Több mint fél évszázaddal ezelőtt, Moszkvában, egy hideg napon, amikor javában folyt a szovjet kommunista párt huszadik kongresszusa, szóra emelkedett Nyikita Hruscsov, az akkori főtitkár, és nyíltan elítélte a három évvel korábban meghalt zsarnok, Joszif Sztálin kormányzása alatt elkövetett rémtetteket, kimondva, hogy a vérengző diktátor nemcsak ellenzékiek ezreit végeztette ki, hanem meggyilkoltatta az októberi forradalomban vele együtt harcoló régi bajtársait, köztük Lev Trockijt is.
Hruscsov főtitkár ekkor beszélt először megdöbbent pártvezetők százai előtt arról, hogy Sztálin parancsára ezreket börtönöztek be, és vetettek alá könyörtelen kínvallatásnak, olyanokat, akik szembe mertek szállni a zsarnoki önkénnyel, tömegeket deportáltak munkatáborokba, és százezrek tűntek el mindörökre a fagyos szibériai börtönökben. A főtitkár részletesen ismertette, milyen ördögi tervek jegyében nyomták el a Szovjetunió csatlósait, mint törte le a szovjet haderő elsöprő túlereje az érdekszféra minden egyes országában a helybéliek lázadását.
Sztálin (az egykori Joszif Visszarionovics Dzsugasvili) a mérhetetlen kegyetlenkedéssel az egész világ tudomására hozta, hogy semmi sem korlátozhatja a jaltai egyezményben neki „ítélt" országok fölötti hatalmát.
A jelenlévők később elmondták, hogy miközben a főtitkár az aprólékos jelentést olvasta, a teremben pattanásig feszültek az idegek, a döbbent csöndben hallani lehetett egy-két elvtárs ziháló lélegzetvételét.
Egyszerre csak a küldöttek széksoraiból egy vádló hang Hruscsovnak szegezte a kérdést:
– És te hol voltál, elvtárs, miközben ezek a dolgok történtek?
Nyikita Hruscsov a néhai zsarnok közvetlen munkatársa, bizalmi embere volt, és tagja annak a politikai vezetésnek, amely a legkegyetlenebb sztálinizmus időszakában irányította a Szovjetuniót.
A kérdésből nyilvánvaló volt, hogy Hruscsov akkori hallgatása cinkostárssá teszi azon gyalázatos bűnök elkövetésében, amelyek ellen most felemeli a szavát.
Hruscsov nem válaszolt azonnal. Mély csönd támadt a vakmerő kérdés nyomában.
– Ki volt az? – kérdezte aztán a főtitkár. Senki se mozdult.
– Ki a kérdező? – pásztázta szemével a népes közönség sorait Hruscsov, várva, hogy megpillanthatja a feltartott kezet.
Ez már nem Sztálin országa volt, de még nagyon messze volt a demokrácia. A rezsimmel szembehelyezkedők egy pillanatig sem remélhették, hogy bármi vagy bárki garantálhatja személyes biztonságukat. A szovjethatalom titkosszolgálata – amely hamarosan az azóta hírhedtté vált KGB nevet vette fel – továbbra is rettegett, félelmetes szervezet volt.
Senki sem tette fel a kezét, hogy válaszoljon Nyikita Hruscsovnak.
Ekkor a főtitkár megtalálta a zseniális választ a kellemeten kérdésre:
– Ugye, nem mered fölfedni magad? Hát jó, akkor is válaszolok neked. Hogy hol voltam én azokban a napokban? Nos, pontosan ott és ugyanabban a helyzetben, mint te most.
