"Gyűlöltem azért, amit mondott, olyan szenvedélyesen, ahogyan csak egy éretlen ifjú gyűlölhet. Bármily szívesen kérdezősködtem volna tőle Nefer felől, nem alacsonyodtam odáig. Titkomat szívem legmélyére temettem el, mert a hazugság sokszor édesebb az igazságnál, s az álom pompásabb, mint a megtörtént egyesülés."
"Azt mondják, hogy a nő hűsége olyan, mint a szél. Mindig egyformán fúj, csupán az irányát váltogatja. Azt is mondják, hogy az erénye olyan, mint a viasz. Ha felmelegítik, elolvad. Nem az kerül szégyenbe, aki csal, hanem az válik nevetségessé, akit megcsaltak. Így volt ez mindig, és így lesz a jövőben is."
"...meg kell tudnod, hogy a nő olyan, mint a macska, és a szenvedély is olyan. Mert a macskának a mancsa lágy és puha, de éles és marcangoló karmok rejtőznek benne, amelyek könyörtelenül hatolnak egészen a szívig. És a nő is olyan, mint a macska, mert a macska is élvezettel kínozza, karmával élvezettel gyötri áldozatát, és nem unja meg ezt a játékot sohasem. Aztán amikor áldozatát már megbénította, akkor falja fel és elindul újabb áldozatot keresni. "
"De a Halál Házában az jelentette a legnagyobb örömet, ha fiatal nő holtteste került hozzájuk, akár szép volt, akár csúnya. Az ilyen holttestet nem lökték be rögtön a medencébe, hanem a halottmosók hálótársaként tölthette el az első éjszakát, és veszekedtek, sőt kockát is vetettek azért, hogy ki kapja meg elsőnek. Mert a halottmosóktól annyira iszonyodott mindenki, hogy még a legutolsó utcalány sem volt hajlandó kedvét tölteni velük, hiába kínáltak akár aranyat is. Még a néger nők sem kívánták meg őket, mert nagyon is féltek tőlük. Régebben pénzt gyűjtöttek össze, és a nagy hadjáratok után, amikor olcsó áron adták a rabszolgákat, rabszolga-lányokat vettek közös szórakozásra. De a Halál Házában olyan szörnyű volt az élet, hogy az odavitt rabszolgalányok elvesztették eszüket, lármát csaptak és olyan megbotránkozást keltettek, hogy a papoknak végül meg kellett tiltaniuk, hogy rabszolganőket a Halál Házába eladjanak. Ezután a halottmosók maguk készítették ételüket, maguk mosták ruháikat, és beérték azzal, hogy holttestekkel töltsék kedvüket. Mesélték, hogy valamikor a nagy fáraó idejében egy nő életre kelt a halottmosók kezei közt, ami Ámon dicsőségét hirdette, és nagy örömet szerzett a nő szüleinek és férjének. Ezért aztán jámbor kötelességük volt, hogy továbbra is megpróbálkozzanak a csodatevéssel, és borzalmas meleggel hevítsék a Halál Házába kerülő nőket, hacsak nem olyan öregek, hogy életre keltésük már senkinek nem hoz örömet. Hogy a papok tudtak-e erről, azt nem tudom megmondani, mert mindez a legnagyobb titokban és éjjelente történt, amikor a Halál Háza zárva volt."
"Az ember tette olyan, mint a kő, melyet vízbe hajítanak. Hangosan csobban, s gyűrűket vet a vízen, de néhány pillanat múlva elsimul a víz, és a kőnek nyoma sem marad. Ilyen az emberek emlékezete is. Ha elég idő telik el, mindenki elfelejt és mindenki elfelejti tettedet. "
"Azt vallja, hogy az igazságért él, ám az igazság olyan, mint a gyermek kezében az éles kés, és egy őrült kezében még annál is veszedelmesebb, mert a kést tokban kell tartani, és használni csak akkor szabad, ha valóban szükség van rá. Bizony, ilyen az igazság, és senkinek se veszedelmesebb, mint az uralkodónak és vezérnek."
"Mi a helyes, és mi a helytelen? Nekünk az a helyes, amit mi akarunk, és az a helytelen, amit a szomszéd népek akarnak. Ez nagyon egyszerű tan, megkönnyíti az életet és az államvezetést... Az, hogy kiszúrjuk a foglyok szemét, csak emberbaráti cselekedet, hiszen egész életükben malomköveket kell forgatniuk, és munkájuk nagyon fárasztó, de még fárasztóbbnak éreznék akkor, ha látnák az eget és a földet, meg az égen repkedő madarakat. Csak hiábavaló gondolatok ébrednének bennük, és végül meg kellene ölnünk őket szökési kísérlet miatt. Ha katonáink a határvidéken néhány embernek levágják a kezét, néhánynak meg feje bőrét a szemére húzzák, egyáltalán nem kegyetlenkedésből teszik.Csupán az a célunk, hogy félelmet és rémületet keltsünk az ellenséges népekben, hogy idővel harc nélkül meghódoljanak hatalmunk előtt, s ne okozzanak maguknak felesleges kárt és pusztulást. Egyáltalán nem szeretjük az értelmetlen kártevést, azt akarjuk, hogy az idegen országok és városok minél sértetlenebbül kerüljenek uralmunk alá. Az olyan ellenség, amelyik retteg, már félig legyőzöttnek számít."
Kaptha a rabszolga hűségesküje úrnőjéhez:
"Mostantól fogva úrnőm vagy, és éppúgy parancsolsz nekem, mint az én uram, sőt valószínűleg még jobban is, de remélem, nem öntesz forró vizet a lábamra, ha megharagszol, és remélem, hogy majd puha papucsokat hordasz, amelyen nincs sarok, mert a sarkos papucsot nem szeretem, karmolásokat meg púpokat csinál a fejemen. Minden körülmények között éppoly hűségesen akarlak szolgálni, mint uramat, mert valami különös oknál fogva szívem nagyon megszeretett téged, noha sovány vagy, és melled kicsiny, és sehogy sem értem, mit lát benned az én uram. De remélem, hogy ezeken a dolgokon majd segíteni fog, ha megszülöd első gyermekedet. Tőled is éppoly gondosan akarok lopni, mint uramtól, és ezt cselekedvén, mindig csak a te javadat fogom szolgálni, nem pedig az enyémet."
"az igazság olyan, akár gyermek kezében a kés, és saját hordozója ellen fordul."
"Tudd meg azt is, hogy az a nép, amely mindent elhisz, amit mondanak neki, olyan, akár az ökörcsorda, melyet botokkal hajtanak, vagy a birkanyáj, amely gondolkodás nélkül követi a vezérkost bárhová."
"Ő úgy beszél, ahogy remél... Szíve értelme előtt szalad, mint ahogyan csiga mellett elszáll a madár."
"Nemrég meglékeltem egy öregasszony koponyáját; azt gondolta, hogy ő Hatsepszut királynő, de amikor meggyógyult, csak szegény öregasszony lett belőle, és többé nem volt olyan boldog, mint akkor, midőn Hatsepszut királynőnek hitte magát."
“Én, Szinuhe, az vagyok, akivé saját cselekedeteim tettek..."
"Az ember bármi mást megvesztegethet és megcsalhat. Megvesztegetheti a szerelmet, és a hatalmat, a jóságot és gonoszságot, csakúgy, mint fejét és szívét, de a születést és a halált soha. Ez éjjelen, midőn mécsesed lángja repdesve imbolyog, mégis azt mondom neked: a halálban nincsen semmi félni való, Aziru, a halál jó. Mindama gonoszságok mellett, melyek a világban történnek, a halál az ember legjobb barátja. Mint orvos, már nem nagyon hiszek a halottak országában, s mint egyiptomi, nem hiszek a nyugat földjében s a test megmaradásában sem. A halál olyan nekem, mint hosszú álom, és olyan, mint perzselő nap után a hűs éj. Bizony, Aziru! Az élet forró bor, de a halál üdítő víz. A halálban bezárul szemed, és nem lát többé; a halálban elhallgat szíved, és nem panaszkodik többé; a halálban ellankad karod, és nem vágyódik többé tettek után, megtörik lábad és nem áhítozza többé vég nélküli utak porát. Ilyen a halál, barátom, Aziru..."
"Öregedvén azonban megértettem, hogy végső soron minden uralkodó egyforma, és szintúgy egyforma minden nép. Megértettem, hogy nem sokat jelent, ki uralkodik, és mely nép sanyargatja a másik népet, mert végső soron úgyis mindig a szegényeknek kell szenvedniök."
"Nincsen különbség az emberek között. Minden ember meztelenül jön a világra, és az emberek között egyetlen mérték az emberi szív. Az embert nem lehet bőrének színével, avagy nyelvével mérni; az embert nem lehet ruhájával és ékszereivel mérni; az embert nem lehet gazdagságával avagy szegénységével mérni, egyes-egyedül szívével. Ezért a jó ember jobb, mint a rossz, és az igazság jobb, mint a hamisság, de mást nem tudok, és ez minden tudásom. "
“Csakugyan bolond ember vagy Szinuhe, és bizonyára sosem láttad az életet, hanem zsákban nőttél fel. Mert az ember nem élhet anélkül, hogy ne tartaná jobbnak magát a másik embernél, és nincs olyan nyomorult, aki valamiben ne tartaná magát különbnek a másiknál. Egyik a kezének ügyességére büszke, másik a vállának erejére. A tolvaj ravaszságával büszkélkedik, a bíró a bölcsességével, a kapzsi a kapzsiságával, a pazarló a pazarlásával, az asszony az erényességével, az örömleány a bőkezű természetével. Semmi sem hoz az embernek nagyobb örömöt, mint az a tudat, hogy valamiben kiválóbb a másiknál. Ezért mi is nagy örömöt érzünk, felfedezvén, hogy szegény ember és rabszolga létünkre is bölcsebbek és ravaszabbak vagyunk nálad, noha te tudsz olvasni és írni.”
"Mi a jóság és mi a gonoszság? Ha megölünk egy gonosz gazdát, aki botjával gyötör bennünket, ellopja ételünket, és asszonyainkat, gyermekeinket éhezteti, akkor jól cselekszünk, de az őrök elvisznek a fáraó bírái elé, és levágják fülünket és orrunkat, és fejjel lefelé kiakasztanak a falakra. Ez igazság, ámde az igazság a súlytól függ, amellyel megméretik. Az igazság túlságosan gyakran hamisság számunkra, mivel nem tehetjük saját súlyainkat az igazság mérlegére, a fáraó bíráinak súlyai pedig másfélék, mint a mi súlyaink."
"Hát nem figyelmeztettelek ezerszer is, Szinuhe, hogy férfiúi természeted miatt ne dugd a nyakadat hurokba? De a férfiak süketebbek, mint a kövek, és a férfiak fiúk, akik oktalanul fejjel mennek a falnak. Bizony, elégszer falba verted már a fejedet, uram, Szinuhe. Van időd, hogy lecsillapodj és okos ember életét éljed, míg aztán az a kicsi szerszám, amelyet a férfiak ágyékkötőjük alá rejtenek, maga is szégyenkezvén, nem zaklat többé, és fejedet nem forrósítja el. Bizony, attól ered minden gonosz, ami a világban történik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése