Műfaj: életrajz
Kiadó: Libri Könyvkiadó
Hazai kiadás: 2012, 2013
Oldalszám: 422
Erőss Zsolt beállt a Mount Everest csúcsa felé kanyargó sorba. Mi volt az a parancs, ami az éjszaka közepén kilökte az embereket a hálózsák melegéből, hogy sipító tüdővel feltuszkolja őket a fagyott, sötét és kemény világvégére? A lassú mozdulatokból, a kétségbeesetten rángó szívből nem lehetett kiolvasni a választ. Az élet alapvető kérdéseire ugyanis nincs felelet. Miért ébred fel az ember, ha tudja, hogy majd elalszik, miért szeret, ha elmúlik a hevület, és miért él, ha a végén biztosan meghal? Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a legutolsó expedícióig. Az alpinizmus mellett feltárul előttünk Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus világa, amelyek évtizedek alatt a hegymászó második otthonává váltak. A könyv azonban akkor is lenyűgöző lenne, ha főszereplője ki sem lépne a kertjéből. Erőss Zsolt nem csak azt meséli el, hogyan hódította meg első magyarként a világ legmagasabb csúcsát, hanem azt is, hogy miért nem esett kétségbe egyik lábának elvesztése után, és miért volt egyértelmű, hogy folytatnia kell a hegymászást. A neves alpinista kalandjait, életét olyan bölcs eltökéltség hajtja, amely ötleteket adhat számunkra is, hogyan váltsuk valóra vágyainkat a Föld egy távoli pontján, vagy akár egészen közel. "Nem zaklat fel, hogy elveszítettem a lábam. Amikor pörögtem, zuhantam a sziklák közt, meg is halhattam volna. A baleset után annyit mondtam a feleségemnek, örülök, hogy élek. Bárhogyan is, de élek, és ez a lényeg." A regényes életrajz írója, Földes András amellett, hogy Erőss Zsolt barátja, hegymászó is. Elkísérte őt néhány expedíciójára, hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot.
A könyvről...
 |
| Földes András újságíró |
Földes András könyvének szomorú aktualitása van, mert bár nem emlékiratnak készült, mégis azzá lett. Írásában egy olyan kivételes ember élettörténete bontakozik ki előttünk, aki rendíthetetlen szenvedéllyel képes volt tudatosan alakítani sorsát, s ugyan végzetét nem kerülhette el, teljes, kihívásokkal és célokkal teli életet élt.
Erőss Zsolt a világviszonylatban is ismert és elismert hegymászó zseni egész életét a hegyek hipnotikus bűvöletében élte. Gyermekkorát a hűvös éghajlatú Gyergyói-medencében töltötte, mely a mai Románia egyik legzordabb területe. A szerző csibész kisfiúnak mutatja be Erősst, aki igen korán túrázni kezd, szánkózik, síel, de mindenekelőtt felfedez. Dohányzik és csavarog, miközben imádja a sziklamászást, és a helyi tűzoltóraktárból cseni el az új hobbijához szükséges köteleket.
 |
| Gyermekkori képek Erőss Zsolt albumából |
Kiváló fizikumának köszönhetően extrém teherbíró képességgel rendelkezett, sikerorientáltságához pedig kétség sem férhetett. Sokszor, és sokat kockáztatott, az embert próbáló körülmények újabb és újabb kihívások vállalására ösztönözték, és talán pont ezért válhatott Magyarország vezető expedíciós hegymászójává. Legnagyobb szakmai bravúrja azonban nem az Everest csúcsmászása, hanem a Nanga Parbat meghódítása oxigén és serpák segítsége nélkül, habár az engedélyek ismét hiányoztak, szólómászásával beírta magát a hegymászó történelembe.
Földes nem szépíró, nem tudja a táj- és természetleírásaival úgy magával ragadni az Olvasót, mint Jon Krakauer. Ellenben remek dokumentalista, írása rendkívül precíz, jól felépített és olvasmányos. A tényeket a maguk nyers valóságában adja vissza, így gyakran érezhetjük úgy, hogy a magashegyekben a legmodernebb technológiai berendezések ellenére is a középkorban állt meg az idő. A hollywoodi hegymászós filmek is alaposan eltérnek a valóságtól, mert a mászók csoportosan indulnak neki a hegynek, ellenben mégis egyéni teljesítményekről beszélhetünk. Aki elfárad, az visszafordul, és nem várja el társától, hogy az kövesse őt a csúcstámadás feladásában. A hegyi útvonalakat időnként hullák tarkítják, és a halál annyira természetes velejárója a hegyi környezetnek, hogy az önmarcangoló gyász szomorúsága ismeretlen foglalom. Az akklimatizációhoz szükséges pihenőtáborok is gyakran egymásra épülnek, így a sátorban terjengő bűzt akár egy rég elfeledett hegymászótárs lassan bomló teteme is okozhatja. Hétköznapi ember számára elképesztő körülmények közt vívják sokszor életveszélyes csatájukat, miközben időnként kicsit megfagynak. De ezek a következmények számukra ugyanúgy hozzátartoznak a hegymászáshoz, mint a lélegzetelállító teljesítmények és emlékezetes kalandok.
 |
| Földes András felvétele |
A könyv részletesen leírja Erőss Zsolt balesetét, és az azt követő amputációt, de rendkívül kevés figyelmet fordít a rehabilitációs időszak taglalására, pedig életének ez a szakasza legalább olyan bravúros, mint hegymászó teljesítménye. További gyengéje, hogy míg Erőss Zsolt konokságát a maga tényszerűségében ábrázolja, – így az olvasó dönti el mennyire szimpatikus neki a sztármászói hozzáállás –, addig Mécs László és Kollár Lajos esetében már nem volt ilyen nagyvonalú. A közös expedíció során kialakult konfliktushelyzetek elfogulttá tették, mely írását is áthatja. Többször is feleslegesen elismétli, hogy Kollár Lajos expedícióvezető létére nem ismer tisztességesen egyetlen idegen nyelvet sem, Mécs pedig már-már a tunya, önző, undok sportoló képében jelenik meg előttünk. Úgy gondolom mindkét ábrázolás kihagyható lett volna a könyvből, hiszen esetükben is nagy formátumú emberekről van szó.
 |
| Felségével Sterczer Hildával, lányukkal Gerdával és fiukkal Csomával |
Földes nagy érdeme viszont a személyes hangvétel és a közérthetőség. Újságírói tapasztalatát itt bőven kamatoztathatta, hétköznapi nyelven magyaráz, közkincsé teszi a hegymászói szakzsargont, továbbá megismertet bennünket azokkal az élettani és pszichológiai folyamatokkal, melyeket a 8000 méter fölötti magasság idéz elő a szervezetben. Felvonultatja a hegymászó társadalom színét-javát, és bemutatja Sterczer Hildát – Erőss Zsolt feleségét –, akinek személyében a női expedíciós alpinisták egyik figyelemreméltó személyiségét ismerhetjük meg.
Erőss Zsolt és Kiss Péter hegymászók tragikus halála a Kancsendzöngán megosztotta a magyar társadalmat. Egyesek felelőtlennek ítélik a magashegyi mászók tevékenységét, mások pedig nemzeti hősként tartják számon extrém sportolóinkat. Földes András könyve is csak erősíteni fogja a fenti sztereotípiákat. Akik eddig nem értették, miért jó hegyet mászni, azok továbbra is értetlenül fognak állni a dolgok fölött, akik viszont érdeklődnek a kalandos életvitellel párosuló extrém megmérettetések iránt, azok számára igazi különlegesség lesz Erőss Zsolt életútja.
A könyvet az apróbb etikai malőrjeitől eltekintve nagyon szerettem. Kiemelkedően hatásos, izgalmas olvasmányélményként tartom számon, melyre évek múlva is emlékezni fogok. Messze túlmutat a szimpla életrajzon, a műfaj meghatározó, irányadó írása, és az expedíciós hegymászásról írott legjobb magyar tudósítás.
Erőss Zsolt
( Csíkszereda, 1968. március 7. – Kancsendzönga, 2013. május 21. körül )
"Meghaltam
6840 méterrel a tengerszint fölött
május negyedikén a ló esztendejében.
Halálom helye
egy jégpáncélos sziklatű lábánál volt,
melynek szélárnyékában túléltem az éjszakát.
Halálom órájában a levegő hőmérséklete
mínusz 30 Celsius-fokra süllyedt,
és láttam, amint utolsó leheleteim párája
kristállyá fagy,
és füstként oszlik el a hajnali derengésben."
Christoph Ransmayr: A repülő hegy
Webajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése