CLAIRE TOMALIN: Charles Dickens élete

Eredeti cím: Charles Dickens. A Life
Műfaj: életrajz
Első kiadás: 2011.
Fordító: Sipos Katalin
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Hazai kiadás: 2012.
Oldalszám: 628

2012-ben ünnepli a világ Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulóját. A mai napig olvassuk regényeit, karcolatait és karácsonyi történeteit - de mennyit tudunk az életéről? Nagyanyja egy főúri házban volt házvezetőnő. Apja tisztviselő a haditengerészetnél, már amikor nem ül az adósok börtönében. Dickens tizenkét éves, amikor elhelyezik egy cipőpasztagyárban és magára hagyják. Anyja a kisebb testvérekkel a börtön környékén él, a kiskamasz Charles pedig szobát bérel és beosztja heti fizetését. Elhatározza, hogy ő soha nem fog anyagi gondokkal küzdeni. Egy év múlva apja szabadul, a család újra egyesül, de Dickens megtanulta a leckét: csak magára számíthat. Tizennyolc évesen parlamenti gyorsíró, huszonkét évesen Boz álnéven kiadja első kötetét, huszonöt évesen férj és apa, és megjelenik A Pickwick klub. Innentől pedig nincs megállás. Tíz gyerek, másfél tucat regény, két végén égő gyertya, egy új, nagy szerelem és ötvennyolc évesen a halál. Claire Tomalin, a legnépszerűbb angol életrajzíró (Jane Austen élete) ismét bölcs, együttérző, alapos életrajzot írt egy nagy íróról, aki nem volt tökéletes, csak zseniális.

CHARLES DICKENS: Közös barátunk

Eredeti cím: Our Mutual Friend

Első kiadás: 1864

Műfaj: szépirodalom

Fordító: N. Kiss Zsuzsa

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Kiadás ideje: 2013.

Oldalszám: 920

A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.

A könyvről:

1856. június kilencedikén egy London felé tartó vonat kisiklik. A férfi és szeretője az első osztályon utazik, mikor a kenti Staplehurstnél leszakad alattuk a híd és a vonat több szerelvénye a folyóba zuhan. Koruk egyik legnagyobb vonatszerencsétlenségét kisebb sérülésekkel megússzák, a férfi pedig ottmarad segíteni a sérülteken. Később észreveszi, hogy hiányzik féltve őrzött táskája, ezért halált megvető bátorsággal visszamászik a hídról himbálózó vasúti kocsiba és kimenti az értékes holmit… El kell oszlatnom azonban a kezdődő félreértéseket, ez nem a Közös barátunk című könyv tartalma. A férfi ugyanis nem más, mint Charles Dickens, a hölgy titkos kedvese, Nelly Ternan, és a kincs, amiért a szerző még az életét is kockáztatta nem más, mint a Közös barátunk kézirata.

Viharos körülmények között indult útjára a történet, és megírásának körülményei sem kevésbé drámaiak. Nem véletlen tehát, hogy Dickens utolsó teljes regénye egyben a szerző legösszetettebb remekműve. Barátságom azonban a könyvvel nem indult zökkenőmentesen, lassúnak éreztem, és időnként úgy gondoltam, ez lesz az a Dickens könyv, amit inkább becsületből, mintsem túláradó lelkesedéstől hajtva olvasok végig. Nem tudom, végül mikor ragadott magával az elbeszélés, de egyszer csak letehetetlenné vált, ráadásul számos olyan elemet fedeztem fel a műben, mellyel korábban nem találkoztam.

Charles Dickens: Barnaby Rudge - avagy a legrosszabbnak mondott Dickens regény...

Eredeti cím: Barnaby Rudge
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 1841.
Fordító: Szántó Judit
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Hazai kiadások: 2012, 1872 - Berczik Árpád fordításában
Oldalszám: 701

Közvetlenül az Ódon ritkaságok boltja után, 1841-ben jelentette meg Dickens ezt az első történelmi regényét (amelyet aztán, jóval később, a Két város regénye követett még). Véres, felbolydult tizennyolcadik századi világot ábrázol, a katolikusellenes, úgynevezett Gordon-zavargások idejét: a vallási intolerancia története egy rejtélyes gyilkosságéval fonódik össze, amelynek főalakja a félkegyelmű fiú, Barnaby Rudge apja. Amikor fény derül a gyilkos kilétére, a londoni utcai harcokba belekeveredő szegény Barnabynak is veszélybe kerül az élete. A randalírozó, törő-zúzó-pusztító csőcselék ábrázolása sokkolóan hatott a korabeli olvasókra, a következő nemzedékek viszont igen hamar saját történelmük egy-egy epizódjára ismerhettek benne. Még szerencse, hogy a dörzsölt, cinikus, részvétlen nagyvárost és a benne játszódó jeleneteket elbűvölő, romantikus vidéki helyszínek, szerelmek, életképek ellensúlyozzák. Ez a hátborzongatóan izgalmas mű utoljára százhúsz éve jelent meg magyarul most kiváló, vadonatúj fordításban, az eredeti illusztrációkkal adjuk az olvasó kezébe!

A könyvről...
Charles Dickens születésének kétszázadik évfordulója alkalmából az Európa kiadó új fordításban jelentette meg az írófejedelem Barnaby Rudge című monumentális regényét. Szükség is volt már a frissítésre, hiszen a kötet utoljára 1841-ben volt elérhető az olvasóközönség számára. Habár a Dickens-láz a szerző halála óta csökkent, művei kiállták az idő vasfogát, és a mai napig a legkeresettebb klasszikusok közé tartoznak.

" Az üres edények sokkal dallamosabban csapódnak a földhöz, mint ha teli volnának, mint ahogy gyakorta tapasztalhatjuk, hogy a hamis érzelmek szólnak ezen a világon a leghangosabban, és aratják a legnagyobb tetszést."

Ez a patinás regény – mely szám szerint a szerző ötödik könyve – a 18. századi Londonba, az 1780-as Gordon lázadások idejébe kalauzolja el az olvasót. A rövid, de annál szégyenteljesebb történelmi epizód mára szinte a feledés homályába merült. Katolikusellenességben fogantatott, majd a csőcselék randalírozásában teljesedett ki, végül a hadsereg erőteljes fellépésének és túlkapásainak köszönhetően brutális kegyetlenségbe torkollott. Az együgyű Barnaby, extrém külseje, és befolyásolható személyisége szinte azonnal magára vonja a morálisan züllött, olcsó szórakozást kereső negatív szereplők figyelemét. Kedvenc háziállatával – egy Karmos nevű hollóval – szinte észrevétlenül sodródik a veszélyes csőcselék vezéralakjai mellé, majd később öntudatlanul a gyalázatos felkelés emblematikus hősévé növi ki magát.

Françoise Giroud: Jenny Marx avagy az ördög felesége

Eredeti cím: Jenny Marx ou la femme du diable

Műfaj: Életrajz

Első kiadás: 1993

Fordító: Szántó Judit

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2005.

Oldalszám: 228

Jenny von Westphalen baronesz 1814-ben született, előkelő porosz nemesi családban. Édesapja kormánytanácsos, toleráns, nagystílű, liberális úr.

Karl Marx (1818–-1883) protestáns hitre áttért zsidó édesapja ugyanannak a Kaszinónak a tagja, mint von Westphalen báró. A két művelt, felvilágosult férfi kölcsönösen tiszteli egymást. Gyermekeik összebarátkoznak, a trieri szalonok ünnepelt szépsége, Jenny pedig végzetesen beleszeret a nála négy évvel fiatalabb, már ifjan is feltűnően értelmes és zsarnoki hajlamú Karl Marxba. Egy életre.

„Jenny és Karl Marx harmincnyolc éven át voltak házasok. Hosszú idő – és a közös út aligha volt rózsákkal felszórva. De szerelemmel van dolgunk, méghozzá a legborzalmasabb fajtából: azzal, amely a nőt egy lángészhez bilincseli” – írja Françoise Giroud, akinek Alma Mahler avagy a hódítás művészete, A csodálatos Cosima, Egy tiszteletre méltó asszony, Marie Curie élete, című könyveit a magyar olvasók is érdeklődéssel fogadták.

Jenny nem tudta, hogy férjéből az lesz majd, aki: bálvány, és hogy csak a nagy vallásalapítóknak kijáró tisztelet övezi egykor: „Nem sejtheti, hogy férje nevében barbár rendszerek épülnek majd… Csak annyit tud, hogy a férje nem közönséges szellemi erővel van megáldva… Jenny és Karl Marx együtt ítélték magukat kárhozatra.”

E „kettős kárhozat” – megannyi családi furcsasággal és tragédiával átszőtt – története ez a könyv. A házastársak sorsa olyannyira összefonódott, hogy Karl alig több mint egy évvel élte túl felesége halálát.

Ami Karl Marx életművéből elporladt és fennmaradt, azt egyaránt „Jenny vére táplálja”. Olykor megelégelte sorsát, és felsikoltott: „Inkább lennék halott, mint hogy továbbra is így kelljen élnem…” Karl azt felelte: „Igazad van. Megértelek; minden terád szakad…”...

Françoise Giroud, a néhány éve elhunyt ismert francia író, publicista, szerkesztő, politikus könyvéből nagy sikerű tévéfilm is készült.

„ …éles kritikus elmével és politikai érzékkel megáldott, erős és szenvedélyes jellemű asszony… gyakran fogjuk majd nélkülözni merész és okos tanácsát, mely merész volt de sosem kérkedő, okos, de sosem a becsület rovására.”
Engels búcsúbeszéde Jenny Marx temetésén

A könyvről...

Manapság igen nehéz ajánlót készíteni egy olyan könyvről mely érintett a kommunizmusban, duplán kemény diónak bizonyul, azonban ha az ideológia ősatyjáról és annak családjáról akarunk írni. Pedig Françoise Giroud biográfiája egészet káprázatos, és csak ajánlani tudom, a legjobb életrajz amit idén olvastam. Még azok számára is letehetetlen lehet, akik eddig soha nem vettek kezükbe életrajzi könyveket, mert a témát esetleg túl száraznak találják. Giroud könyve azonban minden, csak nem száraz. A francia származású publicista, és politikus asszony remekül ír, stílusa olyannyira könnyed, és élvezetes, hogy az ember szinte falja az oldalakat.
Valljuk be, nem volt könnyű dolga, aki Marxékkal foglalkozik, az fölöttébb gyanús, ezért nagyon okosan a feleség oldaláról közelítette meg a családot. Hamar egyértelművé válik azonban, hogy bármennyire elbűvölő és erős asszony is Marxné, még a róla szóló könyvben is hangsúlyosabb szerepet kap elképesztő karizmájú férje, akit sötét bőrtónusa miatt mindenki csak a mórként emleget.
A könyv címe egyébként teljes tévedésnek bizonyult, ugyanis ez az írás egyértelműen Marx karakterét mutatja meg, érintőlegesen ír munkájáról, családjáról és feleségéről. Ezért a továbbiakban kiragadott részletek is híven tükrözik majd ezeket az arányokat. Regényszerűen kezd, majd mesél, és arra is hangsúlyt fektet, hogy a végén minden szereplő életének alakulásáról ejtsen pár szót. Külön ínnyencség, hogy Giroud a szöveget fényképekkel, és rengeteg érdekes levélrészlettel gazdagította, ezáltal válik páratlanul hitelessé a feldolgozása. Leírása annyira képszerű, hogy nem csoda, hogy a könyvet meg is filmesítették.

André Castelot: Joséphine

Eredeti cím: Josephine
Műfaj: Szépirodalom / Életrajz

Fordító: Somogyi Pál László

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630 

"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"

A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. 

S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: "Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban." 

Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája.

André Castelot (1911-2004)
Francia író, történész, forgatókönyv író

Könyvajánló:

Dr. Lux Elvira neves szexuálpszichológusunk egy előadásán azt mondta: "A Csipkerózsikák ideje kérem lejárt!" Az új korszakban egy sikeres nő nemcsak ápolt és jó megjelenésű, hanem a külcsínt és belbecst úgy promotálja, akár egy népszerű árucikket. Képes felkelteni a férfiak figyelmét, ébren tartani érdeklődését, és a nyüzsgő rózsalovagok, és nímandok közül oly módon választja ki jövendőbeli partnerét, hogy az azt higgye, ő volt a hódító.

És hogy jön ez a történet a könyvhöz? A válasz egyszerű. 249 évvel ezelőtt a távoli Martinique szigetén egy rabszolgatartó-cukornádtermesztő farmon született egy színes bőrű kislány, aki  nem csak ismerte azt a mondatot, amit pár évszázaddal később Elvira néni egy neonvilágítású modern  tanteremben  az önazonosságukat kereső nőknek tanított, de eszerint is élt. Stratégiája olyannyira dicsőséges volt, hogy ő lett Franciaország első császárnéja. Marie-Rose Tascher de la Pagerie életének diadalmenetét kíséri végig az szerző, aki férje Alexandre de Beauharnais révén teszi meg az első lépéseket a trónhoz vezető hosszú úton. Társa vezeti be a társaságba, de a kis Marie-Rose műveletlenségénél csak harsánysága volt visszatetszőbb. Az akkor még romantikus álmokat dédelgető ifjú hölgy reményeit ez a velejéig erkölcstelen férfi örökre szétzúzta. Ivott, nőzött, lelki nyomorúságban tartotta a lányt, aki a válás után lelki sebeit egy zárdában gyógyíttatta. 

Marie-Rose Tascher de la Pagerie-ből Joséphine

Saját tanulatlanságának felismerése már szinte felért a fél gyógyulással. Tudta, hogy változnia kell, soha többé nem hajlandó kiszolgáltatni magát egyetlen férfinek sem. Kitanulja az úri viselkedést, olvas, és beszédórákat vesz...

"Rose szabad, szereti a szerelmet, és ha azt mondják neki, hogy szép és kívánatos, szégyenkezés nélkül odaadja azt, amit kérnek tőle. „Beauharnais asszonyt - meséli a kortárs Albert de Lezai-Marnésia - laza erkölcse, nagyvonalúsága, természetes jósága tette oly vonzóvá sokak szemében, reputációját nem árnyékolta be semmi, legalábbis az idő tájt, és kapcsolatai a kor több befolyásos férfiújával lehetővé tették számára, hogy nagy szolgálatot tegyen másoknak."

Később nagyvilági életet él, szeretőket tart, de közben szeretettel, és odafigyeléssel neveli gyermekeit. Napóleonnal való első találkozására nem is emlékszik, pedig be lettek mutatva egymásnak. Látóterébe csak akkor kerül majd be a "korzikai", mikor ígéretes partinak tűnik a feltörekvő, de külsőleg igen jelentéktelen fiatalember. Kapcsolatuk annál mélyebb, minél magasabbra ível Napóleon karrierje, legalábbis a külső szemlélőknek..., hiszen Joséphine megtartotta szeretőjét, fürdőzött hírhedt férje dicsőségében, és megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött.

Mika Waltari: Szinuhe

Eredeti cím: Sinuhe, Egyptiläinen
Első kiadás: 1945
Műfaj: Szépirodalom /történelmi regény/
Fordító:  Gombár Endre
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 1964, 1968, 1978, 1985, 1995, 1996, 1998, 2003, 2005, 2012.
Oldalszám: 728

A neves finn író regénye az ókori Keletre viszi el az olvasót. Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagyvárosok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, színes világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete. Szinuhe nyitott szemmel jár a fény és a nyomor közepette. Látja az elnyomottak görnyedező hátát, hallja a hatalomért vívott öldöklő harcokban az emberek halálhörgését. Életére kezdettől fogva egy súlyos rejtély nehezedik, amely magányossá teszi, és sok keserű tapasztalata után még magányosabb lesz.
De a végső kétségbeeséstől megóvja mély humanizmusa, s ez ad neki erőt, hogy minden tudásával egy ellenséges, értetlen világban is az igazságot szolgálja.

A találkozás...

Waltari rendkívül termékeny és sokoldalú író, a

Szinuhe a legismertebb történelmi regénye. A finnek

könyvespolcán mindenhol ott sorakoznak kötetei.

El kell mondanom, borzasztó elfogult vagyok ezzel a művel. Pedig fel sem volt véve az olvasási listámra, de annakidején megfogadtam, hogy időnként hagyom magam sodródtatni az árral, és olyan könyvekbe is belefogok amiket nem én választok, hanem egyszerűen valami megmagyarázhatatlan karmikus okból kifolyólag keresztezik az utamat, és ők választanak engem. Ilyen fantasztikus találkozás volt Amadea révén Robert Schneider: Álomnak fivére című könyve, és most a Szinuhe. Aki ezt a bejegyzést elolvassa, érezni fogja, hogy a könyv a szívügyem, ezért sok háttér információt igyekszem adni róla, és úgy mesélem el az élményeimet, hogy abból a poszt olvasója pontosan tudja majd neki szól-é ez a könyv, avagy sem...

“Én, Szinuhe, az vagyok, akivé saját cselekedeteim tettek..."

Az ihlet...
1922-őt írunk. Howard Carter régész feltárja az egyiptológia történetének egyik leggazdagabb leletét. A szenzációs felfedezés futótűzként terjedt a világban, az emberek lázban égtek, és mindent tudni akartak az ókori civilizációról. Az alig 14 éves finn Mika Waltarihoz is eljut a hír a Királyok völgyének elképesztő gazdagságáról, és páratlan szenvedéllyel és lekiismeretességgel lát neki, hogy kielégítse tudásvágyát. Ekkor még nem tudja, de a KV62 feltárása megpecsételte a sorsát, mert  alig 23 év múlva Tutanhamon és Horemheb története az ő nevét is halhatatlanná teszi. 

Ehnaton fáraó mellszobra a párizsi Louvre-ban

Szinuhe története először a hieroglifákon jelent meg, sokáig úgy tartották, hogy valós elbeszélés lehet, de mára ezt sokan cáfolják. Mindenesetre a legrégibb irodalmi alkotás szereplői nagyrészt valós történelmi személyek, tetteiket, gondolataikat kőbe vésték, és ez adta az alapötletet is ehhez a kiváló regényhez.

"Tudd meg azt is, hogy az a nép, amely mindent elhisz, amit mondanak neki, olyan, akár az ökörcsorda, melyet botokkal hajtanak, vagy a birkanyáj, amely gondolkodás nélkül követi a vezérkost bárhová." 

José Saramago: Az elefánt vándorútja

Eredeti cím: A Viagem do Elefante
Első kiadás: 2008.
Műfaj: Szépirodalom
Fordító:  Pál Ferenc
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 226

A XVI. század derekán III. János portugál király azzal lepte meg házasulandó unokaöccsét, az osztrák Miksa főherceget, hogy a nászajándékhoz ráadásként küldött neki egy indiai elefántot. Az ajándékozási ceremóniáról igen keveset tudunk, csak néhány forrás emlékezik meg róla. Ezekből a szűkszavú beszámolókból kiindulva az áradó írói fantáziával megáldott José Saramago egykori nagy regényeihez mérhető művet alkotott, lenyűgöző történetbe foglalta az elefánt hosszúra nyúló vándorútját Belémből, a portugál királyi udvarból fél Európán, az Alpok hágóin át az osztrák fővárosba. 

Nem tudjuk, hogy a könyv olvasása közben mit csodáljunk jobban: elbeszélői stílusát-e, amely írói munkásságának legmaradandóbb pillanatait idézi, a valóságos és kitalált személyek egymás mellett szerepeltetését-e, amelynek révén a valóság és a képzelet oly mértékben egybeolvad, ahogyan csak a legnagyobb művészi alkotásokban szokott, vagy figurateremtő erejét és azt az elnéző derűt, amellyel az iróniára és gunyorosságra hajlamos José Saramago az emberi gyöngeségeket megmutatja. A Nobel-díj odaítélése után tíz évvel megírt Az elefánt vándorútjában Saramago teljes irodalmi fegyverzetében lép újra elénk.

A könyvről:

José Saramago (1922-2010)
1998-ban kapta meg a Nobel díjat:
„Képzeletből, együttérzésből táplálkozó 
és iróniával átszőtt példázatai újra meg 
újra kézzelfoghatóvá tesznek számunkra
egy illuzórikus, tovatűnő valóságot”

Elgondolkodtatok már azon, hogy mi lesz veletek majd 80 évesen? Megéritek-e? Ha igen, ép lesz-e az elmétek, vagy a szocotthonban bambultok majd a TV előtt, miközbe szívószállal isszátok a daráltpörköltet nokedlivel... Ez is egy lehetséges út...
Csak kevesek részesülnek abban az áldásban, hogy intellektusukon nem fog az idő, és képesek a világraszóló alkotó munkára. José Saramago egyike a kiválasztottaknak, akikkel megtörtént ez a csoda.
Én azok közé az olvasók közé tartozom, akik számára az író személye legalább olyan fontos, és érdekes, mint a műve, ezért amikor végére értem a könyvnek, már lenyűgözve álltam a mester előtt. 86 évesen írta utolsó előtti regényét, Az elefánt vándorútját. Ezúttal nem feszeget világmegváltó eszméket, hanem egy történetet mesél el nekünk, és a "mesél" ebben az esetben kulcsszó.

Ámosz Oz: Miháél, Miháél

Eredeti cím: My Michael
Első kiadás: 1968.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Molnár Eszter
Kiadó: Európa Könyvkiadó

1995-ös kiadás

Kiadás ideje: 1995. 2012.
Oldalszám: 316

"Valami misztikum van a dolgok mélyén, furcsa mágia, amely az én életemet is irányítja."

A népszerű izraeli író sok vitát kiváltott regénye az övenes évek Izraelében játszódik. A korszak ugyan az országépítés romantikus hőskora, de Oz műve éppen ezt a mítoszt leplezi le: Hánná, a narrátor a kisszerű mindennapiság, a bénítóan szürke hétköznapok formájában, az őt lassan és alattomosan hatalmába kerítő neurózis folyamataként éli meg ezt az időt. A hőskorszak romantikája, az országépítés kalandja kívül marad az életén, neki csak az érdektelenség jut, amelynek megtestesítője a férje, Miháél, ez a végtelenül rendes, tisztességes és áldozatkész, de – vagy talán éppen ezért – Hánná szemében rettenetesen unalmas ember. 

Hánná ugyanis valamiféle modern izraeli Bovaryné: emlékei, álmai romantikusak, azaz a kaland és az érzékiség ösztönei törnek fel benne egyre kényszerítőbb erővel, s kerülnek szembe elfojtott életével. Az álmok logikáját követő rendben kavarognak benne az olcsó, néha szélsőségesen szentimentális emlékek gyerekkora kedvenc hőseiről, Sztrogoff Mihályról, Nemo kapitányról és a többiekről. 

S látomásainak még fontosabb elemeként megjelenik és felnő benne – vele együtt – az a két arab kisfiú, akikkel kislány korában együtt játszott. Noha a valóságban bizonyára valamelyik menekülttáborban nyomorognak, Hánná kényszeres fantáziaképeiben az életerő, a kaland jelképeivé válnak, s amikor képzeletben odaadja magát nekik, ezzel mintegy szimbolizálja azt az elfojtott bűntudatot, amellyel az író szerint minden izraelinek szembe kell néznie.

"azt mondta ...a mi fajtánk úgy választ párt magának, ahogy a bálványimádók a bibliában, vagy ahogy Purímkor szokás: a hajadont a véletlen hozza össze a férfival, akit aztán kiszemel magának, mikor éppenséggel találkozhatott volna valaki egészen mással."

A könyvről...

Ámosz Oz 2010-ben a Nemzetközi
Könyvfesztivál díszvendége volt Budapesten

Oz regénye a WC-n íródott. Ez nem egy városi legenda. Tényleg így volt. Családja nehezményezte a mániás ihletrohamok alatti láncdohányzást, és száműzték őt a lakásból. A főszerelpő Hánná - a szerző elmondása szerint - szinte betelepedett a fejébe, és kényszerítette, hogy  írja le a sorokat. Szellemétől csak akkor sikerült megszabadulnia, mikor végre befejezte a könyvet. El kell mondjam, Hánná rám is ilyen hatással volt. Egyáltalán nem kedveltem őt, ahogy archetípusát sem, akik életuntságukat mindig mások számlájára írják. Szóval ez a számomra teljességgel elviselhetetlen nő nekem is befészkelt az agyamba, és csak olvastatta velem egyhangú élettörténetét, és undok frázisait. Az Olvasó - attól függően, hogy milyen teljességgel éli az életét - két szerepet vehet fel. Egyrészt azonosulhat Hánnával, vagy a pszichológusa lesz, és éppoly őrült párbeszédeket folytat vele, - hogy mit és hogyan kéne másként csinálni, - mint amit Oz folytatot elmondása szerint írás közben.