Páratlan kincseket tekinthetünk meg a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a kivételes kiállítás az év egyik legfontosabb kulturális eseménye. A Galéria fennállása óta soha nem volt még ilyen átfogó tárlat, ahol az impresszionizmus és posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mesterműveit láthatjuk egy helyen. Cézanne, Gauguin, Van Gogh, Pissarro, Monet, Degas, Renoir az egyik oldalon, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Fényes Adolf, Mednyánszky László legismertebb képei a másikon. Szinyei Merse Pál egyik legszebb képét, a Majálist pedig külön erre az alkalomra restaurálták. Több százan dolgoztak azon, hogy a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködése révén bemutatható legyen ez a páratlan gyűjtemény.
Abban a szerencsében volt részem, hogy bejutottam a zártkörű megnyitóra, és az ilyen lehetőség mindig különleges élmény, áthatja valami láthatatlan emelkedettség. Egyedüli aggodalmam a férjem volt, aki bár kedveli a festészetet, az impresszionistákra pontosan úgy reagál, mint a párizsiak az irányzat megszületésekor: értetlenséggel. Később az is feltűnt, hogy a megnyitón szokatlanul kevés volt a fiatal, mintha a festészet kihalás szélén álló műfaj lenne, mely nem képes megragadni a 30 év alatti korosztály figyelmét. A feszültségem szerencsére hamar feloldódott, mikor megláttam beözönleni az örökké késő ifjúságot, akik ülőhely és ünneplő öltözet híján a maguk természetességében ültek le a múzeum lépcsőjére. Izgatottságuk és türelmetlenségük szinte kézzel fogható volt, alig várták, hogy találkozhassanak végre a nagy mesterek halhatatlan műveivel.
