Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Eredeti cím: The Stationary Ark
Első kiadás: 1976
Műfaj: Ismeretterjesztő
Fordító: dr. Pesthy Gábor
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2003, 2013.
Oldalszám: 206

1976-ban, amikor Durrell ezt a könyvét írta, már javában működött saját állatkertje, de számos terve és vágya akkor még csak elképzelés volt a számára. Azóta ezek a vágyak valóra váltak: megépült a korszerű állatkórház és a biológiai laboratórium. Felépült a tágas hüllő- és kétéltű bemutató és szaporító részleg. A korábbi kartotékos adatnyilvántartási rendszer helyett ma már korszerű számítógépes hálózat működik. Új tágas és látványos állatbemutatók épültek, amelyek minél szélesebb körben igyekeznek kielégíteni a bennük élő fajok természetes igényeit. Létrejött az a nemzetközi oktatási központ, amely a világ minden tájáról odaérkező diákokat oktatja a ritka és kipusztulófélben lévő fajok fogságban történő szaporítására és visszatelepítésére. A Jersey Állatkert eredményes szaporító munkájának köszönhetően néhány fajt már sikerült is visszatelepíteniük eredeti élőhelyeikre: pl. a fekete oroszlánmajmocskát, vagy a mauritiusi rózsaszín galambot.

Gerald Durrell könyvei ma is aktuálisak; emberek százainak és ezreinek szereznek maradandó élményeket a világ minden táján. A Jersey Állatkert ma is vezető szerepet tölt be a ritka és kipusztulófélben lévő állatfajok megmentéséért folytatott fogságban történő szaporítási és visszatelepítési programokban. Az állatkert jelenlegi vezetése és összes dolgozója nap mint nap azon fáradozik, hogy a Durrell által kitűzött célokat minél teljesebb körben megvalósítsák. A tröszt nemzetközi oktatási központja évről évre újabb szakembereket képez, akik azután hazájukba visszatérve az eredeti élőhelyeiken igyekeznek megmenteni a kipusztulófélben lévő fajokat, vagy a világ valamelyik állatkertjében segítik a veszélyeztetett fajok fogságban történő szaporítását.

A könyvről:

Gerald Durrell, az 1995-ben elhunyt brit zoológus írásai első magyarországi megjelenésük óta folyamatosan kaphatók. Durrell méltán népszerű a magyar olvasók körében, hiszen humoros ismeretterjesztőin generációk nőttek fel, és sajátították el rajtuk keresztül a természetvédelem elkötelezett szemléletét. A magyarul először 2003-ban megjelent kötet nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy megváltoztassa az állatkertekkel kapcsolatos gondolkodásmódunkat. Igazi herkulesi feladat ez, mert nemcsak a fogságban tartás ellen küzdő civileket kell meggyőznie az intézményesített vadállattartás szükségességéről, de a szakmabeliek elé is kénytelen odavetni a kesztyűt. És bár a könyv 1976-ban íródott, döbbenetesen időszerű gondolatokat fogalmaz meg. Vidákovits István, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa egyenesen úgy fogalmaz, hogy minden állatkert-igazgatónak és állatkerti dolgozónak kötelező olvasmánnyá tenné.

A legtöbbünk képzeletében az állatkertek valóságos börtönként jelennek meg, ahol az állatok szűk és bűzös celláikban várják a megváltó halált. A legszomorúbb helyzetük azon főemlősöknek van, akiket kiragadtak eredeti élőhelyükről – az ő szomorú pillantásuk a legkérgesebb szívű látogatót is együttérzésre sarkallja. Ezzel éles ellentétben áll viszont, hogy ha megkérdezünk három járókelőt, hogy mire is valók az állatkertek, kettő közülük garantáltan a „szórakoztatást” jelöli meg legfőbb célként.

Durrell szerint azonban a viktoriánus mutatványos állatkertek ideje végérvényesen lejárt, és az intézményeket nem lehet tovább úgy kezelni, mint egy-egy város státuszszimbólumát. A tudós hamar a tettek mezejére lépett, és a Jersey szigetén létrehozott parkjában elvei igazát a gyakorlatban is bizonyította. Véleménye szerint a vadállatok tartása mindenekelőtt a faj lehető legalaposabb tudományos tanulmányozását teszi lehetővé. A fokozottan veszélyeztetett fajok számára létrehozott tenyészcsoportok biztosíthatják a kipusztulás elkerülését, a visszatelepítési programok pedig lehetőséget teremtenek a természetes környezetükben való fennmaradásra.

Nick Baker: Új amatőr természetbúvár - valamint gondolatok az ismeretterjesztés új generációjáról...

Eredeti cím: The New Amateur Naturalist
Műfaj: Természettudományos ismeretterjesztés
Első kiadás: 2004.
Fordító: Zölei Anikó
Kiadó: GABO
Hazai kiadás éve: 2006.
Oldalszám: 288

Ha a természetet szeretnénk megismerni, számos készségünkre, kutatási és megfigyelési módszerek ismeretére és ötvözésére lesz szükségünk. A televízió képernyőjén is feltűnt Nick Baker megosztja terepen szerzett tapasztalatait minden korosztálybeli szárnypróbálgató természetbúvárral. A világ számos pontján gyűjtött élményei segítségével mi is felfedezhetjük, mit jelentenek az állatok nyomai, miről árulkodnak életjeleik, életmódjuk vagy éppen a hangjuk. Az Új amatőr természetbúvár gyakorlatias és érdekes tanácsokkal szolgál arról, - hogyan válasszuk meg az öltözetünk és felszerelésünk darabjait, - hogyan lássuk át az állat- és növényvilág rendszertanát, - milyen, otthon is végrehajtható kísérletek és tevékenységek szemléltetik az elméletet, - hogyan figyeljünk meg emlőst, madarat, hüllőt és kétéltűt vagy éppen növényeket.

A könyvről:

Talán mindannyian emlékszünk még David Attenborough lélegzetelállító természetfilmjeire, amikor a hetente vetítendő epizódok során ott toporgott a televízió előtt az egész család. A tisztes angol úriember munkásságának köszönhetjük, hogy a tudomány úgy ugrott le a fennkölt akadémiai magasságokból a mindenki számára érthető közkincsbe, hogy közben nem sérült hitelessége, és nem vált a természettudomány vásári karikatúrájává. Attenborough ékes angolságát a pár éve elhunyt Végvári Tamás baritonja tette teljessé, és bár a világhírű tévés időnként lehasalt a porba, mikor felállt, úgy nézett ki, mint aki épp kedvenc szalonjába indul az öt órai teára.

A. S. Byatt: Mindenem - avagy könyvmolynász az avaron...

Eredeti cím: Possession

Műfaj: szépirodalom / romantika / dráma

Első kiadás: 1990

Fordítók: Bozai Ágota, N. Kiss Zsuzsa, Palkó Ágnes

Kiadó: GABO kiadó

Hazai kiadás éve: 2006

Oldalszám: 525

Roland Mitchell irodalomtörténész Randolph Henry Ash költő egy meg nem nevezett hölgynek írt levelére bukkan. Megtorpant karrierjén lendítene, ha kiderítené a rejtélyt: ki a címzett, és milyen kapcsolatban voltak? Nyomozása során kollégája, Maud Bailey segítségét kéri, aki a címzett, Christabel Lamotte költőnő életének és munkásságának szakértője. Mindent tudnak a szerzőkről. Vagy mégsem? Kit illetnek a felfedezett új dokumentumok? És mit meg nem tesznek értük pénzes gyűjtők?

Hogyan alakult a Viktória korabeli tiltott szerelem sorsa, és könnyebb-e Rolandnak és Maudnak közeledniük egymáshoz a dicsőségéhes akadémiai körök huzakodása közepette?

A Mindenem elnyerte a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat; 2002-ben megfilmesítették (magyar címe Költői szerelem). A Times irodalmi szerkesztői a lap megjelenése (1923) óta kiadott 100 legjobb angol regény közé sorolták.

Antonia Susan Byatt

"Azért írok, mert szenvedélyesen érdekel a nyelv. A regény nyelvből felépített műalkotás; egy személy egyedüllétben írja, egy másik személy – sok önálló személy – pedig egyedüllétben olvassa, remélhetőleg. Ezért érdekel az is, mi megy végbe az olvasók tudatában, az írók, a regénybeli karakterek és narrátorok tudatában. Szeretek olyan emberekről írni, akik gondolkodnak, olyanoknak, akik a gondolkodást legalább olyan fontosnak és érdekesnek (és megszenvedésre méltónak) tartják, mint a szexet vagy az evést. 

Legkedvesebb regényíróm Marcel Proust. Őt követi Balzac, Dickens, Eliot, Thomas Mann és Henry James, Iris Murdoch, Ford Madox Ford és Willa Cather. És Leo Tolsztoj és Fjodor Dosztojevszkij." 

A. S. Byatt

A könyvről...

A történet a könyvtárban kezdődik, ahol a lelkes amerikai Ronald Mitchell, Randolph Hanry Ash  hagyatékát tanulmányozza, melyben talál pár érzelemtől fűtöttt aláiratlan levelet. Két dolog biztos. A leveleket a híres, és újra reneszánszát élő viktoriánus költő írta, a másik tény pedig, hogy nem a feleségének íródtak a sorok. Kutatóhoz méltatlan módon ellopja az értékes íratokat, és kezdetét veszi egy a Da Vinci-kódra emlékeztető nyomozás.

Az ügy felderítése során eljut Maud Baileyhez, a feminista, nagytudású, kiváló kapcsolatokkal rendelkező közepesen dögös irodalmárhoz, és együtt göngyölítik fel a kusza és titkos szerelmi szálat. Közben a  történet folyamatosan ugrál a múltból a jelenbe, és vissza.
Kicsit talán banális az alapsztori - és valóban kiváló filmalap -, de annál nehezebb, és fajsúlyosabb maga a könyv.
Ez szépirodalom a javából, méghozzá abból a kategóriából, ami vonakodva adja meg magát. A kezdőknek hamar beletörik a bicskájuk, száz oldal után valószínű abba fogják hagyni. A regény ugyanis nemcsak a történetről szól, hanem legalább akkora fontosságú - ha nem hangsúlyosabb - a megírás stílusa, technikája, eleganciája.
A fenti idézetet is épp ezért válaszottam. Mert választ ad arra, miért is nem élt Byatt kortárs eszközökkel. Főhőseit valós személyiségek ihlették. Christina Rossetti költőnő adta a mintát Cristabell Lamotte megformálásához. Randolph Hanry Ash-t pedig nem más inspirálta mint Robert Browning.
Byatt nemcsak a főhősök történetét írta meg, hanem azok életművét is. Naplórészletek, idézetek, magánlevelezések teszik változatossá a narrálást. Különlegessége pedig, hogy a több mint 500 oldalas könyvben közel 100 oldalt tesznek ki a versek, mesék, és egyéb műfajok, melyeket Lamotte és Ash munkáiból "megidéz." És ennek a jelentősége  igazán megérdemel még pár sor méltatást, ugyanis...
Az írók biztonsági okokból ki szokták hagyni szereplőik világhíressé vált munkáit, egyrész mert feltételezik, hogy a történet szempontjából nincs jelentőségük, másrészt jogos a félelem... mi van ha csapnivalóra sikerülne a próza?
Byatt azonban képzett filológus, kisujjában van az irodalomtörténet és a legkülönbözőbb írótechnikák. Képes úgy alkotni, hogy nem sodorja veszélybe szereplői hitelességét.
Bátor szerepvállalásának meg is lett az eredménye, a The Times magazin beválaszotta az 50 legnagyobb író  közé, akik 1945 után publikálnak.

Andrew Nicoll: A derék polgármester

Eredeti cím: The Good Mayor
Első kiadás: 2008.
Műfaj: Szépirodalom
Fordító: Komló Zoltán
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012
Oldalszám: 370

A derék polgármester varázslatos bemutatkozó regény. Szerelmi történet és történet a szerelemről. A Baltikum egyik elfeledett zugában fekvő Pont nevű városkában játszódó regény a derék és becsületes ponti polgármester, Tibo Krovic és titkárnője, a gyönyörű, magányos, ám férjezett Agathe Stopak szerelmének történetét meséli el. Pont csöndes, illedelmes városában Tibo semmit sem kezdhet Stopakné asszony iránti szerelmével, ám egy napon, amikor az asszony véletlenül egy szökőkútba ejti az ebédjét, minden megváltozik, és kettejük élete már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. 

A derék polgármester történet a szerelemről, a veszteségről, a varázslatról, a barátságról, a remek ételekről, egy rezesbandáról, egy olasz boszorkányról, egy behemót ügyvédről, néha egy-egy kutyáról és egy sétatempóban lezajló autós üldözésről. Olvassa el ön is A derék polgármestert, és legyen újra szerelmes.

"Az emberi lények kapacitása szinte határtalan, ha arról van szó, hogy ámítani kell önmagukat - állhatatos tehetséggel tagadják le a szemet szúróan nyilvánvalót, szívszorítóan elragadó módon hisznek valami szebb dologban, mint ami valójában csupasz képpel az arcukba bámul, bármi legyen is az, végig egészen a „vizesblokk" csattogó ajtajáig. És milyen óriási áldás ez. Ez késztet bennünket versírásra. Ez késztet minket éneklésre, képek festésére meg katedrálisok építésére. Ez az oka a dór oszlopok létezésének, holott a célra egy fatörzs is tökéletesen megfelelne. Dicsőséges, gyönyörű és gyötrelmes adomány ez, ez tesz bennünket emberré."

A könyvről...
Mostanában ha romantika gyanús könyvet veszek a kezembe, jobban szeretem ha az adott szerző férfi. Kicsit furán hangzik, tudom..., de valahogy ők nem vesznek el jelentéktelen oldalduzzasztó párbeszédekben, nem lovalják magukat bele a történetbe a pornográfiáig, több tartással képesek végigvinni elbeszéléseiket, mint hölgy kollégáik (elnézést az általánosításért, az utóbbi idők keserű, de nem kevésbé izgalmas tapasztalata mondatja ezt velem.)

"Úgy szerette őt, ahogy valaki a gyerekkori öreg mackóját szereti - nem azért, amilyen, hanem mert emlékszünk rá, milyen volt, és mit jelentett számunkra. Márpedig egy férfit nem így kell szeretni."

Ismerőseim körében köztudott, hogy szeretem Skóciát. Ez a szerelem  azonban nem akkortól datálható, mikor kishazánkban is megjelentek a történelmi romantikus könyvek, vad, és ellenálhatatlan szoknyás harcosaikkal. A vonzalom gyökere sokkal mélyebb. Egyrészt a csodás, és a magyarhoz oly hasonló balladáinak köszönhető, - és annak, hogy sorsközösséget is látok népünk között -, de leginkább Walter Scottnak. Az ő művészete teremtette meg a történelmi regény műfaját, a romantikát pedig oly tisztelettel, és áhítattal kezelte, ahogy egyetlen nemzet fiai sem képesek. A skót férfiakban van valami plusz, ami meg tudja ígézni a női nemet, és ha ez kellő intellektussal párosul, az már igazi különlegesség.
Mikor nekivágtam ennek a könyvnek, egyszer csak azt éreztem Andrew Nicoll is az a bizonyos skót férfi, aki rendelkezik hazájának ezzel a semmivel össze nem téveszthető bűverejével, (nem keverni ám az írót Andrew Niccol új-zélandi rendezővel!) és sokkal többet tud a nőkről, mint azok saját magukról. Könyve finom eleganciával, és elképesztő érzelmi intelligenciával megírt alkotás. Egyértelműen klasszikus gyanús! Ezt a lenyűgöző történetet remélem évszázadokon át élvezhetik majd az emberek. Nálam az első oldalak után belépést nyert a 2012-es év legjobb olvasmányai közé.

Ez fájt!!! Katherine Howe: A boszorkányoskönyv

Eredeti cím: The Physick Book of Deliverance Dane
Első kiadás: 2009.
Műfaj: Szórakoztató irodalom
Fordító: Sóvágó Katalin
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadások: 2012

Oldalszám: 372

Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane. Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna. A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.

"Páratlanul lenyűgöző megidézése a salemi boszorkánypereknek... Mindenekelőtt pedig pokolian jó sztori, amely egy vérbeli krimi sodró lendületével hántja le a történelem rétegeit, hogy megláthassuk önmagunkat. Egyetlen percet se bántam meg, amit Deliverance világában töltöttem." - (Michael Fraser, Joseph Beth Booksellers).

A könyvről...

Mikor Philippe Djian könyvében (Betty Blue) kritikus elé kerül a főhős első regénye, a szigorú ítész ezen sorok kíséretében küldi vissza a kéziratot: "Tisztelt Uram!
Több mint két évtizede vagyok lektor ennél a kiadónál. Elhiheti, olvastam jó, és kevésbé jó kéziratokat. Ám egyikük sem hasonlítható ahhoz, amit Ön, fittyet hányva a jó ízlésnek, küldött nekünk.Gyakran írok új szerzőknek, hogy elmondjam, mennyire csodálom munkájukat. Az ellenkezője még sohasem esett meg. Ön azonban túlmegy minden határon. Írása sok tekintetben a lepra előjeleit idézi fel bennem, ezért mély utálattal küldöm vissza ezt az undorító virágot, amit regénynek vélt. Mivel a természet olykor szörnyűségeket teremt, bizonyára egyetért velem abban, hogy egy tisztességes ember kötelességének érzi az ilyen anomáliák megszüntetését. Elhiheti, nem fogok hallgatni a szüleményéről. Mindazonáltal roppantul sajnálom, hogy ez a valami nem térhet vissza oda, ahonnan nem lett volna szabad kijutnia: az Ön agyának valamely ingoványos vidékére gondolok."
És hogy jön ez ide?

Szántó György Tibor: Anglia története

Kiadás: 1985, 1986, 1992, 1994, 1997, 1999, 2003, 2007
Műfaj: Történelem
Kiadó:  Akkord Kiadó
Oldalszám: 270

A kötet röviden és szemléletesen mutatja be egy méretében kicsiny, teljesítményében hatalmas ország hosszú és különös históriáját. Mint minden nép, az angolok is bűnnel, hibával, tévedéssel, szenvedéssel és dicsőséges küzdelemmel teli múltat tudnak maguk mögött. De a békés építőmunka, mindenekelőtt pedig a korán körvonalazódó jogrend, a demokratikus, gyakorlatias intézményrendszer, a szilárd alapokon nyugvó társadalmi szabadságok, a türelem és párbeszéd képessége is a britek történelmi eredménye. Angliában a rend és a szabadság régóta megférnek egy gyékényen, ha meredek ösvény vezetett is idáig. Stonehenge, rómaiak, normannok, Magna Charta, rózsák harca, a Nagy Armada, „Dicsőséges Forradalom”, Trafalgar – csupán mérföldkövek azon az úton, amelyen Hódító Vilmos, Thomas Secket, VIII. Henrik, Cromwell, Nelson, Gladstone, Viktória, Churchill és Fleming, John Lennon, Shakespeare és Henry Moore, Swift, Defoe, Dickens és társaik jártak. Hintón vagy gyalog, lovon vagy hajón, gőzmozdonyon vagy repülőn – esetleg Rolls Royce-on. Azon a nyelven beszéltek, amelyet ma már a világ egyik fele használ, a másik fele most tanulta.E könyv révén velük tarthatunk mi is.

A könyvről...

A magyarokról elmondható – és most az általánosítás bűnébe esem... –, hogy szeretik Nagy-Britanniát. Nem csak a futball, a zene, hanem a monarchia világa és a történelme is képes rabul ejteni bennünket. A történelmi romantika zsibongó rajongótábora is az angolokról, skótokról szóló történeteket falja a legjobban. Ezt a leggazdaságosabb fordítani, mert a magyar lélekhez és szívhez sokkal közelebb áll az angolok világa, mint bármely más nemzet romantikája. Robert Townson fogalmazott úgy, hogy ahogy a britek... "A magyarok nemes fajtájú emberek..."

"Az angolok nem múltba forduló emberek. Nem jellemzőjük a romantikus nosztalgiázás. Pontosan azt fogják tenni, amit a praktikus érdekeik megkívánnak tőlük. Számukra a múlt eredményei nem délibábként hívó jelek, nem irányjelzők. Békében élnek történelmükkel, sőt szívesen mosolyognak rajta. Anglia nagy ország. Nagy ország – mindenkori méreteitől függetlenül." Szántó György Tibor

Charles Higham: Howard Hughes titokzatos élete

Műfaj: Életrajz
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2004
Fordító: Kövesdi Miklós
Oldalszám: 442

Legendás gazdagság... Bizarr kedvtelések... Most kiderül az igazság a pénzről, az őrültségről és az emberről az álarc mögött... 

Charles Higham, a Hughes
életrajz szerzője

"Bárkit meg tudok vásárolni a földön!" – hirdette Hughes, és pénzét hatalomra váltotta a hálószobában, a fürdőszobában, sőt még az ország vezetésében is. Howard Hughes, a rekorddöntő pilóta, milliomos és filmmogul napjaink egyik legismertebb, de legkevésbé megértett alakja. Világhírű volt vagyona, merészsége és őrültsége. Charles Higham, a közismert bestseller-életrajzíró lerántja a leplet a látszatról, és feltárja előttünk Howard Hughes hihetetlen magánéletét:
- Hollywood legnagyobb csillagaival folytatott románcait (Katharine Hepburn, Bette Davis, Cary Grant, Tyrone Power és még sokan mások)
- szadomazochista kicsapongásait
- titokzatos kapcsolatát Richard Nixon elnökkel és a Watergate-botránnyal 
- excentrikus remeteként leélt utolsó éveit és halálát egy rejtélyes betegség következtében, ami könnyen lehet, hogy AIDS volt.
Charles Higham lenyűgöző portrét fest egy páratlan amerikai figuráról, a huszadik század egyik legnagyobb intrikusáról – egy megdöbbentő és felejthetetlen történetben.

Könyvismertető:
Melyik férfi ne vágyna arra a "kétségbeejtő" dilemmára, hogy életének pergő filmkockáit elemezve, műfajbesorolási gondja adódjon. Vajon kalandfilm? Vagy szimplán pornográfia? Nos, lehet irígykedni, mert egyvalakinek egészen biztosan sikerült mindkettőt egyszerre megvalósítania, és ez nem volt más, mint Howard Hughes.

Kevés igazán mosolygós,
és igazán önfeledt kép
maradt róla az utókornak

A National Geographic egyik dokumentumfilmjében találkoztam vele először. A szikrázóan okos, nyurga termetű, csibészes mosolyú férfi látszólagos szerénysége, és mesebeli gazdagsága igen meggyőző volt. Gondoltam, végre egy ember, akinek volt pénze, és élvezte az életet! A film kicsit ködös, néha idealizált képet fest Hughesról,  szóval épp ideje volt, hogy kicsit utánaolvassak...
Legendájáról rengeteg könyv született, melyekben szívdöglesztő machóként, vagy lelketlen gazemberként állítanak neki "emléket", de talán egy sem olyan pontos, és objektív mint Charles Higham biográfiája.
Az ismertető talán spoileresnek tűnik, de higgyétek el, ez csak a jéghegy csúcsa, alig árulok el róla valamit...
Semmi sem marad titokban, az étkezésétől kezdve, az irodai ügyein át,  hálószobába - de még a toalettig is eljutunk, bár ez utóbbi indiszkréció szükségességét erőteljesen megkérdőjelezem. Talán azért gondolhatta a szerző, hogy feltétlen be kell minket avatnia ebbe is, mert Hughes sokszor a WC-ről tartotta tárgyalásait? Passz...

Katharine Hepburn 

Hughes erősen kötődött

a bohém színésznőhöz,

de sosem tudott hű 

maradni hozzá. Egyszer így

nyilatkozott róla:"Nagyon

szerettem, mert tiszta asszony

 volt, aki négyszer is fürdött

naponta…" 

Abban szinte biztosak lehetünk, hogy különcségei, - és az hogy ezt megengedheti magának -, sokszor összemosódnak a későbbi elmebaj kezdődő tüneteivel.
Az egyik ilyen furcsa történet, hogy nagyon szerette a Baskin-Robbins jégkrémet, amikor megtudta, hogy nem gyártanak többé abból az ízből, amit épp akkor annyira szeretett, felhívta a céget, hogy nem-e tudnának  pár litert készíteni... csak neki. A gyár azt felelte, 1000 liter a minimum, mire Hughes természetesen azonnal megrendelte. Mikor megérkezett a szállítmány, Hughes belekóstólt, és azt mondta, már nem kívánja, így elosztogatta a személyzet közt.
A másik ilyen eset, hogy amikor kiderült, hogy nem gyártják majd többé kedvenc üdítőitalát, az egész gyárat meg akarta venni.

Az feltörekvő üzletember

"...vacsorára mindig félig angolos marhasültet evett, tizenkét szem borsóval, se többel, se kevesebbel. Ha valamelyik szem túl nagy volt, kicseréltette a pincérrel."

Michel Faber: A bíbor szirom és a fehér

Műfaj: Szépirodalom
Kiadó: GABO
Kiadás éve: 2005
Fordító: Módos Magdolna
Oldalszám: 818

A bíbor szirom és a fehér az 1870-es években játszódik. Sugár, a vonzó tizenkilenc éves szajha jobb életre vágyik. Miközben a londoni társadalom egyik rétegéből a másikba jutva felemelkedik, egész sereg szeretetre méltó vagy ellenszenves, remekül megrajzolt karakterrel ismerkedünk meg - egy önző illatszergyárossal, elborult elméjű feleségével, ájtatos bátyjával, rejtegetett gyermekevei, páváskodó előkelőségekkel, utcagyerekekkel, különféle ízléseket kiszolgáló szajhákkal és a bukott nők jó útra terítésen fáradozó Segélyegylettel. A körképszerű, több szinten zajló történet középpontjában egy fiatal nő küszködése áll, aki fel akarja emelni testét és lelkét a csatornából, Faber megdöbbentő történelmi tablóján Sugár a maga korának teremtményeként jelenik meg, együttérzése és éleslátása azonban kortalanná, általános érvényűvé teszi alakját. Az első oldaltól kezdve magával ragadó, a viktoriánus kor regényeihez mérhető történet rendkívül gazdag, szövevényes, elbűvölő és emlékezetes olvasmány.

Könyvismertető:

Michel Faber

Amikor belekezdtem a könyvbe, az jutott eszembe Dickens óta nem olvastam ennyire mély, és nagyhatású írást a viktoriánus London nyomornegyedeiben tengődőkről. És lehet, hogy most sokan felszisszennek, de még neki sem volt lehetősége (a kor szelleme miatt) olyan nyers őszinteséggel feltárni a hátteret, ahogy Michel Faber holland származású író megtette.
És, hogy miért érezhettem így?
Talán két részre osztható. Az egyik, hogy Faber rendkívül alapos kutatómunkát végzett a mű megírásakor. Régi térképekkel tapétázta ki a szobáját, kínos precizitással ügyel arra, hogy utcáról utcáról kísérjen végig minket a történet során, és aki ismeri Londont, pontosan tudja milyen részletekbe menően hiteles. Faber a viktoriánus korba kalauzol el bennünket, ahol  az etikett, a hagyományok és a vallás bűvkörében élték mindennapjukat az emberek, miközben létezett egy másik világ is Londonban, a maga 6000 bordélyával és közel 80 000 prostituáltjával, ahol havonta frissülő kiadványokban publikálják a legjobb házakat és szolgáltatásaikat.
Az író az első oldalon megszólít minket Olvasókat, úgy érezzük, hogy kézen fog minket, és kukkolókká leszünk az elkövetkezenő 818 oldal során, ami elég rendhagyó, és érdekes nézőpont.
Végigkísérjük a szereplők félelmeit, reményeit, szeretkezéseit, a részeg éjszakákat. Posztmodern ábrázolásmódja annyira naturalisztikus, hogy szinte érezzük a szagukat, betegségeiket és a megbomlott elme meghasonlásait.

A BBC 4 részes TV filmsorozatot
készített a könyvből, Romola Garai
főszereplésével

Az író aprólékos nyomozása nem áll meg a kor szociológiai jelentéseinél, hanem a régi időjárásjelentéseket böngész át, de a levendulatermesztést és az akkori fogamzásgátlási/magzatelhajtási technikákat is áttanulmányozta. Háromszor dolgozta át a történetet, számtalan barát és történész segítségét kérte, hogy minél valósághűbben örökítse meg Sugár történetét.

" - És mi kényszeríti, hogy ezt az életet élje? Talán a rossz társaság? Vagy az, hogy a társadalom nem fogadja be? Vagy... az öröm vágya?
  - Az, az, az öröm vágya, mindenképpen uram - hangzik a felelet. - Az evés örömének vágya. Ha eltellik egy nap, és én még egy falatot se ettem, hát nagyon vágyok rá, uram. Má'mint az ételre. - Vállat von, lebiggyeszti, aztán megnyalja az ajkát. - Gyenge vagyok , na."

Részlet Henry Rackham és Caroline, a nyomornegyedben élő szajha beszélgetéséből