Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?

Eredeti cím: Die Mittagsfrau

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás: 2007.

Fordító: Almássy Ágnes

Kiadó: GEOPEN Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2009.

Oldalszám: 465 oldal

Díjak: A Deutscher Buchpreis 2007 nyertese

Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját elveszíti, szeretni képtelen anyja a német kisváros ellenséges közegében a maga tébolyult világába zárkózik be. Helene orvosi egyetemre akar menni, ami a huszadik század elején nem mindennapi álom egy fiatal lány számára, de mindenekelőtt kitörni vágyik a fojtogató bezártságból. A húszas évek eleje már Berlinben éri, ahol kitárul előtte a főváros izgalmas élete, a pezsgő társasági élet színe és fonákja, miközben a háttérben eleinte szinte észrevétlenül erősödik egy szörnyű ideológia, és készülődik a második világháború.

Helene remény, magány, szerelem és veszteség között hányódva a munkába menekül, hogy valahogy túlélje az életet. Hamar zátonyra futó házasságából egy fiú gyerek születik. A szeretet, amelyet a gyerek követel magának, egyre elviselhetetlenebbnek tűnik Helene számára, és hamarosan befészkeli magát a fejébe egy szörnyű gondolat. Végül meghozza a döntést.

A könyvről...

Julia Franck  1970-ben született Berlinben.

Egy olyan könyvet ajánlok ma a figyelmetekbe, mely cseppet sem kellemes olvasmány, sőt egyenesen nyugtalanító, szorongást keltő. Olyan történet melytől izzad a tenyér, és többször elgondolkodsz azon vajon tényleg végig akarod-e olvasni. Mégis hajt előre a kíváncsiság, a happy endre való görcsös koncentrálás. Tudni akarod, mi lesz az elhagyott kisfiúval, és úgy érzed, ha leteszed a könyvet, te is cserbenhagyod őt.

Amikor olvasunk, általában tudunk azonosulni valamely szereplővel, és bele tudjuk élni magunkat mindennapjaiba. Julia Franck írásánál ez a kapocs teljességgel hiányzik. Nem csak hogy nem azonosulunk a szereplőkkel, de néha még el is fordítjuk a fejünket, hogy véletlenül se legyünk tanúi a bizarr eseményeknek. Előkelő idegenként kívülről figyeljük az történéseket, mintha a szereplőkkel való bármilyen kapocs minket is megbélyegezne, és berántana egy olyan valóságba, melyről jobb inkább nem tudni. 

„ A fájdalom az, ami rábírja az embert, hogy elképzelje a jövőt, legyen az akár vágyálom, a paradicsom. Ha orvosként enyhíti az ember a szenvedést, az jó az egyénnek, de rossz Istennek. Az Isten-princípium a fájdalomra épít. Ha megszabadítanánk a világot minden fájdalomtól, csak akkor beszélhetnénk Isten nemlétéről. „

William Wharton: Apa

Eredeti cím: Dad
Első kiadás: 1981.

Műfaj: Szépirodalom 
Fordító: Béresi Csilla
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Magyar kiadások: 1991. 2012.

Oldalszám: 589

Mint Wharton legtöbb regénye, az Apa is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész, aki anyja szívrohamának hírére hazatér Los Angelesbe. Az igazi problémát nem is anyja egészségi állapota jelenti, hanem az, hogy Johnnak gondoskodnia kell magára maradt apjáról. Az elkövetkező néhány hónap számos meglepetéssel szolgál számára, többek között teljesen új oldaláról ismeri meg apját, aki kiszabadulva felesége elnyomása alól, felfedi fia előtt titkos életét és csodálatos, szeretetre méltó személyiségét. Szakállt növeszt, kocogni kezd, felújítja a ruhatárát, sőt még a marihuánát is kipróbálja. 

Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti John Tremontot, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.

"Van valami izgató azokban a nőkben, akik sosem éltek férfiuralom alatt."

A könyvről...

William Wharton - festőművész, író
(1925-2008)

Nincs olyan ember aki ne gondolkozott volna el valaha a saját halálán. Gyorsan szeretnénk? Vagy időt akarunk kérni a sorstól, hogy elrendezhessünk otthon mindent? Jómagam az utóbbira szavaznék, bakancslistával, és katarktikus megvilágosodásokkal.
A könyv olyan témát dolgoz fel, ami mindannyiunkat érint majd egyszer. Kit azért mert a szüleit kell ápolni, kit azért mert ő maga lesz ágyban fekvő beteg.

Nem fogjuk lerágni izgalmunkban a körmünket, a cselekmény a tartalomban tulajdonképpen teljesen fel van vázolva, nagy meglepetések nem fognak érni bennünket. A történet sodrása? Olyan nincs... inkább cammog öregesen, lassan, és minden részletre kiterjedően, de korántsem unalmasan! John Tremont (a fiú) végtelen türelmét, és  önfeláldozó jellemábrázolását némi irigységgel vegyes bűntudattal csodáljuk. És olvasás közben sorra kerülnek elő a kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdések, melyeket önmagunknak teszünk fel. Ha eljön az idő, vajon viszonozni tudjuk-e azt a sok gondoskodást és szeretetet, amit magatehetetlen csecsemőként kaptunk. Képesek leszünk-e rá, hogy szeretteink méltóságának maximális tiszteletben tartásával döntsünk sorsukról? Lesz-e idő, pénz minderre? Csupa "nem szeretem" kérdés...