TÖRTÉNELMI ÉRDEKESSÉGEK: A Lincoln–Kennedy párhuzam

Lincoln 1846-ban lett a kongresszusba választva; Kennedy 1946-ban lett a kongresszusba választva.

Lincolnt 1860-ban választották elnökké; Kennedyt 1960-ban választották elnökké.

Mindkettőjüket a feleségük jelenlétében, pénteken, fejlövéssel ölték meg.

Lincoln elnököt a Ford Színházban lőtték le; Kennedy elnök épp egy Ford által gyártott Lincoln gépkocsiban ült, mikor lelőtték.

Booth egy színházban lőtt, és egy raktárban fogták el; Oswald egy raktárból lőtt, és egy filmszínházban fogták el.

Lincoln elnök merénylője 1839-ben született; Kennedy elnök merénylője 1939-ben született.

Lincoln elnököt A. Johnson alelnök követte a posztján; Kennedy elnököt L. Johnson alelnök követte a posztján.

Lincoln utóda 1808-ban, Kennedy utóda 1908-ban született.

Mindketten egy gyereket vesztettek el elnökségük alatt.

Lincoln titkárát Kennedy-nek hívták; Kennedy titkárát Lincoln-nak hívták.

Mindkét gyilkos teljes neve 15 betűből áll.

Mindkét gyilkost megölték tárgyalás előtt.

Haláluk előtt egy héttel: Lincoln Maryland államban egy Monroe nevű helységben; Kennedy pedig Marilyn Monroe-val volt.

Aki többet szeretne megtudni a szinkronicitás elvéről olvassa el Márkus Dániel: Gondolatok a szinkronicitásról című tanulmányát.

HETI TÖRTÉNELEM: George Washington az államférfiak Chuck Norrisa

A szabadkőműves George Washington az államférfiak Chuck Norrisa.  A FÉRFI a farmján marihuánát termesztett és hogy kitűnő fizikumát megtartsa, majdnem minden nap kivágott egy fát és átúszta a Hudson folyót. A négy alapító atya közül ő volt az egyetlen, aki nemcsak hogy felszabadította a rabszolgáit, de a fiatalabbakat iskoláztatta, az idősebbeknek pedig nyugdíjat adott. Negyven éves korára a sok bunyótól, brazil dió feltöréstől és a száját ért lövéstől elvesztette az összes fogát..., melyet víziló- és tehéncsontból faragott fogakra pótolt. 

Egy legenda úgy tartja, hogy Washingtonnak fa foga is volt, melyet csak akkor cserélt le csontra, mikor azt elkezdte rágni a szú. Ezen nyilvánvaló tévedésnek a Nemzeti Fogászati Múzeum és a Smithsonian múzeum is utána járt. Megállapították, hogy az államférfi híres protézise aranyból, víziló- és elefántcsontból készült, de találtak közte eredeti emberi fogat, valamit ló és szamárfogat is.

Kötelező két perc dominikai történelem Junot Díaz tollából

"Azoknak, akiknek kimaradt kötelező két másodperc dominikai történelem: Trujillo, a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátora 1930 és 1961 között uralkodott a Dominikai Köztársaságban engesztelhetetlen, könyörtelen brutalitással. Trujillo (ismerték még El Jefe, azaz „A Főnök", de Bukott Marhatolvaj és Faszfej néven is) pocakos, szadista, disznószemű mulatt volt, aki fehérítette a bőrét, és imádta a Napóleon korabeli férfidivatot; a DK politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági életének szinte minden aspektusát a kezében tartotta az erőszak, megfélemlítés, mészárlás, nemi erőszak, kooptálás és terror hatásos (és ismerős) elegyével; úgy kezelte az országot, mintha egy ültetvény lenne, ő pedig a gazda. 

Első pillantásra a latin-amerikai vezető prototípusa, ám hatalma végzetesnek bizonyult sok olyan tekintetben, amelyet kevés történész vagy író ragadott meg igazán, sőt merem állítani, hogy elképzelni sem tudott. Nekünk ő volt Szauron, Arawn, Darkseid, az Első és Utolsó Diktátor; egy olyan különös, olyan perverz, olyan rettenetes alak, hogy még egy tudományos-fantasztikus író sem tudott volna ekkora faszt kitalálni. Emlékezetes arról, hogy a Dominikai Köztársaság MINDEN LÁTVÁNYOSSÁGÁNAK A NEVÉT MEGVÁLTOZTATTA a saját dicsőítésére (Pico Duarte így lett Pico Trujillo, és így lett Santo Domingo de Guzmán, az első és legrégibb város az Újvilágban Ciudad Trujillo); hogy a nemzeti örökség minden szeletéből gonosz monopóliumot csinált (és ez hamar a bolygó egyik leggazdagabb emberévé tette); hogy kiépítette a félteke egyik legnagyobb hadseregét (a tagnak bombázószárnyai voltak, a kurva életbe); hogy megdugott minden dögös bigét, akit csak meglátott, még az alárendeltjei feleségeit is, nők ezreinek ezreit; hogy elvárta, nem is, kikövetelte népe feltétel nélküli tiszteletét (a nemzeti szlogen árulkodó módon „Isten és Trujillo" volt); hogy úgy vezette az országot, akár egy tengerészgyalogos-kiképzőtábort; hogy minden ok nélkül megfosztott barátokat és szövetségeseket rangtól és tulajdontól; hogy szinte természetfeletti képességekkel rendelkezett.

Kiemelkedő eredményei közé tartozik: az 1937-es népirtás a haiti és haiti-dominikai közösségben; az egyik leghosszabb és legártalmasabb USA által támogatott diktatúra a nyugati féltekén (és ha mi, latinok, bármiben jók vagyunk, akkor az USA által támogatott diktátorok elviselésében biztosan, úgyhogy ezért a sikerért nagyon is megdolgoztunk, az argentinok és chileiek még mindig fellebbeznek); az első modern kleptokrácia létrehozása (Trujillo már azelőtt Mobutu volt, hogy Mobutu maga Mobutu); amerikai szenátorok módszeres megvesztegetése; és végül, de nem utolsósorban a dominikai nép modern állammá kovácsolása (elérte azt, amit a tengerészgyalogos kiképzői a megszállás alatt képtelenek voltak)."

Részet Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete című könyvéből

Charles Dickens: Barnaby Rudge - avagy a legrosszabbnak mondott Dickens regény...

Eredeti cím: Barnaby Rudge
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 1841.
Fordító: Szántó Judit
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Hazai kiadások: 2012, 1872 - Berczik Árpád fordításában
Oldalszám: 701

Közvetlenül az Ódon ritkaságok boltja után, 1841-ben jelentette meg Dickens ezt az első történelmi regényét (amelyet aztán, jóval később, a Két város regénye követett még). Véres, felbolydult tizennyolcadik századi világot ábrázol, a katolikusellenes, úgynevezett Gordon-zavargások idejét: a vallási intolerancia története egy rejtélyes gyilkosságéval fonódik össze, amelynek főalakja a félkegyelmű fiú, Barnaby Rudge apja. Amikor fény derül a gyilkos kilétére, a londoni utcai harcokba belekeveredő szegény Barnabynak is veszélybe kerül az élete. A randalírozó, törő-zúzó-pusztító csőcselék ábrázolása sokkolóan hatott a korabeli olvasókra, a következő nemzedékek viszont igen hamar saját történelmük egy-egy epizódjára ismerhettek benne. Még szerencse, hogy a dörzsölt, cinikus, részvétlen nagyvárost és a benne játszódó jeleneteket elbűvölő, romantikus vidéki helyszínek, szerelmek, életképek ellensúlyozzák. Ez a hátborzongatóan izgalmas mű utoljára százhúsz éve jelent meg magyarul most kiváló, vadonatúj fordításban, az eredeti illusztrációkkal adjuk az olvasó kezébe!

A könyvről...
Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulója alkalmából az Európa kiadó új fordításban jelentette meg az írófejedelem Barnaby Rudge című monumentális regényét. Szükség is volt már a frissítésre, hiszen a kötet utoljára 1841-ben volt elérhető az olvasóközönség számára. Habár a Dickens-láz a szerző halála óta csökkent, művei kiállták az idő vasfogát, és a mai napig a legkeresettebb klasszikusok közé tartoznak.

" Az üres edények sokkal dallamosabban csapódnak a földhöz, mint ha teli volnának, mint ahogy gyakorta tapasztalhatjuk, hogy a hamis érzelmek szólnak ezen a világon a leghangosabban, és aratják a legnagyobb tetszést."

Ez a patinás regény – mely szám szerint a szerző ötödik könyve – a 18. századi Londonba, az 1780-as Gordon lázadások idejébe kalauzolja el az olvasót. A rövid, de annál szégyenteljesebb történelmi epizód mára szinte a feledés homályába merült. Katolikusellenességben fogantatott, majd a csőcselék randalírozásában teljesedett ki, végül a hadsereg erőteljes fellépésének és túlkapásainak köszönhetően brutális kegyetlenségbe torkollott. Az együgyű Barnaby, extrém külseje, és befolyásolható személyisége szinte azonnal magára vonja a morálisan züllött, olcsó szórakozást kereső negatív szereplők figyelemét. Kedvenc háziállatával – egy Karmos nevű hollóval – szinte észrevétlenül sodródik a veszélyes csőcselék vezéralakjai mellé, majd később öntudatlanul a gyalázatos felkelés emblematikus hősévé növi ki magát.

Françoise Giroud: Jenny Marx avagy az ördög felesége

Eredeti cím: Jenny Marx ou la femme du diable

Műfaj: Életrajz

Első kiadás: 1993

Fordító: Szántó Judit

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2005.

Oldalszám: 228

Jenny von Westphalen baronesz 1814-ben született, előkelő porosz nemesi családban. Édesapja kormánytanácsos, toleráns, nagystílű, liberális úr.

Karl Marx (1818–-1883) protestáns hitre áttért zsidó édesapja ugyanannak a Kaszinónak a tagja, mint von Westphalen báró. A két művelt, felvilágosult férfi kölcsönösen tiszteli egymást. Gyermekeik összebarátkoznak, a trieri szalonok ünnepelt szépsége, Jenny pedig végzetesen beleszeret a nála négy évvel fiatalabb, már ifjan is feltűnően értelmes és zsarnoki hajlamú Karl Marxba. Egy életre.

„Jenny és Karl Marx harmincnyolc éven át voltak házasok. Hosszú idő – és a közös út aligha volt rózsákkal felszórva. De szerelemmel van dolgunk, méghozzá a legborzalmasabb fajtából: azzal, amely a nőt egy lángészhez bilincseli” – írja Françoise Giroud, akinek Alma Mahler avagy a hódítás művészete, A csodálatos Cosima, Egy tiszteletre méltó asszony, Marie Curie élete, című könyveit a magyar olvasók is érdeklődéssel fogadták.

Jenny nem tudta, hogy férjéből az lesz majd, aki: bálvány, és hogy csak a nagy vallásalapítóknak kijáró tisztelet övezi egykor: „Nem sejtheti, hogy férje nevében barbár rendszerek épülnek majd… Csak annyit tud, hogy a férje nem közönséges szellemi erővel van megáldva… Jenny és Karl Marx együtt ítélték magukat kárhozatra.”

E „kettős kárhozat” – megannyi családi furcsasággal és tragédiával átszőtt – története ez a könyv. A házastársak sorsa olyannyira összefonódott, hogy Karl alig több mint egy évvel élte túl felesége halálát.

Ami Karl Marx életművéből elporladt és fennmaradt, azt egyaránt „Jenny vére táplálja”. Olykor megelégelte sorsát, és felsikoltott: „Inkább lennék halott, mint hogy továbbra is így kelljen élnem…” Karl azt felelte: „Igazad van. Megértelek; minden terád szakad…”...

Françoise Giroud, a néhány éve elhunyt ismert francia író, publicista, szerkesztő, politikus könyvéből nagy sikerű tévéfilm is készült.

„ …éles kritikus elmével és politikai érzékkel megáldott, erős és szenvedélyes jellemű asszony… gyakran fogjuk majd nélkülözni merész és okos tanácsát, mely merész volt de sosem kérkedő, okos, de sosem a becsület rovására.”
Engels búcsúbeszéde Jenny Marx temetésén

A könyvről...

Manapság igen nehéz ajánlót készíteni egy olyan könyvről mely érintett a kommunizmusban, duplán kemény diónak bizonyul, azonban ha az ideológia ősatyjáról és annak családjáról akarunk írni. Pedig Françoise Giroud biográfiája egészet káprázatos, és csak ajánlani tudom, a legjobb életrajz amit idén olvastam. Még azok számára is letehetetlen lehet, akik eddig soha nem vettek kezükbe életrajzi könyveket, mert a témát esetleg túl száraznak találják. Giroud könyve azonban minden, csak nem száraz. A francia származású publicista, és politikus asszony remekül ír, stílusa olyannyira könnyed, és élvezetes, hogy az ember szinte falja az oldalakat.
Valljuk be, nem volt könnyű dolga, aki Marxékkal foglalkozik, az fölöttébb gyanús, ezért nagyon okosan a feleség oldaláról közelítette meg a családot. Hamar egyértelművé válik azonban, hogy bármennyire elbűvölő és erős asszony is Marxné, még a róla szóló könyvben is hangsúlyosabb szerepet kap elképesztő karizmájú férje, akit sötét bőrtónusa miatt mindenki csak a mórként emleget.
A könyv címe egyébként teljes tévedésnek bizonyult, ugyanis ez az írás egyértelműen Marx karakterét mutatja meg, érintőlegesen ír munkájáról, családjáról és feleségéről. Ezért a továbbiakban kiragadott részletek is híven tükrözik majd ezeket az arányokat. Regényszerűen kezd, majd mesél, és arra is hangsúlyt fektet, hogy a végén minden szereplő életének alakulásáról ejtsen pár szót. Külön ínnyencség, hogy Giroud a szöveget fényképekkel, és rengeteg érdekes levélrészlettel gazdagította, ezáltal válik páratlanul hitelessé a feldolgozása. Leírása annyira képszerű, hogy nem csoda, hogy a könyvet meg is filmesítették.

Michelle Moran: Madame Tussaud - A francia forradalom regénye

Eredeti cím: Madame Tussaud - A Novel of the French Revolution
Első kiadás: 2011.
Műfaj: történelmi regény
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: 585

Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? És ki hallott már Marie Grosholtzról, a svájci származású, ambiciózus fiatal nőről, aki az 1700-as évek végén Párizsban élt? Pedig a két személy egy és ugyanaz. A tehetséges Marie nagybátyjától tanulja meg a viaszszobor-készítés minden titkát. A család panoptikumot tart fenn Párizsban, és a népszerű intézménybe csak úgy özönlenek a látogatók, hiszen ez nem afféle múzeum: itt mindig az aktuális események főszereplőit láthatják viszont, viaszból megformázva. Eseményekben pedig ez idő tájt nincs hiány. Franciaországot éhínség sújtja, a királyi családot mind hevesebb gyűlölet övezi, és rövidesen kitör a forradalom.

 Marie-nak, aki nem csupán a királyi családdal áll közvetlen kapcsolatban, de a forradalmi vezetők többségét, köztük Robespierre-t, Marat-t, Desmoulins-t, Lafayette-et is jól ismeri, ügyesen kell lavíroznia a napról napra változó politikai helyzetben. Fejek hullanak, tombol a terror, az emberi élet mit sem ér. A véres leszámolások közepette Marie is megalkuvásokra kényszerül, ám eljön a perc, amikor szembeszáll a kegyetlen hatalommal és csak a szerencsén múlik, hogy ez a döntése nem a guillotine alá juttatja, hanem végül is a híres Madame Tussaud-vá teszi. Michelle Moran fiatal kaliforniai író történelmi regények szerzőjeként vált népszerűvé, történetei számos nyelven olvashatók.

A könyvről:

Michelle Moran ezúttal nagyon
szépet alkotott

Margaret Thatcher, a Vaslady egyszer azt találta mondani, hogy forradalmakat az állástalan szociológusok csinálják. 

A francia forradalom idején ez a tudományág még nem létezett, de fogantatásának köze van a francia eseményekhez. Olyan mellőzött értelmiségiek mint Marat, Danton, Robespierre, Mirabeau, vagy Desmoulins kiélezett helyzetben kezdtek el gondolkodni, és eszméiket terjeszteni.

A siker szinte biztos volt. A király - XVI. Lajos karakter nélküli, erőtlen uralkodó volt, felesége Marie Antoinette pompakedvelő szokásai pedig csak ingerelték a nélkülöző tömeget. Közben az államkincstár lassan kiürült (nem mintha tele lett volna, hiszen az elődök gondoskodtak a kimerítéséről), ami megmaradt az kellett a parazitaként élősködő udvaroncok eltartására, a nép pedig éhezett. Hogy változásokra volt szükség, az tagadhatatlan tény, és a nagy gondolkodók, kiötölték, hogy mégsincs ez így jó, és szerettek volna némi beleszólást - és persze hatalmat, az ország ügyeinek intézéséhez. Nagyjából így foglalhatjuk dióhéjba a forradalom előtti feszült helyzetet.

Míg ma a tömegek gyors szervezése a Facebook, és az sms segítségével történik, akkortájt a röpiratok voltak használatosak. A pamfletkiadás igazi hatalom volt, hiszen ezekben tudtak befolyást gyakorolni a tömegekre, akik aztán később végrehajtották azt amire fel lettek heccelve. A paranoid tömegpszichózis jelensége, mint minden összeverődött bandában, itt is jól kivehető. Egy-egy hívószó szinte lavinaszerű terrorhullámot indíthat el, ahogy ez gyakran meg is történt azokban a vérzivataros időkben. A demoralizált csőcselék kontroll nélkül fosztogatott, erőszakolt, besúgott. Bizonytalanság, szorongás és reménytelenség töltötte el az erőszakhullámtól megrettent lakókat, akik inkább a tömeggel tartottak, semhogy annak áldozatává váljanak.

A francia vezetőség megittasulva a vértől, és saját dicsőségétől, elvakultságában legyőzhetetlennek híve magát gyorsan hadat is üzent Angliának, Hollandiának. Újraírják a naptárt, és új időszámításba kezdenek a Nemzeti Konvent határozata alapján. Még épp csak a második évet írják, hiszen az új éra kezdete Franciaország köztársasággá nyilvánításának napja. 

André Castelot: Joséphine

Eredeti cím: Josephine
Műfaj: Szépirodalom / Életrajz

Fordító: Somogyi Pál László

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630 

"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"

A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. 

S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: "Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban." 

Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája.

André Castelot (1911-2004)
Francia író, történész, forgatókönyv író

Könyvajánló:

Dr. Lux Elvira neves szexuálpszichológusunk egy előadásán azt mondta: "A Csipkerózsikák ideje kérem lejárt!" Az új korszakban egy sikeres nő nemcsak ápolt és jó megjelenésű, hanem a külcsínt és belbecst úgy promotálja, akár egy népszerű árucikket. Képes felkelteni a férfiak figyelmét, ébren tartani érdeklődését, és a nyüzsgő rózsalovagok, és nímandok közül oly módon választja ki jövendőbeli partnerét, hogy az azt higgye, ő volt a hódító.

És hogy jön ez a történet a könyvhöz? A válasz egyszerű. 249 évvel ezelőtt a távoli Martinique szigetén egy rabszolgatartó-cukornádtermesztő farmon született egy színes bőrű kislány, aki  nem csak ismerte azt a mondatot, amit pár évszázaddal később Elvira néni egy neonvilágítású modern  tanteremben  az önazonosságukat kereső nőknek tanított, de eszerint is élt. Stratégiája olyannyira dicsőséges volt, hogy ő lett Franciaország első császárnéja. Marie-Rose Tascher de la Pagerie életének diadalmenetét kíséri végig az szerző, aki férje Alexandre de Beauharnais révén teszi meg az első lépéseket a trónhoz vezető hosszú úton. Társa vezeti be a társaságba, de a kis Marie-Rose műveletlenségénél csak harsánysága volt visszatetszőbb. Az akkor még romantikus álmokat dédelgető ifjú hölgy reményeit ez a velejéig erkölcstelen férfi örökre szétzúzta. Ivott, nőzött, lelki nyomorúságban tartotta a lányt, aki a válás után lelki sebeit egy zárdában gyógyíttatta. 

Marie-Rose Tascher de la Pagerie-ből Joséphine

Saját tanulatlanságának felismerése már szinte felért a fél gyógyulással. Tudta, hogy változnia kell, soha többé nem hajlandó kiszolgáltatni magát egyetlen férfinek sem. Kitanulja az úri viselkedést, olvas, és beszédórákat vesz...

"Rose szabad, szereti a szerelmet, és ha azt mondják neki, hogy szép és kívánatos, szégyenkezés nélkül odaadja azt, amit kérnek tőle. „Beauharnais asszonyt - meséli a kortárs Albert de Lezai-Marnésia - laza erkölcse, nagyvonalúsága, természetes jósága tette oly vonzóvá sokak szemében, reputációját nem árnyékolta be semmi, legalábbis az idő tájt, és kapcsolatai a kor több befolyásos férfiújával lehetővé tették számára, hogy nagy szolgálatot tegyen másoknak."

Később nagyvilági életet él, szeretőket tart, de közben szeretettel, és odafigyeléssel neveli gyermekeit. Napóleonnal való első találkozására nem is emlékszik, pedig be lettek mutatva egymásnak. Látóterébe csak akkor kerül majd be a "korzikai", mikor ígéretes partinak tűnik a feltörekvő, de külsőleg igen jelentéktelen fiatalember. Kapcsolatuk annál mélyebb, minél magasabbra ível Napóleon karrierje, legalábbis a külső szemlélőknek..., hiszen Joséphine megtartotta szeretőjét, fürdőzött hírhedt férje dicsőségében, és megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött.

Heti történelem: A fenekelés története

Ha már ekkora siker A szürke ötven árnyalata, nézzük körül kicsit a fenekelés történetében:

Ókori római források szerint Görögországban a gyermektelen nők elmentek az athéni Iuno (Héra) templomba, hogy az ottani Pán papok kigyógyítsák őket a meddőségből A nők a földre feküdtek, a papok pedig kecskebőrből készült ostorral elverték őket. Arról nem szól a fáma, hogy a gyermekek az ostor hatására jöttek-e a világra.

Augusztus 24: Egyszer volt Pest-Budán macskavásár...

Augusztus 24-én volt a híres, kéthetes, országos János-napi vásár, amelyre már jó előre rengeteg ember jött fel mindenfelől. Pest város 85 ezer lakosa 92 ezerre szaporodott. A hétezernyi többséggel azonban majd annyi patkány is birtokába vette Pestet és Budát, mert a vidékiek háztartásukkal ezeket is magukkal hurcolták ernyővel beborított utazószekéren. Még a főtörvényszék termeiben is felbukkant néhány szemtelen patkány, pedig a fenséges vendégeket ide kellett elhelyezni.

Nosza, kihirdette a városi tanács a patkányok elleni harcot! Minden ember, aki egy macskát átad a királyi ügyek igazgatói hivatalában, negyed ezüstforintban részesül. Másnap háromezer ember akart első lenni egy vagy több macskával az ezüstforintosok felvételénél. A rettenetes tolongásban kóbor kutyák is részt vettek. Félelmes ugatás, miákolás verte fel az addig meghitt csendet. Fokozta a zűrzavart az utcai suhancok uszítása is. A megfélemlített macskák megszöktek gazdáiktól, veszettül menekültek a fákra, ablakokon keresztül lakásokba, összetörve mindent, ami útjukba került. Ezután valóságos vadászatot kellett ellenük rendezni. Másnap 870 macskát találtak lebunkózva az utcákon...

R. Rév Sándor nyomán

Heti történet: Vigalmi negyed Pesten és Budán anno

"Buja- és szerelemnyavalyát" terjesztő toll- és szalmakoszorús lányok

A 18. század második felében az állami közegészségügy hálózatának mind szakszerűbb kiépülése folytán a városok a korábbiakhoz képest jóval nagyobb figyelmet fordítottak a különféle nemi betegségek terjesztésében fő szerepet játszó prostitúció visszaszorítására. 

Szigorú büntetés várt azokra a lányokra és asszonyokra, akik prostitúció gyanújába keveredtek. 

Általában toll- vagy szalmakoszorúval való megbélyegzés vagy pellengérsisak járt a „feslett életű nőknek". 

A tollkoszorút rendszerint a bujaságot jelképező kakastollakból készítették, s néhol, például a Pozsony vármegyei Bazin városában, a pellengérsisakokra is kakastollat helyeztek, ha bűnösnek talált személyeket állítottak pellengérre. Kolozsvár tanácsa még 1804-ben is azt határozta, hogy az efféle rossz nők, mivel félő, hogy mind a katonaságot, mind a polgárságot „buja- és szerelemnyavalyával" eltöltik, fogassanak egy szekérbe, a fejükre tegyenek szalmakoszorút, s a hóhér így kísérje őket esetleg dob- vagy hegedűszó kíséretében végig a városon, ki a határba. Ez a kikísérés néha hatalmas gyászmenet képét mutatta, mert a fél város hangos siránkozással és búcsúzkodással kísérte a száműzött, bujálkodásait rendszerint a legközelebbi városban folytató leányzót vagy asszonyságot. Volt, ahol pénzzel válthatták meg a büntetést. A pénzbírság összegét általában templomépítésre, toronyjavításra vagy más egyházi, humanitárius célra fordították.

Vigalmi negyed Pesten és Budán

A pesti bordélyházak őseit a nem éppen válogatós erkölcsű korcsmákban, fogadókban találjuk, ahol a fogadós vagy korcsmáros egy-két, majd több lányt fogadott fel a vendégek szórakoztatására. A korszak peres aktáiban gyakran emlegetnek „rejtőzködő lányokat". A valóságban azonban nem a lányok rejtőzködtek, hanem a korcsmáros megpróbálta őket a hatóságok elől rejtegetni, ha azonban mégis kérdőre vonták, próbálta rájuk tolni a felelősséget. Budán a Tabánban volt az örömlányok utcasora. A keskeny házsor a Gellért-hegy aljában, a Rudas fürdőtől a Sáros fürdőig húzódott. Ez az útvonal kereskedelemre nem volt alkalmas, ellenben stílusosan kötötte össze a két fürdőt, amelyek jórészt „Vénus szolgálatában" állottak.

1767-ben Szlávy Pál királyi biztos jelentést tett a pesti közállapotokról, melyben részletesen beszámolt a prostitúcióról. Panaszolja, hogy nagyon sok a prostituált Pesten. Legfőbb okát abban látja, hogy a Duna mentén nincs fal. Itt éjjel-nappal még kocsin is be lehet járni, a külvárosok pedig még sövényekkel sincsenek elkerítve. Jelenti továbbá, hogy ezeknek a személyeknek a város bírája néhány krajcárért bárcát adott, olyan igazolványokat, amelyekben még az illető nevét sem tüntették fel, úgyhogy amikor a prostituáltakat összefogdosták, az egyik felmutatott egy-két hétre szóló igazolványt, amelyet azonban egy-két évvel korábban kapott.

Mária Terézia

A Helytartótanács felszólítására a városi hatóságok gyakran próbálták összegyűjteni ezeket a botrányos életű asszonyszemélyeket, de az akciónak rendszerint híre ment, s az érintettek még időben szétszéledtek. 1770-ben Mária Terézia Bécsben kiadott rendelete a Helytartótanács közvetítésével jutott el a városi tanácshoz. A tanácsnak a rendelet értelmében nyilatkoznia kellett, mikor és ki rendelte el, hogy a prostituáltak bárcát kapjanak. Ezt a személyt szigorúan meg kell büntetni, s a kiadott bárcákért befolyt pénzösszeget pedig a helyi kórház céljára kell fordítani. A prostitúció szigorú tiltás alatt állott II. József idején is, aki 1782-ben a budai egyetem szakvéleményének hatására elrendelte a prostituáltak összegyűjtését, hogy őket javítóintézetbe küldjék, szabados életükért ott bűnhődjenek, és egyben „rossz szokásaikból" kigyógyuljanak. 1788-ban megjelent Büntető Törvénykönyvében a testével ipart űző, paráznaságból jövedelmet szerző nőket és férfiakat egyenesen politikai gonosztevőnek titulálta.

Heti történet: Károlyi Mihály gróf titka

GRÓF KÁROLYI MIHÁLY (1875-1955)
Liberális, majd demokrata politikus,
Magyarország köztársasági elnöke

Károlyi, az európai arisztokrácia sok más tagjához hasonlóan, a beltenyészet áldozatának tekinthető: szülei első unokatestvérek voltak, Magyarország két legkiemelkedőbb és leggazdagabb családjából származtak. A Károlyiaké volt az országban a második vagy a harmadik legnagyobb birtok. Az 1875 márciusában született Mihály beteges gyermekként, farkastorokkal, nyúlajakkal jött a világra, és egyik szemére csaknem vak volt. Alig tudta megértetni magát, míg végül tizennégy éves korában átesett egy kockázatos, de jól sikerült szájpadlásműtéten, ami lehetővé tette, hogy érthetően tudjon beszélni. Figyelemre méltó elszántsággal naponta végzett hangképző gyakorlatokat, és ennek köszönhetően beszéde csaknem normális lett. Mihály anyja nem sokkal fia születése után tüdőbajban meghalt, apjának pedig nem volt ideje sérült gyermeke számára, akit végül egy aggódó nagyanya nevelt fel. Ahogyan az gyakran megesik, a hátrányos fizikumú Károlyi szédületes tevékenységekbe sodródott, így akarta megmutatni, hogy úrrá képes lenni – és úrrá is lett – a nehézségeken. Pólójátékos volt, gyors autókat vezetett, és vakmerően kockáztatta a családi vagyont a Kaszinóban.

Sir Brian Cartledge

Heti történet: Marie Antoinette és a színek

Marie Antoinette a király egészségügyi problémája miatt nehezen esett teherbe. Mikor végre sikerült, az udvarhölgyek megteremtették póthasakkal az áldott állapot divatját és a szoknya méretével is követték a terhesség előrehaladottságát.
A kis dauphin megérkezvén az akkor még feudális világra, legelső dolga volt, hogy az egybegyülekezett udvari méltóságok előtt a pelenkájába feledkezzék. Nem tehetett róla, noha akkor már a Szent Lajos rend lovagja és több ezred tulajdonosa volt. Az udvar elragadtatással tapsolta meg a magas biológiai folyamatot, s másnap a párizsi műhelyek nem győzték gyártani a legfrissebb divatszínt a Caca Dauphin-t. Ez divattörténeti tény, nem pedig anekdota.

John Cumming:

The Natural Science Of Stupidity

A Caca Dauphin

Heti történet: Egy dicső király dicstelen temetési menete

1087-ben Vilmos, Normandia hercege és Anglia királya, egy jelentéktelen francia vár ostrománál megsebesült. A seb elgennyesedett. Nemsokára nyilvánvaló lett, hogy Vilmos haldoklik.

Betegágyánál összegyűlt a családja. Robert kapta Normandiát, Vilmos Rufus Angliát; a fiatal Henri pénzt kapott. Odót, a haldokló király féltestvérét kiengedték a börtönből. Így hát nemzedékekre megvetették a féltékenységek, intrikák és gyilkosságok alapját. A király holttestét a nagy forróságban átszállították Caenbe, ősei normann templomába. A hosszú utazás során Hódító Vilmos király bűzlő teteme olyannyira felpüffedt, hogy nem tudták belepréselni a koporsóba; szétpukkadt ott, a bámészkodók szeme láttára, beleket és egyebet fröcskölve szerteszét.

Edward Rutherfurd nyomán

Heti történet: És te hol voltál elvtárs?

Több mint fél évszázaddal ezelőtt, Moszkvában, egy hideg napon, amikor javában folyt a szovjet kommunista párt huszadik kongresszusa, szóra emelkedett Nyikita Hruscsov, az akkori főtitkár, és nyíltan elítélte a három évvel korábban meghalt zsarnok, Joszif Sztálin kormányzása alatt elkövetett rémtetteket, kimondva, hogy a vérengző diktátor nemcsak ellenzékiek ezreit végeztette ki, hanem meggyilkoltatta az októberi forradalomban vele együtt harcoló régi bajtársait, köztük Lev Trockijt is.

Hruscsov főtitkár ekkor beszélt először megdöbbent pártvezetők százai előtt arról, hogy Sztálin parancsára ezreket börtönöztek be, és vetettek alá könyörtelen kínvallatásnak, olyanokat, akik szembe mertek szállni a zsarnoki önkénnyel, tömegeket deportáltak munkatáborokba, és százezrek tűntek el mindörökre a fagyos szibériai börtönökben. A főtitkár részletesen ismertette, milyen ördögi tervek jegyében nyomták el a Szovjetunió csatlósait, mint törte le a szovjet haderő elsöprő túlereje az érdekszféra minden egyes országában a helybéliek lázadását.

Sztálin (az egykori Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) a mérhetetlen kegyetlenkedéssel az egész világ tudomására hozta, hogy semmi sem korlátozhatja a jaltai egyezményben neki „ítélt" országok fölötti hatalmát.

A jelenlévők később elmondták, hogy miközben a főtitkár az aprólékos jelentést olvasta, a teremben pattanásig feszültek az idegek, a döbbent csöndben hallani lehetett egy-két elvtárs ziháló lélegzetvételét.

Egyszerre csak a küldöttek széksoraiból egy vádló hang Hruscsovnak szegezte a kérdést:

– És te hol voltál, elvtárs, miközben ezek a dolgok történtek?

Nyikita Hruscsov a néhai zsarnok közvetlen munkatársa, bizalmi embere volt, és tagja annak a politikai vezetésnek, amely a legkegyetlenebb sztálinizmus időszakában irányította a Szovjetuniót.

A kérdésből nyilvánvaló volt, hogy Hruscsov akkori hallgatása cinkostárssá teszi azon gyalázatos bűnök elkövetésében, amelyek ellen most felemeli a szavát.

Hruscsov nem válaszolt azonnal. Mély csönd támadt a vakmerő kérdés nyomában.

– Ki volt az? – kérdezte aztán a főtitkár. Senki se mozdult.

– Ki a kérdező? – pásztázta szemével a népes közönség sorait Hruscsov, várva, hogy megpillanthatja a feltartott kezet.

Ez már nem Sztálin országa volt, de még nagyon messze volt a demokrácia. A rezsimmel szembehelyezkedők egy pillanatig sem remélhették, hogy bármi vagy bárki garantálhatja személyes biztonságukat. A szovjethatalom titkosszolgálata – amely hamarosan az azóta hírhedtté vált KGB nevet vette fel – továbbra is rettegett, félelmetes szervezet volt.

Senki sem tette fel a kezét, hogy válaszoljon Nyikita Hruscsovnak.

Ekkor a főtitkár megtalálta a zseniális választ a kellemeten kérdésre:

– Ugye, nem mered fölfedni magad? Hát jó, akkor is válaszolok neked. Hogy hol voltam én azokban a napokban? Nos, pontosan ott és ugyanabban a helyzetben, mint te most.

A könyv ami megrengette a világot

Harriet Breecher Stowe

1862-ben egy késő délutáni napon Abraham Lincoln a Fehér Ház egyik irodájában olvasott, mikor az ajtón belépett egy nagymamaszerű asszonyka. Az elnök felpillantott az újságjából, végignézett az öregasszonyon, majd nagy lapát kezeibe vette a hölgy apró kacsóját, és érzelmektől elfúló hangon ezt mondta: "Szóval ez a kis hölgy írta azt a könyvet, amiből ez a nagy háború lett!"

A hölgy aki félénken pillantott fel Lincolnra... ő volt Harriet Beecher Stowe, a Tamás bátya kunyhója című könyv szerzője.

És valóban... A "kis hölgy" könyve tényleg vihart aratott! Megjelenésekor mindössze néhány hét alatt 10 000 példány fogyott el belőle, két éven belül pedig 20 nyelvre fordították le.  A 19. században a legnagyobb példányszámban eladott könyv volt a Biblia után, és nem kis része volt az amerikai polgárháború kirobbanásában.

Ez a múlt... és a jelen?

Az amerikai iskoláknak megvan a joga „szülői kezdeményezésre”, hogy eltávolítsanak némely könyveket a könyvtáraikból. A Tamás bátya kunyhója is - főleg a déli államokban - ilyen tiltólistán van a 21. században. (Ahogy Orwell 1984, Margaret Mitchell Elfújta a szél, Ernest Hemingway Búcsú a fegyverektől, J. D. Salinger Zabhegyező című könyve is.)

A könyv 1853-ban érkezett Magyarországra, és az első teljes fordítás Irinyi József tolmácsolásában került az olvasók elé. Bár Beecher Stowe a könyvét felnőttekenek írta, sorra jöttek a butított változatok, és ma a könyv az ifjúsági irodalom témakörébe sorolandó.

Minden hibája ellenére is méltánytalan bánásmód!
A Tamás bátya kunyhójáról nem ez lesz az első és utolsó bejegyzésem. Amerika egyik legnagyobb hatású propaganda regénye azért különösen fontos, mert nem túl sok olyan könyvet sorakoztathatunk fel a világirodalomban, ami ekkora hatással lett volna a társadalomra, és a történelem alakulására. 

A továbbiakban pedig egy kis ínyencséggel szeretnék szolgálni nektek. Irinyi 159 évvel ezelőtti előszavát olvashatjátok. Azon kívül, hogy ékes, ízes magyarsággal fűszerezett remek - de sztereotípiáktól sem mentes írás -, feltárja előttetek a polgárháborúhoz vezető eseményeket, a szerző személyes élményeit és tevékenységét, részleteket tudhattok meg a rabszolgaság intézményének szabályairól. A régies nyelvezet miatt talán kicsit nehezebb olvasni, de nagyon megéri!

--------------------------------

TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA

VAGY,

NÉGER ÉLET A RABSZOLGA TARTÓ AMERIKAI ÁLLAMOKBAN

BEECHER STOWE HENRIETTE

után

ANGOLBÓL, IRÍNYI JÓZSEF.

ELŐSZÓ

Mika Waltari: Szinuhe

Eredeti cím: Sinuhe, Egyptiläinen
Első kiadás: 1945
Műfaj: Szépirodalom /történelmi regény/
Fordító:  Gombár Endre
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 1964, 1968, 1978, 1985, 1995, 1996, 1998, 2003, 2005, 2012.
Oldalszám: 728

A neves finn író regénye az ókori Keletre viszi el az olvasót. Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagyvárosok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, színes világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete. Szinuhe nyitott szemmel jár a fény és a nyomor közepette. Látja az elnyomottak görnyedező hátát, hallja a hatalomért vívott öldöklő harcokban az emberek halálhörgését. Életére kezdettől fogva egy súlyos rejtély nehezedik, amely magányossá teszi, és sok keserű tapasztalata után még magányosabb lesz.
De a végső kétségbeeséstől megóvja mély humanizmusa, s ez ad neki erőt, hogy minden tudásával egy ellenséges, értetlen világban is az igazságot szolgálja.

A találkozás...

Waltari rendkívül termékeny és sokoldalú író, a

Szinuhe a legismertebb történelmi regénye. A finnek

könyvespolcán mindenhol ott sorakoznak kötetei.

El kell mondanom, borzasztó elfogult vagyok ezzel a művel. Pedig fel sem volt véve az olvasási listámra, de annakidején megfogadtam, hogy időnként hagyom magam sodródtatni az árral, és olyan könyvekbe is belefogok amiket nem én választok, hanem egyszerűen valami megmagyarázhatatlan karmikus okból kifolyólag keresztezik az utamat, és ők választanak engem. Ilyen fantasztikus találkozás volt Amadea révén Robert Schneider: Álomnak fivére című könyve, és most a Szinuhe. Aki ezt a bejegyzést elolvassa, érezni fogja, hogy a könyv a szívügyem, ezért sok háttér információt igyekszem adni róla, és úgy mesélem el az élményeimet, hogy abból a poszt olvasója pontosan tudja majd neki szól-é ez a könyv, avagy sem...

“Én, Szinuhe, az vagyok, akivé saját cselekedeteim tettek..."

Az ihlet...
1922-őt írunk. Howard Carter régész feltárja az egyiptológia történetének egyik leggazdagabb leletét. A szenzációs felfedezés futótűzként terjedt a világban, az emberek lázban égtek, és mindent tudni akartak az ókori civilizációról. Az alig 14 éves finn Mika Waltarihoz is eljut a hír a Királyok völgyének elképesztő gazdagságáról, és páratlan szenvedéllyel és lekiismeretességgel lát neki, hogy kielégítse tudásvágyát. Ekkor még nem tudja, de a KV62 feltárása megpecsételte a sorsát, mert  alig 23 év múlva Tutanhamon és Horemheb története az ő nevét is halhatatlanná teszi. 

Ehnaton fáraó mellszobra a párizsi Louvre-ban

Szinuhe története először a hieroglifákon jelent meg, sokáig úgy tartották, hogy valós elbeszélés lehet, de mára ezt sokan cáfolják. Mindenesetre a legrégibb irodalmi alkotás szereplői nagyrészt valós történelmi személyek, tetteiket, gondolataikat kőbe vésték, és ez adta az alapötletet is ehhez a kiváló regényhez.

"Tudd meg azt is, hogy az a nép, amely mindent elhisz, amit mondanak neki, olyan, akár az ökörcsorda, melyet botokkal hajtanak, vagy a birkanyáj, amely gondolkodás nélkül követi a vezérkost bárhová." 

Szántó György Tibor: Anglia története

Kiadás: 1985, 1986, 1992, 1994, 1997, 1999, 2003, 2007
Műfaj: Történelem
Kiadó:  Akkord Kiadó
Oldalszám: 270

A kötet röviden és szemléletesen mutatja be egy méretében kicsiny, teljesítményében hatalmas ország hosszú és különös históriáját. Mint minden nép, az angolok is bűnnel, hibával, tévedéssel, szenvedéssel és dicsőséges küzdelemmel teli múltat tudnak maguk mögött. De a békés építőmunka, mindenekelőtt pedig a korán körvonalazódó jogrend, a demokratikus, gyakorlatias intézményrendszer, a szilárd alapokon nyugvó társadalmi szabadságok, a türelem és párbeszéd képessége is a britek történelmi eredménye. Angliában a rend és a szabadság régóta megférnek egy gyékényen, ha meredek ösvény vezetett is idáig. Stonehenge, rómaiak, normannok, Magna Charta, rózsák harca, a Nagy Armada, „Dicsőséges Forradalom”, Trafalgar – csupán mérföldkövek azon az úton, amelyen Hódító Vilmos, Thomas Secket, VIII. Henrik, Cromwell, Nelson, Gladstone, Viktória, Churchill és Fleming, John Lennon, Shakespeare és Henry Moore, Swift, Defoe, Dickens és társaik jártak. Hintón vagy gyalog, lovon vagy hajón, gőzmozdonyon vagy repülőn – esetleg Rolls Royce-on. Azon a nyelven beszéltek, amelyet ma már a világ egyik fele használ, a másik fele most tanulta.E könyv révén velük tarthatunk mi is.

A könyvről...

A magyarokról elmondható – és most az általánosítás bűnébe esem... –, hogy szeretik Nagy-Britanniát. Nem csak a futball, a zene, hanem a monarchia világa és a történelme is képes rabul ejteni bennünket. A történelmi romantika zsibongó rajongótábora is az angolokról, skótokról szóló történeteket falja a legjobban. Ezt a leggazdaságosabb fordítani, mert a magyar lélekhez és szívhez sokkal közelebb áll az angolok világa, mint bármely más nemzet romantikája. Robert Townson fogalmazott úgy, hogy ahogy a britek... "A magyarok nemes fajtájú emberek..."

"Az angolok nem múltba forduló emberek. Nem jellemzőjük a romantikus nosztalgiázás. Pontosan azt fogják tenni, amit a praktikus érdekeik megkívánnak tőlük. Számukra a múlt eredményei nem délibábként hívó jelek, nem irányjelzők. Békében élnek történelmükkel, sőt szívesen mosolyognak rajta. Anglia nagy ország. Nagy ország – mindenkori méreteitől függetlenül." Szántó György Tibor

Kim Stanley Robinson - A rizs és a só évei

Kim Stanley Robinson - The Years Of Rice And Salt

Eredeti megjelenés: 2002
Magyar kiadás: Metropolis Media, 2009
Hossz: 608 oldal
Műfaj: alternatív történelem, kaland, vallás, szépirodalom, science-fiction
Fordító: Uram Tamás
Díj: Locus-díj 2003

Képzeljük el, hogy a 14. századi Európa népességének nem 30-40, hanem 99 százalékát irtotta ki a fekete halál! Ez történelmünk egész menetét megváltoztatta volna. Kontinensünk keresztény kultúrája szinte teljesen megsemmisül, helyét a betelepülők iszlám és buddhista szellemisége veszi át. Az Újvilágot Kína fedezi föl, s a  Közel- és Távol-Kelet szuperhatalmainak harapófogójában vergődő India az egyetlen, amely a rohamléptekben fejlődő tudománynak és technikának köszönhetően magára vállalhatja a függetlenségre vágyó kisebb nemzetek vezetőjének szerepét. A minden könyvére alaposan felkészülő Kim Stanley Robinson a Vörös Mars után ismét egy rendkívül hiteles és hihető világot teremt, ám most itt, a Földön. Hétszáz év történelmét írja újra, lebilincselő alternatívát kínálva bolygónk múltjára, jelenére és jövőjére.

Kim Stanley Robinson

 Sok könyvvel szemezek már régóta, amelyeknek az idő előrehaladtával egyre kevesebb esélyük van, hogy valaha is valóban elolvasásra kerüljenek. Szerintem ez a könyv dobogós lenne közöttük. Egy szerencsés véletlen során azonban kikötött nálam egy belőle, hagytam is más irányú terveimet és nekiduráltam magam. Éreztem, ez nem lesz egy könnyed menet.

Nos részben lett csak igazam. A könyvet mindenesetre nem ajánlom azoknak, akik csak egy könnyed délutánt szeretnének eltölteni egy jó könyv társaságában. A történet kellően kalandos, izgalmas ahhoz ugyan, hogy az olvasó lelkesedését, kíváncsiságát végig fenntartsa, ám ennél sokkal többre vállalkozik - és sikerrel véghez is viszi.

Olvasd tovább...

Marina Fiorato: Siena lánya

Megjelenés: IPC MIRROR, 2011

Hossz: 324 oldal

Műfaj: Kortárs szépirodalom

„A TIZENKILENCEDIK SZÜLETÉSNAPJÁRA NYAKLÁNCOT ÉS FÉRJET KAPOTT AJÁNDÉKBA…”

A páratlan szépségű toszkán városban, Sienában a lóverseny, a Palio fontos része a kultúrának. Egy gyönyörű fiatal nő, Pia Tolomei jegyese is indul ezen a versenyen, és a menyasszony azért imádkozik, hogy a férfi veszítsen.
Pia apja érdekházasságba kényszeríti lányát, hogy politikai szövetségeseinek eleget tegyen, akik a város irányítását akarják bármi áron megszerezni. Azonban a makacs és kivételes szépségű Pia beleszeret egy másik lovasba, Riccardo Bruniba.

A Palio nem egyszerűen csak egy verseny a városok vezető kerületei között, hanem inkább halálos rivalizálás a szépség, a pompa és a maszkok mögött.
A várost vezető Violante Beatrix de' Medici hercegnő és Pia Tolomei a Palio után önkéntelenül szövetségesekké válnak, s a sorsuk örökre összefonódik.
A történetben keveredik a romantika és a politikai intrika, s betekintést nyerhetünk a Mediciek furcsa világába és szemtanúi lehetünk annak, hogy néhány erős akaratú jó szándékú ember, hogyan tudja megváltoztatni a tragikus következményekkel járó eseményeket.

Rövid értékelés:
Először is szeretnék gratulálni az IPC Mirrornak amiért ilyen csodás borítót készítet a könyvnek. Bár igaz, ennek a fotómanipulációnak az ég világon semmi köze a könyvhöz, mégis igazán elragadó. A téma szempontjából az angol kiadás borítóterve sokkal találóbb, azon legalább vannak lovak, de Popovics Ferenc munkájának esztétikai élménye egész egyszerűen vitathatatlan, és maximálisan kiszolgálja a kényesebb izlésű olvasó látványigényeit is. A félkemény borítás sem rossz megoldás, bár jobban örültem volna, ha keményfedeles változat is rendelkezésre áll.

A történet leginkább a cselszövős, szerelmes drámás kategória, bár a cselszövős rész nem épp a legsikerültebb, sőt mondhatnánk gyengécskének... túl lineáris, és az intrikus szál elvágása is túl gyors. A történelmi utószó alig fél oldalát pedig egyenesen vérlázítónak találtam!

No de akkor miért is olvassátok el a könyvet?

Mert az olasz felmenőkkel is büszkélkedő amerikai írónő már megint bevisz bennünket Itália történelmének korántsem napfényes, de annál titokzatosabb és kevésbé ismert világába, megint megmutat egy pici, de rendkívül izgalmas szeletet, amitől még többet akarunk belőle.
Valós történelmi események, és valós történelmi személyiségek felvonultatásával dolgozik.