Első kiadás: 1981.
Műfaj: Szépirodalom
Fordító: Béresi Csilla
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Magyar kiadások: 1991. 2012.
Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti John Tremontot, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse.
"Van valami izgató azokban a nőkben, akik sosem éltek férfiuralom alatt."
"Szerencsésnek mondhatom magam; a valóság, melyben élek, a számomra elérhető lehetőségek világában nagyjából megközelíti az álmaimat. Apa magába zártan építette föl az álomvilágát, kettéhasítván ezzel az életét."
Whartonnál visszatérő téma a öregedés, és az elmúlás. Úgy érzem meg akarja tanítani nekünk, hogy az időnket jól osszuk be, az időskor méltósága előtt pedig hajtsunk fejet.
Micsoda avitt értékrendszer...!!??! - kiálthat fel az a középiskolás, akiknek generációja már teherként éli meg a nyugdíjasok puszta jelenlétét is a társadalomban. Ahol a nagyik és a papik lakhelye egyre inkább az idősek otthona, és sürgetjük az eutanáziát, hiszen aki meg akar halni, annak segítsünk... Ez a folyamat leginkább annak a kutyának a sorsára emlékeztet, akit a gazdák elvisznek az állatorvoshoz "elaltatni", révén már öreg... így emberséges, nemdebár?
A fogyasztói társadalom szlogenje, - hogy ami már nem kell, vagy nem hajt hasznot, attól meg kell szabadulni - lassan beszivárog az emberi kapcsolatokba.
Wharton brilliáns ellenpéldát vetít elénk. Nemcsak a búcsúról, de magáról az életről is tanít. John Tremont példaértékű férfi, aki a vállán cipeli a szülei gondozását, idegesítő piszkálódásait tapintatosan tűri, amíg csak lehetséges...
"...meg kell tanulnom élni az öregség adta előnyökkel. Apa jó példa erre. Feltehetően nem sok olyat kell tennem, amihez nincs kedvem. Kivonhatom magam a nőkért, a kenyérért, a hatalomért és a presztízsért vívott harcból. Gyakorlatilag senki nem függ már tőlem.
Gyermekkorom óta első ízben tudhatok meg valamit a szabadságról, arról a szabadságról, hogy önmagam lehessek. Valószínűleg kevesebbet alszom majd, több időm jut a tétlen örömökre, álmodozásra, gondolkodásra - és, ha a szemem, agyam bírja, az olvasásra.
Lesz időm gondolatban végigbolyonganom életem tájain, újraélnem a szép pillanatokat, újraértelmeznem és feldolgoznom a rosszakat. És remélem, megértek valamit a halálból is, fellebben a fátyol látszólagos hirtelensége, megfellebbezhetetlensége elől; és úgy tekinthetek rá, mint az élet forrására és értelmére.
Magamat ismerve mégis átkozottul keserves lesz itt hagynom ezt az egészet. Hiszen nem adom fel, nem engedem el egykönnyen, ami kedves a szívemnek, és ez megnehezítheti öregedésem, haldoklásom folyamatát. A magam kétségbeesett, „utolsó szalmaszálba kapaszkodó" mentalitása lesz az akadály. Eddig is foglalkoztam már meditációval és jógával. Ha visszatérek Franciaországba, elkezdek kocogni és futni. És mindenképpen gondot fordítok a helyes táplálkozásra.
Tudom, az öregedés helyett választható alternatív megoldás a korai halál, erre azonban nem érzem magam fölkészültnek. Addig kell valamiképpen kitanulnom az öregedést, míg túl vén nem leszek ahhoz, hogy megtanulhassam."
A könyvért külön
Az írótól az alább könyvet értékeltük még:
Búcsú a szerelemtől
Webajánló:
A könyv megrendelése
A könyv megfilmesítve: Drága Apa - IMDB
MOLY
GoodReads
Fordító: Béresi Csilla
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó
Magyar kiadások: 1991. 2012.
Oldalszám: 589
Mint Wharton legtöbb regénye, az Apa is önéletrajzi ihletésű mű. Főhőse az ötvenes éveiben járó John Tremont, a Párizsban élő festőművész, aki anyja szívrohamának hírére hazatér Los Angelesbe. Az igazi problémát nem is anyja egészségi állapota jelenti, hanem az, hogy Johnnak gondoskodnia kell magára maradt apjáról. Az elkövetkező néhány hónap számos meglepetéssel szolgál számára, többek között teljesen új oldaláról ismeri meg apját, aki kiszabadulva felesége elnyomása alól, felfedi fia előtt titkos életét és csodálatos, szeretetre méltó személyiségét. Szakállt növeszt, kocogni kezd, felújítja a ruhatárát, sőt még a marihuánát is kipróbálja.
Az otthon töltött egyszerre örömteli, fájdalmas és megrázó időszak arra készteti John Tremontot, hogy átértékelje szüleihez fűződő kapcsolatát, és ennek segítségével saját fia felnőtté válását is megkönnyítse."Van valami izgató azokban a nőkben, akik sosem éltek férfiuralom alatt."
A könyvről...
 |
| William Wharton - festőművész, író (1925-2008) |
Nincs olyan ember aki ne gondolkozott volna el valaha a saját halálán. Gyorsan szeretnénk? Vagy időt akarunk kérni a sorstól, hogy elrendezhessünk otthon mindent? Jómagam az utóbbira szavaznék, bakancslistával, és katarktikus megvilágosodásokkal.
A könyv olyan témát dolgoz fel, ami mindannyiunkat érint majd egyszer. Kit azért mert a szüleit kell ápolni, kit azért mert ő maga lesz ágyban fekvő beteg.
A könyv olyan témát dolgoz fel, ami mindannyiunkat érint majd egyszer. Kit azért mert a szüleit kell ápolni, kit azért mert ő maga lesz ágyban fekvő beteg.
Nem fogjuk lerágni izgalmunkban a körmünket, a cselekmény a tartalomban tulajdonképpen teljesen fel van vázolva, nagy meglepetések nem fognak érni bennünket. A történet sodrása? Olyan nincs... inkább cammog öregesen, lassan, és minden részletre kiterjedően, de korántsem unalmasan! John Tremont (a fiú) végtelen türelmét, és önfeláldozó jellemábrázolását némi irigységgel vegyes bűntudattal csodáljuk. És olvasás közben sorra kerülnek elő a kellemetlenebbnél kellemetlenebb kérdések, melyeket önmagunknak teszünk fel. Ha eljön az idő, vajon viszonozni tudjuk-e azt a sok gondoskodást és szeretetet, amit magatehetetlen csecsemőként kaptunk. Képesek leszünk-e rá, hogy szeretteink méltóságának maximális tiszteletben tartásával döntsünk sorsukról? Lesz-e idő, pénz minderre? Csupa "nem szeretem" kérdés...
 |
| A könyvet 1989-ben filmesítették meg, Főszerepben Jack Lemmonnal. |
Whartonnál visszatérő téma a öregedés, és az elmúlás. Úgy érzem meg akarja tanítani nekünk, hogy az időnket jól osszuk be, az időskor méltósága előtt pedig hajtsunk fejet.
Micsoda avitt értékrendszer...!!??! - kiálthat fel az a középiskolás, akiknek generációja már teherként éli meg a nyugdíjasok puszta jelenlétét is a társadalomban. Ahol a nagyik és a papik lakhelye egyre inkább az idősek otthona, és sürgetjük az eutanáziát, hiszen aki meg akar halni, annak segítsünk... Ez a folyamat leginkább annak a kutyának a sorsára emlékeztet, akit a gazdák elvisznek az állatorvoshoz "elaltatni", révén már öreg... így emberséges, nemdebár?
A fogyasztói társadalom szlogenje, - hogy ami már nem kell, vagy nem hajt hasznot, attól meg kell szabadulni - lassan beszivárog az emberi kapcsolatokba.
Wharton brilliáns ellenpéldát vetít elénk. Nemcsak a búcsúról, de magáról az életről is tanít. John Tremont példaértékű férfi, aki a vállán cipeli a szülei gondozását, idegesítő piszkálódásait tapintatosan tűri, amíg csak lehetséges...
 |
| Apa és fia - John és Jake Tremont. |
"Húsz esztendeje segédkeztem egy nővérekről készült vizsgálatsorozatban. Megpróbáltuk kideríteni, mitől függ, hogy egyesek kitartanak a hivatásuk mellett, míg mások kihullanak a rostán. A vizsgálatot az Amerikai Nővérek Szervezete finanszírozta; szerették volna elkerülni, hogy potenciális pályaelhagyókat képezzenek.
Hároméves, nagyszabású, kimerítő vizsgálat volt. Úgy találtuk, hogy a hosszú távú, sikeres szakmai tevékenységgel leginkább összefüggő két tényező az apához való túlzott kötődés, valamint a szadista hajlam. Az Amerikai Nővérek Szervezete nem tárta a nyilvánosság elé az eredményeinket..."
A könyv egy másik érdekes témát is feszeget. Ez pedig a női szerepkör a családban.
Hivatásomból kifolyólag gyakran kerülök kapcsolatba olyan középkorú, és idősebb férfiakkal akik a válást követően gyakorlatilag tökéletesen életképtelenné lesznek. A ruha kimosása, a bevásárlás, de az étel elkészítése is komoly kihívás. Hisz eddig az asszony csinált mindent... Ha nincs lelki muníció ahhoz, hogy újra összerakja az életét, és megtanulja az önellátást, totális züllésig süllyedhet.
 |
| Bette Tremont szerepében Olympia Dukakis |
A könyvben persze züllésről szó sincs. De a folyamat félútig szépen ismertetve van. A család motorja az erős személyiségű, uralkodó típusú anya, aki mindent elintéz, mindent megcsinál. És tökéletes példája annak, hogyan kell kiherélni, és kisbabát csinálni még a legpajkosabb férfiból is. A kényelem persze nagy úr, és a férfiak különösen érzékenyek, hogy e "betegségnek" tökéletesen átadják magukat. De vajon van-e joga egy nőnek, - pusztán mert több feladat ellátására determinált -, elbizonytalanítani, és gyermeteg felelősségtudatú életrendszerbe nevelni társát?
A könyv remekül példázza ezt az etikai dilemmát, hiszen ahogy kikerül Anya a képből egy időre, úgy kezd magára találni az Apa.
"...Egyre inkább az az érzésem, hogy Apa valójában képességei negyedrészét sem használja ki. Érzékelem magát a folyamatot, és tudom, milyen könnyen megeshetne velem is. Ijesztő, hogy a fásultság és önbizalomhiány együttesen mennyire gyámoltalanná tudja tenni az embert, jobban, mint bármely testi gyöngeség."
Ez a tekintélyes terjedelmű, igényes írás az írói életműben valószínű nem a legcombosabb darab, de mindenképp elolvasásra ajánlott. Olyan élethelyzetet bont ki benne, amivel mi is találkozunk, és ennek kezelése nem csak neveltetésünktől, de intelligenciánktól is függ. Elmenekülhetünk a probléma elől, és átadhatjuk az egészségügynek is szüleinket, vagy viszonozhatjuk mindazt, amit kaptunk...
Sokat elmélkedtem azon is, hogy egy ilyen témát meg lehet-e írni pörgősebben, izgalmasabban... biztos... De annak hitelessége köszönőviszonyban sem lesz Wharton "lassú víz partot mos" stílusával, erejével, amiből sugárzik a személyes érintettsége. A regény tempója kulcs a témához, ahogy a részletgazdagsága is. Hiszen egy-egy betegség, halál az egész család önvizsgálatához, önismereti merengéseihez vezet. A műben sem egy ember töprengéseit kísérhetjük végig, hanem az egész família belső utazását. Végtelen gyengédség, szeretet, viszonzás, generációs különbségek, mélység... Talán ezek a szavak definiálhatják leginkább ezt a szép regényt.
 |
| Billy - A Tremont fiú Ethan Hawke egy link, de mély érzésű, útkereső fiatalember szerepét alakítja |
"- Az aggaszt, Bill, hogy a könnyebb utat választod. Mást sem hall az ember, mint „lazítsunk", „nyugi", „legyünk menő fejek". Nagyon elszomorítana, ha amolyan huszadik századi dilettáns válna belőled. Az én szememben ez a fő ellenség. A kommunistákat - az oroszokat, kínaiakat, kubaiakat - még úgy-ahogy megértem, vagy a nácikat, kálvinistákat, baptistákat, katolikusokat, a Ku-Klux-Klant, mindenféle közönséges dogmát; hanem a valódi, az igazán veszélyes ellenség az én szememben a tétlen, semmirekellő dilettánsok serege, akik évszázadokon át akadályozták a kreativitást és a találmányok létrejöttét."
Pár szó a filmről:
Olyan szupersztárok játszanak a filmben, mint a már fent említett Jack Lemmon, Ted Danson, Kevin Spacey és Ethan Hawke - hogy csak a legismertebbeket említsem. Alakításukra pedig nem lehet panasz, igazán parádés.
Mégis... a forgatókönyvíró sajnos rögtön elkövette azt a hibát, hogy a "fiú" foglakozását megváltoztatta. Nem Franciaországban kiegyensúlyozott családi életet élő festőművész, hanem szuper-jólmenő, elvált üzletember lett. Hát igen, a dráma kedvéért érdemes halmozottan hátrányos helyzetűvé alakítani a szereplőgárdát. Ezt a botrányos változtatást nem nagyon tudtam megbocsájtani. Egy melankolikus piktor lelkivilágához jóval közelebb áll, és valószerűbb is, ez az időt és energiát nem kímélő önfeláldozás. A menő, hajszolt életet folytató bizniszmen nekem valahogy nem illett a képbe.
Jack Lemmon viszont annyira kedvesen, és meghatóan játssza az idős férfit, hogy néha már felül tudtam emelkedi a történet átírása feletti bosszankodásomon.
A kor szelleme - a hitelesség miatt - megkíván némi fajgyűlöletet. A könyvben sokszor röppen fel a niggerezés. Ezt a film készítői - köztük Spielberg - nem merték megkockáztatni, nem csodálom...
A film megtekintését csak a könyv elolvasása után ajánlom.
Gyermekkorom óta első ízben tudhatok meg valamit a szabadságról, arról a szabadságról, hogy önmagam lehessek. Valószínűleg kevesebbet alszom majd, több időm jut a tétlen örömökre, álmodozásra, gondolkodásra - és, ha a szemem, agyam bírja, az olvasásra.
Lesz időm gondolatban végigbolyonganom életem tájain, újraélnem a szép pillanatokat, újraértelmeznem és feldolgoznom a rosszakat. És remélem, megértek valamit a halálból is, fellebben a fátyol látszólagos hirtelensége, megfellebbezhetetlensége elől; és úgy tekinthetek rá, mint az élet forrására és értelmére.
Magamat ismerve mégis átkozottul keserves lesz itt hagynom ezt az egészet. Hiszen nem adom fel, nem engedem el egykönnyen, ami kedves a szívemnek, és ez megnehezítheti öregedésem, haldoklásom folyamatát. A magam kétségbeesett, „utolsó szalmaszálba kapaszkodó" mentalitása lesz az akadály. Eddig is foglalkoztam már meditációval és jógával. Ha visszatérek Franciaországba, elkezdek kocogni és futni. És mindenképpen gondot fordítok a helyes táplálkozásra.
Tudom, az öregedés helyett választható alternatív megoldás a korai halál, erre azonban nem érzem magam fölkészültnek. Addig kell valamiképpen kitanulnom az öregedést, míg túl vén nem leszek ahhoz, hogy megtanulhassam."
A Profundus Librum értékelése:
10/7
Jól megírt igényes alkotás.
A stílus, és az író kedvelőinek mindenképp ajánlott.
A könyvért külön
köszönet
Az írótól az alább könyvet értékeltük még:
Búcsú a szerelemtől
Webajánló:
A könyv megrendelése
A könyv megfilmesítve: Drága Apa - IMDB
MOLY
GoodReads
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése