Eredeti cím: Die Mittagsfrau
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 2007.
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: GEOPEN Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2009.
Oldalszám: 465 oldal
Díjak: A Deutscher Buchpreis 2007 nyertese
Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját elveszíti, szeretni képtelen anyja a német kisváros ellenséges közegében a maga tébolyult világába zárkózik be. Helene orvosi egyetemre akar menni, ami a huszadik század elején nem mindennapi álom egy fiatal lány számára, de mindenekelőtt kitörni vágyik a fojtogató bezártságból. A húszas évek eleje már Berlinben éri, ahol kitárul előtte a főváros izgalmas élete, a pezsgő társasági élet színe és fonákja, miközben a háttérben eleinte szinte észrevétlenül erősödik egy szörnyű ideológia, és készülődik a második világháború.
Helene remény, magány, szerelem és veszteség között hányódva a munkába menekül, hogy valahogy túlélje az életet. Hamar zátonyra futó házasságából egy fiú gyerek születik. A szeretet, amelyet a gyerek követel magának, egyre elviselhetetlenebbnek tűnik Helene számára, és hamarosan befészkeli magát a fejébe egy szörnyű gondolat. Végül meghozza a döntést.
A könyvről...
Egy olyan könyvet ajánlok ma a figyelmetekbe, mely cseppet sem kellemes olvasmány, sőt egyenesen nyugtalanító, szorongást keltő. Olyan történet melytől izzad a tenyér, és többször elgondolkodsz azon vajon tényleg végig akarod-e olvasni. Mégis hajt előre a kíváncsiság, a happy endre való görcsös koncentrálás. Tudni akarod, mi lesz az elhagyott kisfiúval, és úgy érzed, ha leteszed a könyvet, te is cserbenhagyod őt.
Amikor olvasunk, általában tudunk azonosulni valamely szereplővel, és bele tudjuk élni magunkat mindennapjaiba. Julia Franck írásánál ez a kapocs teljességgel hiányzik. Nem csak hogy nem azonosulunk a szereplőkkel, de néha még el is fordítjuk a fejünket, hogy véletlenül se legyünk tanúi a bizarr eseményeknek. Előkelő idegenként kívülről figyeljük az történéseket, mintha a szereplőkkel való bármilyen kapocs minket is megbélyegezne, és berántana egy olyan valóságba, melyről jobb inkább nem tudni.
„ A fájdalom az, ami rábírja az embert, hogy elképzelje a jövőt, legyen az akár vágyálom, a paradicsom. Ha orvosként enyhíti az ember a szenvedést, az jó az egyénnek, de rossz Istennek. Az Isten-princípium a fájdalomra épít. Ha megszabadítanánk a világot minden fájdalomtól, csak akkor beszélhetnénk Isten nemlétéről. „




