A választásom ezúttal két olyan könyve esett, melyeket alapesetben egy igényes olvasó nem biztos, hogy levesz a polcról. Natsuo Kirino: Joshiniki – A halál Istennőjét mindössze háromszáz forint árulták az újságos standon – így bár mitológiai témaválasztása megragadott, mégis szöget ütött a fejembe, hogy olcsósága feltételezhetően összefüggésben van a tartalom silányságával. Talán a borító grafikája győzött meg végül arról, hogy mégis megvegyem, és egy pillanatig sem bántam meg, azóta is kedves olvasmányélményként tartom számon. Natsuo Kirino igen népszerű írónő, kötete az egyik legrangosabb japán irodalmi díjat is elnyerte, hazánkban viszont kiszorult a vasútállomások és a strandok hírlapárusainak pultjára. Nem tudni, mi okozhatta ezt a lefelé ívelő karriert, hiszen a könyv lendületes, izgalmas, a téma komolyságát tekintve meglepően olvasmányos és közérthető.
A történet Umihebi archaikus szigetére visz minket ahol egy testvérpár: Kamikuu és Namima végzetének beteljesülését kísérhetjük végig. Az egyikük sorsa a tisztelet, a jólét, a másikuké a szenvedés és a halál.
 |
| Natsuo Kirino |
Namima belép a pusztulás birodalmába, találkozik Inazami istennővel, az első nővel, a halál úrnőjével, és az elhagyatottságban megélt sorsközösségük különös barátságot eredményez. Az elbeszélés végigvezet minket a japán teremtéstörténet szövevényes viszonyrendszerein, Izanaki-szama és Izanami-szama vérfertőző szerelméből megszületnek a japán szigetek, szenvedélyük és a féltékenységük következtében ezrek pusztulnak el, és számtalan kaland után Kamikuu és Namima küldetése is testet ölt.
A könyvet rekord idő alatt olvastam ki, minden oldalán történik valami fontos. Nem tulajdonítok neki komoly irodalmi értéket, egyszerűen csak olyan jónak tartom, amit érdemes egyszer (de akár többször is) elolvasni. Ráadásul aki érdeklődik a Japán kultúra iránt, de nem boldogult eddig az ősi történetekkel, azoknak kiváló kezdést jelenthet a Johiniki.
Elinor Glyn: Vak szerelmének borítója merénylet az esztétikum ellen, ráadásul azt hinnék ennek a könyvnek az olvasótábora a plusz hetvenes korosztály. A kötet pályafutása rosszabb, mint a Joshinikié, már azt sem élhette meg, hogy polcra kerüljön, egyenesen a könyvturkálók száz forintos dobozába landolt. A véletlen hozott össze Glynnel, épp a neten kerestem forrásanyagot, amikor találkoztam az írónő egyik portréjával. Elegancia, stílus, szuggesztivitás, ez a három szó jutott azonnal róla eszembe és tudtam, hogy meg akarom ismerni életművét.
 |
| Elinor Glyn (1864-1943) |
Glyn romantikája beváltotta a hozzá fűzött reményeket, épp olyanok, mint a portréja. Nyelvezete választékos és igényes, kifejezésmódja elragadóan „régies”, és amiben messze meghaladja a mai romantika képviselőit: szereplőinél van jellemfejlődés. Persze hiányzik belőle a direkt szexualitás, helyette viszont ott lebeg az elfojtott vágyakozás és a szenvedés szépsége. A Vak szerelem abba az időkbe vezet vissza minket, amikor az engedelmes lányoknak még az apjuk szervezte a házasságot, a szerelmi kapcsolatok pedig leginkább a törvényes frigyen kívül születtek. A műfajban elvárt happy end kötelezettség nála is maradéktalanul teljesül, de főhőseit nem fél alaposan megjáratni a gyötrelmes lelki megpróbáltatásokon.
Glyntől azóta több regényt is olvastam, nem mindegyik éri el azt a szintet, amit a Vak szerelem után köteteitől elvárok, de ódon írásai a frissesség és a tisztaság erejével hatnak a mai, ötven szürke árnyalatban pompázó romantikusnak bélyegzett pornókönyv kínálat után.
Webajánló:
