 |
| Egy nem létező borító... |
Eredeti cím: Vieras mies tuli taloon
Első kiadás: 1937.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Beke Margit
Kiadó: Fátum-Ars Könyvkiadó
Magyar kiadás: 1993.
Oldalszám: 404
Az isten háta mögötti szegényes tanyára a hideg, korai alkonyatban egy idegen kopog be munkát keresve. A tanyán három ember él: egy megkeseredett, az élettől már semmit sem váró, de a megaláztatásokat egyenes derékkal viselő, még fiatal asszony; a férje, az alkoholtól torz szörnyeteggé vált hajdani mérnök, és a gazdaság korábbi gazdája, egy öregember. Az asszony felfogadja a különös, szótlan férfit, aki nekilát, hogy a legszükségesebb munkákat elvégezze. Az idő múlásával a két sorsüldözött ember egymásra talál, bár szerelmük jövőjében egyikük sem hisz igazán.
A tragédia hamarosan be is következik...
 |
| Andrew Wyeth képeinek drámaisága sokszor bevillant olvasás közben. |
„Mert mindennek megvan a mély, titkos értelme. Az utat, amelyet a sors kijelölt az embernek, végig kell járni, ő is azért volt talán olyan kemény és könyörtelen, mert többet és keserűbben szenvedett, mint más. De aki olyan mértéktelen boldogságot él meg, annak szenvedni is mértéktelenül kell. És az ismeretlen, titkos értelem talán mégis az ő életében vált valósággá, benne teljesedett, ha ő maga nem is tudja. Mert ha nem így van, hát meg kell, hogy álljon minden gyarló emberi ész… meg kell, hogy semmisüljön minden gondolkodás.”
A könyvről...
Mielőtt belekezdenék az olvasmány méltatásába, szeretnék pár szót ejteni a borítóról... Az első pillantásra egyetlen épeszű szépirodalomra vágyakozó vásárló sem fogja kezébe venni Az asszony és az idegen című könyvet. Ennek az oka pedig, az elcseszett borító, mely túl azon, hogy simán igénytelen, rossz műfajt is sugall. Valami csöpögős romantikára számítanánk, virtuóz szexjelenetekkel, ahogy azt a történelem és romantika sorozatban már jól megszokhattuk. Persze a széria a maga műfajában mindenképp befutó, és a fedlap alapján akár Waltari írása is méltó testvérük, azonban a beltartalom korántsem említhető egy lapon. A Fátum-Ars ezen súlyos esztétikai bűncselekménye azonban ne rettentsen el bennünket az olvasástól!
A történelmi regényeiről ismert írótól ma rendhagyó módon egy drámát hoztam, mely többet árul el a szerző legbelső harcairól, és lelki meghasonlásairól, mint bármelyik ismert szerzeménye. Megrendítő, feszélyt keltő, katartikus, és igazságos, talán ezekkel a szavakkal lehetne legjobban kifejezni tartalmát.
A regény első mondata: "Egy idegen állított be a tanyára, mikor a nap már letűnőben volt." - szinte mindent elmond nekünk Astrid Jönsson - az asszony - világáról... Jonni Aaltonen felbukkanása szinte az utolsó percekben hozta vissza a reményt egy normális emberi kapcsolatra, és ahogy a télből tavasz lesz, úgy enged fel Astrid szíve is az évtizedes fagyból, mire pedig megjön a nyár, a szerelem is kivirágzik... Mesterien, és sok szinten építkező regény ez, mely a finn tanyavilágba kalauzolja el az olvasót egészen a szereplők elkerülhetetlen végzetéig.
"Csak egy vágya volt: dolgozni. Ez az élete mától fogva. Becsületes munkával fenntartani magát, nem gondolkozni, nem emlékezni, csak dolgozni két erős, munkabíró kezével. Nincs ennél jobb orvosság annak, aki sok-sok elmúlt esztendőt akar kioltani, eltörölni, megölni, hogy nyoma se maradjon."
Az elbeszélés több szempontból is megrázó erejű. Egyrészt mert a történet igen erőteljes tragédia, erőszakkal, brutális gyilkossággal, melynek érzelmi vetületeivel minden egyes résztvevő szempontjából megismerkedhetünk. Másrészt aki ismeri, és kedveli az alkotót, az tudja, hogy Waltari maga is küzdött a függőség ördögével. Könyvében pedig mint Vergilius vezet bennünket, ifjú Dantékat az alkoholizmus poklának legmélyebb bugyrain. Annyi önvád, önundor elevenedik meg a sorokban, hogy nem is csoda, ha megírása végére depresszióba is süllyedt. A könyv maga rejtett vádirat saját gyengesége ellen, belső taszító világa nyomorúságos mivoltáról. Már-már az önkínzás határait súrolja, és az Olvasó nem nagyon tudja kivonni magát ennek hatása alól, akkor sem ha egyértelműen az asszony pártját fogja. Művét képtelen voltam elvonatkoztatni személyétől... míg a feleség egyre Andrew Wyeth Helgájaként bukkant fel a képzeletemben, addig a részeg-dülöngélő gyáva Jönsson, Waltari képében testesült meg.
"Bebizonyosodott, hogy minden vigasztalás csak romlás útján visz előbbre, minden csak ámítás, megalázó szégyen, mert ennek az embernek az akarata is éppen olyan ernyedt és kocsonyás, mint a teste. De még akkor is ámította magát - elhitette, hogy legalább a suttogó forró szavakban van valami igaz, a lihegésében, sóhajában valami mégis csak szerelem."
A sztori akár játszódhatna a hazai tanyavilágon is, annyi a hasonlóság fedezhető fel a szereplők életmódjában. Magyarországon pedig nincs olyan család akinek szűkebb ill. bővebb környezetében ne fordult volna elő ez a rendkívül súlyos addiktológiai probléma. A cselekmény mélyen fogja érinteni azokat az olvasókat, akik hasonlóan beteg ember közegében kényszerülnek élni, hiszen az alkoholizmus áldozatai nem csak maguk a függők, hanem közvetlen környezetük.
A jelenlegi hazai közfelfogást 75 évvel megelőző gondolatokat is megfogalmaz Waltari, hiszen benne él a gyötrelembe, tudja, hogy az alkoholizmus betegség. De szinte rögtön önostorozó módon saját magának is felteszi a kérdést, hogy azért mert valaki beteg, minden megbocsájtható? Nem csak a súlyos jellembéli hiányosságok vezetik-e a férfit erre az útra?
"Mert a gonoszság, felelőtlenség és hazudozás is betegség alapjában... - magyarázzák a hamis tudományú doktorok. Constitutio psychopatoca-alcoholismus chronicus. Íme a csalhatatlan szakkifejezések, amelyekben ő is hitt valamikor. De régen kiábrándult belőlük. Ma már tudja, hogy a jóság éppenúgy hiábavaló, mint a szókimondás, vagy a keménység."
"Mostanában még ki se szolgálta senki. Egyedül kellett utánanéznie, ha valamit akart. Ez persze bosszantotta. Jobban szerette, ha parancsolnak neki és keményen, szigorúan bánnak vele, mert ilyenkor mártírnak, megnemértett léleknek érezhette magát és kéjeleghetett az önkínzásban. Igen, tönkretették az életét, elrabolták nagy lehetőségeit, magára hagyják a szegény szerencsétlen beteget, a kutya se törődik vele. Éjszakára ketrecbe zárják, mint az állatot... Mostmár azt sem engedik, hogy gombostűvel szurkálja a disznókat, a vén Herman rajtakapta egyszer és bottal végigvert rajta."
A regény közepes tempójú, kifejezetten nyugtalanító, de időnként olyan szép napsütötte, hogy nem győzünk betelni vele, akkor is ha pontosan tudjuk, hogy ezek a pillanatok nem soká fognak tartani. És a számla is be lesz nyújtva, mert az emberi sorsok legmélyebb rejtekébe is leránt bennünket a szerző. Hogy mennyire lehangoló is az a közeg amiben a szereplők élnek, talán nem is igazán tűnik fel, csak a második részben, amikor a külső szemlélők gondolatain keresztül láthatjuk a főhőseinket.
Szép keresztmetszetet kapunk a falusi előítéletekről, de az összetartásról, és a példás részvétről is, és az író pedig folyamatosan feszegeti a törvény, az igazság, és az igazságosság között felvillanó etikai dilemmákat.
Fiat iustitia, et pereat mundus. Legyen igazság, bár el is vész a világ! És valakinek a világa a színtiszta igazság kiderülésekor csakugyan elvész...
"Tehetetlenné válik teste mihelyt nem érzi a férfi karját ujjai alatt. Minden kacérkodó, játékos kedve eltünt hirtelen. Érett asszony vagyok - gondolta . sok rosszat megértem és sokat elszenvedtem, de ÉLNI még nem éltem semmit, mostmár tudom...
Waltari művészete azért is kivételes, mert képes összegezni, és megfogalmazni is mondanivalójának lényegét. Szinte minden könyve végén megkapjuk az elementáris erejű bölcsességeit, évek múlva is fellapozhatjuk, és az utolsó oldalakon újra átélhetjük kedvenc szereplőink életének végső superlativusait. Mostmár csak az lenne igazán örömteli esemény, ha valamelyik kiadó újra elérhetővé tenné ezt az egyszerűségében is heroikus, és kőkemény tragédiát, méltó szerkesztéssel, és fedlaptervvel!
Az elveszettnek hitt, és megtalált remények drámai gyűjteménye ez az írás, számos asszony fog sorsközösséget érezni Astriddal. Ezt a történetet egyhamar nem fogom elfelejteni...
Mielőtt belekezdenék az olvasmány méltatásába, szeretnék pár szót ejteni a borítóról... Az első pillantásra egyetlen épeszű szépirodalomra vágyakozó vásárló sem fogja kezébe venni Az asszony és az idegen című könyvet. Ennek az oka pedig, az elcseszett borító, mely túl azon, hogy simán igénytelen, rossz műfajt is sugall. Valami csöpögős romantikára számítanánk, virtuóz szexjelenetekkel, ahogy azt a történelem és romantika sorozatban már jól megszokhattuk. Persze a széria a maga műfajában mindenképp befutó, és a fedlap alapján akár Waltari írása is méltó testvérük, azonban a beltartalom korántsem említhető egy lapon. A Fátum-Ars ezen súlyos esztétikai bűncselekménye azonban ne rettentsen el bennünket az olvasástól!
 |
| Az igazi fedlap... sokkoló. Te megvennéd ez alapján a könyvet? Elhinnéd, hogy szépirodalom? |
 |
| Mika Waltari (1908 - 1979 ) |
"Csak egy vágya volt: dolgozni. Ez az élete mától fogva. Becsületes munkával fenntartani magát, nem gondolkozni, nem emlékezni, csak dolgozni két erős, munkabíró kezével. Nincs ennél jobb orvosság annak, aki sok-sok elmúlt esztendőt akar kioltani, eltörölni, megölni, hogy nyoma se maradjon."
 |
 |
| "...hiszen a könny, ha éget és elemészt is, felszabadít." |
 |
| "Kinek akart segíteni? A magános asszonynak, aki olyan kíméletlenül hátrakényszeríti homlokából ahaját, hogy az arca maga a meztelenség?" |
"Bebizonyosodott, hogy minden vigasztalás csak romlás útján visz előbbre, minden csak ámítás, megalázó szégyen, mert ennek az embernek az akarata is éppen olyan ernyedt és kocsonyás, mint a teste. De még akkor is ámította magát - elhitette, hogy legalább a suttogó forró szavakban van valami igaz, a lihegésében, sóhajában valami mégis csak szerelem."
A sztori akár játszódhatna a hazai tanyavilágon is, annyi a hasonlóság fedezhető fel a szereplők életmódjában. Magyarországon pedig nincs olyan család akinek szűkebb ill. bővebb környezetében ne fordult volna elő ez a rendkívül súlyos addiktológiai probléma. A cselekmény mélyen fogja érinteni azokat az olvasókat, akik hasonlóan beteg ember közegében kényszerülnek élni, hiszen az alkoholizmus áldozatai nem csak maguk a függők, hanem közvetlen környezetük.
A jelenlegi hazai közfelfogást 75 évvel megelőző gondolatokat is megfogalmaz Waltari, hiszen benne él a gyötrelembe, tudja, hogy az alkoholizmus betegség. De szinte rögtön önostorozó módon saját magának is felteszi a kérdést, hogy azért mert valaki beteg, minden megbocsájtható? Nem csak a súlyos jellembéli hiányosságok vezetik-e a férfit erre az útra?
 |
| "A gyűlölet még szorosabban összefogja az embereket néha, mint a szerelem." |
 |
| A vén Herman... így képzeltem el Astrid egyetlen támaszát... |
Szép keresztmetszetet kapunk a falusi előítéletekről, de az összetartásról, és a példás részvétről is, és az író pedig folyamatosan feszegeti a törvény, az igazság, és az igazságosság között felvillanó etikai dilemmákat.
Fiat iustitia, et pereat mundus. Legyen igazság, bár el is vész a világ! És valakinek a világa a színtiszta igazság kiderülésekor csakugyan elvész...
 |
| Részlet az1938-as filmből Az asszony és az idegen... |
Waltari művészete azért is kivételes, mert képes összegezni, és megfogalmazni is mondanivalójának lényegét. Szinte minden könyve végén megkapjuk az elementáris erejű bölcsességeit, évek múlva is fellapozhatjuk, és az utolsó oldalakon újra átélhetjük kedvenc szereplőink életének végső superlativusait. Mostmár csak az lenne igazán örömteli esemény, ha valamelyik kiadó újra elérhetővé tenné ezt az egyszerűségében is heroikus, és kőkemény tragédiát, méltó szerkesztéssel, és fedlaptervvel!
Az elveszettnek hitt, és megtalált remények drámai gyűjteménye ez az írás, számos asszony fog sorsközösséget érezni Astriddal. Ezt a történetet egyhamar nem fogom elfelejteni...
A Profundus Librum értékelése:
10/8
Kiemelkedően hatásos és ötletes mű,
emlékezetes élmény, pár év múlva újraolvasható,
a műfajt csak kerülgetőknek is ajánlható.
Webajánló:
 |
| 33 éve hunyt el Mika Waltari |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése