

"A képeiden a színek láthatatlan hullámokat bocsátanak ki, amelyek szinte delejes hatással vannak a szemlélőre... A máglyák tüzének félelmet keltő vöröse, a kísérteties házak nyomasztó méregzöldje, a szörnyű fegyverek és kegyetlen kínzóeszközök taszító, fémes kékje - távoli villámok, amelyek a palettádról a képeidre lövellnek! Az erre fogékony lélek számára ezek a színek mindazt a fenyegetést és szörnyűséget tükrözik, ami sokaknak valóságos pokollá teszi az életét."