Eredeti cím: Laskar Pekangi
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 2009.
Fordító: Szántó András
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás: 2013
Oldalszám: 320
A kalandokkal tarkított, egyes szám első személyben elmesélt, helyenként mitologikus regény a szerző személyes élményein alapul. Ahogy a szemünk láttára felcseperedő fiú látja-láttatja, tanúi lehetünk két elkötelezett pedagógus, az öreg iskolaigazgató és a fiatal tanítónő hősies helytállásának, elbeszélőnk, a tehetséges szegény fiú és a gazdagok világából a nyomorúságos iskolába „menekülő” bakfis szerelmének, találkozhatunk mágussal, a jó és a gonosz erőivel, a minden akadályt leküzdeni kész tudásvággyal. És nem utolsósorban csodákkal, amelyekről kiderül, hogy igazi csodák nincsenek, mert csak igazi erőfeszítések árán születhet siker.
A mesésen szép indonéz Belitung a földkerekség egyik ásványi kincsekben leggazdagabb szigete. A dúsgazdag szigetlakók világától elszakadva, az ónbánya szomszédságában mégis koldusszegény iskola küszködik a fennmaradásért, hogy a legszegényebb családok gyerekeit okíthassa. Történetünk kezdetén egy szellemi fogyatékos kisfiú érkezésének köszönhetően jön össze tíz gyerek, hogy végre megkezdődhessen a tanév.
A könyvről...
"Első tanulságul azt tudtuk meg Pak Harfantól, hogy meggyőződéssel és erős vággyal, szilárdan álljunk ki álmaink megvalósításáért. Meggyőzött bennünket, hogy szegénységben is lehet boldog az élet, amíg az ember tiszta lélekkel ad, mint elvesz, és annyit ad, amennyi csak telik tőle."
A végletek szigete olyan szumátrai gyermekek történetét követi végig, akik európai ésszel szinte felfoghatatlan mélyszegénységben élnek. Ami nekünk alapjog, Belitungban áldozatos döntés. Generációról generációra öröklődik a nélkülözés, a nyolcgyermekes szülők még nem minősülnek nagycsaládosnak. Az utódok munkájára ugyanolyan szükség van, mint a felnőttekére, ezért amikor egy szülő úgy dönt, egyik gyermekét taníttatja, komoly munkaerő kieséssel kell számolnia. Szumátra legnyomorúságosabb és legeldugottabb helyéről érkeznek a nebulók, ha egyáltalán érkeznek, mert a több mint 100 éves Muhammadiyah Általános Iskola puszta léte is csak egy hajszálon függ. Össze kell ugyanis gyűlnie legalább tíz kisdiáknak ahhoz, hogy az osztály elindulhasson. A sors furcsa fintora, hogy egy értelmi sérült társuk csatlakozásával dől el a csapat – és egyben Andrea Hirata – sorsa, és ha ő nincs, akkor a szerző feltételezhetően teherhordóként vagy halászként keresné most a kenyerét.
 |
| A Muhammadiyah Általános Iskola több mint 100 éves |
 |
| Az eredeti osztályterem... |
"Bu Mus nem folytatta a történetet...
Elszégyelltük magunkat, és abbahagytuk a nyafogást. Attól a pillanattól többé sosem panaszkodtunk iskolánk állapotára. Egyszer zuhogott az eső, villámlott meg dörgött, az égből egyenesen a tanterembe ömlött a víz. Mi viszont egy centinyit sem mozdultunk, nem akartuk, hogy Bu Mus félbeszakítsa az órát. Ő pedig nem akarta abbahagyni a tanítást. Esernyőt tartottunk a fejünk fölé, Bu Mus egy banánlevéllel fedte be a fejét. Életem végéig emlékezni fogok erre a napra. A következő négy hónapban megállás nélkül esett, de sosem hiányoztunk az iskolából.
Számunkra Bu Mus és Pak Harfan igazi hazafi volt, érdemrend nélkül. Tanáraink, barátaink és lelki vezetőink lettek. Megtanítottak bennünket bambuszból kunyhót építeni, lefekvés előtt imádkozni, megmutatták, hogyan tisztálkodjunk ima előtt, levegőt pumpáltak leeresztett biciklikerekeinkbe, kiszívták a mérget a lábunkból, ha kígyó mart meg bennünket, narancslét készítettek nekünk. Ők voltak a mi meg nem énekelt hőseink, a jóság hercege és hercegnője, a tudás tiszta forrásai."
 |
| ...és a filmes változat |
A hazai iskolai transzport helyzete sem fényes, de a belitungi egyenesen horrorisztikus. A diákokra nem mindennapi veszélyek leselkednek, pálmaerdőkön és mocsarakon át kísérhetjük őket, és ha időnként az útra téved egy kókuszpálma nagyságú krokodil, szinte már meg sem lepődünk. Száraz évszak idején ez még elmegy, de az eső megérkeztével kiáradnak a folyók és jobb, ha a diák jól és lehetőleg észrevétlenül tud úszni, különben könnyen végezheti valamelyik csúcsragadozó reggelijeként. Egyikük napi 80 kilométert kerekezik, hogy részt vehessen az órákon. Ez versenyzőknek is tekintélyes, hát még egy kisgyereknek.
 |
| Az egyetlen fénykép az eredeti Szivárvány csapatról |
A cselekmény heroikus küzdelmeken át kísér bennünket, melyet áthat a mélységes tisztelet és az oktatás becsülete. A honi pedagógusok, akiket gúzsba köt az éves tantervi tematika, valószínűleg sóhajtozva olvassák majd a könyvben szereplő tanárok munkamódszereit. A terem rogyadozó falai között ugyanis jellemnevelés és értékrend hagyományozás zajlik, az iskola itt nemes és tekintélyes dolog, a civilizáció fénye és a humanitás ünnepe. Lassan, erőltetés-mentesen zárkóztatják fel egymáshoz a diákokat. Az első órák leginkább mesedélután jellegűek, és mikor eljutnak arra a szinte, hogy a kicsik képesek végig ülni az előadásokat, megkezdődik a tudományok elsajátítása. A gyermekközpontú és léptékű oktatással Galilei, Arisztotelész és Einstein tanai hamar bekúsznak a tudásra szomjazó fejekbe, és a tanárok képesek olyan szintre fejleszteni a gyermekeket, hogy azok már a gazdag magániskolák tanulóival is felvehetik a versenyt.
 |
| Lintang a matematikazseni a filmvásznon és a valóságban |
A gondolkodás tisztaságára és a kérdésfeltevésekre ösztönző tudatos oktatói törekvés legszebb példáit olvashatjuk a könyvben. A Muhammadiyah-i iskola tanítói igazi sorsfordítók és túlzás nélkül állítható, hogy a pedagógusi hivatás igazi hősei. Fáradságos munkával a leglehetetlenebb helyeken is felkeresik az iskolaérett gyermekeket, tankönyvet visznek, magánórákat adnak - ingyen. Ha a tanulók megunják az iskolát, ezek az emberek mennek utánuk, újra és újra beszélnek a szülőkkel akkor is, ha sokszor csak elutasítás a válasz. Rendületlenségük, a tudásba vetett hitük és hivatásuk egyetemleges felelősségérzete minden akadályon átrepíti őket. Mindennapi harcukat olyan közegben vívják, ahol az esélyegyenlőség nem létező fogalom, a társadalmi felépítés pedig még mindig a régi holland gyarmati rendszert idézi: kevesek kiváltsága a hatalom, a többiek pedig tudatlanságban tartott engedelmes, de mindenekelőtt irányítható embertömeget alkotnak. A szülők bányászatból, teherhordásból és halászatból élnek, és bár a sziget ónban a világ egyik leggazdagabb helye, a nyereséget nem a helyiek kapják, hanem a nemzetközi érdekeltségű nagyvállalatok.
"A bölcsesség olyan egyszerű volt, mint maga a jámbor iskola. Sors, erőfeszítés és végzet - olyan, mint három, magasban kéklő hegycsúcs. Köztük ring lágyan az emberiség bölcsője. Sors, erőfeszítés és végzet összefonódásából születik meg a jövő, de hogy e három dolog miként működik együtt, azt a legtöbben nehezen értik meg. Azok, akik kudarcot vallanak az élet egyes területein, Istent okolják. Azt mondják, azért szegények, mert Isten így alakította a sorsukat. A nyughatatlanok kihívják maguk ellen a végzetet. A lusták és kényelmesek egyszerűen elfogadják a sorsukat, mert megváltoztathatatlannak hiszik — végül is minden előre elrendeltetett, így be is zárul a kör. De biztosan tudom a szegény iskolában szerzett tapasztalataimból, hogy a kemény munkával töltött élet olyan, mint bekötött szemmel gyümölcsöt válogatni egy kosárból. Bármilyen gyümölcsöt kapunk ki végül, legalább van gyümölcsünk. Eközben a kemény munka nélküli élet olyan, mint behunyt szemmel sötét szobában fekete macskát keresni úgy, hogy a macska nincs is bent."
A könyv bővelkedik a rendkívüli pillanatokban, és mint minden gyermekekről szóló történet, egyszerre felemelő és drámai. Vitustáncuk monszun idején, vagy egy tehetséges diák első találkozása a matematikával, rendhagyó példaképek feltűnése a teremfalakon, mind olyan szépen megírt, szívbemarkoló elbeszélések, melyek szinte képszerűen égnek az Olvasó emlékezetébe, és felidézésükkor megáll az idő. A 48 részre tagolt, önéletrajzi ihletésű regény minden fejezete olyan, mint egy-egy nagy hatású, jól átgondolt novella, melyek bár egymásra épülnek, történeteik és tanulságaik önmagukban is megállják a helyüket. A szerző úgy gondolja, írása azért tett szert ekkora népszerűségre, mert az indonézek könnyen tudtak azonosulni a történet szereplőivel.
 |
| "Az esős évszak bulija a szegény sorban élő maláj gyerekek fesztiválja volt, ajándék a természettől." |
Hirata mára világhírű író, aki felhagyott telekommunikációs munkájával, hogy teljesen az írásnak szentelhesse magát. Ezt könnyen meg is tehette, hiszen a mű több mint 5 milliós példányszámban kelt el megjelenésekor, annak ellenére, hogy számtalan digitális kalózváltozat keringett az interneten. A szerző szülővárosában könyvtárat nyitott, a regény megfilmesítésének pedig olyan gazdasági sikere lett, hogy Belitungban fellendült a turizmus, a film forgatási helyszínei és az eredeti iskola pedig valóságos zarándokhellyé váltak. Az ázsiai diákok körében A végletek szigete igazi kultkönyv, és töretlenül népszerűek a színpadra állított verziói is.
A könyvről összességében elmondható, hogy fordulatos, jó stílusban megírt, és számtalanszor újraolvasható, egyszerűségében hatalmas erő rejlik, és meghatározó olvasmányélményként őrzöm jómagam is. Tanároknak, diákoknak egyaránt inspiráló olvasmány, melynél pedagógusnapra nem is tudok megfelelőbb és maradandóbb ajándékot.
"Rájöttünk, hogy az, amivé mára váltunk, még abban az iskolában alakult ki akkor régen. De azokból a varázslatos évekből a legértékesebb tanulságot Pak Harfantól kaptuk, és ezt látom a Szivárványcsapat minden tagjának az arcán. Elsajátítottuk annak szellemét, hogy miként adjuk a lehető legtöbbet, és ne vegyünk el annyit, amennyit lehetne. Ez a mentalitás tett bennünket hálássá, még a nyomorúságban is. Pak Harfan és Bu Mus a legszebb gyerekkort adta nekem, barátságot és lelki gazdagságot, valami pénzben kifejezhetetlent, még a vágyaknál is értékesebbet. Talán tévedek, de szerintem valójában ez az oktatás legfőbb lényege, az iskolának nevezett intézmény lelke."
"Rájöttünk, hogy az, amivé mára váltunk, még abban az iskolában alakult ki akkor régen. De azokból a varázslatos évekből a legértékesebb tanulságot Pak Harfantól kaptuk, és ezt látom a Szivárványcsapat minden tagjának az arcán. Elsajátítottuk annak szellemét, hogy miként adjuk a lehető legtöbbet, és ne vegyünk el annyit, amennyit lehetne. Ez a mentalitás tett bennünket hálássá, még a nyomorúságban is. Pak Harfan és Bu Mus a legszebb gyerekkort adta nekem, barátságot és lelki gazdagságot, valami pénzben kifejezhetetlent, még a vágyaknál is értékesebbet. Talán tévedek, de szerintem valójában ez az oktatás legfőbb lényege, az iskolának nevezett intézmény lelke."
A Profundus Librum értékelése:
10/9
A műfaj meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, szinte tökéletes, fordulatos, inspiráló, rendkívül igényes, jó stílusban megírt, olvasmányos, számtalanszor újraolvasható!
Webajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése