A fordítás alapjául szolgáló művek: Sketches by Boz, "Gone Astray" and Other Early Papers from Household, Selected Short Fiction
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás ideje: 1836
Fordítók: Bujdosó István, Farkas Nóra, Maráczi Géza, Wiesenmayer Teodóra
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012
Oldalszám: 186
Időutazásra csábítjuk az olvasót: ha elmélyed ebben a könyvben, egy jó szemű, csillogó humorú fiatal újságíró, Charles Dickens lesz az útikalauza, akitől megtudhatja, milyen volt London a magyar reformkor idején, közvetlenül Viktória királynő korának küszöbén, az ugrásszerű ipari fejlődésnek és a gyarmatosításnak köszönhető szédületes növekedés kapujában. E finoman megrajzolt londoni életképek megmutatják, hogyan éltek az egyházközségek finom, intrikus hölgyei, a nyomornegyedek szegény munkásai és a "boltosok nemzetének" boltosai. Londont a szerzővel bejárva láthatjuk, hogyan szórakozott a cirkuszok és vásárok közönsége, hogyan tengődött a zálogházaké, hogyan sínylődtek a hírhedt Newgate börtön rabjai. Miközben megismerkedünk a város jellegzetes karaktereivel és intézményeivel, utcáinak mindennapi életével, felfedezhetjük azt is, hogy mitől volt olyan radikálisan új a karcolatait "Boz" álnéven publikáló ifjú Dickens látásmódja, stílusa és humora, ami oly ösztönzően hatott nemcsak a magyar irodalmi újságírás megteremtőire, az "életképírókra" - Nagy Ignácra, Kuthy Lajosra -, hanem regényíróinkra is: Jósika Miklósra, Eötvös Józsefre vagy az ifjú Jókai Mórra.
A könyvről
Mindennapi élet és hétköznapi emberek...
 |
| Az első kiadás 1836-ból |
1836-ban járunk, IV. Vilmos, a tengerész király a halálán van és örökös hiányában az ifjú, alig tizennyolc éves hercegnő, Viktória a trón várományosa, amikor a 34 éves, frissen nősült „Boz” válogatást jelentet meg addigi újságcikkeiből. Hogy ki is ez a titokzatos "Boz", azt csak kevesen tudják. Álnéven publikál, avagy sem, – ha a kritikusok áldását teljesen nem is, de az olvasók kegyeit végérvényesen elnyerte. A Twist Oliver páratlan sikere után azonban megjött az önbizalom is, és munkáit ezután már a saját nevével fémjelezte, ami nem volt más, mint Charles Dickens.
Nagyon kevés írónak adatott meg az a kitüntetés, hogy egész életét és munkásságát nagyjából elismertségben töltheti, Dickens egyike volt ezen kiválasztottaknak. Közönsége egy pillanatra sem pártolt el tőle annak ellenére, hogy időnként őt is megcsipkedték a tintájukat vitriolba mártogató kritikusok. A fanyalgók szerint Dickens Úr túl sokat ír, túl gyorsan…
 |
| A fiatal Charles Dickens |
„Ha sokáig így folytatja, nem kíván jóstehetséget, hogy sorsát előre megmondjuk – mint a röppentyű, úgy száll föl, és mint a lőporos rúd, úgy fog leesni.” – kritikusa azonban tévedett. Dickens művei nem talmi csillogásba burkolt kérész életű jól promotált divatkönyvek voltak, kiállták az idő próbáját. Sőt azon ritka szerzők közé tartozik, akiknek műveit anyanyelvén, közel másfél évszázaddal a halála után is – hiánytalanul beszerezhetjük a könyvesboltokból.
Szomorú tény azonban, hogy a kiérdemelt, de gyorsan jött hírnév alaposan megtépázta az író idegeit és sokszor nézett a pohár fenekére is. Megélte a szerelmet, a bukást, a magányt, az őrületet, és senki sem tudott jobban azonosulni a kitalált karaktereivel, mint ő. Élete vége felé számos felolvasóestet tartott. Egy emberként volt képes megjeleníteni mind a jó, mind a gonosz karaktereket, mindezt úgy, hogy közönsége zokogva tapsolta az ünnepelt szerzőt.
"Nem tudjuk pontosan, hogy korábban milyen állást töltött be, talán alacsony beosztású ügyészségi alkalmazott lehetett, vagy egy nemzeti iskola igazgatója - de bármi lett légyen is az, bizonyos, hogy ez a pozíció számára előrelépést jelentett. Persze nem keres sokat, ez jól látszik ütött-kopott fekete zakóján és foszladozó bársony gallérján is, de nem kell lakbért fizetnie, korlátozott mértékben ugyan, de szén- és gyertya-juttatásban is részesül, mindemellett pedig korlátlan hatalommal bír jelentéktelen kis birodalmában. Magas, szikár, csontos férfiú, mindig cipőt és fekete pamutharisnyát hord hosszú felöltője alatt, s ha bárki elhalad az irodája ablaka előtt, úgy követi tekintetével, mintha egyenesen azt kívánná, bárcsak egy nincstelen koldus lenne, akinek egy kis ízelítőt adhat a hatalmából. A kiskirályok tökéletes mintapéldánya: mogorva, kegyetlen és ingerült. Az alárendeltekkel szemben zsarnokoskodik, feljebbvalóinak hajbókol, s közben féltékeny az egyházfi befolyására és tekintélyére."
A dologház igazgatójáról – Az egyházfi, a tűzoltómasina, a tanító című novellából
 |
| Dickens a karcolatok kiadása idején |
A magyar kiadóknál bevett szokás, hogy gazdasági megfontolásból, és akut ötlethiánytól vezérelve elővesznek egy régi klasszikust, kicsit kicsinosítják, trendi külsőbe öltöztetik, és már dobják is a piacra. A vásárló persze kapva kap rajta, hisz kedvence életművéből végre valahára ismét kap egy szeletet, és csak utólag veszi észre, hogy az adott gyűjtemény már évek óta ott figyel a polcán.
Nos mindaz, amit leírtam nem érvényes erre a könyvre! Ujjonghatunk, mert ebben a kis kötetben megjelenő 16 novella friss és ropogós, magyar fordításban először jelenik meg a könyvpiacon. Minden ízében kuriózum, és aki szereti Dickens szépírói művészetét a már-már kortörténeti dokumentalizmus stílusával ötvözve, annak igazi ínyencség.
De még világhírű írók esetén is kockázatos vállalkozás azokat a műveket kiadni, amik egészen kezdő korából származnak. Örülök, hogy a Carthaphilus egy bátor húzással gondozásába vette Dickens ezen korai írásait. Annyi, de annyi klasszikus életműve csorba a magyar fordítások terén, ezzel a könyvel újabb lépést tettünk a teljesség felé.
Ahogy Maráczi Géza kiváló utószavában kifejti, ezen karcolatok műfaji besorolása kicsit nehézkes, mert bár a könnyebbség kedvéért novelláknak hívjuk őket, mégsem azok. Inkább a szépirodalmi újságírás makulátlan példányai.
Ahogy Maráczi Géza kiváló utószavában kifejti, ezen karcolatok műfaji besorolása kicsit nehézkes, mert bár a könnyebbség kedvéért novelláknak hívjuk őket, mégsem azok. Inkább a szépirodalmi újságírás makulátlan példányai.
 |
| Dickens gyermekeivel |
Részlet a Seven Dials karcolatból
„Dickens kiválóságának forrása, hogy azt írja le, amit mindenki mindennap lát.”
A hazai romantikus olvasóközönség közt reneszánszát élik a viktoriánus történetek, leginkább az arisztokrácia életét, és szerelmi csatáit mutatja be modernizált, kissé eltorzított, de a 21. századi olvasó számára fogyasztható formában. Dickens karcolatai ugyanezen korszak oppozitját ismerteti meg velünk, princípiuma a hitelesség, a valósághoz való hű ragaszkodás.
Hasonló írások készítése nem is olyan lehetetlen dolog ám, elég csak elsétálnunk a XIII. kerületbe, és máris ihletet kapunk egy „dickensi” vázlat alkotásához. Iskolákban egyenesen kötelezővé tenném a hasonló mintára épülő fogalmazások készítését. Aprólékossága, részletgazdagsága mind arra tanít bennünket, hogy ne csak végigvonuljunk a mindennapokon, hanem legyünk annak értő, figyelmes résztvevői, hiszen a nagy dolgok éppen ezekből az apró, szinte láthatatlan momentumokból tevődnek össze.
 |
| Illusztráció az első kiadásból, A reggeli utcák karcolathoz |
Ahhoz azonban, hogy ezek a szárnypróbálgatások maradandóak legyenek, sajnos már nem elég a jó megfigyelő képesség. A recept egyszerű, jó stílusérzékkel, magas intellektussal, fejlett pszichológiai érzékkel kell rendelkezni, és nem utolsó sorban a nyelv mesterének kell lenni. És ha teljesítjük ezen „csekély” feltételeket, az egyenes út a hallhatatlanság felé.
Ezt a remekbe szabott, szép szerkesztésű kötetecskét nagy szeretettel ajánlom a figyelmetekbe, és csak azért nem adtam rá maximális 10 pontot, mert szívesen vettem volna, ha korabeli fa- ill. réz metszetes illusztrációkkal – amolyan Illustrated London News stílusban – kápráztatják el az Olvasót.
Végezetül egy remek dokumentumfilm Dickensről és munkásságáról (angol, 45 perc)
A Profundus Librum értékelése:
10/9
A műfaj meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, a saját műfajában szinte tökéletes, fordulatos, rendkívül igényes, jó stílusban megírt, olvasmányos, akár többször is újraolvasható pár éven belül, előadáshoz, saját írásokhoz felhasználható gazdag forrásmű.
A könyvért külön köszönet
Charles Dinkens Londonja (The Guardian dokumentumfilmje, 5 perc)
Utóiratként pedig egy rendhagyó életrajzi rajzfilm a BBC-től (angol, 5 perc)
Utóiratként pedig egy rendhagyó életrajzi rajzfilm a BBC-től (angol, 5 perc)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése