John Vermeulen: Tánc az akasztófa alatt

Eredeti cím: De Ekster op de galg
Műfaj: regényes életrajz / szórakoztató irodalom
Első kiadás: 1992.
Fordító: Fordor Enikő
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2009.
Oldalszám: 516

Egy kisfiú titkon kegyetlen jelenet szemtanúja lesz: embereket húznak fel a bitófára a spanyol inkvizíció poroszlói, a kíváncsi csőcselék pedig bámész élvezettel figyeli az akasztást. A fiú rajzon örökíti meg a szörnyű élményt, majd évek múltán elkészül a később világhírű festmény: a Tánc az akasztófa alatt. A németalföldi festő, idősebb Pieter Bruegel már ifjú éveiben felkelti a hatóságok figyelmét, gúnyrajzai miatt tömlöcbe zárják. Granvelle bíboros, a spanyol II. Fülöp nagy hatalmú helytartója szerencsére felismeri a tehetségét, és Pieter Coecke mesterhez küldi inaskodni. Ennek azonban ára van: ettől fogva Bruegel élete a kegyetlen főpap kezébe kerül, aki a háttérből mozgatja a szálakat. A holland szerző valós tényekre támaszkodó regénye nem csak a művész életét és munkásságát mutatja be, hanem hiteles korrajz is Németalföld történelmének legmozgalmasabb és legkegyetlenebb időszakáról.

"Bruegel az emberi életről azt mondja: az egész élet siralmas komédia. Megrajzolta a bűnöket, ezek elég visszataszítóak, de az erények nem kevésbé azok."  

Hamvas Béla

A könyvről...

A 2011-es esztendő egyik legtiszteletreméltóbb művészfilmje A malom és kereszt című svéd-lengyel dráma volt, mely kategóriájában tulajdonképpen megnyert  minden rangosabb lengyel díjat. Ódákat lehetett hallani az alkotás egyedülálló képi világáról, és valóban, már az első percben sikerül meghökkentenie a nézőt, annyira magával ragadó panorámában van részünk. Profán módon nevezhetném vizuális orgiának is a 92 percét... DE, sajnos meg kell valljam, hogy képtelenek voltunk igazi élvezettel végignézni a filmet, ugyanis halálosan unalmasnak bizonyult. A forgatókönyvírónak sikerült kiherélnie Bruegelt, ráadásul felültette egy ködös piedesztálra, és olyannak állította be, amilyen a híres festő sohasem volt. A filmkockákon egy szenvedélymentes unalmas fráterrel találkozhatunk, aki legalább annyira vérszegény, mint az irodalom tankönyvekben felvonultatott neves költők és írók, a sterilizált akadémiai szitán átrostált életrajzok szerint.

" Az ember nem lehet eretnek, ha hisz Isten

létezésében, Pieter. Ahogy Istent sem 

szolgálhatja azáltal, hogy  embereket küld

 a máglyára... "  Jobbe a halász

(A kép csak illusztráció, nem Bruegel festmény.

Ilyennek képzeltem Jobbét...)

Tehát aki kíváncsi milyen is lehetett idősebb Pieter Bruegel, az ne A malom és kereszt után ítéljen, hanem olvassa el John Vermeulen könyvét. Vermeulen is filmet forgat, persze nem a valóságban, hanem a képzeletünkben. Pergő párbeszédei, megrendítő történelmi és családi jelenetei filmvászonért kiáltanak, akárcsak előző művében Hieronymus Boschnál.
A szereplők többsége valóságos történelmi / művészettörténeti személyiség, de mivel a festő életéről kevés megbízható életrajzi adat létezik, ezért Vermeulen alkotott pár fiktív szereplőt is. Közülük a legérdekesebb személyiségnek Jobbe, a halász bizonyult, aki igazi mester és filozófus, mégha életpályája korántsem köthető a korabeli szellemi elithez. Az egyszerű ember kristálytiszta bölcsességét képviseli, bátorsággal, méltósággal fűszerezve. És bár Bruegel élete egyáltalán nem  mulatságos, Jobbe-nek köszönhetően egy kis szatirikus humor is csempésződik a történetbe. És nagy szükség is van rá, különben igen nyomasztó sztori kerekedne ki a végére.
Ugyanis a flamand történelem egyik legádázabb időszakába kísérjük el a festőt gyermekkorától egész öregkoráig. A spanyol rémuralom, és a papi rezsim rettegésben tartja Hollandia és Belgium lakosságát. Lobognak a máglyák, és tűzre vetnek minden ellenállónak kikiáltott eretneket. Bruegel az esztelen brutalitást saját életében is megtapasztalja, kedvesét spanyol katonák tucatja erőszakolja halálra, családját megsemmisítik, ő maga pedig csak azáltal menekül meg, hogy istenáldotta tehetségének híre eljut a papi klérusig. Bár élete hajszálon függ, szerettei pedig kiszolgáltatottá válnak a patronálók kényének-kedvének, Bruegel kihasználja az alkalmat, és tanul, miközben belsejében izzó gyűlölet parázslik, és hogy ne őrüljön bele élményeibe, kifesti magából a démonjait...

Kate Chopin: Ébredés

Eredeti cím: The Awakening

Műfaj: Szépirodalom / klasszikus romantika

Első kiadás: 1899

Fordító: Antoni Rita

Kiadó: LAZI Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2011.

Oldalszám: 202

Edna Pontellier huszonnyolc éves, kétgyermekes, előkelő nő a 19. század végi Amerikában. Tizenévesen már angol klasszikusokat olvas, és politikai, teológiai kérdésekről vitatkozik. Messzire csapongó lelkét, élénk szellemét, vibráló műveltségét azonban a korabeli nők számára kiszabott társadalmi korlátok miatt örökre el kell temetnie: házasságkötése után meg kell elégednie a kizárólagos feleség- és anyaszereppel.

Egy nyár, melyet a New Orleans melletti Grand Isle tengerpartján tölt, újra megpendíti lelkében az elfeledett húrokat, ráébred arra, hogy szűkre szabott életénél többre, másra is vágyik. Nem képes, mint a többi nő, „valóságos megtiszteltetésnek érezni, hogy önmagát mint önálló személyt teljesen háttérbe szoríthatja.” A drasztikus fordulatban jelentős szerep jut a társadalmi korlátokat áttörő különc zongoraművésznőnek, és egy Robert Lebrun nevű fiatal férfinak is.

A mű, melyet szokás Flaubert Bovaryné című regényéhez is hasonlítani, kendőzetlenül és mély együttérzéssel szól a női szabadságvágyról. A regény fél évszázaddal megelőzve az egzisztencialista feminizmus alapművét, A második nemet, rávilágít arra, hogy, dacára minden társadalmi konvenciónak, mindenekelőtt egyszeri és megismételhetetlen, önmagunk, egyéniségünk kibontakoztatására teljes joggal vágyó emberi lények vagyunk, és csak azután nők vagy férfiak.

A könyvről...

Kate Chopin
(1850 - 1904)

A történet egy arisztokrata csoportról szól, akik a nyarat Grand Isle-ben töltik. Egész nap úsznak, futkosnak a tengerparton, ebédeket, és vacsorákat rendeznek egymás tiszteletére, néha megengedett egy-két diszkrét flört, de mindennek a szokásos mederben kell folynia. A hagyományoktól való eltérés súlyos bűn, mely az előkelő társaságból való kiközösítést idézheti elő, ezt pedig senki nem kockáztatja meg. A társaság megengedi a fura, de szórakoztató figurák jelentét is, és milyen jól teszi, hiszen egyéb esetben halálra unnák egymást…

A közösség tagjai szépen öltözködnek, kifogástalanul viselkednek, és épp a megfelelő mennyiségben csillogtatják francia nyelvtudásukat, hogy a sznob légkör kellően dölyfös legyen. A beszélgetések mélysége még csak meg sem repeszti a felszín burkát, üdítő mélység egyedül a művészetekben rejlik. Koncertek, zongoraestek, előadások töltik meg tartalommal az amúgy igencsak kimért társadalmi látszatszínházat.

Grand Isle napjainkban

Az asszonyok ebben az időben pontosan tudták hol a helyük, ha szegények voltak, akkor a konyhában időztek, ha pedig  gazdagok akkor a háztartásvezetésben és gyermekei patronálásában telt ki életük gyönyörűsége. Megengedett volt a muzsika, az olvasás, a hímzés és a festészet amolyan kikapcsolódásképpen, de ennél tovább jóravaló asszony nem kereste saját kiteljesedést.

De mi történik akkor, amikor egy pillanat élménye megkérdőjelezi egész életük hitelességét? Ezt meséli el nekünk Kate Chopin az ő elegáns stílusában és mesteri mondatfüzéreiben.

A könyv tempója lassú, amolyan tűnődések sorozata, a saját hangját felfedező harminc felé közelítő két gyermekes asszony lélektusája önmagával, és a tradicionális patriarchális alapokon nyugvó társadalmi rendszerrel. Ezért is illetik sokszor a könyvet feminista regényként, és az "ébredés" sem szimbolizál mást mint a "NŐ" öntudatra ébredését.

Heti történelem: A szürke millió árnyalata, avagy a szexualitás és Japán

Miközben Európában és Amerikában divat lett a "szürke", és lépten-nyomon olyan eladást gerjesztő tanulmányokba botlunk miszerint milyen üdvözítő hatással is van az asszonyokra E. L. James, addig a japánok a hasukat fogják a nevetéstől. Mert ha a nyugatiaknál mindössze 50 árnyalatra bontható a szex, addig náluk millióra!

Előkerestem Kelemen Attila kiváló "Domo-domo, hai-hai" című írását, és gondoltam megosztom veletek is. A heti történelem rovatunkban  - Murakami után - egy kis kitérőt teszünk a Japán erotikába, ahol a tiniknek külön pornóújságuk van, ellátogatunk a rózsaszín szalonokba, és a love hotelekbe, és vetünk egy pillantást az SM, BDSM,  hentai és manga szubkultúrára. Ezúttal 18+ -os a bejegyzés.

 Domo-domo, hai-ha - a japánok szexualitása

A japánok számára a szexualitás megtapasztalása bűntudatmentes élmény. Ez a gyakran határokat súroló/átlépő japán erotizmus elsődleges erőforrása. 

Anyagcsere-jellegű szexualitásuk természetéből adódóan a szüzesség például számukra nem képez különösebb értéket. A szüzesség izgalmas, de nem mérvadó. A kis közösségek sem bélyegezték meg azt a magányos nőt, aki teherbe esett, és apa nélkül nevelte gyermekét.

Az önkielégítés, ami a viktoriánus Európában a lélek elleni nagyon-nagyon súlyos vétekként van számon tartva, a japánok esetében inkább játék, amihez, tegyük hozzá, különös kreativitással viszonyulnak. A japán szerelmi kultúra természetéről a történetírás az Edo-korszakban ad összefoglaló képet, ekkor jelennek meg a később a független nyugati művészek által is nagyra tartott Ukiyo-e mesterek, akik a különféle életképek mellett pornográf-jellegű anyagokat is készítettek, és dokumentálták a japán önkielégítési segédeszközök gazdag instrumentáriumát is. De ez csak a japán szexualitást meghatározó egyik réteg. Ha a japánok szexualitás-koncepciója egyszerűen laza volna, ez még nem lenne elegendő ahhoz, hogy rögtön a perverzitás mestereivé váljanak - ehhez szükség van valamilyen elfojtó erőre is. Ez egy nem közvetlenül a szexualitás ellen, hanem sokkal általánosabban, az egyén elleni, a közösségi javára felállított, mindmáig élő, a konfuciánus etikán alapuló normarendszer. Kicsit vulgarizálva a kérdést, arról van szó, hogy a japánok cselekedeteinek hátterében ott áll a közösségtudat és az ezzel járó felelősség. Minthogy életük java részében közösségük diplomatái, az egymással való érintkezésben nagyon sok a számunkra túlságosan formálisnak tűnő udvariassági elem, és akár a ködösség ódiumával, de az egyeztetésekkor megpróbálják maximálisan elkerülni a frontális verbális konfrontációt.

Murakami Haruki: Kafka a tengerparton

Eredeti cím: Umibe no Kafuka

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás: 2002

Fordító: Erdős György

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Hazai kiadás éve: 2006. 2008.
Oldalszám: 692

A Kafka a tengerparton hullámzó, nyugtalan textúrája két rendkívül színes és gubancos szálból szövődik össze. Az egyik páratlan vonulat (szó szerint értendő, mert a regény páratlan fejezetein húzódik végig) Tamura Kafka története, azé a tizenöt éves fiúé, aki az oidipuszi végzet elől megszökve anyja és nővére keresésére indul. A páros fejezetek hőse egy különös, félszeg, együgyű öregember. Nakata, aki sosem heverte ki második világháborús sérülését, és számára felfoghatatlanul sodródik a felnőtté válás magányával és bizonytalanságával küszködő Kafka felé. Ő a leghétköznapibb dolgok összefüggéseit sem érti, mégis sok olyan tulajdonsága van, amelyek rendkívülivé teszik. A két szál rafináltan és talányosan kapcsolja össze a tragédiában és komédiában, álmokban és csalóka tényekben, természetes és természetellenes szexben, fájdalomban és fergeteges humorban bővelkedő fejezeteket. 

Kalandok és rejtélyek könyve ez, amelyben az olvasó kíváncsiságát ingerlően bonyolódnak egymásba a történet "férfi-női, férfi-férfi és női-férfi"alakjai, és nekünk magunknak kell felemelnünk róluk az író fantáziadús kitérőivel ékesített, pompás takarót.

A könyvről...

Murakami Haruki
Született: 1949. 01.12

Jacques-Louis David szerint a művészetben a gondolat kifejezésének módja sokkal fontosabb, mint maga a gondolat. Valahogy így éreztem én is amikor végeztem életem első Haruki regényével.
Különös, misztikus néhol kifejezetten nyugtalanító és szívbemarkoló történet, tér- és időbeli ugrásokkal, különböző dimenziókkal. A blog másik szekciójával sokáig töprengtünk azon, hogy csapatunk melyik része is olvassa és értékelje a könyvet. Végül inkább a szépirodalom mellett voksoltunk, bár azt hozzá kell tegyem, hogy a könyv mindkét blog olvasói rétegének érdeklődési körét, és igényeit  kétséget kizáróan kiszolgálja.

Murakami egy interjújában azt nyilatkozta, hogy olyan író szeretne lenni, aki különbözik minden más szerzőtől, és olyan történeteket tud mesélni, amit rajta kívül senki más. Nos, azt hiszem ez a vágya beteljesedett. Bár a könyv címéből kiindulva azonnal felmerül a kérdés, hogy mennyi hasonlóságot fedezhetünk fel a regény, és Franz Kafka írásai közt, de hamar rá kell jönnünk, hogy a névválasztás inkább csak egyfajta tisztelgés az osztrák író munkássága előtt, és nem célja az utánzás.

" Az embert - persze bizonyos mértékig -
meghatározza a hely, ahol született és
nevelkedett, A gondolkodása, érzései
valahogy kapcsolatban vannak a tájjal,
a hőmérséklettel, a széllel.
Te hol születtél? "

A regényben a macskák képesek a beszédre, és mondanivalójuk is van, de megérteni őket csak Nakata, az értelmi fogyatékos idős úr tudja őket. Két párhuzamos szálon folynak az események, és a szerző természetesen mindig pont ott vágja el őket, amikor a legnagyobb fordulat következik.  Ezzel a módszerrel egyszerre élvezzük a következő történetet, és közben feszülten várjuk mi lesz a folytatása a félbeszakadt cselekménynek. A két vonal kezdetben csak ritkán kapcsolódik egymáshoz, lényegét pedig csak a végén értjük (vagy nem értjük) meg. A főszereplők, Nakata bácsi, és a 15 éves otthonról elszökött Tamura Kafka kapcsolata nem is valóságos, inkább metafizikai jellegű. Az Edward Lorenz által „pillangó-hatásként” elkeresztelt káoszelmélet is szerepet kap az eseményekben. Nakata nem tudja pontosan mit, miért kell tennie, csak azt, hogy meg KELL tennie, mert az általa kiváltott „szárnycsapás” fogja majd a végső eseményeket beteljesíteni. Ennek céljáról és hasznáról sem tud, csak a végzetszerű összpontosítás hajtja őt előre
Az örvény alján találkozik a különös cilinderes állatkínzó Walkerral,  és a vádló bűntudat kíséretében keveredik egyre valószínűtlenebb események közepébe.

Kafka a tengerparton - színházi előadás Oszakában

Nakata bácsi karakterének jellemzését csak egy igen elcsépelt, de mindent pontosan kifejező szóval tudok élni: fantasztikus. Szívből szerethető, még maga a szerző is mélyen kötődött hozzá. A regény elején azt hittem, hogy az otthonról elszökött Tamurát fogom majd igazán kedvelni, de Nakata bácsi annyira tiszta, annyira mentes minden számító emberi gyarlóságtól, hogy a mi nyugati mennyországképünkben is kell hogy legyen egy ilyen hely ezeknek a különleges és rendhagyó szenteknek.
Tamura tudathasadásos „varjúlelkének” önismereti marcangolásai őszinte együttérzésre sarkaltak, és eszembe jutott, hogy vajon a világon hány gyermek nő fel úgy, hogy embert próbáló környezete elviselésére „varjú” barátot idéz meg, aki szereti, és megérti őt…

„Hiába tágas a világ, és neked elegendő lenne annak egészen kicsi szeglete, sehol sem találod a helyed. Hiába vágyódsz egy árva hangra, néma csend vesz körül. Ha viszont nem akarsz hallani semmit, ott zúg szakadatlan a jóslat a füledben… Olyan a szíved, mint hosszas esőzés után megáradt patak, amely ellepte a medrében kijelölt mérce legmagasabb fokát is, s talán már el is sodorta valahová, egy sötét helyre. Az eső pedig tovább veri a folyót. Ha láttál már híradót ilyen áradásról, tudhatod, milyen az. Úgy van, ilyen az én szívem is.”    Varjú Tamurának

Előzetes...

Hamarosan itt vannak az ünnepek, jönnek az ajándékok, na meg a téli szünet, ezért ismét kiraboltuk a Rukkolát és az antikváriumokat. Íme egy kis szelete annak, milyen könyvekkel fogtok nálunk találkozni:

Szépség, művészet, dráma, szerelem és némi lélekbúvárkodás a következő időszak témája.

És jól látjátok, újra "szürkézünk" is egyet, tekintve, hogy a hazai könyvkiadás egyik példátlanul sikeres, de erősen megosztó ponyvaregényéről alkotott véleményünket kedveltétek a legjobban idén, hát lássuk milyen a folytatás...

Ray Bradbury nyereményjáték

A Metropolis Media Kiadó (Galaktika) volt olyan kedves, hogy ismét felajánlott a blog olvasói számára két ajándékkötetet - természetesen a csodálatos Ray Bradbury halálának emlékére megjelentetett novelláskötetből, az Árnyak és rémek-ből. A nyereményre vágyó játékos kedvű olvasóinknak semmi más dolga nincsen, csak három kérdésre helyesen válaszolni - valamint nem sértődünk meg, ha nyomtok egy like-ot a poszt aljánál lévő Facebook Like ikonra is! (Ha nincs FB, csak ezért ne regisztráljatok!)

A könyvben az angolszász fantasztikus irodalom színe java - NEIL GAIMAN • MARGARET ATWOOD • JAY BONANSINGA • SAM WELLER • DAVID MORRELL • THOMAS F. MONTELEONE • LEE MARTIN • JOE HILL • DAN CHAON • JOHN MCNALLY • JOE MENO • ROBERT MCCAMMON • RAMSEY CAMPBELL • MORT CASTLE • ALICE HOFFMAN • JOHN MACLAY • JACQUELYN MITCHARD • GARY BRAUNBECK • BONNIE JO CAMPBELL • AUDREY NIFFENEGGER • CHARLES YU • JULIA KELLER • DAVE EGGERS • BAYO OJIKUTU • KELLY LINK • HARLAN ELLISON - képviselteti magát egy-egy új novellával (összesen 27-el), melyekkel a Mester előtt kívántak tisztelegni. 

Shadow Show

A három kérdésre a helyes választ a blog emailcímére várom - profunduslibrum kukac gmail.com - 11. hó 11. délelőtt 11 óra 11 percig [ha már egyszer tegnap megnéztem a 11-11-11 című horrort - spoiler: ne nézzétek meg, nem jó! - Ellenben ez meg még sokkal rosszabb: 11/11/11!]. A levél címében legyen benne az író neve, a válaszok után pedig ne maradjon le, hogy hová postázhatom majd a nyereményköteteket!!!

A megválaszolásra váró kérdések: 

1. Ray Bradbury - Gonosz lélek közeleg című igazán emlékezetes könyvének címe melyik Shakespeare műből való? (A helyes válaszért el sem kell hagyni a blogot!)
2. A szerző Fahrenheit 451 című, azóta is hihetetlenül népszerű disztópikus műve 1953-ban jelent meg először. Mit jelent a címben lévő 451-es szám?
3. Bradbury 1950-ben írta meg egyik legfontosabb művét, ami azonnal az elismert sci-fi írók közé emelte. Mi volt ennek a regényének a magyar címe?

A felajánlott nyereménykötetekért köszönet a Metropolis Media Kiadónak! 

Michelle Moran: Madame Tussaud - A francia forradalom regénye

Eredeti cím: Madame Tussaud - A Novel of the French Revolution
Első kiadás: 2011.
Műfaj: történelmi regény
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: 585

Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? És ki hallott már Marie Grosholtzról, a svájci származású, ambiciózus fiatal nőről, aki az 1700-as évek végén Párizsban élt? Pedig a két személy egy és ugyanaz. A tehetséges Marie nagybátyjától tanulja meg a viaszszobor-készítés minden titkát. A család panoptikumot tart fenn Párizsban, és a népszerű intézménybe csak úgy özönlenek a látogatók, hiszen ez nem afféle múzeum: itt mindig az aktuális események főszereplőit láthatják viszont, viaszból megformázva. Eseményekben pedig ez idő tájt nincs hiány. Franciaországot éhínség sújtja, a királyi családot mind hevesebb gyűlölet övezi, és rövidesen kitör a forradalom.

 Marie-nak, aki nem csupán a királyi családdal áll közvetlen kapcsolatban, de a forradalmi vezetők többségét, köztük Robespierre-t, Marat-t, Desmoulins-t, Lafayette-et is jól ismeri, ügyesen kell lavíroznia a napról napra változó politikai helyzetben. Fejek hullanak, tombol a terror, az emberi élet mit sem ér. A véres leszámolások közepette Marie is megalkuvásokra kényszerül, ám eljön a perc, amikor szembeszáll a kegyetlen hatalommal és csak a szerencsén múlik, hogy ez a döntése nem a guillotine alá juttatja, hanem végül is a híres Madame Tussaud-vá teszi. Michelle Moran fiatal kaliforniai író történelmi regények szerzőjeként vált népszerűvé, történetei számos nyelven olvashatók.

A könyvről:

Michelle Moran ezúttal nagyon
szépet alkotott

Margaret Thatcher, a Vaslady egyszer azt találta mondani, hogy forradalmakat az állástalan szociológusok csinálják. 

A francia forradalom idején ez a tudományág még nem létezett, de fogantatásának köze van a francia eseményekhez. Olyan mellőzött értelmiségiek mint Marat, Danton, Robespierre, Mirabeau, vagy Desmoulins kiélezett helyzetben kezdtek el gondolkodni, és eszméiket terjeszteni.

A siker szinte biztos volt. A király - XVI. Lajos karakter nélküli, erőtlen uralkodó volt, felesége Marie Antoinette pompakedvelő szokásai pedig csak ingerelték a nélkülöző tömeget. Közben az államkincstár lassan kiürült (nem mintha tele lett volna, hiszen az elődök gondoskodtak a kimerítéséről), ami megmaradt az kellett a parazitaként élősködő udvaroncok eltartására, a nép pedig éhezett. Hogy változásokra volt szükség, az tagadhatatlan tény, és a nagy gondolkodók, kiötölték, hogy mégsincs ez így jó, és szerettek volna némi beleszólást - és persze hatalmat, az ország ügyeinek intézéséhez. Nagyjából így foglalhatjuk dióhéjba a forradalom előtti feszült helyzetet.

Míg ma a tömegek gyors szervezése a Facebook, és az sms segítségével történik, akkortájt a röpiratok voltak használatosak. A pamfletkiadás igazi hatalom volt, hiszen ezekben tudtak befolyást gyakorolni a tömegekre, akik aztán később végrehajtották azt amire fel lettek heccelve. A paranoid tömegpszichózis jelensége, mint minden összeverődött bandában, itt is jól kivehető. Egy-egy hívószó szinte lavinaszerű terrorhullámot indíthat el, ahogy ez gyakran meg is történt azokban a vérzivataros időkben. A demoralizált csőcselék kontroll nélkül fosztogatott, erőszakolt, besúgott. Bizonytalanság, szorongás és reménytelenség töltötte el az erőszakhullámtól megrettent lakókat, akik inkább a tömeggel tartottak, semhogy annak áldozatává váljanak.

A francia vezetőség megittasulva a vértől, és saját dicsőségétől, elvakultságában legyőzhetetlennek híve magát gyorsan hadat is üzent Angliának, Hollandiának. Újraírják a naptárt, és új időszámításba kezdenek a Nemzeti Konvent határozata alapján. Még épp csak a második évet írják, hiszen az új éra kezdete Franciaország köztársasággá nyilvánításának napja. 

Einstein titkai

Egyre több érv szól amellett, hogy Albert Einstein valójában egy zseniális autista volt. Érzelmi elköteleződési problémáira utal, hogy Einstein nem mutatott különösebb felelősségérzetet közvetlen családja iránt, bár egész életében az emberiségért dobogott a szíve. Nem foglalkoztatta házasságon kívül, későbbi feleségétől, Mileva Marictól született gyermeke sorsa, akit Mileva Szerbiába visszavonulva szült meg és adott örökbe. A dolog annál is furcsább, mert a kislány 1902-ben született, s Einstein pedig 1903-ban elvette Milevát. (A kislány sorsáról semmit sem tudni, feltehetően árvaházban halt meg.) De ez a házasság sem valami vak szerelem szülötte volt, sokak szerint feleségét is azért „szerette meg", mert évfolyamtársak voltak a főiskolán, és vele éjt-nappallá téve lehetett a fizikáról beszélgetni. Levelezésük alapján feltételezik, feleségének nem kis szerepe lehetett a relativitáselmélet kidolgozásában, s talán ezért is adta neki oda Einstein válásukkor a Nobel-díj teljes összegét. Einsteint, ahogy kezdett befutott híresség lenni, felesége és két fia nem sokat látták odahaza. Később, válásuk után Einstein feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Elsa Lowenthalt. Állítólag nagy volt a szerelem, amit Elsa több éves, odaadó betegápolásával ért el, de sem a szerelem, sem a hála nem gátolta meg Einsteint abban, hogy rendre meg ne csalja feleségét. Mindez persze lehetne bohémság is, de más szempontból az érzelmi elköteleződés hiányát jelzi.

Mileva Maric, azaz
Mrs Einstein, a zseni első
felesége

Felnőttkorában emberi kapcsolataiban kifejezetten ügyetlen volt, nyers, szókimondó, tapintatlan, amit a zseni különcségének számlájára írtak. Barátaival mindig tudományos eszmecseréket folytatott, s nem intimitásokról beszélgettek. Einstein nem tudott „csak fecsegni", ez általában nehézséget jelent az Asperger-szindrómásoknak, mert nem értik, mire jó ez. Philipp Frank barátja és életrajzírója írta róla, hogy „szenvedélyesen érdekelte minden idegen sorsa, de egyből visszahúzódott kagylóhéjába, ha a kapcsolat intimmé kezdett válni."

Einstein gyermekkorában magányos volt, kortársaival nem barátkozott, egyedül építgetett otthon tizennégy emeletes kártyavárakat, vagy fel-alá masírozva dobolt játékdobján. Kortársai kinevették, csúfolták, lökött fickónak tartották. Tanulási és beilleszkedési nehézségei miatt éveken át magántanulóként végezte az elemit, a gimnáziumból meg kibukott. Később főiskolai felvételije sem sikerült, úgyhogy csak egy év múlva kezdhette el tanulmányait. Mindez a szociális alkalmazkodás zavarára és az egyenetlen szellemi fejlődésre vall.

Einstein Elsa Lowenthallal

Az Asperger-szindrómásokra jellemző felfokozott és gyerekes igazságérzet őt is jellemezte, már gyermekkorában is vég nélkül vitatkozott tanáraival, s részben ezért is tanácsolták, hogy inkább legyen magántanuló. Életében 195 politikai kiáltványt írt, mindig felemelte szavát minden szabadságjogot érintő kérdésben, küzdött az atombombáért, majd az atombomba ellen, a zsidóság felszabadításáért, a négerek jogaiért, de sokszor rossz helyen, rossz időben nyilatkozott, ami viszont láthatóan nem érdekelte. Az FBI mindenesetre vaskos dossziét vezetett róla, mint megbízhatatlan kommunista szimpatizánsról, hírneve azonban megvédte a közvetlen támadásoktól.

Einstein rendkívül zavaros előadó volt, feltehetőleg azért, mert nem tudott figyelni a hallgatóságra. Egy zseninek persze mindent megbocsátanak. De hogy miről is lehetett szó, azt Temple Grandin, egy másik híres aspergeres esete illusztrálja: mikor előadott, nem is nézett hallgatóira, s nem figyelt arra, értik-e, amit mond. Valahogy így lehetett Einsteinnel is.

Einstein élete utolsó harminc évében már semmit nem alkotott, idejét egyszerűen tudományos rögeszméjének, az egységes mezőelméletnek szentelte. Nobel-díjasként Princetonban ezt megtehette.

A nő felemelkedése és tündöklése

Szendi Gábor nyomán

William Somerset Maugham: A színes fátyol

Eredeti cím: The painted veil
Első kiadás: 1925
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Schmidt József
Kiadó: Fiesta Kft.
Kiadás éve: 2001.

A fordulatokban bővelkedő szerelmi háromszög történet gyarmati környezetben, az egzotikus Kínában játszódik. A megcsalatást leleplező és kiengesztelődni képtelen férj kettős öngyilkossági szándékkal egy kolera sújtotta városba viszi feleségét. Kettejük vívódása, lelki fejlődésrajza a regény. A regény 1934-ben készült amerikai filmváltozatában Greta Garbo tette emlékezetessé Kitty alakját.

"Egy napon észrevette, hogy már egy hete nem gondol Charlie-ra, s nem is álmodik vele. Szíve hirtelen megdobbant: kigyógyult! Közönyösen tudott róla gondolkozni. Már nem szerette. Ó, mily megkönnyebbülés! Különös volt visszaemlékezni rá, hogy mennyire epekedett utána; azt hitte, hogy az élet ezentúl nem nyújthat neki egyebet szenvedésnél. És most már nevetni tudott. Milyen hitvány alak is volt ez a Charlie! Milyen bolond volt ő! Most már alig értette, mit szerethetett rajta... „Szabad vagyok” gondolta, „végre szabad, szabad!” 

A 2006-os filmfeldolgozás egyik betétzenéje Eric Satie-től:
Heraclassic Erik Satie - Gymnopedie No.1 Lent Et Douloureux (HC0005P) by heraclassic

A könyvről...

William Somerset Maugham
(1874 - 1965) 

Adott egy kor, amikor a jó (és kevésbé jó) családból származó lányok túlélése a megfelelő házastárs megválasztásán múlik. A házastársi intézmény inkább gazdasági közösség, mint kölcsönös vonzalmon alapuló szerelmi viszony végső beteljesedése. A történetben Kitty a lassan már vénlánynak minősülő életigenlő, kalandkereső, ifjú nagyvilági hölgy megtapasztalja, hogy családja számára már inkább teher, mint gyönyörűség. A társadalmi konvenciók, és a család nyomására igent mond Walter Fane kutatóorvos leánykérésére, és a szokásoknak megfelelően engedelmesen beáll a házasság oltárán szentesített kitartott feleségek sorába. Belseje azonban forrong, és kiutat keresve szenvedélyes viszonyba bonyolódik Charlie-val a helyi szívtipróval és ezzel kezdetét veszi a dráma.

Banális történet úgyebár… illetve az lenne…, ha egy középszerű író fejéből pattant volna ki az ötlet, de W. Somerset Maugham angol regényíró tollából igazi klasszikus született.

Charles Dickens: London aranykora és más karcolatok

A fordítás alapjául szolgáló művek: Sketches by Boz, "Gone Astray" and Other Early Papers from Household, Selected Short Fiction

Műfaj: szépirodalom

Első kiadás ideje: 1836

Fordítók: Bujdosó István, Farkas Nóra, Maráczi Géza, Wiesenmayer Teodóra

Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó

Kiadás ideje: 2012

Oldalszám: 186 

Időutazásra csábítjuk az olvasót: ha elmélyed ebben a könyvben, egy jó szemű, csillogó humorú fiatal újságíró, Charles Dickens lesz az útikalauza, akitől megtudhatja, milyen volt London a magyar reformkor idején, közvetlenül Viktória királynő korának küszöbén, az ugrásszerű ipari fejlődésnek és a gyarmatosításnak köszönhető szédületes növekedés kapujában. E finoman megrajzolt londoni életképek megmutatják, hogyan éltek az egyházközségek finom, intrikus hölgyei, a nyomornegyedek szegény munkásai és a "boltosok nemzetének" boltosai. Londont a szerzővel bejárva láthatjuk, hogyan szórakozott a cirkuszok és vásárok közönsége, hogyan tengődött a zálogházaké, hogyan sínylődtek a hírhedt Newgate börtön rabjai.  Miközben megismerkedünk a város jellegzetes karaktereivel és intézményeivel, utcáinak mindennapi életével, felfedezhetjük azt is, hogy mitől volt olyan radikálisan új a karcolatait "Boz" álnéven publikáló ifjú Dickens látásmódja, stílusa és humora, ami oly ösztönzően hatott nemcsak a magyar irodalmi újságírás megteremtőire, az "életképírókra" - Nagy Ignácra, Kuthy Lajosra -, hanem regényíróinkra is: Jósika Miklósra, Eötvös Józsefre vagy az ifjú Jókai Mórra. 

A könyvről

Mindennapi élet és hétköznapi emberek...

Az első kiadás 1836-ból

1836-ban járunk, IV. Vilmos, a tengerész király a halálán van és örökös hiányában az ifjú, alig tizennyolc éves hercegnő, Viktória a trón várományosa, amikor a 34 éves, frissen nősült „Boz” válogatást jelentet meg addigi újságcikkeiből. Hogy ki is ez a titokzatos "Boz", azt csak kevesen tudják. Álnéven publikál, avagy sem, – ha a kritikusok áldását teljesen nem is, de az olvasók kegyeit végérvényesen elnyerte. A Twist Oliver páratlan sikere után azonban megjött az önbizalom is, és munkáit ezután már a saját nevével fémjelezte, ami nem volt más, mint Charles Dickens.

Nagyon kevés írónak adatott meg az a kitüntetés, hogy egész életét és munkásságát nagyjából elismertségben töltheti, Dickens egyike volt ezen kiválasztottaknak. Közönsége egy pillanatra sem pártolt el tőle annak ellenére, hogy időnként őt is megcsipkedték a tintájukat vitriolba mártogató kritikusok. A fanyalgók szerint Dickens Úr túl sokat ír, túl gyorsan…

A fiatal Charles Dickens

„Ha sokáig így folytatja, nem kíván jóstehetséget, hogy sorsát előre megmondjuk – mint a röppentyű, úgy száll föl, és mint a lőporos rúd, úgy fog leesni.” – kritikusa azonban tévedett. Dickens művei nem talmi csillogásba burkolt kérész életű jól promotált divatkönyvek voltak, kiállták az idő próbáját. Sőt azon ritka szerzők közé tartozik, akiknek műveit anyanyelvén, közel másfél évszázaddal a halála után is – hiánytalanul beszerezhetjük a könyvesboltokból.

Szomorú tény azonban, hogy a kiérdemelt, de gyorsan jött hírnév alaposan megtépázta az író idegeit és sokszor nézett a pohár fenekére is. Megélte a szerelmet, a bukást, a magányt, az őrületet, és senki sem tudott jobban azonosulni a kitalált karaktereivel, mint ő. Élete vége felé számos felolvasóestet tartott. Egy emberként volt képes megjeleníteni mind a jó, mind a gonosz karaktereket, mindezt úgy, hogy közönsége zokogva tapsolta az ünnepelt szerzőt.

Dizájn: Könyvtartók

A kóros időhiány következtében kicsit háttérbe szorultak a könyvajánlók, de jelentem, az őszi szünetnek ezennel vége, és hamarosan jobbnál jobb könyveket fogok a figyelmetekbe ajánlani.

Addig is míg írok, íme egy kis összeállítás a dizájn blokkba, a régi és új könyvtartókról. Az ember azt gondolná ez is csak úri hóbort, azonban egy-egy komolyabb betegség, munka, vagy épp főzés közben egészen praktikus darabok lehetnek.

André Castelot: Joséphine

Eredeti cím: Josephine
Műfaj: Szépirodalom / Életrajz

Fordító: Somogyi Pál László

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630 

"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"

A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. 

S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: "Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban." 

Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája.

André Castelot (1911-2004)
Francia író, történész, forgatókönyv író

Könyvajánló:

Dr. Lux Elvira neves szexuálpszichológusunk egy előadásán azt mondta: "A Csipkerózsikák ideje kérem lejárt!" Az új korszakban egy sikeres nő nemcsak ápolt és jó megjelenésű, hanem a külcsínt és belbecst úgy promotálja, akár egy népszerű árucikket. Képes felkelteni a férfiak figyelmét, ébren tartani érdeklődését, és a nyüzsgő rózsalovagok, és nímandok közül oly módon választja ki jövendőbeli partnerét, hogy az azt higgye, ő volt a hódító.

És hogy jön ez a történet a könyvhöz? A válasz egyszerű. 249 évvel ezelőtt a távoli Martinique szigetén egy rabszolgatartó-cukornádtermesztő farmon született egy színes bőrű kislány, aki  nem csak ismerte azt a mondatot, amit pár évszázaddal később Elvira néni egy neonvilágítású modern  tanteremben  az önazonosságukat kereső nőknek tanított, de eszerint is élt. Stratégiája olyannyira dicsőséges volt, hogy ő lett Franciaország első császárnéja. Marie-Rose Tascher de la Pagerie életének diadalmenetét kíséri végig az szerző, aki férje Alexandre de Beauharnais révén teszi meg az első lépéseket a trónhoz vezető hosszú úton. Társa vezeti be a társaságba, de a kis Marie-Rose műveletlenségénél csak harsánysága volt visszatetszőbb. Az akkor még romantikus álmokat dédelgető ifjú hölgy reményeit ez a velejéig erkölcstelen férfi örökre szétzúzta. Ivott, nőzött, lelki nyomorúságban tartotta a lányt, aki a válás után lelki sebeit egy zárdában gyógyíttatta. 

Marie-Rose Tascher de la Pagerie-ből Joséphine

Saját tanulatlanságának felismerése már szinte felért a fél gyógyulással. Tudta, hogy változnia kell, soha többé nem hajlandó kiszolgáltatni magát egyetlen férfinek sem. Kitanulja az úri viselkedést, olvas, és beszédórákat vesz...

"Rose szabad, szereti a szerelmet, és ha azt mondják neki, hogy szép és kívánatos, szégyenkezés nélkül odaadja azt, amit kérnek tőle. „Beauharnais asszonyt - meséli a kortárs Albert de Lezai-Marnésia - laza erkölcse, nagyvonalúsága, természetes jósága tette oly vonzóvá sokak szemében, reputációját nem árnyékolta be semmi, legalábbis az idő tájt, és kapcsolatai a kor több befolyásos férfiújával lehetővé tették számára, hogy nagy szolgálatot tegyen másoknak."

Később nagyvilági életet él, szeretőket tart, de közben szeretettel, és odafigyeléssel neveli gyermekeit. Napóleonnal való első találkozására nem is emlékszik, pedig be lettek mutatva egymásnak. Látóterébe csak akkor kerül majd be a "korzikai", mikor ígéretes partinak tűnik a feltörekvő, de külsőleg igen jelentéktelen fiatalember. Kapcsolatuk annál mélyebb, minél magasabbra ível Napóleon karrierje, legalábbis a külső szemlélőknek..., hiszen Joséphine megtartotta szeretőjét, fürdőzött hírhedt férje dicsőségében, és megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött.

Tövis a testben... Eredményhirdetés

Ezúton is tisztelettel köszönjük a David Herber Lawrence játékban való részvételeteket.

A helyes megfejtés a következő volt:
A Geopen Könyvkiadó 2011-ben jelentette meg a Tövis a testben című kiadványukat. A szerző igencsak hányattatott élete során két kiváló írótársától kapott támogatást Aldous Huxleytól és E. M. Forstertől. Édesapja bányász volt, műveire erőteljes hatást gyakorol gyermekkora nyomorúsága és a bányásztelepek különös intim világa.

D.H. Lawrence nem élhette igazán meg nemzetközi sikerét, és a hazájában való elismerést, 45 évesen hunyt el, tüdőbetegségben. Könyvét Balázs Éva és Mesterházi Mónika fordította.

Nyereményjáték ! Nyerd meg te is D. H. Lawrence könyvét.

Kedves Olvasók!

Megnyerhetitek David Herbert Lawrence: Tövis a testben című könyvét, ha az alábbi kérdésekre helyesen válaszoltok:

1. Mikor jelent meg a Tövis a testben című könyv?

2. Ki volt az a két neves író, akik tisztelték, és kiálltak D.H. Lawrence mellett?

3. Mi volt a foglalkozása D.H. Lawrence édesapjának?

4. Hány éves korában hunyt el a szerző?

5. Kik fordították a köteten szereplő novellákat?

A válaszokat az alábbi blogbejegyzésben olvashatjátok ITT.

A játék 1 hétig, azaz szeptember 27-ig tart. A válaszokat a facebook oldalunkon várjuk: (kattints a linkre)

GEOPEN - PROFUNDUS LIBRUM II. NYEREMÉNYJÁTÉK

Csak a Nyereményfelhívás alatt megjelenő válaszokat tudjuk követni! Ezért ügyeljetek arra, hogy NE a megosztásokban válaszoljatok, hanem a PROFUNDUS LIBRUM facebook oldalán.

A helyesen válaszolók válaszolók közt a GEOPEN Könyvkiadó felajánlásában 3 példányt sorsolunk ki  David Herbert Lawrence: Tövis a testben című  könyvéből.

David Herbert Lawrence: Tövis a testben

Eredeti cím: A válogatás az alábbi kötetek alapján készült: The Prussian Officer, The Woman Who Rode Away, St Mawe, The Princess
Műfaj: Szépirodalom
Fordítók: Balázs Éva, Mesterházi Mónika
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2011.
Oldalszám: 304

David Herbert Lawrence (1885–1930) angol író nevét a magyar olvasók zöme első hallásra a Lady Chatterley szeretője című erotikus regényével kapcsolja össze, pedig sokféle műfajban megmutatta ragyogó tehetségét. Számos regény, novella, vers, színpadi mű, esszé, fordítás maradt fenn utána. Írásai a modern kor és iparosodás elembertelenítő hatásainak alapos vizsgálatáról tanúskodnak. Kemény kritikái miatt hivatalosan körözték, cenzúrázták és félreértették, emiatt önkéntes száműzetésbe vonult. A tövis a testben című válogatás elbeszélései 1904 és 1914 között születtek. Hősei sokfélék. Van köztük arisztokrata tiszt, aki végzetes leszámolásba hajszolja tisztiszolgáját, félelmeivel viaskodó, ösztöneit szabadjára engedő katona, önmagát alárendelő, de függetlenségét védő bányász, rangkórságban szenvedő tiszteletes, önfeladó vagy az érzelmeit vállaló fiatal nő. Vér, láng, sötétség – ezek azok a drámai erejű hívószavak, amelyek vezérmotívumként az itt összeválogatott elbeszélések többségében is jelen vannak. Beleillenek abba a különleges kifejezésmódba, amellyel Lawrence az értelem és az ösztönök egyensúlyra törekvő összefonódását hirdette. És amelynek köszönhetően erőteljes, összetett érzelemvilágú, látomásos elbeszélések születtek tollából.

Könyvajánló

"Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem
kedves az Ő hazájában." (Biblia - Lk. 4,24) 

David Herbert Lawrence a fiatalabb nemzedék számára szinte teljesen ismeretlen szerző, legfeljebb a Lady Chatterley szeretője című írásáról hallottak, de feltételezhetően azt sem olvasták. Pedig különleges, mégis hétköznapi karaktereit, drámai erejű szenvedélyességét, pokoli mélységeit a mai népszerű vámpír- és "szürke árnyalatos irodalom" még csak meg sem közelítheti. D. H. Lawrencetől számítjuk a modern erotikát, és ő használta először nyomtatásban a "fuck" kifejezést, így nem is csodálkozhatunk nagyon azon, hogy a maga korában a nagyobb kiadók nemcsak mellőzték őt, hanem egyenesen kirekesztették "vulgáris és erkölcsromboló" történetei miatt.

Írásai leginkább külföldön, vagy magánkiadásban jelentek meg. Jó barátja Aldous Huxley hiába kampányolt mellette, E. M. Forster kora legnagyszerűbb írójának és regényújítónak nevezte, az átütő siker csak halála után érte el ezt a ragyogó tehetségű férfit. Nagyjából bármit írt, bármiről szólt, az garantáltan botrányt kavart, sőt, még rendőrségi körözést is kiadtak ellene. Mikor 45 éves korában elhunyt az önkéntes száműzetésben, Új-Mexikóban minden megváltozott. Anglia mintha nem is égette volna el könyveit, nem is írta volna vezércikkekben, hogy gusztustalan, hirtelen, és érthetetlen módon szélirányt váltott... Könnyekben tört ki mély gyászában, és az utána következő években nem kevesebb mint 15 monográfiai esszé jelenik meg munkásságáról, ma pedig az új angol irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon.

A könyv születése

Heti történelem: A fenekelés története

Ha már ekkora siker A szürke ötven árnyalata, nézzük körül kicsit a fenekelés történetében:

Ókori római források szerint Görögországban a gyermektelen nők elmentek az athéni Iuno (Héra) templomba, hogy az ottani Pán papok kigyógyítsák őket a meddőségből A nők a földre feküdtek, a papok pedig kecskebőrből készült ostorral elverték őket. Arról nem szól a fáma, hogy a gyermekek az ostor hatására jöttek-e a világra.

Augusztus 24: Egyszer volt Pest-Budán macskavásár...

Augusztus 24-én volt a híres, kéthetes, országos János-napi vásár, amelyre már jó előre rengeteg ember jött fel mindenfelől. Pest város 85 ezer lakosa 92 ezerre szaporodott. A hétezernyi többséggel azonban majd annyi patkány is birtokába vette Pestet és Budát, mert a vidékiek háztartásukkal ezeket is magukkal hurcolták ernyővel beborított utazószekéren. Még a főtörvényszék termeiben is felbukkant néhány szemtelen patkány, pedig a fenséges vendégeket ide kellett elhelyezni.

Nosza, kihirdette a városi tanács a patkányok elleni harcot! Minden ember, aki egy macskát átad a királyi ügyek igazgatói hivatalában, negyed ezüstforintban részesül. Másnap háromezer ember akart első lenni egy vagy több macskával az ezüstforintosok felvételénél. A rettenetes tolongásban kóbor kutyák is részt vettek. Félelmes ugatás, miákolás verte fel az addig meghitt csendet. Fokozta a zűrzavart az utcai suhancok uszítása is. A megfélemlített macskák megszöktek gazdáiktól, veszettül menekültek a fákra, ablakokon keresztül lakásokba, összetörve mindent, ami útjukba került. Ezután valóságos vadászatot kellett ellenük rendezni. Másnap 870 macskát találtak lebunkózva az utcákon...

R. Rév Sándor nyomán

John Vermeulen: Gyönyörök kertje - Hieronymus Bosch élete és művészete

Eredeti cím: De tuin der lusten
Első kiadás: 2002
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2009.
Oldalszám: 456

Jeroen van Aken, aki később mint Hieronymus Bosch vált a középkor alkonyának egyik legvitatottabb németalföldi festőjévé, festőcsaládban nevelkedett a hatalmi politika és a vallási megújulás korában. Ebben az időben a sátán nem csak a mesék és legendák világában létezett, hanem a mindennapokban is. Ekkor indult meg a boszorkányüldözés legszörnyűbb hulláma, és Európa valamennyi országában fellángoltak a máglyák. Az álszent és bigott klérus azonban erősítette a kételkedők táborát is. Hieronymus Bosch ezt a világot pellengérezte ki különös, elgondolkodtató festményein, amelyek azért is ellentmondásosak, mert egy ellentmondásos korban születtek. 

A magyar fedlapterv a legjobb az
összes Vermeulen kiadvány közt.

A 20. századi szürrealizmus által újrafelfedezett középkori festő életéről keveset tudunk. A holland életrajzíró regényében azonban számos titokra fény derül, és egyre több részlet kirajzolódik a Gyönyörök kertje festőjének portréján.

"A képeiden a színek láthatatlan hullámokat bocsátanak ki, amelyek szinte delejes hatással vannak a szemlélőre... A máglyák tüzének félelmet keltő vöröse, a kísérteties házak nyomasztó méregzöldje, a szörnyű fegyverek és kegyetlen kínzóeszközök taszító, fémes kékje - távoli villámok, amelyek a palettádról a képeidre lövellnek! Az erre fogékony lélek számára ezek a színek mindazt a fenyegetést és szörnyűséget tükrözik, ami sokaknak valóságos pokollá teszi az életét."