Eredeti cím: Josephine
Műfaj: Szépirodalom / Életrajz
Fordító: Somogyi Pál LászlóMűfaj: Szépirodalom / Életrajz
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630
"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630
"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"
A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton.
S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: "Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban."
Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája.
 |
| André Castelot (1911-2004) Francia író, történész, forgatókönyv író |
Könyvajánló:
Dr. Lux Elvira neves szexuálpszichológusunk egy előadásán azt mondta: "A Csipkerózsikák ideje kérem lejárt!" Az új korszakban egy sikeres nő nemcsak ápolt és jó megjelenésű, hanem a külcsínt és belbecst úgy promotálja, akár egy népszerű árucikket. Képes felkelteni a férfiak figyelmét, ébren tartani érdeklődését, és a nyüzsgő rózsalovagok, és nímandok közül oly módon választja ki jövendőbeli partnerét, hogy az azt higgye, ő volt a hódító.
És hogy jön ez a történet a könyvhöz? A válasz egyszerű. 249 évvel ezelőtt a távoli Martinique szigetén egy rabszolgatartó-cukornádtermesztő farmon született egy színes bőrű kislány, aki nem csak ismerte azt a mondatot, amit pár évszázaddal később Elvira néni egy neonvilágítású modern tanteremben az önazonosságukat kereső nőknek tanított, de eszerint is élt. Stratégiája olyannyira dicsőséges volt, hogy ő lett Franciaország első császárnéja. Marie-Rose Tascher de la Pagerie életének diadalmenetét kíséri végig az szerző, aki férje Alexandre de Beauharnais révén teszi meg az első lépéseket a trónhoz vezető hosszú úton. Társa vezeti be a társaságba, de a kis Marie-Rose műveletlenségénél csak harsánysága volt visszatetszőbb. Az akkor még romantikus álmokat dédelgető ifjú hölgy reményeit ez a velejéig erkölcstelen férfi örökre szétzúzta. Ivott, nőzött, lelki nyomorúságban tartotta a lányt, aki a válás után lelki sebeit egy zárdában gyógyíttatta.
 |
| Marie-Rose Tascher de la Pagerie-ből Joséphine |
Saját tanulatlanságának felismerése már szinte felért a fél gyógyulással. Tudta, hogy változnia kell, soha többé nem hajlandó kiszolgáltatni magát egyetlen férfinek sem. Kitanulja az úri viselkedést, olvas, és beszédórákat vesz...
"Rose szabad, szereti a szerelmet, és ha azt mondják neki, hogy szép és kívánatos, szégyenkezés nélkül odaadja azt, amit kérnek tőle. „Beauharnais asszonyt - meséli a kortárs Albert de Lezai-Marnésia - laza erkölcse, nagyvonalúsága, természetes jósága tette oly vonzóvá sokak szemében, reputációját nem árnyékolta be semmi, legalábbis az idő tájt, és kapcsolatai a kor több befolyásos férfiújával lehetővé tették számára, hogy nagy szolgálatot tegyen másoknak."
Később nagyvilági életet él, szeretőket tart, de közben szeretettel, és odafigyeléssel neveli gyermekeit. Napóleonnal való első találkozására nem is emlékszik, pedig be lettek mutatva egymásnak. Látóterébe csak akkor kerül majd be a "korzikai", mikor ígéretes partinak tűnik a feltörekvő, de külsőleg igen jelentéktelen fiatalember. Kapcsolatuk annál mélyebb, minél magasabbra ível Napóleon karrierje, legalábbis a külső szemlélőknek..., hiszen Joséphine megtartotta szeretőjét, fürdőzött hírhedt férje dicsőségében, és megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött.
 |
| Joséphine szépségápoló ládikója |
A nemes hangzású nevét is Napóleontól kapta. A Marie-Rose-t nem csak közönségesnek találta, de az is zavarta, hogy ezt a nevet már sok férfi mondta ki a finom combok közti elragadtatásában, így felvette a szemellenzőjét, - ahogy azt a hölggyel való kapcsolata során oly sokszor megtette már -, és Joséphine-nak kezdte hívni.
Joséphine-t egyébként kora nem tartja feltétlenül szépnek. Inkább a "van benne valami" bélyeget sütik rá, de az "valami" olyan erős, hogy a férfiak képtelenek neki ellenállni.
Titka itt is a részletekben rejlett. Ápoltságában, kedvességében, ringó járásában, mosolyában, és nem elhanyagolható tény a testi szerelemben való jártassága. Virtuozitását számos partnere megerősítette különböző dokumentumokban, szeretői pedig kora befolyásos nagyjai közül kerültek ki.
És vajon hogyan alakult volna a kis Rose története, ha első férje türelemmel és megbecsüléssel megszelídíti a kis ültetvényes kreol vadócot?
Szomorú, de valószínű engedelmes feleségként eszébe sem jutott volna pygmaliont játszani.
„Nem múlt el nap, hogy ne szeresselek. Nem múlt el éj, hogy ne öleljelek. Egyetlen csésze teát nem ittam meg úgy, hogy közben ne átkoztam volna a dicsőséget és a becsvágyat, amely távol tart életem értelmétől. Teendőim közepette, a csapatok élén, a táborokat járva az én imádatra méltó Joséphine-em tölti be a szívemet, ihleti meg elmémet, ejti rabul gondolataimat. Ha oly sebesen távolodom tőled, ahogy a háborgó Rajna vize folyik, csakis azért teszem, hogy mihamarabb láthassalak. Ha az éjszaka közepén felkelek és munkához látok, csakis azért teszem, hogy kurtítsam az időt kedvesem érkezéséig."
Napóleon levele Joséphine-hez
 |
| Joséphine |
A lánglelkű hadvezér szinte egész Európát letarolta és bekebelezte, közben asszonyát olyan megadó lelkesedéssel ugrálta körül, akár egy öleb. Hadjáratairól küldött leveleiben teljesen kitárulkozik, szinte megalázkodik, és hamar kiderül, hogy a mesés gazdagságú diktátor az otthona falai közt csak a szerelem koldusa.
Pedig tudta, hogy felesége korántsem hűséges hozzá, és számos szeretőt tartott az idők során, de olyan szenvedély tartotta birtokában, mellyel a hűsége mellé vakságot is fogadott, egy ideig...
Száműzetése során vallotta csak meg, hogy bár imádta Joséphine-t, tisztelni sosem tudta.
Joséphine kreolságát úgy értelmezte, mintha két ember, két vér keveredne benne. Az egyik a szerény származású, de művelt, jóságos asszony. A másik a bohém, kalandokból-kalandokba rohanó, önző, pénzsóvár női Don Juan.
A sors furcsa fintora, hogy ebből a szenvedélyből nem született gyermek, ez is vezetett többek közt a váláshoz. Viszont Joséphine első frigyéből származó utódok, olyan előnyös házasságokat kötöttek, hogy vérvonalunk tovább örökítődött a mai svéd, a dán, a norvég és a belga királyi családokba.
Napóleon puszta továbbtenyésztési céllal újraházasodott, de soha nem felejtette el igazi kedvesét, és nagyvonalúan gondoskodott róla. Halálos ágyán pedig utolsó szava nem volt más, mint Josephine...
 |
| Napóleon |
„Rossz érzéssel jöttem el öntől, és rosszkedvűen feküdtem le. Azt hittem, tisztel annyira, hogy meg sem fordul a fejében olyasfajta gondolat, amilyen tegnap este foglalkoztatta. Ha ilyesmi jár az eszében, igazságtalan velem szemben, asszonyom, és boldogtalanságra kárhoztat!
Azt gondolja hát, hogy nem önmagáért szeretem? Ugyan ki másért, mi másért szeretem? Ó, asszonyom, ennyire megváltoztam volna? Ilyen alantas érzés hogyan fészkelhet meg ily tiszta lélekben? Nagyon meglepett a dolog, és az még inkább, hogy ébredéskor minden harag és ellenkezés nélkül ismét odaborultam a lába elé. Ennél gyengébb, megalázottabb már nem is lehetnék. Honnan van ez a különös hatalmad, páratlan Joséphine? Egyetlen gondolatod megmérgezi az életemet, feldúlja szívemet, amelyben a legellentétesebb indulatok forrnak, de aztán feltámad bennem egy erősebb érzés, kedvem megenyhül, visszatérek hozzád, ismét igádba hajtom a fejemet, s bűnösnek érzem magam. Világosan látom, ha vitára kerül a sor közöttünk, szívemre és lelkiismeretemre nem számíthatok: megbabonáztad őket, mindig a te pártodat fogják. És te, mio dolce amor, te legalább jól aludtál? Eszedbe jutottam egyszer-kétszer? Három csókot kapsz tőlem: egyet a szívedre, egyet a szádra, egyet a szemedre." Napoleon levele Joséphine-hez
A könyv stílusa páratlan a maga nemében. Sokszor úgy olvastam, mint egy regényt, máskor pedig mint egy szakterületi monográfiát. Ez a két egymással szöges ellentétben álló írásmód mégis egységes harmóniát alkot. Castelotnál lelkiismeretesebb és alaposabb írót pedig keresve sem lehet találni, kínosan ügyel a pontosságra és a hitelességre. Kutatómunkája tudományos igényességű, és remek forrásanyag a középiskolai és egyetemi kiselőadásokhoz. A szerző felhasználta Joséphine fiához címzett írásait, Napóleon érzelemdús, erotikus, mintegy 265 darabból álló levélből álló levélgyűjteményét. Mindennapos látogatója volt a levéltáraknak, őszinte buzgósága pedig annyira magával ragadta az ottani személyzetet, hogy lelkesen másoltak le neki minden dokumentumanyagot, amit csak kért. Castelot azonban nem csak a poros iratok között kuksolt, személyesen is látni akarta, honnan indult a császárnő története, ezért ellátogatott Martinique szigetére. Itt maga a polgármester kalauzolta végig a helyszínen, és La Pagiere arisztokratái hősiesen állták a feléjük záporozó kérdéseket. Akkurátus módszere nyomán pedig olyan könyv született, melynek precizitásához, és történelmi hűségéhez kétség sem férhet. A történelmi korrajzokat szinte csak kiegészítette, hozzáadta választékos és előkelő modorát.
Ez a könyv nem habkönnyű olvasmány. Minden mondata tényeken alapszik, fontos és figyelmet követel. Talán ezért is pontozták le a GoodReads-en. Írásmódja vagy megragadja az embert az első harminc oldalon, vagy teheti is le nyomban.
 |
| Joséphine ékszerei jelenleg a különböző európai királyi családok tulajdona. Képen a svéd Viktoria hercegnő látható, Joséphine cameo diadémjában. |
A könyv stílusa páratlan a maga nemében. Sokszor úgy olvastam, mint egy regényt, máskor pedig mint egy szakterületi monográfiát. Ez a két egymással szöges ellentétben álló írásmód mégis egységes harmóniát alkot. Castelotnál lelkiismeretesebb és alaposabb írót pedig keresve sem lehet találni, kínosan ügyel a pontosságra és a hitelességre. Kutatómunkája tudományos igényességű, és remek forrásanyag a középiskolai és egyetemi kiselőadásokhoz. A szerző felhasználta Joséphine fiához címzett írásait, Napóleon érzelemdús, erotikus, mintegy 265 darabból álló levélből álló levélgyűjteményét. Mindennapos látogatója volt a levéltáraknak, őszinte buzgósága pedig annyira magával ragadta az ottani személyzetet, hogy lelkesen másoltak le neki minden dokumentumanyagot, amit csak kért. Castelot azonban nem csak a poros iratok között kuksolt, személyesen is látni akarta, honnan indult a császárnő története, ezért ellátogatott Martinique szigetére. Itt maga a polgármester kalauzolta végig a helyszínen, és La Pagiere arisztokratái hősiesen állták a feléjük záporozó kérdéseket. Akkurátus módszere nyomán pedig olyan könyv született, melynek precizitásához, és történelmi hűségéhez kétség sem férhet. A történelmi korrajzokat szinte csak kiegészítette, hozzáadta választékos és előkelő modorát.
Ez a könyv nem habkönnyű olvasmány. Minden mondata tényeken alapszik, fontos és figyelmet követel. Talán ezért is pontozták le a GoodReads-en. Írásmódja vagy megragadja az embert az első harminc oldalon, vagy teheti is le nyomban.
.jpg) |
| Joséphine koronája Grace monacói hercegnőn |
Szerelem és forradalom, történelem és háború, szépség és árulás, mindez a regény elemeivel elegyítve egy tudományos dolgozatban, ez a Castelot által megörökített Josephine.
A Profundus Librum értékelése:
10/9
A műfaj meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, a saját műfajában szinte tökéletes, fordulatos, rendkívül igényes, jó stílusban megírt, olvasmányos, akár többször is újraolvasható pár éven belül, előadáshoz felhasználható forrásmű.
Webajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése