Egyre több érv szól amellett, hogy Albert Einstein valójában egy zseniális autista volt. Érzelmi elköteleződési problémáira utal, hogy Einstein nem mutatott különösebb felelősségérzetet közvetlen családja iránt, bár egész életében az emberiségért dobogott a szíve. Nem foglalkoztatta házasságon kívül, későbbi feleségétől, Mileva Marictól született gyermeke sorsa, akit Mileva Szerbiába visszavonulva szült meg és adott örökbe. A dolog annál is furcsább, mert a kislány 1902-ben született, s Einstein pedig 1903-ban elvette Milevát. (A kislány sorsáról semmit sem tudni, feltehetően árvaházban halt meg.) De ez a házasság sem valami vak szerelem szülötte volt, sokak szerint feleségét is azért „szerette meg", mert évfolyamtársak voltak a főiskolán, és vele éjt-nappallá téve lehetett a fizikáról beszélgetni. Levelezésük alapján feltételezik, feleségének nem kis szerepe lehetett a relativitáselmélet kidolgozásában, s talán ezért is adta neki oda Einstein válásukkor a Nobel-díj teljes összegét. Einsteint, ahogy kezdett befutott híresség lenni, felesége és két fia nem sokat látták odahaza. Később, válásuk után Einstein feleségül vette elsőfokú unokatestvérét, Elsa Lowenthalt. Állítólag nagy volt a szerelem, amit Elsa több éves, odaadó betegápolásával ért el, de sem a szerelem, sem a hála nem gátolta meg Einsteint abban, hogy rendre meg ne csalja feleségét. Mindez persze lehetne bohémság is, de más szempontból az érzelmi elköteleződés hiányát jelzi.
 |
| Mileva Maric, azaz Mrs Einstein, a zseni első felesége |
Felnőttkorában emberi kapcsolataiban kifejezetten ügyetlen volt, nyers, szókimondó, tapintatlan, amit a zseni különcségének számlájára írtak. Barátaival mindig tudományos eszmecseréket folytatott, s nem intimitásokról beszélgettek. Einstein nem tudott „csak fecsegni", ez általában nehézséget jelent az Asperger-szindrómásoknak, mert nem értik, mire jó ez. Philipp Frank barátja és életrajzírója írta róla, hogy „szenvedélyesen érdekelte minden idegen sorsa, de egyből visszahúzódott kagylóhéjába, ha a kapcsolat intimmé kezdett válni."
Einstein gyermekkorában magányos volt, kortársaival nem barátkozott, egyedül építgetett otthon tizennégy emeletes kártyavárakat, vagy fel-alá masírozva dobolt játékdobján. Kortársai kinevették, csúfolták, lökött fickónak tartották. Tanulási és beilleszkedési nehézségei miatt éveken át magántanulóként végezte az elemit, a gimnáziumból meg kibukott. Később főiskolai felvételije sem sikerült, úgyhogy csak egy év múlva kezdhette el tanulmányait. Mindez a szociális alkalmazkodás zavarára és az egyenetlen szellemi fejlődésre vall.
 |
| Einstein Elsa Lowenthallal |
Az Asperger-szindrómásokra jellemző felfokozott és gyerekes igazságérzet őt is jellemezte, már gyermekkorában is vég nélkül vitatkozott tanáraival, s részben ezért is tanácsolták, hogy inkább legyen magántanuló. Életében 195 politikai kiáltványt írt, mindig felemelte szavát minden szabadságjogot érintő kérdésben, küzdött az atombombáért, majd az atombomba ellen, a zsidóság felszabadításáért, a négerek jogaiért, de sokszor rossz helyen, rossz időben nyilatkozott, ami viszont láthatóan nem érdekelte. Az FBI mindenesetre vaskos dossziét vezetett róla, mint megbízhatatlan kommunista szimpatizánsról, hírneve azonban megvédte a közvetlen támadásoktól.
Einstein rendkívül zavaros előadó volt, feltehetőleg azért, mert nem tudott figyelni a hallgatóságra. Egy zseninek persze mindent megbocsátanak. De hogy miről is lehetett szó, azt Temple Grandin, egy másik híres aspergeres esete illusztrálja: mikor előadott, nem is nézett hallgatóira, s nem figyelt arra, értik-e, amit mond. Valahogy így lehetett Einsteinnel is.
Einstein élete utolsó harminc évében már semmit nem alkotott, idejét egyszerűen tudományos rögeszméjének, az egységes mezőelméletnek szentelte. Nobel-díjasként Princetonban ezt megtehette.
A nő felemelkedése és tündöklése
Szendi Gábor nyomán
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése