WORLD PRESS SAJTÓFOTÓ 2013.

Már csak pár napig látható a világ egyik legismertebb utazó fotókiállítása, melyre azok is el szoktak menni, akik általában ritkán vagy egyáltalán nem járnak kiállításokra. A fényképeken nincsenek világsztárok, a nézők tömegét ezúttal a hétköznapi emberek sorsa vonzza. Az objektív ablakot nyit nekünk egy olyan világra, ahol pillanatok erejéig megtapasztalhatjuk a sport extatikus momentumait, vagy gyönyörködhetünk a legszebb és legféltettebb természeti értékeinkben, de mutat nekünk mást is… Olyat, amit nem szeretnénk látni, amitől a legszívesebben elfordulnánk és kirekesztenénk az életünkből, mert első pillantásra érezzük, hogy civilizálatlanságunk bemutatása hetekig-hónapokig kísérteni fog minket.

Az 57 fotós közel 170 kiválasztott pályaműve 24 országból érkezett Magyarországra, és az idei díjazott képek témái közt ismételten felbukkannak a világ olyan kezeletlen kérdései, mint a környezetvédelem, a női és emberi jogok, valamint a háború embertelensége. Egy szívbe markoló pillanat kimerevítése a fotográfián sokkal megrendítőbb, mint a mozgókép a hírekben, ahol a következő percben már újabb és újabb hajmeresztő történetekkel bombáznak minket, időt sem hagyva a téma feldolgozására, a gondolkodásra. Egy fotókiállítás hangulata azonban más, itt a tempót ezúttal az érzékenységünk és tűrőképességünk léptéke adja.

A képen: A kenyai Nairobi határában lévő szeméttelepen egy asszony ül a gondosan kiválogatott hulladékot tartalmazó zsákokon. Elmondta, hogy pihenésképpen szívesen nézeget könyveket. A kenyai főváros központjától körülbelül 8 kilométerre lévő hulladéklerakó az egyik legnagyobb Afrikában. A telep közelében lévő nyomornegyedekben élő emberek vérében kórosan magas az ólomszint, az átlagosnál gyakoribbak a vese- és a daganatos betegségek. Az egészséget veszélyeztető kockázatok ellenére 6-10 ezer ember megélhetését biztosítja a szeméttelep. Az újrahasznosítást működtető hallgatólagos kartellek a szétválogatóknak körülbelül napi 2 dollárt fizetnek. Az 1975-ben létesített szeméttelepet a nemzetközi környezetvédelmi előírások szerint 15 év elteltével be kellett volna zárni. A mai napig használják, 

noha 2001-ben megteltnek nyilvánították. 

A művészi tökéletességű sajtófotók látványa és története egyaránt traumatizál bennünket, és intim pillanatok átélésére kényszerít. Miközben sokan diszkréten törölgetik könnyeiket, nem várt reakciók indulnak el bennünk is. A lelkileg szinte feldolgozhatatlan dráma látványa és saját életünk kontrasztja szinte borzongató. A díjnyertes képeknél pedig szinte felkiáltanák: „szabad-e fényképezni egy férjét és gyermekeit épp elvesztett asszonyt, vagy a szudáni fegyveres erők halott katonáját egy olajtócsában ázva?” Az első díjat a halott gyerekek kapják, de érmes a prostituált gyászos arca, a savval arcul öntött anya és gyermeke, és az apa, aki ópiumfüstöt fúj a csecsemőjére. Lehet-e díjakat osztogatni olyan műfajban, ahol a személyes érzelmek nem különíthetők el a fotográfiától, mint művészeti eszköztől? De nem csak bennem merültek fel ezek az etikai dilemmák. A World Press megítélése nem minden esetben pozitív, sokan tartják szenzációhajhásznak, és a fotón megjelenő embereket a nyugati sajtó prédáinak.

A dilemmákat minden jóérzésű ember osztja talán, de számomra ugyanakkor a sajtófotó kiállítás mindig a világ tekintetének fókuszálását jelenti. Elkényelmesedett világunkban ez a virtuális sokk időnként szükségszerű, és a kiállítás sok olyan párbeszédet generál a társadalomban, melyek a későbbiekben döntő jelentőséggel bírnak nem csak a nemzetközi hadszíntéren, de az egyéni sorsokban is.

Az idei évben Vezető hír kategóriában első díjat nyert fotón a kétéves Suhaib Hijazi és bátyja, a négyéves Muhammad holttestét viszik rokonaik a temetésükre Gaza városában. A gyerekek a november 19-i izraeli légicsapások közben haltak meg, amikor a család háza összeomlott. A bombázásban apjuk, Fouad is meghalt, anyjuk és négy további testvérük pedig súlyosan megsebesült. Izrael november 14-én indított támadást a Hamasz ellenőrzése alatt álló Gázai övezet ellen válaszként a palesztin fegyveres csoportok folyamatos rakétatüzére. A támadás első napjaiban Izrael katonai és stratégiai jelentőségű célpontokra csapott le, a művelet aztán később kiterjedt a Hamasz harcosok feltételezett lakóhelyére is. A november 21-i tűzszünet idejére már több mint 150 embert öltek meg Gázában. A halálos áldozatok közül a feltételezések szerint 103 polgári áldozat volt, köztük legalább 30 gyerek.

A rangos nemzetközi versenyt megszületése óta végigkísérik a botrányok, így az idei kiállítás nyertese sem úszta meg kételkedő intrikák nélkül. Paul Hansen képe két palesztin kisgyermek temetésén készült a gázai övezetben, egy izraeli rakétarobbantás után. Fotómanipulációval vádolták, és igazságügyi szakértői elemzés alá is vetették.  A vizsgálat megállapította, hogy a győztes fotón csak színretusálás történt, és ezen túlmenően nem találtak arra semmiféle bizonyítékot, hogy a kompozícióba a művész belenyúlt volna képszerkesztő programmal. A bíráló bizottság úgy nyilatkozott, hogy Hansen retusáló változtatásai a szakma gyakorlatának megfeleltek és a kép méltán lett az idei év sajtófotója.

Cseke Eszter és S. Takács András

Végigtekintve a képeken és körülnézve a hazai terepen rájöhetünk, hogy számos olyan témával találkoztunk, melyek nálunk is jelen vannak. A hajléktalanok nyomorúsága, a prostituáltak lélekölő mindennapjai, családon belüli erőszak, diszkrimináció, szegregáció… – végtelenségig sorolhatnám azokat a témákat, amik nálunk is fotózhatók. Ha a képek megtekintésekor megfogalmazódik bennünk az igény a világ sorsának jobbításáért, akkor az ilyen és ehhez hasonló kiállítások hozzátesznek majd valamit ahhoz, hogy ne szemellenzővel járjunk, hanem nyitottan, érzékenyen, és tudjunk segítő kezet nyújtani ott, ahol szükség van ránk.

A tárlat külön érdekessége Cseke Eszter és S. Takács András On the Spot filmje, mely három évtizedes szünet után hozta el a magyaroknak ismét az Arany Nimfa-díjat. Az újságírópáros jelenleg diktátorok gyermekeinek mindennapjairól forgat.

A kiállítás október 27-ig tekinthető meg a Néprajzi Múzeumban.