André Castelot: Joséphine

Eredeti cím: Josephine
Műfaj: Szépirodalom / Életrajz

Fordító: Somogyi Pál László

Kiadó: Európa Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2012.
Oldalszám: 630 

"Trois-Ilets, egy kis falu Martinique szigetén, 1778-ban. A híres karibi jósnő, Eliama kunyhójába két fiatal lány lép be. A jövőjükre kíváncsiak. A látogatók egyikét jól ismeri a jósnő. Marie-Rose Tascher de la Pagerie, a közeli cukornádültetvény urának tizenöt éves leánya ő. Eliama hosszan fürkészi a felé nyújtott reszkető tenyeret, aztán felemeli a tekintetét, és csodálattal néz a fiatal lányra. – Nemsokára férjhez mész - mondja halkan–, ez a frigy nem lesz boldog, megözvegyülsz, és akkor… akkor több leszel, mint egy királyné!"

A jósnő igazat mondott. Marie-Rose egy boldogtalan házasság után valóban többre vitte, magasabbra jutott még egy királynénál is. Császárné lett belőle, a franciák első császárnéja, Joséphine néven. A bájos, szeretetre méltó, eszes kreol nő 1796-ban ment feleségül Napóleon Bonaparte, illetve akkor még Napóleon Buonaparte tábornokhoz, akinek ha nem is mindig hű, de ügyes és hatékony segítőtársa volt a hatalomhoz vezető úton. 

S bár Napóleon 1809-ben elvált tőle, mert Joséphine nem ajándékozhatta meg a várva várt trónörökössel, a franciák császára első hitvesére emlékezve őszintén, szívéből mondta: "Páratlan Joséphine! Minden nő közül őt szerettem a legjobban." 

Erről a különleges képességű és sorsú, népek-nemzetek történelmét formáló-befolyásoló szépasszonyról szól a kiváló francia történész, André Castelot tudományos igényű, ám vérbeli szépíróhoz méltóan érzékletes, színes, már-már mesébe illő fordulatokban, intimitásokban s eleddig ismeretlen részletekben bővelkedő monográfiája.

André Castelot (1911-2004)
Francia író, történész, forgatókönyv író

Könyvajánló:

Dr. Lux Elvira neves szexuálpszichológusunk egy előadásán azt mondta: "A Csipkerózsikák ideje kérem lejárt!" Az új korszakban egy sikeres nő nemcsak ápolt és jó megjelenésű, hanem a külcsínt és belbecst úgy promotálja, akár egy népszerű árucikket. Képes felkelteni a férfiak figyelmét, ébren tartani érdeklődését, és a nyüzsgő rózsalovagok, és nímandok közül oly módon választja ki jövendőbeli partnerét, hogy az azt higgye, ő volt a hódító.

És hogy jön ez a történet a könyvhöz? A válasz egyszerű. 249 évvel ezelőtt a távoli Martinique szigetén egy rabszolgatartó-cukornádtermesztő farmon született egy színes bőrű kislány, aki  nem csak ismerte azt a mondatot, amit pár évszázaddal később Elvira néni egy neonvilágítású modern  tanteremben  az önazonosságukat kereső nőknek tanított, de eszerint is élt. Stratégiája olyannyira dicsőséges volt, hogy ő lett Franciaország első császárnéja. Marie-Rose Tascher de la Pagerie életének diadalmenetét kíséri végig az szerző, aki férje Alexandre de Beauharnais révén teszi meg az első lépéseket a trónhoz vezető hosszú úton. Társa vezeti be a társaságba, de a kis Marie-Rose műveletlenségénél csak harsánysága volt visszatetszőbb. Az akkor még romantikus álmokat dédelgető ifjú hölgy reményeit ez a velejéig erkölcstelen férfi örökre szétzúzta. Ivott, nőzött, lelki nyomorúságban tartotta a lányt, aki a válás után lelki sebeit egy zárdában gyógyíttatta. 

Marie-Rose Tascher de la Pagerie-ből Joséphine

Saját tanulatlanságának felismerése már szinte felért a fél gyógyulással. Tudta, hogy változnia kell, soha többé nem hajlandó kiszolgáltatni magát egyetlen férfinek sem. Kitanulja az úri viselkedést, olvas, és beszédórákat vesz...

"Rose szabad, szereti a szerelmet, és ha azt mondják neki, hogy szép és kívánatos, szégyenkezés nélkül odaadja azt, amit kérnek tőle. „Beauharnais asszonyt - meséli a kortárs Albert de Lezai-Marnésia - laza erkölcse, nagyvonalúsága, természetes jósága tette oly vonzóvá sokak szemében, reputációját nem árnyékolta be semmi, legalábbis az idő tájt, és kapcsolatai a kor több befolyásos férfiújával lehetővé tették számára, hogy nagy szolgálatot tegyen másoknak."

Később nagyvilági életet él, szeretőket tart, de közben szeretettel, és odafigyeléssel neveli gyermekeit. Napóleonnal való első találkozására nem is emlékszik, pedig be lettek mutatva egymásnak. Látóterébe csak akkor kerül majd be a "korzikai", mikor ígéretes partinak tűnik a feltörekvő, de külsőleg igen jelentéktelen fiatalember. Kapcsolatuk annál mélyebb, minél magasabbra ível Napóleon karrierje, legalábbis a külső szemlélőknek..., hiszen Joséphine megtartotta szeretőjét, fürdőzött hírhedt férje dicsőségében, és megszámlálhatatlan mennyiségű pénzt költött.

Tövis a testben... Eredményhirdetés

Ezúton is tisztelettel köszönjük a David Herber Lawrence játékban való részvételeteket.

A helyes megfejtés a következő volt:
A Geopen Könyvkiadó 2011-ben jelentette meg a Tövis a testben című kiadványukat. A szerző igencsak hányattatott élete során két kiváló írótársától kapott támogatást Aldous Huxleytól és E. M. Forstertől. Édesapja bányász volt, műveire erőteljes hatást gyakorol gyermekkora nyomorúsága és a bányásztelepek különös intim világa.

D.H. Lawrence nem élhette igazán meg nemzetközi sikerét, és a hazájában való elismerést, 45 évesen hunyt el, tüdőbetegségben. Könyvét Balázs Éva és Mesterházi Mónika fordította.

Nyereményjáték ! Nyerd meg te is D. H. Lawrence könyvét.

Kedves Olvasók!

Megnyerhetitek David Herbert Lawrence: Tövis a testben című könyvét, ha az alábbi kérdésekre helyesen válaszoltok:

1. Mikor jelent meg a Tövis a testben című könyv?

2. Ki volt az a két neves író, akik tisztelték, és kiálltak D.H. Lawrence mellett?

3. Mi volt a foglalkozása D.H. Lawrence édesapjának?

4. Hány éves korában hunyt el a szerző?

5. Kik fordították a köteten szereplő novellákat?

A válaszokat az alábbi blogbejegyzésben olvashatjátok ITT.

A játék 1 hétig, azaz szeptember 27-ig tart. A válaszokat a facebook oldalunkon várjuk: (kattints a linkre)

GEOPEN - PROFUNDUS LIBRUM II. NYEREMÉNYJÁTÉK

Csak a Nyereményfelhívás alatt megjelenő válaszokat tudjuk követni! Ezért ügyeljetek arra, hogy NE a megosztásokban válaszoljatok, hanem a PROFUNDUS LIBRUM facebook oldalán.

A helyesen válaszolók válaszolók közt a GEOPEN Könyvkiadó felajánlásában 3 példányt sorsolunk ki  David Herbert Lawrence: Tövis a testben című  könyvéből.

David Herbert Lawrence: Tövis a testben

Eredeti cím: A válogatás az alábbi kötetek alapján készült: The Prussian Officer, The Woman Who Rode Away, St Mawe, The Princess
Műfaj: Szépirodalom
Fordítók: Balázs Éva, Mesterházi Mónika
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2011.
Oldalszám: 304

David Herbert Lawrence (1885–1930) angol író nevét a magyar olvasók zöme első hallásra a Lady Chatterley szeretője című erotikus regényével kapcsolja össze, pedig sokféle műfajban megmutatta ragyogó tehetségét. Számos regény, novella, vers, színpadi mű, esszé, fordítás maradt fenn utána. Írásai a modern kor és iparosodás elembertelenítő hatásainak alapos vizsgálatáról tanúskodnak. Kemény kritikái miatt hivatalosan körözték, cenzúrázták és félreértették, emiatt önkéntes száműzetésbe vonult. A tövis a testben című válogatás elbeszélései 1904 és 1914 között születtek. Hősei sokfélék. Van köztük arisztokrata tiszt, aki végzetes leszámolásba hajszolja tisztiszolgáját, félelmeivel viaskodó, ösztöneit szabadjára engedő katona, önmagát alárendelő, de függetlenségét védő bányász, rangkórságban szenvedő tiszteletes, önfeladó vagy az érzelmeit vállaló fiatal nő. Vér, láng, sötétség – ezek azok a drámai erejű hívószavak, amelyek vezérmotívumként az itt összeválogatott elbeszélések többségében is jelen vannak. Beleillenek abba a különleges kifejezésmódba, amellyel Lawrence az értelem és az ösztönök egyensúlyra törekvő összefonódását hirdette. És amelynek köszönhetően erőteljes, összetett érzelemvilágú, látomásos elbeszélések születtek tollából.

Könyvajánló

"Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem
kedves az Ő hazájában." (Biblia - Lk. 4,24) 

David Herbert Lawrence a fiatalabb nemzedék számára szinte teljesen ismeretlen szerző, legfeljebb a Lady Chatterley szeretője című írásáról hallottak, de feltételezhetően azt sem olvasták. Pedig különleges, mégis hétköznapi karaktereit, drámai erejű szenvedélyességét, pokoli mélységeit a mai népszerű vámpír- és "szürke árnyalatos irodalom" még csak meg sem közelítheti. D. H. Lawrencetől számítjuk a modern erotikát, és ő használta először nyomtatásban a "fuck" kifejezést, így nem is csodálkozhatunk nagyon azon, hogy a maga korában a nagyobb kiadók nemcsak mellőzték őt, hanem egyenesen kirekesztették "vulgáris és erkölcsromboló" történetei miatt.

Írásai leginkább külföldön, vagy magánkiadásban jelentek meg. Jó barátja Aldous Huxley hiába kampányolt mellette, E. M. Forster kora legnagyszerűbb írójának és regényújítónak nevezte, az átütő siker csak halála után érte el ezt a ragyogó tehetségű férfit. Nagyjából bármit írt, bármiről szólt, az garantáltan botrányt kavart, sőt, még rendőrségi körözést is kiadtak ellene. Mikor 45 éves korában elhunyt az önkéntes száműzetésben, Új-Mexikóban minden megváltozott. Anglia mintha nem is égette volna el könyveit, nem is írta volna vezércikkekben, hogy gusztustalan, hirtelen, és érthetetlen módon szélirányt váltott... Könnyekben tört ki mély gyászában, és az utána következő években nem kevesebb mint 15 monográfiai esszé jelenik meg munkásságáról, ma pedig az új angol irodalom egyik legjelentősebb alakjaként tartják számon.

A könyv születése

Heti történelem: A fenekelés története

Ha már ekkora siker A szürke ötven árnyalata, nézzük körül kicsit a fenekelés történetében:

Ókori római források szerint Görögországban a gyermektelen nők elmentek az athéni Iuno (Héra) templomba, hogy az ottani Pán papok kigyógyítsák őket a meddőségből A nők a földre feküdtek, a papok pedig kecskebőrből készült ostorral elverték őket. Arról nem szól a fáma, hogy a gyermekek az ostor hatására jöttek-e a világra.

Augusztus 24: Egyszer volt Pest-Budán macskavásár...

Augusztus 24-én volt a híres, kéthetes, országos János-napi vásár, amelyre már jó előre rengeteg ember jött fel mindenfelől. Pest város 85 ezer lakosa 92 ezerre szaporodott. A hétezernyi többséggel azonban majd annyi patkány is birtokába vette Pestet és Budát, mert a vidékiek háztartásukkal ezeket is magukkal hurcolták ernyővel beborított utazószekéren. Még a főtörvényszék termeiben is felbukkant néhány szemtelen patkány, pedig a fenséges vendégeket ide kellett elhelyezni.

Nosza, kihirdette a városi tanács a patkányok elleni harcot! Minden ember, aki egy macskát átad a királyi ügyek igazgatói hivatalában, negyed ezüstforintban részesül. Másnap háromezer ember akart első lenni egy vagy több macskával az ezüstforintosok felvételénél. A rettenetes tolongásban kóbor kutyák is részt vettek. Félelmes ugatás, miákolás verte fel az addig meghitt csendet. Fokozta a zűrzavart az utcai suhancok uszítása is. A megfélemlített macskák megszöktek gazdáiktól, veszettül menekültek a fákra, ablakokon keresztül lakásokba, összetörve mindent, ami útjukba került. Ezután valóságos vadászatot kellett ellenük rendezni. Másnap 870 macskát találtak lebunkózva az utcákon...

R. Rév Sándor nyomán

John Vermeulen: Gyönyörök kertje - Hieronymus Bosch élete és művészete

Eredeti cím: De tuin der lusten
Első kiadás: 2002
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Almássy Ágnes
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2009.
Oldalszám: 456

Jeroen van Aken, aki később mint Hieronymus Bosch vált a középkor alkonyának egyik legvitatottabb németalföldi festőjévé, festőcsaládban nevelkedett a hatalmi politika és a vallási megújulás korában. Ebben az időben a sátán nem csak a mesék és legendák világában létezett, hanem a mindennapokban is. Ekkor indult meg a boszorkányüldözés legszörnyűbb hulláma, és Európa valamennyi országában fellángoltak a máglyák. Az álszent és bigott klérus azonban erősítette a kételkedők táborát is. Hieronymus Bosch ezt a világot pellengérezte ki különös, elgondolkodtató festményein, amelyek azért is ellentmondásosak, mert egy ellentmondásos korban születtek. 

A magyar fedlapterv a legjobb az
összes Vermeulen kiadvány közt.

A 20. századi szürrealizmus által újrafelfedezett középkori festő életéről keveset tudunk. A holland életrajzíró regényében azonban számos titokra fény derül, és egyre több részlet kirajzolódik a Gyönyörök kertje festőjének portréján.

"A képeiden a színek láthatatlan hullámokat bocsátanak ki, amelyek szinte delejes hatással vannak a szemlélőre... A máglyák tüzének félelmet keltő vöröse, a kísérteties házak nyomasztó méregzöldje, a szörnyű fegyverek és kegyetlen kínzóeszközök taszító, fémes kékje - távoli villámok, amelyek a palettádról a képeidre lövellnek! Az erre fogékony lélek számára ezek a színek mindazt a fenyegetést és szörnyűséget tükrözik, ami sokaknak valóságos pokollá teszi az életét."

William Faulkner az írásról...

Stockholm, 1950. december 10.

Amikor William Faulkner (1897-1962), a képzeletbeli Yoknapatawpha megye megalkotója, a Míg fekszem kiterítve és A hang és a téboly szerzője megkapta a Nobel-díjat, megvette élete első frakkját, és elutazott Stockholmba a díjkiosztóra.

A banketten ez a Mississippi állambeli Oxfordból származó, halk szavú farmer életében először mikrofon és televíziós kamerák elé lépett, s kijelentette, hogy nem hajlandó elfogadni az emberiség végét.

"Úgy érzem, ezt a díjat nem én kapom, az ember, hanem a munkásságom: az emberi lélek gyötrelmében és verejtékében eltöltött munkás élet, amellyel nem dicsőségre törekedtem, legkevésbé haszonra, hanem arra, hogy az emberi lélek anyagaiból létrehozzak valamit, ami előtte nem létezett. Tehát ezt a díjat én csak megőrzésre kaphatom. Pénzügyi részét nem lesz nehéz olyan helyre felajánlani, mely összhangban áll eredetének szándékával és jelentőségével. Csakhogy ugyanezt szeretném tenni a hírnévvel, ezt a pillanatot használva hegytetőként, melyről meghallgatnak azok a fiatal férfiak és nők, akik ugyanennek a kínlódásnak és vajúdásnak szentelték az életüket, akik között már ott van az, aki egy szép napon itt fog állni, ahol most én.

A mi tragédiánk egy általános és egyetemes fizikai félelem, amely olyan régóta tart, hogy már el is tudjuk viselni. Többé már nem a szellem problémája. A kérdés csak az: mikor robbantanak fel? Emiatt a ma író fiatal férfi vagy nő elfeledkezett az önmagával harcban álló emberi szív problémáiról, márpedig egyedül erről lehet jól írni, mert ez az egyetlen, amiről érdemes írni, ami megéri a gyötrődést és a verejtéket.

Újra meg kell hát tanulnia. Meg kell tanulnia, hogy a legalapvetőbb dolog a félelem, s miután ezt megtanulja, el is felejti, műhelyében nem hagy helyet másnak, csak a szív ősrégi bizonyosságainak és igazságainak, az ősrégi igazságoknak, melyek nélkül minden történet súlytalan és semmitmondó: szeretet, becsület, könyörület, büszkeség, szánalom és önfeláldozás. Amíg nem így cselekszik, átok ül rajta. Nem a szeretetről ír, hanem a bujaságról; a vereségről, melyben nem vesznek el értékek; a győzelemről, mely nem ad reményt, s ami még rosszabb, amelyben nincs könyörület és szánalom.

Gyászában nem egyetemes csontokat gyászol, nem hagy heget. Nem a szívről ír, hanem a mirigyekről.

Amíg újra meg nem tanulja ezeket, úgy fog írni, mintha tétlen szemlélőként nézné az emberiség végét. Én nem vagyok hajlandó elfogadni az emberiség végét. Könnyű mondani, hogy az ember halhatatlan, csak mert kitart; hogy amikor a végítélet utolsó harangszava is elhal, s [amikor az] az utolsó értéktelen kőről mozdulatlanul csüngve elül az utolsó vörös és haldokló alkonyban - hogy egy hang még akkor is marad: az ember gyenge, kimeríthetetlen, még mindig beszélő hangja. Én ezt nem fogadom el. Hiszem, hogy az ember nem csupán kitart, hanem győzedelmeskedik. Nem azért halhatatlan, mert a teremtett lények közül csak neki van kimeríthetetlen hangja, hanem mert lelke van, szánalomra, önfeláldozásra és kitartásra képes szelleme. A költő, az író kötelessége ezekről írni. Az ő privilégiuma, hogy segítse az embert kitartani azáltal, hogy felemeli a szívét, hogy emlékezteti a múlt dicsőségére: bátorságra, becsületre, reményre, büszkeségre, szánalomra, könyörületre és önfeláldozásra. Nem muszáj, hogy a költő hangja csak az ember testamentuma legyen; lehet támasz, oszlop, mely segíti kitartani és győzedelmeskedni."

Heti történet: Vigalmi negyed Pesten és Budán anno

"Buja- és szerelemnyavalyát" terjesztő toll- és szalmakoszorús lányok

A 18. század második felében az állami közegészségügy hálózatának mind szakszerűbb kiépülése folytán a városok a korábbiakhoz képest jóval nagyobb figyelmet fordítottak a különféle nemi betegségek terjesztésében fő szerepet játszó prostitúció visszaszorítására. 

Szigorú büntetés várt azokra a lányokra és asszonyokra, akik prostitúció gyanújába keveredtek. 

Általában toll- vagy szalmakoszorúval való megbélyegzés vagy pellengérsisak járt a „feslett életű nőknek". 

A tollkoszorút rendszerint a bujaságot jelképező kakastollakból készítették, s néhol, például a Pozsony vármegyei Bazin városában, a pellengérsisakokra is kakastollat helyeztek, ha bűnösnek talált személyeket állítottak pellengérre. Kolozsvár tanácsa még 1804-ben is azt határozta, hogy az efféle rossz nők, mivel félő, hogy mind a katonaságot, mind a polgárságot „buja- és szerelemnyavalyával" eltöltik, fogassanak egy szekérbe, a fejükre tegyenek szalmakoszorút, s a hóhér így kísérje őket esetleg dob- vagy hegedűszó kíséretében végig a városon, ki a határba. Ez a kikísérés néha hatalmas gyászmenet képét mutatta, mert a fél város hangos siránkozással és búcsúzkodással kísérte a száműzött, bujálkodásait rendszerint a legközelebbi városban folytató leányzót vagy asszonyságot. Volt, ahol pénzzel válthatták meg a büntetést. A pénzbírság összegét általában templomépítésre, toronyjavításra vagy más egyházi, humanitárius célra fordították.

Vigalmi negyed Pesten és Budán

A pesti bordélyházak őseit a nem éppen válogatós erkölcsű korcsmákban, fogadókban találjuk, ahol a fogadós vagy korcsmáros egy-két, majd több lányt fogadott fel a vendégek szórakoztatására. A korszak peres aktáiban gyakran emlegetnek „rejtőzködő lányokat". A valóságban azonban nem a lányok rejtőzködtek, hanem a korcsmáros megpróbálta őket a hatóságok elől rejtegetni, ha azonban mégis kérdőre vonták, próbálta rájuk tolni a felelősséget. Budán a Tabánban volt az örömlányok utcasora. A keskeny házsor a Gellért-hegy aljában, a Rudas fürdőtől a Sáros fürdőig húzódott. Ez az útvonal kereskedelemre nem volt alkalmas, ellenben stílusosan kötötte össze a két fürdőt, amelyek jórészt „Vénus szolgálatában" állottak.

1767-ben Szlávy Pál királyi biztos jelentést tett a pesti közállapotokról, melyben részletesen beszámolt a prostitúcióról. Panaszolja, hogy nagyon sok a prostituált Pesten. Legfőbb okát abban látja, hogy a Duna mentén nincs fal. Itt éjjel-nappal még kocsin is be lehet járni, a külvárosok pedig még sövényekkel sincsenek elkerítve. Jelenti továbbá, hogy ezeknek a személyeknek a város bírája néhány krajcárért bárcát adott, olyan igazolványokat, amelyekben még az illető nevét sem tüntették fel, úgyhogy amikor a prostituáltakat összefogdosták, az egyik felmutatott egy-két hétre szóló igazolványt, amelyet azonban egy-két évvel korábban kapott.

Mária Terézia

A Helytartótanács felszólítására a városi hatóságok gyakran próbálták összegyűjteni ezeket a botrányos életű asszonyszemélyeket, de az akciónak rendszerint híre ment, s az érintettek még időben szétszéledtek. 1770-ben Mária Terézia Bécsben kiadott rendelete a Helytartótanács közvetítésével jutott el a városi tanácshoz. A tanácsnak a rendelet értelmében nyilatkoznia kellett, mikor és ki rendelte el, hogy a prostituáltak bárcát kapjanak. Ezt a személyt szigorúan meg kell büntetni, s a kiadott bárcákért befolyt pénzösszeget pedig a helyi kórház céljára kell fordítani. A prostitúció szigorú tiltás alatt állott II. József idején is, aki 1782-ben a budai egyetem szakvéleményének hatására elrendelte a prostituáltak összegyűjtését, hogy őket javítóintézetbe küldjék, szabados életükért ott bűnhődjenek, és egyben „rossz szokásaikból" kigyógyuljanak. 1788-ban megjelent Büntető Törvénykönyvében a testével ipart űző, paráznaságból jövedelmet szerző nőket és férfiakat egyenesen politikai gonosztevőnek titulálta.

Brutális dráma a finn tanyavilágban - Mika Waltari: Az asszony és az idegen

Egy nem létező borító...

Eredeti cím: Vieras mies tuli taloon
Első kiadás: 1937.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Beke Margit
Kiadó: Fátum-Ars Könyvkiadó
Magyar kiadás: 1993.

Oldalszám: 404

Az isten háta mögötti szegényes tanyára a hideg, korai alkonyatban egy idegen kopog be munkát keresve. A tanyán három ember él: egy megkeseredett, az élettől már semmit sem váró, de a megaláztatásokat egyenes derékkal viselő, még fiatal asszony; a férje, az alkoholtól torz szörnyeteggé vált hajdani mérnök, és a gazdaság korábbi gazdája, egy öregember. Az asszony felfogadja a különös, szótlan férfit, aki nekilát, hogy a legszükségesebb munkákat elvégezze. Az idő múlásával a két sorsüldözött ember egymásra talál, bár szerelmük jövőjében egyikük sem hisz igazán.

Andrew Wyeth képeinek drámaisága
sokszor bevillant olvasás közben.

A tragédia hamarosan be is következik...

„Mert mindennek megvan a mély, titkos értelme. Az utat, amelyet a sors kijelölt az embernek, végig kell járni, ő is azért volt talán olyan kemény és könyörtelen, mert többet és keserűbben szenvedett, mint más. De aki olyan mértéktelen boldogságot él meg, annak szenvedni is mértéktelenül kell. És az ismeretlen, titkos értelem talán mégis az ő életében vált valósággá, benne teljesedett, ha ő maga nem is tudja. Mert ha nem így van, hát meg kell, hogy álljon minden gyarló emberi ész… meg kell, hogy semmisüljön minden gondolkodás.”

A könyvről...
Mielőtt belekezdenék az olvasmány méltatásába, szeretnék pár szót ejteni a borítóról... Az első pillantásra egyetlen épeszű szépirodalomra vágyakozó vásárló sem fogja kezébe venni Az asszony és az idegen című könyvet. Ennek az oka pedig, az elcseszett borító, mely túl azon, hogy simán igénytelen, rossz műfajt is sugall. Valami csöpögős romantikára számítanánk, virtuóz szexjelenetekkel, ahogy azt a történelem és romantika sorozatban már jól megszokhattuk. Persze a széria a maga műfajában mindenképp befutó, és a fedlap alapján akár Waltari írása is méltó testvérük, azonban a beltartalom korántsem említhető egy lapon. A Fátum-Ars ezen súlyos esztétikai bűncselekménye azonban ne rettentsen el bennünket az olvasástól!

Az igazi fedlap... sokkoló. Te
megvennéd ez alapján a könyvet?
Elhinnéd, hogy szépirodalom?

A történelmi regényeiről ismert írótól ma rendhagyó módon egy drámát hoztam, mely többet árul el a szerző legbelső harcairól, és lelki meghasonlásairól, mint bármelyik ismert szerzeménye. Megrendítő, feszélyt keltő, katartikus, és igazságos, talán ezekkel a szavakkal lehetne legjobban kifejezni tartalmát.

Mika Waltari
(1908 - 1979 )

A regény első mondata: "Egy idegen állított be a tanyára, mikor a nap már letűnőben volt." - szinte mindent elmond nekünk Astrid Jönsson - az asszony - világáról... Jonni Aaltonen felbukkanása szinte az utolsó percekben hozta vissza a reményt egy normális emberi kapcsolatra, és ahogy a télből tavasz lesz, úgy enged fel Astrid szíve is az évtizedes fagyból, mire pedig megjön a nyár, a szerelem is kivirágzik... Mesterien, és sok szinten építkező regény ez, mely a finn tanyavilágba kalauzolja el az olvasót egészen a szereplők elkerülhetetlen végzetéig.

Heti történet: Károlyi Mihály gróf titka

GRÓF KÁROLYI MIHÁLY (1875-1955)
Liberális, majd demokrata politikus,
Magyarország köztársasági elnöke

Károlyi, az európai arisztokrácia sok más tagjához hasonlóan, a beltenyészet áldozatának tekinthető: szülei első unokatestvérek voltak, Magyarország két legkiemelkedőbb és leggazdagabb családjából származtak. A Károlyiaké volt az országban a második vagy a harmadik legnagyobb birtok. Az 1875 márciusában született Mihály beteges gyermekként, farkastorokkal, nyúlajakkal jött a világra, és egyik szemére csaknem vak volt. Alig tudta megértetni magát, míg végül tizennégy éves korában átesett egy kockázatos, de jól sikerült szájpadlásműtéten, ami lehetővé tette, hogy érthetően tudjon beszélni. Figyelemre méltó elszántsággal naponta végzett hangképző gyakorlatokat, és ennek köszönhetően beszéde csaknem normális lett. Mihály anyja nem sokkal fia születése után tüdőbajban meghalt, apjának pedig nem volt ideje sérült gyermeke számára, akit végül egy aggódó nagyanya nevelt fel. Ahogyan az gyakran megesik, a hátrányos fizikumú Károlyi szédületes tevékenységekbe sodródott, így akarta megmutatni, hogy úrrá képes lenni – és úrrá is lett – a nehézségeken. Pólójátékos volt, gyors autókat vezetett, és vakmerően kockáztatta a családi vagyont a Kaszinóban.

Sir Brian Cartledge

A szürke ötven árnyalata, avagy a nők nem néznek pornót, ők olvassák...

Eredeti cím: Fifty Shades of Grey
Első kiadás: 2011.
Műfaj: szórakoztató / erotikus irodalom / +18
Fordító:  Tótisz András
Kiadó: ULPIUS-HÁZ Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: 524

Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad. Amikor Anastasia Steele, az irodalom szakos egyetemi hallgató interjút készít Christian Greyjel, az ifjú vállalkozóval, gyönyörű, okos és ijesztő férfival találja szemben magát. A nem e világban élő és ártatlan Ana megretten, amikor ráébred, hogy akarja ezt a férfit, és annak rejtélyes tartózkodása ellenére kétségbeesetten próbál közelebb kerülni hozzá. Grey, aki képtelen ellenállni Ana csendes szépségének, eszének és független szellemének, elismeri, hogy ő is akarja a lányt de a saját feltételei szerint. Ana, akit egyszerre ijeszt és izgat Grey szokatlan szexuális ízlése, habozik.
Greyt minden sikere - multinacionális vállalkozásai, hatalmas vagyona, szerető családja - ellenére démonok gyötrik és az önuralom kényszere emészti. Amikor a pár vakmerő, szenvedélyes viszonyba kezd, Ana fölfedezi Grey titkait és tulajdon, sötét vágyait.

"Nincs úgynevezett filozófiám. Talán egy vezérelvem Carnegie-tól: Akiben megvan az a képesség, hogy teljes mértékben uralja elméjét, az bármit megszerezhet, amiről úgy véli, őt illeti. Valami hajt. Szeretek irányítani – magamat és a környezetemet egyaránt."

A szürke ötven árnyalatának jelensége:

E. L. James - a szerző

Ez a könyv irodalmi szempontból teljességgel értékelhetetlen. Túl a fordítói bakikon, amitől szinte zeng az internet, tele van számomra nem igazán érthető dolgokkal. Ana, a főszereplő végzős irodalom szakos hallgató, de klasszikus műveltsége épp hogy csak felér egy magyar tini képzettségével, aki jól végezte kishazánkban az általános iskolát, ráadásul a könyvben 2011-et írunk, és nincs számítógépe!?!!!?? No nem azért, mintha ellenérzései lennének a modern technika ezen vívmányaival szemben, hanem azért, mert... halvány gőzöm sincs. Esetleg mert így be lehetett tenni egy bújtatott márkareklámot a könyvbe? Talán.

Ha a könyvnek vannak is érdemei, az az lehet például, hogy felhívja a figyelmet Thomas Hardy nagyszerű írására, az Egy tiszta nőre. Remélem, hogy a rajongók kíváncsiak lesznek erre a remekműre (mely egyébként Stephen King egyik fő kedvence). Illetve bemutatja  Thomas Tallis zseniális zeneszerzőt, akitől számítjuk az angol muzsika megszületését.  Ha páran megszeretik az E. L. James által jelzett klasszikusokat, máris végrehajtott valamiféle kultúrmissziót a ponyvairodalom eme legfrissebb gyöngyszeme.

Heti történet: Marie Antoinette és a színek

Marie Antoinette a király egészségügyi problémája miatt nehezen esett teherbe. Mikor végre sikerült, az udvarhölgyek megteremtették póthasakkal az áldott állapot divatját és a szoknya méretével is követték a terhesség előrehaladottságát.
A kis dauphin megérkezvén az akkor még feudális világra, legelső dolga volt, hogy az egybegyülekezett udvari méltóságok előtt a pelenkájába feledkezzék. Nem tehetett róla, noha akkor már a Szent Lajos rend lovagja és több ezred tulajdonosa volt. Az udvar elragadtatással tapsolta meg a magas biológiai folyamatot, s másnap a párizsi műhelyek nem győzték gyártani a legfrissebb divatszínt a Caca Dauphin-t. Ez divattörténeti tény, nem pedig anekdota.

John Cumming:

The Natural Science Of Stupidity

A Caca Dauphin

Kérdezték, felelek... A 11-es díj

Nimától érkezett a Liebster Award elnevezésű játékos blogos kérdezgető.

Melynek szabályai a következők:

♣ Mindenkinek 11 dolgot kell mondania magáról

♣ A jelölő mindegyik kérdésére válaszolni kell

♣ 11 kérdést kell feltenni a jelölteknek

♣ 11 embert meg kell jelölni és linkelni

♣ Nincs visszaadás/visszajelölés

Miért jó ez?

Nem is tudom. Talán, hogy jobban megismerhetjük egymását, a blog olvasói is pontosabb képet kapnak a posztok írójáról... és nem utolsó sorban számos  esetleg kevésbé ismert blogger kerül be a vérkeringésbe.

Andrew Nicoll: A derék polgármester

Eredeti cím: The Good Mayor
Első kiadás: 2008.
Műfaj: Szépirodalom
Fordító: Komló Zoltán
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012
Oldalszám: 370

A derék polgármester varázslatos bemutatkozó regény. Szerelmi történet és történet a szerelemről. A Baltikum egyik elfeledett zugában fekvő Pont nevű városkában játszódó regény a derék és becsületes ponti polgármester, Tibo Krovic és titkárnője, a gyönyörű, magányos, ám férjezett Agathe Stopak szerelmének történetét meséli el. Pont csöndes, illedelmes városában Tibo semmit sem kezdhet Stopakné asszony iránti szerelmével, ám egy napon, amikor az asszony véletlenül egy szökőkútba ejti az ebédjét, minden megváltozik, és kettejük élete már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. 

A derék polgármester történet a szerelemről, a veszteségről, a varázslatról, a barátságról, a remek ételekről, egy rezesbandáról, egy olasz boszorkányról, egy behemót ügyvédről, néha egy-egy kutyáról és egy sétatempóban lezajló autós üldözésről. Olvassa el ön is A derék polgármestert, és legyen újra szerelmes.

"Az emberi lények kapacitása szinte határtalan, ha arról van szó, hogy ámítani kell önmagukat - állhatatos tehetséggel tagadják le a szemet szúróan nyilvánvalót, szívszorítóan elragadó módon hisznek valami szebb dologban, mint ami valójában csupasz képpel az arcukba bámul, bármi legyen is az, végig egészen a „vizesblokk" csattogó ajtajáig. És milyen óriási áldás ez. Ez késztet bennünket versírásra. Ez késztet minket éneklésre, képek festésére meg katedrálisok építésére. Ez az oka a dór oszlopok létezésének, holott a célra egy fatörzs is tökéletesen megfelelne. Dicsőséges, gyönyörű és gyötrelmes adomány ez, ez tesz bennünket emberré."

A könyvről...
Mostanában ha romantika gyanús könyvet veszek a kezembe, jobban szeretem ha az adott szerző férfi. Kicsit furán hangzik, tudom..., de valahogy ők nem vesznek el jelentéktelen oldalduzzasztó párbeszédekben, nem lovalják magukat bele a történetbe a pornográfiáig, több tartással képesek végigvinni elbeszéléseiket, mint hölgy kollégáik (elnézést az általánosításért, az utóbbi idők keserű, de nem kevésbé izgalmas tapasztalata mondatja ezt velem.)

"Úgy szerette őt, ahogy valaki a gyerekkori öreg mackóját szereti - nem azért, amilyen, hanem mert emlékszünk rá, milyen volt, és mit jelentett számunkra. Márpedig egy férfit nem így kell szeretni."

Ismerőseim körében köztudott, hogy szeretem Skóciát. Ez a szerelem  azonban nem akkortól datálható, mikor kishazánkban is megjelentek a történelmi romantikus könyvek, vad, és ellenálhatatlan szoknyás harcosaikkal. A vonzalom gyökere sokkal mélyebb. Egyrészt a csodás, és a magyarhoz oly hasonló balladáinak köszönhető, - és annak, hogy sorsközösséget is látok népünk között -, de leginkább Walter Scottnak. Az ő művészete teremtette meg a történelmi regény műfaját, a romantikát pedig oly tisztelettel, és áhítattal kezelte, ahogy egyetlen nemzet fiai sem képesek. A skót férfiakban van valami plusz, ami meg tudja ígézni a női nemet, és ha ez kellő intellektussal párosul, az már igazi különlegesség.
Mikor nekivágtam ennek a könyvnek, egyszer csak azt éreztem Andrew Nicoll is az a bizonyos skót férfi, aki rendelkezik hazájának ezzel a semmivel össze nem téveszthető bűverejével, (nem keverni ám az írót Andrew Niccol új-zélandi rendezővel!) és sokkal többet tud a nőkről, mint azok saját magukról. Könyve finom eleganciával, és elképesztő érzelmi intelligenciával megírt alkotás. Egyértelműen klasszikus gyanús! Ezt a lenyűgöző történetet remélem évszázadokon át élvezhetik majd az emberek. Nálam az első oldalak után belépést nyert a 2012-es év legjobb olvasmányai közé.

Egy rossz és egy jó dolog mára...

Szabó Magda és Szobotka Tibor története

Ezt a bejegyzést kollégámnak, és barátomnak Zsuzsinak ajánlom. Csekély viszonzás azért a kedvességért, hogy a minap meglepett egy Szobotka kötettel. Bár nagy Szabó Magda rajongók vagyunk, mindketten leplezetlen kíváncsisággal fogtunk neki az olvasásnak... Vajon ki lehet az a férfi, akit szeretett írónőnk ilyen nagy becsben tartott?

"A 30 éves Szabó Magda 1947. július 20-án az Írószövetség balatonlellei fogadásán látta meg először a 34 éves Szobotka Tibort. A férfi éppen csak ránézett a karcsú barna nőre, és már ment is tovább. Magda viszont azonnal beleszeretett az ismeretlen, világosszőke férfiba. 

"Sosem hittem, hogy van ilyen. Kinevettem, aki azt írta, jöhet az életben olyan pillanat, amikor egy másodperc töredékére megáll forgásában a világ, s hirtelen megváltozik minden, - velem ez történt. Csak álltam, néztem rá; minden sejtem azt mondta, én erre az emberre vártam egész életemen át, ... miatta hárítottam el a házassági ajánlatokat, én ennek az ismeretlennek a kedvéért születtem." 

Végül Devecseri Gábor mutatta be a férfinak. Magda akkoriban költőnő volt, nem is gondolt a prózaírásra. Devecseri szerette a verseit, és javasolta, hogy próbálja meg elhelyezni a rádiónál, ahol Szobotka volt az irodalmi osztály vezetője. Magda meg is ígérte, hogy beviszi majd a verseit. Másnap megpróbált utánajárni, ki ez az ember. Az ismerősök óvták tőle: 

"Idejét, tehetségét prédáló nőcsábász, aki hajnalonta jár haza". 

Tibor naplója alapján igazuk volt: 

"Hétfőn az Írószövetség fogadásán vettem részt Devecseri és Szabó Magda (csinos!) társaságában. Onnan K.-hoz mentem. Színház, majd P. nálam maradt. Unom és szeretnék valamilyen udvarias módon megszabadulni tőle." 

Tibor a nap egyik felében cikkeket írt, regényén dolgozott, végezte a rádiós munkáját, és szervezte a kisgazdapártot. Legtöbb energiáját azonban az kötötte le, hogy a párhuzamosan futó barátnők ne találkozzanak. Özvegy volt, a háború alatt vajúdó feleségét magára hagyták a bombázás elől az óvóhelyre menekülő orvosok, aki így végül gyermekével együtt belehalt a vérveszteségbe. Hosszú depresszió után ugrott bele az élet sűrűjébe. 

Magda ezt hallva elhatározta, hogy nem megy be a rádióba Tiborhoz. Aztán mégsem bírta ki. A férfi kedves volt vele, de a beszélgetésükhöz csatlakozó szerkesztőnő éreztette vele, hogy Tibor foglalt. Magda dühös lett, elköszönt és kiment. Másnap Tibor már a munkahelyén kereste, úgymond a versek miatt, amelyekről egy vacsoránál szeretne beszélni. Innentől kezdődött a kapcsolatuk. Magda sejtette, hogy csak egy az aktuális féltucatból, de nem bírt ellenállni a férfinak. Az első rámenős közeledési kísérletnél felpofozta a férfit. Hiszen ő nyakas debreceni kálvinista lány, nem olyan, mint a fővárosi nők, majd ő elmondja, mit mikor lehet. Tibornak ez tetszett, és várt. 

Fél év alatt naplójából eltűntek a színésznők, a rádiós gyakornok lányok. Végzetesen beleszeretett Magdába, aki karácsonyra egy Niké istennőt ábrázoló antik jegygyűrűt küldött neki. Tibor akkor már azt írta, más nő többet nem érdekli. Az eljegyzést júniusban követte esküvő. Azonban a teljes boldogság csak rövid ideig tartott. Szobotka mint polgári elem elveszítette rádiós állását, a feljelentésben az is szerepelt, hogy "címeres" gyűrűt hord. Hamarosan az írószövetségből is kizárták, évekig könyvtári segédmunkásként dolgozott, közben fordított. Magda 1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották; egészen 1958-ig nem publikálhatott. A kétségbeesett Magdában férje tartotta a lelket. "Nekem írd meg!" - kérte Magdát, aki eltiltásuk alatt kalapáccsal akarta szétverni az írógépet, mondván úgysincs kinek írnia.

"Ha szeretsz, elég kell hogy legyen neked az, hogy én vagyok az olvasód." 

Haláluk után is együtt...

Szerette, úgyhogy írt, mégpedig sokat. A hosszú hallgatás alatt költőből regényíró lett. A 60-as évektől megjött a siker is. Aki ekkor ismerte meg őket, úgy találhatta, Szabó Magda férje egy folyton otthon ülő, felesége árnyékában élő figura. Pedig csak megtalálta a boldogságát. Elkezdte írni életrajzi regényét, de már nem volt ideje befejezni. 1982-ben agyvérzést kapott, és hamarosan meghalt. Halála után Magda fogta a kéziratot, a naplókat, a jegyzeteket és megírta Tibor könyvét. A "Megmaradt Szobotkának" című regény egyes oldalairól nehéz megállapítani, hogy melyiket ki írta. Egy egymást mélyen ismerő szerelmespár közös könyve, akik a síron túl is felelgetnek egymásnak."

Szabó és Szobotka történetét ezúttal is Nyári Krisztián gyűjtéséből hoztam, és remélem, hogy tengercseppjei  egyszer majd vaskos kötet formájában állnak össze. Olvasótábora egyre csak nő, mely méltán mutatja, milyen nagy szükség, és igény van az ő szépírására és kutatómunkájára...

Ez fájt!!! Katherine Howe: A boszorkányoskönyv

Eredeti cím: The Physick Book of Deliverance Dane
Első kiadás: 2009.
Műfaj: Szórakoztató irodalom
Fordító: Sóvágó Katalin
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadások: 2012

Oldalszám: 372

Connie Goodwinnak egész nyáron anyagot kellene gyűjtenie a gyarmati történelemről tervezett disszertációjához, de amikor anyja megkéri, hogy adja el nagyanyja házát, amely lakatlanul áll Salem közelében, a lány kénytelen segíteni. Egy napon, amikor a poros könyvespolcon bogarászik, talál egy ódon kulcsot, és a kulcsban egy kiszáradt papírt, amelyre két szót írtak: Deliverance Dane. Connie kutatni kezd Deliverance Dane után, amibe besegít egy Sam nevű, kellemes ipari alpinista. Sorra kerülnek a helyükre a kirakós darabjai, ám Connie-t közben a múlt hazajáró lelkei kísértik, és attól fél, hogy több köze van Salem sötét múltjához, mint képzelte volna. A boszorkányoskönyv, két salemi boszorkány utódjának regénye zökkenő nélkül siklik ide-oda az 1690-es évek pörei és egy modern nő története között, aki titkokon át jut el a tudásig.

"Páratlanul lenyűgöző megidézése a salemi boszorkánypereknek... Mindenekelőtt pedig pokolian jó sztori, amely egy vérbeli krimi sodró lendületével hántja le a történelem rétegeit, hogy megláthassuk önmagunkat. Egyetlen percet se bántam meg, amit Deliverance világában töltöttem." - (Michael Fraser, Joseph Beth Booksellers).

A könyvről...

Mikor Philippe Djian könyvében (Betty Blue) kritikus elé kerül a főhős első regénye, a szigorú ítész ezen sorok kíséretében küldi vissza a kéziratot: "Tisztelt Uram!
Több mint két évtizede vagyok lektor ennél a kiadónál. Elhiheti, olvastam jó, és kevésbé jó kéziratokat. Ám egyikük sem hasonlítható ahhoz, amit Ön, fittyet hányva a jó ízlésnek, küldött nekünk.Gyakran írok új szerzőknek, hogy elmondjam, mennyire csodálom munkájukat. Az ellenkezője még sohasem esett meg. Ön azonban túlmegy minden határon. Írása sok tekintetben a lepra előjeleit idézi fel bennem, ezért mély utálattal küldöm vissza ezt az undorító virágot, amit regénynek vélt. Mivel a természet olykor szörnyűségeket teremt, bizonyára egyetért velem abban, hogy egy tisztességes ember kötelességének érzi az ilyen anomáliák megszüntetését. Elhiheti, nem fogok hallgatni a szüleményéről. Mindazonáltal roppantul sajnálom, hogy ez a valami nem térhet vissza oda, ahonnan nem lett volna szabad kijutnia: az Ön agyának valamely ingoványos vidékére gondolok."
És hogy jön ez ide?

Egy ilyen könyvtárat elfogadnék...

Az ember mindig talál mindenféle kacatot a neten, de azt hiszem ma megtaláltam a kedvenc képemet... A fotón Nigella Lawson - híres médiaszakács könyvtárszobáját láthatjátok. Nem vagyok irigykedős fajta, de ezt a szobát én is szívesen elfogadnám.