Mika Waltari: Szinuhe

Eredeti cím: Sinuhe, Egyptiläinen
Első kiadás: 1945
Műfaj: Szépirodalom /történelmi regény/
Fordító:  Gombár Endre
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 1964, 1968, 1978, 1985, 1995, 1996, 1998, 2003, 2005, 2012.
Oldalszám: 728

A neves finn író regénye az ókori Keletre viszi el az olvasót. Szinuhe, a fáraó barátja és orvosa beszéli el életének eseményekben bővelkedő, fordulatos történetét. Szavai nyomán megelevenedik előttünk az akkori nagyvárosok, Théba, Babilon, Kréta lüktető, színes világa, feltárulnak a fáraó aranyházának titkai és a kikötőnegyedek sikátorainak élete. Szinuhe nyitott szemmel jár a fény és a nyomor közepette. Látja az elnyomottak görnyedező hátát, hallja a hatalomért vívott öldöklő harcokban az emberek halálhörgését. Életére kezdettől fogva egy súlyos rejtély nehezedik, amely magányossá teszi, és sok keserű tapasztalata után még magányosabb lesz.
De a végső kétségbeeséstől megóvja mély humanizmusa, s ez ad neki erőt, hogy minden tudásával egy ellenséges, értetlen világban is az igazságot szolgálja.

A találkozás...

Waltari rendkívül termékeny és sokoldalú író, a

Szinuhe a legismertebb történelmi regénye. A finnek

könyvespolcán mindenhol ott sorakoznak kötetei.

El kell mondanom, borzasztó elfogult vagyok ezzel a művel. Pedig fel sem volt véve az olvasási listámra, de annakidején megfogadtam, hogy időnként hagyom magam sodródtatni az árral, és olyan könyvekbe is belefogok amiket nem én választok, hanem egyszerűen valami megmagyarázhatatlan karmikus okból kifolyólag keresztezik az utamat, és ők választanak engem. Ilyen fantasztikus találkozás volt Amadea révén Robert Schneider: Álomnak fivére című könyve, és most a Szinuhe. Aki ezt a bejegyzést elolvassa, érezni fogja, hogy a könyv a szívügyem, ezért sok háttér információt igyekszem adni róla, és úgy mesélem el az élményeimet, hogy abból a poszt olvasója pontosan tudja majd neki szól-é ez a könyv, avagy sem...

“Én, Szinuhe, az vagyok, akivé saját cselekedeteim tettek..."

Az ihlet...
1922-őt írunk. Howard Carter régész feltárja az egyiptológia történetének egyik leggazdagabb leletét. A szenzációs felfedezés futótűzként terjedt a világban, az emberek lázban égtek, és mindent tudni akartak az ókori civilizációról. Az alig 14 éves finn Mika Waltarihoz is eljut a hír a Királyok völgyének elképesztő gazdagságáról, és páratlan szenvedéllyel és lekiismeretességgel lát neki, hogy kielégítse tudásvágyát. Ekkor még nem tudja, de a KV62 feltárása megpecsételte a sorsát, mert  alig 23 év múlva Tutanhamon és Horemheb története az ő nevét is halhatatlanná teszi. 

Ehnaton fáraó mellszobra a párizsi Louvre-ban

Szinuhe története először a hieroglifákon jelent meg, sokáig úgy tartották, hogy valós elbeszélés lehet, de mára ezt sokan cáfolják. Mindenesetre a legrégibb irodalmi alkotás szereplői nagyrészt valós történelmi személyek, tetteiket, gondolataikat kőbe vésték, és ez adta az alapötletet is ehhez a kiváló regényhez.

"Tudd meg azt is, hogy az a nép, amely mindent elhisz, amit mondanak neki, olyan, akár az ökörcsorda, melyet botokkal hajtanak, vagy a birkanyáj, amely gondolkodás nélkül követi a vezérkost bárhová." 



Európa romokban hevert a II. világháború következtében. Az első békés karácsony idején adják ki a Szinuhét, mely alig 2 év alatt 8 kiadást ér meg Finnországban, és meghozza számára az áhított  világsikert is. A könyvet 18 nyelvre fordították le és mindenhol rekordkiadásokkal büszkélkedhet a mai napig. Hogy miért futhatott be ilyen karriert ez a csodás történet, több oka van. Egyrészt, hogy a háborúban megfáradt és fásult emberek sok közös pontot találtak az ókori egyiptomiakkal, és  vigaszt leltek a könyvben. A németek és a hettiták hasonlósága a könyv születésekor egyértelmű volt. A rend, a fegyelem, a kegyetlenség, más népek  leigázása és kiirtása éles párhuzam a Harmadik birodalom törekvéseivel. 

"Mi a helyes, és mi a helytelen? Nekünk az a helyes, amit mi akarunk, és az a helytelen, amit a szomszéd népek akarnak. Ez nagyon egyszerű tan, megkönnyíti az életet és az államvezetést. ...Az, hogy kiszúrjuk a foglyok szemét, csak emberbaráti cselekedet, hiszen egész életükben malomköveket kell forgatniuk, és munkájuk nagyon fárasztó, de még fárasztóbbnak éreznék akkor, ha látnák az eget és a földet, meg az égen repkedő madarakat. Csak hiábavaló gondolatok ébrednének bennük, és végül meg kellene ölnünk őket szökési kísérlet miatt. Ha katonáink a határvidéken néhány embernek levágják a kezét, néhánynak meg feje bőrét a szemére húzzák, egyáltalán nem kegyetlenkedésből teszik. ...Csupán az a célunk, hogy félelmet és rémületet keltsünk az ellenséges népekben, hogy idővel harc nélkül meghódoljanak hatalmunk előtt, s ne okozzanak maguknak felesleges kárt és pusztulást. Egyáltalán nem szeretjük az értelmetlen kártevést, azt akarjuk, hogy az idegen országok és városok minél sértetlenebbül kerüljenek uralmunk alá. Az olyan ellenség, amelyik retteg, már félig legyőzöttnek számít."

Dédnagyszüleink generációja azonban lassan tovaszáll, de a Szinuhe mondanivalója mégsem merült  feledés homályába. Az új generációknak - akihez én is tartozom - már másról szól a regény, nem itatja át a háború emléke.

A könyvről...

Horemheb a közemberből
lett hadvezér

Vannak olyan könyvek, amikből legalább 50, de sokszor 100 oldalt is el kell olvasnunk ahhoz, hogy tudjunk kapcsolódni hozzá. Nálam a szerelem az első mondatok után kialakult. Ha elolvasod a kezdő sorokat, és tetszik, erre számíthatsz az elkövetkezendő 700 oldalon. De ha valakinek ez dagályos és ömlengő, teheti is le a könyvet nyomban, mert a stílus nem fog változni.

"Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát váltogatja. Azt is mondják, hogy az erénye olyan, mint a viasz. Ha felmelegítik, elolvad. Nem az kerül szégyenbe, aki csal, hanem az válik nevetségessé, akit megcsaltak. Így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is."

Mika Waltari varázslatos módon ura a nyelvnek. Annyi szellemmel és szépséggel rója a sorokat hogy csak csodálva lehet olvasni a másfél oldalas monológokat, a kétségbeesés szülte keserédes életbölcseleteket. Szinuhe szemlélődő, mindent komolyan vevő ember, erős hajlammal a filozófiára. Hivatásából kifolyólag pedig a humánum és a katonaállami materializmus gyakran összeegyeztethetetlenül ütközik. Humora egy szál se, de ez egyáltalán nem zavaró mert rabszolgája Kaptah bőséggel kárpótol minket Szinuhe ezen hiányosságaiért. 

Eje

Kedvenc karkterem egyszerűen zseniális. Annyira élettel teli, jó eszű és fortélyos, hogy alig vártam mikor kap újabb szerepet a történetben. Az egyszerű ember túlélési ösztönének örök bölcsességei pedig a könyv végén vállnak igazgyöngyökké. 

Kaptah a rabszolga hűségesküje új úrnőjéhez:

"Mostantól fogva úrnőm vagy, és éppúgy parancsolsz nekem, mint az én uram, sőt valószínűleg még jobban is, de remélem, nem öntesz forró vizet a lábamra, ha megharagszol, és remélem, hogy majd puha papucsokat hordasz, amelyen nincs sarok, mert a sarkos papucsot nem szeretem, karmolásokat meg púpokat csinál a fejemen. Minden körülmények között éppoly hűségesen akarlak szolgálni, mint uramat, mert valami különös oknál fogva szívem nagyon megszeretett téged, noha sovány vagy, és melled kicsiny, és sehogy sem értem, mit lát benned az én uram. De remélem, hogy ezeken a dolgokon majd segíteni fog, ha megszülöd első gyermekedet. Tőled is éppoly gondosan akarok lopni, mint uramtól, és ezt cselekedvén, mindig csak a te javadat fogom szolgálni, nem pedig az enyémet."

Teje királynő

Waltari az idő vasfogát is kiálló örökérvényű figyelmeztetéseket is megfogalmaz. Az ideológiai eszmék hatalmi eszközökkel való terjesztése pusztító ellenálló erőt képes képezni. Nem tudok nem lenyűgözve megállni egy pillanatra az előtt, hogy micsoda kutatómunkát végzett a könyv megírásához. Térképeket böngészett, múzeumkörutakra utazott, hegynyi tudományos értekezést dolgozott fel az egyiptomi történelem és misztika témakörében. Írása mégsem vált száraz történelemkönyv szagúvá, Egyiptom lüktet és szinte lélegzik a lapokon.  Sok mindent lehet ma már tudni a fáraók és népük hétköznapi életérő, de senki sem írja meg olyan érzékletesen mint Waltari. Aprólékos részletességgel mutatja be a kereskedelmet, a korabeli medicina tudományát. A hatalom és a háború "művészete" akkor még nem abból állt, mint ma, hogy ledobnak egy bombát X és Y objektumra, és ezzel nagyjából eldőlt az erőviszonyok  kérdése. 

Mika Waltari önmagában tipródó író volt.
Rendkívül keményen dolgozott,  az írásaiban
megfogalmazott etikai dilemmák mély átélése
 depresszióba kergették. Álmatlanságban
szenvedett,többször szorult kórházi kezelésre,
és gyakran nézett a pohár fenekére.
A finn-magyar barátság mintapéldája, nemcsak
nyomon követte Magyarország történelmi
eseményeit, de gyakran írt rólunk, a Fóti
gyermekvárost pedig anyagilag is segítette.

Egy hadvezér felkészültsége, taktikai és intrikusi képessége, karizmája országok sorsát volt képes meghatározni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a háború sem az ókorban, sem a legújabb korban nem veszített kegyetlenségéből, és a nők és gyermekek mindig kétszeresen fizetik meg az árát. A győzelmek utáni tömeges nemi erőszakok rituális szokása ugyanúgy dívott a Délszláv háborúban, akár a régi Egyiptomban.

"Ő úgy beszél, ahogy remél... Szíve értelme előtt szalad, mint ahogyan csiga mellett elszáll a madár."  
Horemheb a fáraóról

Nagy igazságot takar az a mondás, miszerint a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Senkinél sem igazabb ez Ehnaton fáraóra nézve, kinek konok idealizmusa népe gyötrelmes szenvedéseihez vezetett. Nézetei olyannyira meghaladták saját korát, hogy hiába a gondolat nagyszerűsége - alattvalói képtelenek voltak lépést tartani vele. Eszméi a rabszolgaságról alapjaiban rendítették meg a gazdaságot. A jó szándékú, de előkészületek nélküli változtatások  totális anarchiába, utcai erőszakba és katonai vérengzésekbe torkoltak.

"Azt vallja, hogy az igazságért él, ám az igazság olyan, mint a gyermek kezében az éles kés, és egy őrült kezében még annál is veszedelmesebb, mert a kést tokban kell tartani, és használni csak akkor szabad, ha valóban szükség van rá. Bizony, ilyen az igazság, és senkinek se veszedelmesebb, mint az uralkodónak és vezérnek."

Hihetetlennek tűnik, de valós az a hír, hogy Mika Waltari soha nem járt Egyiptomban. Először a háború akadályozta meg az utazást, majd később már neki nem volt kedve megtenni ezt az utat. Viszont Hollywood felfedezte magának a történetet, és le is csapott a megfilmesítési jogokra, kár volt... 1954-ben készült el a The Egyptian című giccsparádé, aminek aztán végképp semmi köze nincs a regényhez. Szirupos, nagy költségvetésű szerelmi történetté silányították, mely teljesen eltér a leírtaktól. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom, és semmikép sem a könyv elolvasása előtt. A modern néző számára kisebb fajta sokkot okoz ez a jelmezbál, komolyan venni egy pillanatig sem lehet, pedig dráma lenne az eredeti cél. Ideje lenne már hogy valaki kiköszörülje ezt a csorbát, és jó szereposztással, nagyjából szöveg- és történethű forgatókönyvvel, sok-sok millió dolláros költségvetéssel újra leforgassa. Tömegek tódulnának a mozikba.

"Az ember bármi mást megvesztegethet és megcsalhat. Megvesztegetheti a szerelmet, és a hatalmat, a jóságot és gonoszságot, csakúgy, mint fejét és szívét, de a születést és a halált soha. Ez éjjelen, midőn mécsesed lángja repdesve imbolyog, mégis azt mondom neked: a halálban nincsen semmi félni való, Aziru, a halál jó. Mindama gonoszságok mellett, melyek a világban történnek, a halál az ember legjobb barátja. Mint orvos, már nem nagyon hiszek a halottak országában, s mint egyiptomi, nem hiszek a nyugat földjében s a test megmaradásában sem. A halál olyan nekem, mint hosszú álom, és olyan, mint perzselő nap után a hűs éj. Bizony, Aziru! Az élet forró bor, de a halál üdítő víz. A halálban bezárul szemed, és nem lát többé; a halálban elhallgat szíved, és nem panaszkodik többé; a halálban ellankad karod, és nem vágyódik többé tettek után, megtörik lábad és nem áhítozza többé vég nélküli utak porát. Ilyen a halál, barátom, Aziru..."

Az 1954-es filmfeldolgozás moziplakátja,
melyből következtethetünk milyen vizuális
nyál cunamit kapunk a képünkbe.

Kritikai észrevételek:
A regénnyel kapcsolatban egy szál sem, de a külcsínnel kapcsolatban mégis megfogalmazódik pár dolog bennem. Ez a történet nem puha borítós. Akárhány újranyomást is él meg, mindig keményfedeles kiadást érdemel.
A másik teljesen szubjektív dolog... a fedélterv. Bár nagyon igényes a 2012-es borító grafikája, de a könyvhöz túl modern. Személy szerint jobban tetszett volna ha egy XVIII. dinasztiabeli freskót használnak alapul.

Kinek ajánlom a könyvet:
Azoknak akik szeretik az olyan nagyszabású, heroikus történelmi regényt, mely nincs híján a pátosznak. Egyiptom szerelmeseinek alapmű, és azok figyelmébe is bátran tudom ajánlani akik kedvelik a szépen megírt történeteket. Amikor az író nem csak mesél, hanem gyönyörködtet a mesterségbéli virtuozitásával.

"Mi a jóság és mi a gonoszság? Ha megölünk egy gonosz gazdát, aki botjával gyötör bennünket, ellopja ételünket, és asszonyainkat, gyermekeinket éhezteti, akkor jól cselekszünk, de az őrök elvisznek a fáraó bírái elé, és levágják fülünket és orrunkat, és fejjel lefelé kiakasztanak a falakra. Ez igazság, ámde az igazság a súlytól függ, amellyel megméretik. Az igazság túlságosan gyakran hamisság számunkra, mivel nem tehetjük saját súlyainkat az igazság mérlegére, a fáraó bíráinak súlyai pedig másfélék, mint a mi súlyaink."

További idézetek: ITT

A Profundus Librum értékelése:

10/10

 Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás. Többször is élmény lehet végigolvasni, a műfajt messziről kerülőknek is nyugodtan ajánlható.

A könyvért külön 

köszönet 

az Európa Kiadónak, de legfőképpen 

Lídiának, aki felhívta a figyelmem erre a könyvre!

Webajánló:

GoodReads

MOLY

Mika Waltari idézetek
Szinuhe, The Egyptian (1954) - angol nyelven