Első kiadás: 2011.
Műfaj: történelmi regény
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: 585
Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? És ki hallott már Marie Grosholtzról, a svájci származású, ambiciózus fiatal nőről, aki az 1700-as évek végén Párizsban élt? Pedig a két személy egy és ugyanaz. A tehetséges Marie nagybátyjától tanulja meg a viaszszobor-készítés minden titkát. A család panoptikumot tart fenn Párizsban, és a népszerű intézménybe csak úgy özönlenek a látogatók, hiszen ez nem afféle múzeum: itt mindig az aktuális események főszereplőit láthatják viszont, viaszból megformázva. Eseményekben pedig ez idő tájt nincs hiány. Franciaországot éhínség sújtja, a királyi családot mind hevesebb gyűlölet övezi, és rövidesen kitör a forradalom.
Marie-nak, aki nem csupán a királyi családdal áll közvetlen kapcsolatban, de a forradalmi vezetők többségét, köztük Robespierre-t, Marat-t, Desmoulins-t, Lafayette-et is jól ismeri, ügyesen kell lavíroznia a napról napra változó politikai helyzetben. Fejek hullanak, tombol a terror, az emberi élet mit sem ér. A véres leszámolások közepette Marie is megalkuvásokra kényszerül, ám eljön a perc, amikor szembeszáll a kegyetlen hatalommal és csak a szerencsén múlik, hogy ez a döntése nem a guillotine alá juttatja, hanem végül is a híres Madame Tussaud-vá teszi. Michelle Moran fiatal kaliforniai író történelmi regények szerzőjeként vált népszerűvé, történetei számos nyelven olvashatók.
A könyvről:
 |
| Michelle Moran ezúttal nagyon szépet alkotott |
Margaret Thatcher, a Vaslady egyszer azt találta mondani, hogy forradalmakat az állástalan szociológusok csinálják.
A francia forradalom idején ez a tudományág még nem létezett, de fogantatásának köze van a francia eseményekhez. Olyan mellőzött értelmiségiek mint Marat, Danton, Robespierre, Mirabeau, vagy Desmoulins kiélezett helyzetben kezdtek el gondolkodni, és eszméiket terjeszteni.
A siker szinte biztos volt. A király - XVI. Lajos karakter nélküli, erőtlen uralkodó volt, felesége Marie Antoinette pompakedvelő szokásai pedig csak ingerelték a nélkülöző tömeget. Közben az államkincstár lassan kiürült (nem mintha tele lett volna, hiszen az elődök gondoskodtak a kimerítéséről), ami megmaradt az kellett a parazitaként élősködő udvaroncok eltartására, a nép pedig éhezett. Hogy változásokra volt szükség, az tagadhatatlan tény, és a nagy gondolkodók, kiötölték, hogy mégsincs ez így jó, és szerettek volna némi beleszólást - és persze hatalmat, az ország ügyeinek intézéséhez. Nagyjából így foglalhatjuk dióhéjba a forradalom előtti feszült helyzetet.
Míg ma a tömegek gyors szervezése a Facebook, és az sms segítségével történik, akkortájt a röpiratok voltak használatosak. A pamfletkiadás igazi hatalom volt, hiszen ezekben tudtak befolyást gyakorolni a tömegekre, akik aztán később végrehajtották azt amire fel lettek heccelve. A paranoid tömegpszichózis jelensége, mint minden összeverődött bandában, itt is jól kivehető. Egy-egy hívószó szinte lavinaszerű terrorhullámot indíthat el, ahogy ez gyakran meg is történt azokban a vérzivataros időkben. A demoralizált csőcselék kontroll nélkül fosztogatott, erőszakolt, besúgott. Bizonytalanság, szorongás és reménytelenség töltötte el az erőszakhullámtól megrettent lakókat, akik inkább a tömeggel tartottak, semhogy annak áldozatává váljanak.
A francia vezetőség megittasulva a vértől, és saját dicsőségétől, elvakultságában legyőzhetetlennek híve magát gyorsan hadat is üzent Angliának, Hollandiának. Újraírják a naptárt, és új időszámításba kezdenek a Nemzeti Konvent határozata alapján. Még épp csak a második évet írják, hiszen az új éra kezdete Franciaország köztársasággá nyilvánításának napja.
