Isabel Allende: Távoli sziget

Eredeti cím: La isla bajo el mar

Első kiadás: 2009.

Műfaj: Kortárs szépirodalom

Fordító:  Dornbach Mária

Kiadó: Geopen Könyvkiadó

Kiadás ideje: 2012.

Oldalszám: 479

Zarité rabszolgának született az 1700-as években, a karibi Saint-Domingue szigetén. Kilencévesen háziszolga lesz, így nem kóstol bele a cukornádültetvények kíméletlen munkájába. Természetes szépsége azonban másfajta kizsákmányolásra kárhoztatja, de ő vigaszra lel az afrikai dobok ritmusában, a testében lüktető táncban és zenében, a voodoo szertartásokban. Ő a gyarmati társadalom tükörképét nyújtó regénybeli kis világ központi alakja, aki fontos szerepet játszik a francia Valmorain gazda, beteges spanyol felesége és érzékeny kisfiuk, a bölcs Parmentier doktor, a szépséges mulatt kurtizán, Violette, a néger javasasszony, Rose mama, valamint a lázadó rabszolga, Gambo életében. A fehérek, feketék, mulattok összefonódó sorsának hátterében zajló események rabszolgalázadásba torkollnak, és a földig rombolt szigeten eluralkodik a kegyetlen bosszú. A rabszolgalány gazdájával New Orleansba kényszerül, hogy ott kezdjenek új életet. 

A fájdalmakon, szerelmeken, kiszolgáltatottságon és függetlenségen felülemelkedve Zarité bölcs derűvel tekint végig életén és megállapítja: jó csillagzat alatt született. A világhírű chilei Isabel Allende magával ragadó, színes, lebilincselő stílusban mesél rendkívüli erejű hősnőjéről, aki a legkegyetlenebb körülmények között is képes megőrizni önmagát, hitét, kivívni a szabadságot és megtalálni az élet értelmét.

A könyvről...
A Távoli szigettel való találkozásom tipikus példája annak miért is jó néha elkalandozni a könyves blogok világába. Erika Sorolvasójában láttam meg a Lelkem, Inés című könyvet, és annyira szimpatikusan írt róla, hogy azonnal felvettem az olvasási listámra. Közbejött egy kis nyaralás, ami pont jó ürügy volt arra, hogy beadjam a családfőnek, miért is kell mindenképp megajándékoznom magam mégegy könyvvel. Sajnos azonban Inés már elfogyott, ezért levettem a polcról egy másik Allende könyvet, amiről még semmit sem tudtam. Gondoltam akkor kezdjük a megismerkedést ezzel...
Jelentem a találozó kiválóra sikeredett, az első oldalak után magával ragadott a történet.

Isabel Allende és Barack Obama. Haitiről és a mulattokról
szóló regénye az elnöki palota kapuit is megnyitotta előtte.
A fél és negyedvér közösségek hálásak, hogy maradandó
emléket állított őseiknek Zarité történetén keresztül.

Az iskolai történelemoktatásban a rabszolgasággal leginkább csak említésszinten foglalkozunk. Pedig itt volt már Alex Haley Gyökerek című könyve, és  Lobagola fantazmagórái..., de mégis a nagy áttöréshez egy szappanopera kellett. A Rabszolgasorssal ért el hozzánk először a harcos abolicionizmus szelleme. Talán emlékeztek ti is, mikor együgyű lelkek népes serege - akik képtelenek voltak különbséget tenni a televíziós sorozat, és a valóság között - azonnali gyűjtőakciókat szerveztek Isaura kiszabadítására, elvége a (akkor) 20. században élünk... mégiscsak türhetetlen Leoncio embertelensége!?!
Komolyra fordítva a szót... az emberiség történetének számos gyalázatos korszaka van, ezek közül az egyik legmegrendítőbb intézmény a rabszolgaság. Azt hiszem sosem fér a fejembe, hogy voltak képesek eleink ennyi kegyetlenségre és részvétlenségre. A könyv ezt az embertelen drámát próbálja feldolgozni,  Haiti rabszolgáinak, és New Orleans menekültjeinek történetét írja le. Az író könnyed stílusa könnyen befogadható, és megrázó formában tárja elénk a nagy igazságot az emberben szunnyadó, majd feltörő gonoszról. Akárcsak a már korábban említett Gyökereknél, a hatás itt is azonnali, és  erőteljes. Még egy fehérnek is nehéz kivülállóként szemlélni a kislány hányadtatásait, hát még egy mulatt közösségnek, akinek felmenői közt számos kis Zarité élt hasonlóan megalázó körülmények között. A kislány túlélte az ember alkotta poklot, - nem csak testileg, de morálisan is, az egyszerű ember csodás erejével, elszántságával, és utódai életben tartásának mindent elsöprő igényével.