A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Murakami Haruki. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Murakami Haruki. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. március 29., péntek
2012. december 8., szombat
Murakami Haruki: Miről beszélek, amikor futásról beszélek?
Műfaj: szépirodalom / memoár
Első kiadás: 2007.
Fordító: Nagy Anita
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2012.
Oldalszám: 167
Murakami Haruki 1982-ben az írói mesterséget választva eladta a dzsesszbárját, és hogy megőrizze kondícióját, futni kezdett. Egy évvel később már végigfutotta az Athén-Marathon távot, és ma, számtalan triatlonnal, versennyel, tucatnyi regénnyel a háta mögött, érzi, hogy a sport legalább olyan hatással van írói munkásságára, mint az erőnlétére. A feljegyzésekből, beszámolókból, elmélkedésekből és visszaemlékezésekből álló naplóból megtudhatjuk, hogyan készült négy hónapon át a világhírű japán író a 2005-ös New York City maratonra, hogyan került a tokiói Jingu Gaien parkból a bostoni Charles River partjára, ahol nem tudta felvenni a versenyt a fiatal lányokkal. A rendszeres sport ürügyén nincs hiány témában: felidézi, hogyan lett író, számba veszi legnagyobb sikereit és csalódásait, lemezgyűjtő szenvedélyét, örömeit, hogy ötvenen túl is javítható a fizikai teljesítmény, majd a szembesülést, hogy az emberi erő bizony fogy. Az egyszerre szellemes, humoros, komoly és bölcs memoár igazi meglepetéseket tartogat nem csak a szerző regényeiért rajongó olvasóknak, de még a hosszútávfutás profi bajnokainak is.
"A sok szokás közül, melyet eddigi életem során szedtem magamra, minden bizonnyal a futás a leghasznosabb és a legnagyobb jelentőséggel bíró. És azt hiszem, az által, hogy huszon-egynéhány éve megszakítás nélkül futok, testem-lelkem egészségben véve jó irányban fejlődött és formálódott."
A könyvről...
![]() |
| Murakami rendhagyó író, nem iszik, nem dohányzik, egészségesen él és gondolkodik. |
"Murakami úr, ha ilyen egészségesen él, előbb-utóbb még azon kapja magát, hogy regényt írni meg már nem is tud!" - mondja néhány aggódó rajongó a világhírű írónak.
Mert az íráshoz elválaszthatatlanul hozzá kapcsolódik valamiféle egészségtelenség, önsorsrontó hedonista életvitel, melynek mélyreható katarzisából születhet csak maradandó alkotás. Egy írónak jó nagyot kell dagonyázni a fertő mocsarában, ez a minimum, ekkor válik hitelessé, ahogy az is elvárás hogy semmiképpen se legyen átlagos. Az átlagosság egyenesen bűn! Az író reprezentálja műveiben, és személyiségében mindazt, ami "én, az olvasó" sosem lehetek, vagy tegyen valami olyat, amit a társadalmi konvenciók miatt "én" nem merek megtenni. Murakami viszont épp az ellenkező irányban halad, már-már elrettentően "jófiú". Akár mértékadónak is definiálhatnánk az írószupersztár életvitelét, és üzeneteit. Örülhetnek is a szülők, hiszen hol van már a Baudelaire-féle alkohol- és ópium-mámor, vagy Verlaine suicid önmarcangolása. Murakami fut, triatlonozik, egészségesen étkezik és gondolkodik, szereti az életét, és nem akarja mindezt szánt-szándékkal tönkretenni. Sőt, tudatosan törekszik arra, hogy írói kreativitását a lehető leghosszabb ideig épségben megőrizze.
2012. november 10., szombat
Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Eredeti cím: Umibe no Kafuka
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 2002
Fordító: Erdős György
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2006. 2008.
Oldalszám: 692
Oldalszám: 692
A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket.
Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és női-férfi"alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.
A könyvről...
Jacques-Louis David szerint a művészetben a gondolat kifejezésének módja sokkal fontosabb, mint maga a gondolat. Valahogy így éreztem én is amikor végeztem életem első Haruki regényével.
Különös, misztikus néhol kifejezetten nyugtalanító és szívbemarkoló történet, tér- és időbeli ugrásokkal, különböző dimenziókkal. A blog másik szekciójával sokáig töprengtünk azon, hogy csapatunk melyik része is olvassa és értékelje a könyvet. Végül inkább a szépirodalom mellett voksoltunk, bár azt hozzá kell tegyem, hogy a könyv mindkét blog olvasói rétegének érdeklődési körét, és igényeit kétséget kizáróan kiszolgálja.
Murakami egy interjújában azt nyilatkozta, hogy olyan író szeretne lenni, aki különbözik minden más szerzőtől, és olyan történeteket tud mesélni, amit rajta kívül senki más. Nos, azt hiszem ez a vágya beteljesedett. Bár a könyv címéből kiindulva azonnal felmerül a kérdés, hogy mennyi hasonlóságot fedezhetünk fel a regény, és Franz Kafka írásai közt, de hamar rá kell jönnünk, hogy a névválasztás inkább csak egyfajta tisztelgés az osztrák író munkássága előtt, és nem célja az utánzás.
Edward Lorenz által „pillangó-hatásként” elkeresztelt káoszelmélet is szerepet kap az eseményekben. Nakata nem tudja pontosan mit, miért kell tennie, csak azt, hogy meg KELL tennie, mert az általa kiváltott „szárnycsapás” fogja majd a végső eseményeket beteljesíteni. Ennek céljáról és hasznáról sem tud, csak a végzetszerű összpontosítás hajtja őt előre
Az örvény alján találkozik a különös cilinderes állatkínzó Walkerral, és a vádló bűntudat kíséretében keveredik egyre valószínűtlenebb események közepébe.
Nakata bácsi karakterének jellemzését csak egy igen elcsépelt, de mindent pontosan kifejező szóval tudok élni: fantasztikus. Szívből szerethető, még maga a szerző is mélyen kötődött hozzá. A regény elején azt hittem, hogy az otthonról elszökött Tamurát fogom majd igazán kedvelni, de Nakata bácsi annyira tiszta, annyira mentes minden számító emberi gyarlóságtól, hogy a mi nyugati mennyországképünkben is kell hogy legyen egy ilyen hely ezeknek a különleges és rendhagyó szenteknek.
Tamura tudathasadásos „varjúlelkének” önismereti marcangolásai őszinte együttérzésre sarkaltak, és eszembe jutott, hogy vajon a világon hány gyermek nő fel úgy, hogy embert próbáló környezete elviselésére „varjú” barátot idéz meg, aki szereti, és megérti őt…
„Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egészen kicsi szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül. Ha viszont nem akarsz hallani semmit, ott zúg szakadatlan a jóslat a füledben… Olyan a szíved, mint hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.” Varjú Tamurának
![]() |
| Murakami Haruki Született: 1949. 01.12 |
Különös, misztikus néhol kifejezetten nyugtalanító és szívbemarkoló történet, tér- és időbeli ugrásokkal, különböző dimenziókkal. A blog másik szekciójával sokáig töprengtünk azon, hogy csapatunk melyik része is olvassa és értékelje a könyvet. Végül inkább a szépirodalom mellett voksoltunk, bár azt hozzá kell tegyem, hogy a könyv mindkét blog olvasói rétegének érdeklődési körét, és igényeit kétséget kizáróan kiszolgálja.
Murakami egy interjújában azt nyilatkozta, hogy olyan író szeretne lenni, aki különbözik minden más szerzőtől, és olyan történeteket tud mesélni, amit rajta kívül senki más. Nos, azt hiszem ez a vágya beteljesedett. Bár a könyv címéből kiindulva azonnal felmerül a kérdés, hogy mennyi hasonlóságot fedezhetünk fel a regény, és Franz Kafka írásai közt, de hamar rá kell jönnünk, hogy a névválasztás inkább csak egyfajta tisztelgés az osztrák író munkássága előtt, és nem célja az utánzás.
Edward Lorenz által „pillangó-hatásként” elkeresztelt káoszelmélet is szerepet kap az eseményekben. Nakata nem tudja pontosan mit, miért kell tennie, csak azt, hogy meg KELL tennie, mert az általa kiváltott „szárnycsapás” fogja majd a végső eseményeket beteljesíteni. Ennek céljáról és hasznáról sem tud, csak a végzetszerű összpontosítás hajtja őt előre
Az örvény alján találkozik a különös cilinderes állatkínzó Walkerral, és a vádló bűntudat kíséretében keveredik egyre valószínűtlenebb események közepébe.
| Kafka a tengerparton - színházi előadás Oszakában |
Tamura tudathasadásos „varjúlelkének” önismereti marcangolásai őszinte együttérzésre sarkaltak, és eszembe jutott, hogy vajon a világon hány gyermek nő fel úgy, hogy embert próbáló környezete elviselésére „varjú” barátot idéz meg, aki szereti, és megérti őt…
„Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egészen kicsi szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül. Ha viszont nem akarsz hallani semmit, ott zúg szakadatlan a jóslat a füledben… Olyan a szíved, mint hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.” Varjú Tamurának
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
.jpg)



