Dada és szürrealizmus a Magyar Nemzeti Galériában

„Ezennel kijelentem, hogy a Dada szót Tristan Tzara találta fel 1916. február 8-án délután hat órakor (...) s mindnyájunkat elöntött az indokolt lelkesedés. Mindez a Café de la Terasse-ban történt, Zürichben, s egy brióst emeltem bal orrlyukamhoz. Meggyőződésem, hogy ez a szó egyáltalán nem fontos, és hogy kizárólag a hülyék, meg a spanyol professzorok érdeklődnek a dátumok után. Ami bennünket érdekel: a Dada szellem, és mi mind dadák voltunk már, mielőtt a Dada megszületett. Első madonna-képeimet 1886-ban, néhány hónapos koromban festettem, mert szórakoztatott, hogy grafikai alakzatokban pisáljak.” A német származású dadaista Jean Arp így emlékezett a 20. század legjelentősebb avantgárd mozgalmának születéséről, mely örökre megváltoztatta a világ művészetről való gondolkodását.

Lautrec világa

Henri de Toulouse-Lautrec születésének 150. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeum pazar kiállítással tiszteleg a kiváló festő-grafikus előtt. Több mint 200 litográfia, 10 nagyméretű plakát, számos korabeli fénykép és hanganyag kalauzolja el a látogatót a párizsi Montmartre bohém, erotikától fűtött világába. Magyarországon közel 50 éve nem volt ilyen nagyszabású bemutató a művész munkáiból.

Egon Schiele és kora a Szépművészetiben

„A művészet sosem lehet modern, a művészet mindig csak örökkévaló lehet.”

EGON SCHIELE

A korai expresszionizmus utolérhetetlen figuratív festőjének több mint 50 alkotását tekinthetjük meg a Szépművészeti Múzeumban Egon Schiele és kora címmel. A tárlat nemcsak azért különleges, mert a bécsi Leopold Múzeumból származó képeket mutatja be, hanem azért is, mert olyan festményeket, rajzokat és akvarelleket is tartalmaz, melyek eddig csak magángyűjteményekben szerepeltek. A két termet megtöltő művek mellett olyan kortársak munkái is bemutatásra kerülnek, mint Gustav Klimt és Oscar Kokoschka. A képcsarnok számos fotón, életrajzi ismertetőn, és egy 30 perces osztrák dokumentumfilmen keresztül tárja fel Egon Schiele rendkívül rövid, ám annál gazdagabb életútját.

A budapesti kiállítás két nagy teremben tizenkét témára bontva tükrözi az alkotó alig egy évtizedig tartó karrierjét. A rendíthetetlen önértékelésű ifjú festőzseni már 16 évesen a Képzőművészeti Akadémia legifjabb tanulója, de elviselhetetlen személyiségével és a művészetről alkotott elképzeléseivel hamar megutáltatta magát tanáraival. Unta az antikok másolását és a régimódi technikák végtelen ismétlését, ráadásul meg volt győződve saját rendkívüliségéről. Leginkább Gustav Klimt képei ejtették ámulatba, akit kezdetben másolt, de hamar rátalált egyedi és utánozhatatlan stílusára.

MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a Magyar Nemzeti Galériában

Páratlan kincseket tekinthetünk meg a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a kivételes kiállítás az év egyik legfontosabb kulturális eseménye. A Galéria fennállása óta soha nem volt még ilyen átfogó tárlat, ahol az impresszionizmus és posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mesterműveit láthatjuk egy helyen. Cézanne, Gauguin, Van Gogh, Pissarro, Monet, Degas, Renoir az egyik oldalon, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Fényes Adolf, Mednyánszky László legismertebb képei a másikon. Szinyei Merse Pál egyik legszebb képét, a Majálist pedig külön erre az alkalomra restaurálták. Több százan dolgoztak azon, hogy a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködése révén bemutatható legyen ez a páratlan gyűjtemény.

Abban a szerencsében volt részem, hogy bejutottam a zártkörű megnyitóra, és az ilyen lehetőség mindig különleges élmény, áthatja valami láthatatlan emelkedettség. Egyedüli aggodalmam a férjem volt, aki bár kedveli a festészetet, az impresszionistákra pontosan úgy reagál, mint a párizsiak az irányzat megszületésekor: értetlenséggel. Később az is feltűnt, hogy a megnyitón szokatlanul kevés volt a fiatal, mintha a festészet kihalás szélén álló műfaj lenne, mely nem képes megragadni a 30 év alatti korosztály figyelmét. A feszültségem szerencsére hamar feloldódott, mikor megláttam beözönleni az örökké késő ifjúságot, akik ülőhely és ünneplő öltözet híján a maguk természetességében ültek le a múzeum lépcsőjére. Izgatottságuk és türelmetlenségük szinte kézzel fogható volt, alig várták, hogy találkozhassanak végre a nagy mesterek halhatatlan műveivel.

Klimt - "visszhang, mellyel a festészet Freudnak üzen"

„… mert tisztelem az igaz szerelmet, és félek tőle"
Gustav Klimt

Wilhelm von Hartelhez kulturális miniszter három faliképet rendelt a festőtől, az egyetem előcsarnokának díszítésére: Filozófia, Medicina, Jogtudomány. Mikor a képeket kiállítják, hangos a felháborodás. Nyolcvanhét professzor petíciót ír alá, melyben kéri a minisztert, hogy a műveket ne tegyék ki az egyetemen. Emil Zuckerkandl, az orvosi kar dékánja kiáll Klimt mellett, de magára marad. A Medicina című kép bal oldalán látható meztelen nőről, és egy másikról, aki állapotos, úgy szól az ítélet, hogy erkölcsöt sért. Ami pedig Klimtnek a filozófiáról vallott felfogását illeti, a legkevesebb, ami elmondható róla, hogy zavarba ejtő. Klimt dühös, kijelenti, hogy visszafizeti a honoráriumot, és a képeket megtartja. Az ügy politikai fordulatot vesz, a kulturális miniszterhez interpellációt intéznek a parlamentben... Egy keresztényszocialista képviselő azt kérdezi, „hogyan tűrheti a kormány a művészet eme visszaélését, mely obszcén képekkel veszélybe sodorja az ifjúság erkölcsét..." Az állam elutasítja, hogy a festő visszafizesse a honoráriumot, és azt követeli, hogy a képek kerüljenek vissza a minisztériumba. Klimt megtagadja az engedelmességet. Mikor a teherautó a háza elé érkezik, hogy felrakják rá a három tablót, felkiált: „Ha közel jönnek, lövök! Mondják meg a miniszternek!"

John Vermeulen: Tánc az akasztófa alatt

Eredeti cím: De Ekster op de galg
Műfaj: regényes életrajz / szórakoztató irodalom
Első kiadás: 1992.
Fordító: Fordor Enikő
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2009.
Oldalszám: 516

Egy kisfiú titkon kegyetlen jelenet szemtanúja lesz: embereket húznak fel a bitófára a spanyol inkvizíció poroszlói, a kíváncsi csőcselék pedig bámész élvezettel figyeli az akasztást. A fiú rajzon örökíti meg a szörnyű élményt, majd évek múltán elkészül a később világhírű festmény: a Tánc az akasztófa alatt. A németalföldi festő, idősebb Pieter Bruegel már ifjú éveiben felkelti a hatóságok figyelmét, gúnyrajzai miatt tömlöcbe zárják. Granvelle bíboros, a spanyol II. Fülöp nagy hatalmú helytartója szerencsére felismeri a tehetségét, és Pieter Coecke mesterhez küldi inaskodni. Ennek azonban ára van: ettől fogva Bruegel élete a kegyetlen főpap kezébe kerül, aki a háttérből mozgatja a szálakat. A holland szerző valós tényekre támaszkodó regénye nem csak a művész életét és munkásságát mutatja be, hanem hiteles korrajz is Németalföld történelmének legmozgalmasabb és legkegyetlenebb időszakáról.

"Bruegel az emberi életről azt mondja: az egész élet siralmas komédia. Megrajzolta a bűnöket, ezek elég visszataszítóak, de az erények nem kevésbé azok."  

Hamvas Béla

A könyvről...

A 2011-es esztendő egyik legtiszteletreméltóbb művészfilmje A malom és kereszt című svéd-lengyel dráma volt, mely kategóriájában tulajdonképpen megnyert  minden rangosabb lengyel díjat. Ódákat lehetett hallani az alkotás egyedülálló képi világáról, és valóban, már az első percben sikerül meghökkentenie a nézőt, annyira magával ragadó panorámában van részünk. Profán módon nevezhetném vizuális orgiának is a 92 percét... DE, sajnos meg kell valljam, hogy képtelenek voltunk igazi élvezettel végignézni a filmet, ugyanis halálosan unalmasnak bizonyult. A forgatókönyvírónak sikerült kiherélnie Bruegelt, ráadásul felültette egy ködös piedesztálra, és olyannak állította be, amilyen a híres festő sohasem volt. A filmkockákon egy szenvedélymentes unalmas fráterrel találkozhatunk, aki legalább annyira vérszegény, mint az irodalom tankönyvekben felvonultatott neves költők és írók, a sterilizált akadémiai szitán átrostált életrajzok szerint.

" Az ember nem lehet eretnek, ha hisz Isten

létezésében, Pieter. Ahogy Istent sem 

szolgálhatja azáltal, hogy  embereket küld

 a máglyára... "  Jobbe a halász

(A kép csak illusztráció, nem Bruegel festmény.

Ilyennek képzeltem Jobbét...)

Tehát aki kíváncsi milyen is lehetett idősebb Pieter Bruegel, az ne A malom és kereszt után ítéljen, hanem olvassa el John Vermeulen könyvét. Vermeulen is filmet forgat, persze nem a valóságban, hanem a képzeletünkben. Pergő párbeszédei, megrendítő történelmi és családi jelenetei filmvászonért kiáltanak, akárcsak előző művében Hieronymus Boschnál.
A szereplők többsége valóságos történelmi / művészettörténeti személyiség, de mivel a festő életéről kevés megbízható életrajzi adat létezik, ezért Vermeulen alkotott pár fiktív szereplőt is. Közülük a legérdekesebb személyiségnek Jobbe, a halász bizonyult, aki igazi mester és filozófus, mégha életpályája korántsem köthető a korabeli szellemi elithez. Az egyszerű ember kristálytiszta bölcsességét képviseli, bátorsággal, méltósággal fűszerezve. És bár Bruegel élete egyáltalán nem  mulatságos, Jobbe-nek köszönhetően egy kis szatirikus humor is csempésződik a történetbe. És nagy szükség is van rá, különben igen nyomasztó sztori kerekedne ki a végére.
Ugyanis a flamand történelem egyik legádázabb időszakába kísérjük el a festőt gyermekkorától egész öregkoráig. A spanyol rémuralom, és a papi rezsim rettegésben tartja Hollandia és Belgium lakosságát. Lobognak a máglyák, és tűzre vetnek minden ellenállónak kikiáltott eretneket. Bruegel az esztelen brutalitást saját életében is megtapasztalja, kedvesét spanyol katonák tucatja erőszakolja halálra, családját megsemmisítik, ő maga pedig csak azáltal menekül meg, hogy istenáldotta tehetségének híre eljut a papi klérusig. Bár élete hajszálon függ, szerettei pedig kiszolgáltatottá válnak a patronálók kényének-kedvének, Bruegel kihasználja az alkalmat, és tanul, miközben belsejében izzó gyűlölet parázslik, és hogy ne őrüljön bele élményeibe, kifesti magából a démonjait...

John Vermeulen: Gyönyörök kertje - Hieronymus Bosch élete és művészete

Eredeti cím: De tuin der lusten
Első kiadás: 2002
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2009.
Oldalszám: 456

Jeroen van Aken, aki később mint Hieronymus Bosch vált a középkor alkonyának egyik legvitatottabb németalföldi festőjévé, festőcsaládban nevelkedett a hatalmi politika és a vallási megújulás korában. Ebben az időben a sátán nem csak a mesék és legendák világában létezett, hanem a mindennapokban is. Ekkor indult meg a boszorkányüldözés legszörnyűbb hulláma, és Európa valamennyi országában fellángoltak a máglyák. Az álszent és bigott klérus azonban erősítette a kételkedők táborát is. Hieronymus Bosch ezt a világot pellengérezte ki különös, elgondolkodtató festményein, amelyek azért is ellentmondásosak, mert egy ellentmondásos korban születtek. 

A magyar fedlapterv a legjobb az
összes Vermeulen kiadvány közt.

A 20. századi szürrealizmus által újrafelfedezett középkori festő életéről keveset tudunk. A holland életrajzíró regényében azonban számos titokra fény derül, és egyre több részlet kirajzolódik a Gyönyörök kertje festőjének portréján.

"A képeiden a színek láthatatlan hullámokat bocsátanak ki, amelyek szinte delejes hatással vannak a szemlélőre... A máglyák tüzének félelmet keltő vöröse, a kísérteties házak nyomasztó méregzöldje, a szörnyű fegyverek és kegyetlen kínzóeszközök taszító, fémes kékje - távoli villámok, amelyek a palettádról a képeidre lövellnek! Az erre fogékony lélek számára ezek a színek mindazt a fenyegetést és szörnyűséget tükrözik, ami sokaknak valóságos pokollá teszi az életét."