Műfaj: szépirodalom / +14
Első kiadás: 2012.
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Hazai kiadás: 2013.
Oldalszám: 160
A Pulitzer-díjas író legújabb könyve, mely 2012 összes rangos elismerését besöpörte. Junot Díaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit. Junot Díaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét.
A könyvről:
„…egy kapcsolatot legjobban a féltékenységgel lehet megbikáztatni.”
Az Így veszíted el első pillantásra olyan kötetnek tűnik, mely szimplán az emberi kapcsolatokról szól, és kegyetlen őszinteséggel leplezi le a férfinem istentelen gyarlóságait. Tovább olvasva azonban rájöhetünk, hogy a történetek gyökere ennél jóval mélyebbre nyúlik.
A szerző saját családtörténetétől ihletve hiteles keresztmetszetet nyújt a dominikai bevándorlók mindennapjairól, a sodródó gyermekkorról, a nők hihetetlen kiszolgáltatottságáról.
 |
| Dominikai bádogváros |
„Mutass nekem egy szép lányt, és mutatok neked valakit, aki unja kefélni.”
Mindettől függetlenül azért ez egy kőkemény macho könyv, ahol a férfiak szemetek, bunkók, és élvetegek, a nőket pedig sokszor csak egy hajszál választja el a libáktól. Díaz nem hipokrita, bevállalja a közönségességet, a trágárságot. Prózája ütemes tempójú, időnként kifejezetten nyers és vulgáris. Ami viszont kiemeli a hip-hop kultúrából/kulturálatlanságból, hogy képes tartalommal, érzésekkel megtölteni írásait. Pergő, szenvedélyes előadásmódja magával ragadó és izgató. Míg Murakami Haruki szerelmi jelenetei szinte gépies aktusok, addig Díaz hősei még el sem jutnak az ágyig, már izzik a levegő. A cselekmény szikrázik az érzékiségtől, és ha megengedhetek magamnak egy abszurd állítást, ez a könyv férfi illatú. Lapjait átitatja a tesztoszteron, a szexualitás csak sugárzik az oldalakról.
„Haja csillogó, sötét, mint az éjszaka, és emlékszem, milyen volt, amikor először megcsókoltam azokat a fürtöket és azt kérdeztem, Hol vannak ebben a dús feketeségben a csillagok? És ő azt mondta: Egy kicsit lejjebb, papi.”A nők mindig is kíváncsiak voltak arra, mi zajlik a férfiak fejében, de csak ritkán adódik alkalom, hogy érdemi információkhoz jussanak. Az igazi férfi ugyanis nem beszél erről. Junot Díaznak tulajdonképpen sikerült előrelépnie a témában, kendőzetlen őszinteséggel ír a vágyról, az intimitásról és a szerelemről. Jellemgyengeségek, és verbális agressziók egyszerre visszatetsző, és vonzó formában megvilágítva.
Bár az Olvasó novelláskötetet tart a kezében, a történetek mégis sajátosan összekapcsolódnak, szereplőik sokszor ugyanazok, és önmagukat narrálják. A sztorik kronológiája nem egyenletes, egyik fejezetben még a gyermekkorban vagyunk, a következőben már a felnőttkor buktatóin lépeget a főhős, majd újra a tinédzser élmények feldolgozására kerül sor. Központi témája a NŐ – néha az jutott eszembe, hogy a női fenék, hiszen ennyi „seggstírölést” még egyetlen könyvben sem olvastam.
A harcos feministák nem fogják szeretni ezt a könyvet, mert túlzást nélkül kijelenthető, hogy tárgyiasítja a női nemet, és ez alól az sem ad túl sok felmentést, hogy a férfiakkal sem kivételezik. Az ember kéjelgő, csapodár oldalát vetíti elénk, és megerősíti a latin szerető temperamentumos sztereotípiáját. A fókuszba végül azonban mégis az esendőség és a függőségekben megrekedt lélek vergődése áll. Ez emeli ki a "suttyóirodalomból", amit bármelyik gettóiskolás képes egy jó irodalomtanár segítségével megírni.
„Nem vagyok rossz ember. Tudom, hogyan hangzik ez – védekező, gátlástalan –, de igaz. Olyan vagyok, mint mindenki más: gyenge, tele hibákkal, de alapvetően jó. Magdalena ezzel nem ért egyet. Tipikus dominikai férfinak tart engem: sucio, seggfej, faszkalap, ilyesmi…”
Díaz egyébként úgy nyilatkozik magáról, hogy utál rövid történeteket írni, mégis, az Így veszíted el című novelláskötetét tartják sokan a legjobb munkájának. A Díaz rajongóknak azonban el kell mondanunk, hogy a szerzőtől nem fogunk minden évben 5-6 könyvet olvasni. Ugyanis egy mű megírása pontosan ennyi évet vesz igénybe nála, bár a végeredmény mindig hajmeresztően ütős.
Ezt bizonyítja a minden képzeletet felülmúló díjeső, hiszen már a 36. trófeát is besöpörte ez a minden szempontból rendhagyó stílusú modern olvasmány. És ha belegondolunk abba, hogy a Pulitzer-díjat nem is ezért a könyvért kapta…
Sok képlet van. Annyi évig, ahány évig együtt jártatok. Kétszer annyi évig, ahány évig együtt jártatok. Csak akaraterő kérdése: azon a napon ér véget, amikor elhatározod, hogy vége.
Sosem tudod túltenni magad rajta…
…A következő hónapokban úgy kapaszkodsz a munkába, mintha a kegyelem és megváltás ígérete lenne, és mert hazug, gyáva szíved mélyén tudod: van úgy, hogy csak a kezdet adatik meg.”
A sármos író kiválóan alkalmazkodott a kapitalista igényekhez, rendkívül jól menedzseli önmagát, élénk párbeszédet folytat a sajtóval és a rajongókkal, önmagáról és munkáiról pedig bőséges háttéranyagot szolgáltat.
Közösségi tevékenysége is példaértékű, nemcsak a dominikai hagyományokat ápolja, de politikailag is aktív, fejlett kritikai érzékű, cselekvő ember.
Ha csak az ismeretségi köre veszi meg írásait, már abból is bőven megél, de erőteljes, sokszor meglepő és friss stílusa az Európai közönséget is megnyerte.
Kritikái igen jók, egyedül a New York Observer fogalmazott meg olyan elmarasztaló – és talán jogos kritikát, hogy kicsit sok a díj…
A Cor Leonis Könyvkiadó új írója latin tüzet hozott az elhúzódó magyar telünkbe, és abban a szerencsében részesültünk, hogy a méltán megérdemelt sikerének hírét ezúttal mi is öregbítjük.
Webajánló:
A Profundus Librum értékelése:
10/8
Provokatív, szokatlanul merész, vulgáris, kendőzetlenül őszinte, jó stílusban megírt elbeszélések gyűjteménye. Pergő, szenvedélyes előadásmódja magával ragadó, izgató, az oldalak szinte szikráznak az érzékiségtől...
Nyomtatható könyvjelző:
 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése