Jon Krakauer: Álmok az Eigerről - Az ember és a hegy találkozása

Eredeti cím: Eiger Dreams: Ventures Among Men and Mountains
Első kiadás: 1997.
Műfaj: Útleírás/kaland
Fordító: Komáromy Rudolf
Kiadó: Park Kiadó
Sorozat: Veszélyes Övezet
Kiadás ideje: 2011.
Oldalszám: 181

Senki sem ír olyan briliánsan a hegymászásról meg az azzal járó megpróbáltatásokról, mint Jon Krakauer. Ez a kötet legkiválóbb munkáit gyűjti egybe olyan magazinokból, mint az Outside és a Smithsonian. Krakauer páratlan és emlékezetes látószögből tárja föl a témát, hiszen maga is küzdött olyan csúcsokkal, mint a K2, a Denali, az Everest és persze az Eiger – mindig friss szemmel, nyílt szívvel és a felülmúlhatatlan élmények iránti éhséggel.

A hegymászó a világba vetett, a természet zabolátlan erőivel való bátor megküzdésre predesztinált ember archetípusának modern kori megtestesülése. Motivációját át- meg átszövi a narcizmus, a becsvágy, a versenyszellem, a nemi kétalakúság vagy éppen a hétköznapi valóság előli menekülés késztetése. Az anyatermészet megnyugtató ölében ringatózni – még ha az igencsak szeszélyes is – valamennyiünk vágya. Jon Krakauer leplezetlen öniróniával eleveníti föl saját mászóélményeit, frappáns szarkazmussal állítja pellengérre a hegymászók világában feltűnő negatív jelenségeket, viselkedésformákat. Mindenekelőtt azonban az alpinizmus különböző ágait bemutató novellafüzérében hallatlanul izgalmasan, szemléletesen, a lényeget megragadva tárja az olvasó elé a hegy és az ember küzdelmes, felemelő, szépséges, olykor végzetes találkozásának pillanatait. Mindezt elmélkedő, filozofáló megközelítéssel és az élethez nélkülözhetetlen humorérzékkel teszi.

"Az Egyesült Államokban a síelők magától értetődőnek tekintik, hogy ha egyáltalán léteznek természetes veszélyforrások, azokat gondosan elkerítik, táblákkal jelzik, vagy más módon teszik még az ütődöttek számára is tökéletesen ártalmatlanná azokat. Chamonix-ban úgy gondolják, a saját testi épségéért ki-ki maga, nem pedig a síközpont a felelős, így a dilinyósokra nem vár fényes jövő."

Egy kanapé-alpinista blogger "hegymászó" élményei Jon Krakauerrel...

"Amíg az ember fiatal, könnyen azt hiszi,
hogy pontosan azt érdemli, amire vágyik,
feltételezi, hogy ha eléggé akar valamit,
akkor istenadta jussa meg is kapni azt. "
Jon Krakauer

Rajongásig szeretem a hegyeket. Én vagyok az az ember, akit ha megkérdeznek, hogy: Hol élnél szívesebben, tenger mellett, vagy hegyek közt?, - gondolkodás nélkül a hegyeket választom. Az Istenek viszont kibabráltak velem, mikor ezzel a vonzalommal megáldottak, mert kaptam mellé jó nagy adag tériszonyt, némi kényelmességgel fűszerezve, így megrekettem a kanapé-alpinizmus "szégyenletes" szintjén. A hegymászótechnikám egy erősebb gyalogtúra formájában tulajdonképpen ki is merül. A marokkói 4167 méteres Toubkal volt a legmagasabb hely ahová eljutottam, illetve az Ararát lábából felnéztem a tetejére... Lelkes földrajz szakosként szívesen időztem a Hámori-szikláknál. Nyáron a feszes naciban virító, izmos sziklamászó srácokban -, télen pedig a jégmászók vakmerőségében gyönyörködtem, természetesen szigorúan földközelből. Időről időre fellángol a vágy, de ugye se tehetség, se mindent elsöprő késztetés, így maradnak az útleírások és a beszélgetések. Egy családi összejövetel alkalmával került szóba Jon Krakauer műve, az Álmok a Eigerről, amivel a nagybátyám végül - a kellemes délután emlékéül - meg is lepte apámat. Némi udvariassági időt kivárva gyorsan le is csaptam a könyvre, és milyen jól tettem...

"A borotvaélesre vasalt hajdani bricsesz-
nadrágokat és jellegzetes hegyi vezetői
pulóvereket a neonszínű sztreccsruházat és
a goretex váltotta föl, a hagyományos alpinizmus
pedig az izgalomkergető hegyi sportok
olyan seregévé vedlett át, hogy
dr. Paccard nehezen ismerne rá."

"A lakatlan vidékek vándorának szellemileg és anyagilag egyaránt föl kell készülnie arra is, hogy megbirkózzon az unalommal. Az útitársjelölt viccrepertoárja, pletyka készlete és bezártságban kivirágzó humorérzéke legalább olyan alaposan mérlegelendő, mint túrázásbeli szívóssága vagy jégmászó-jártassága."

Az évek során elég sok hegymászós könyvet elfogyasztottam, de azt kellett tapasztalnom, hogy ezek a nagyszerű emberek - bár elképesztő emberi teljesítményre képesek, a betűvetés terén megmaradnak száraznak, - uram bocsá' unalmasnak. Leragadnak a technikai részletek precíz dokumentálásában, és a mászószellem izgalma végül meg sem érinti az Olvasót, mert épp lecsukódott a szeme. Nos Jon Krakauer viszont tud írni! Az intelligencia, a humor, az irónia, és a hegyek iránti szerelem olyan ötvözetét teríti elénk, hogy még a kanapé-alpinistákat is megérinti az a mindent elsöprő szenvedély, amit csak az igazi hegymászók érezhetnek.

"Az erőtlenek és tapasztalatlanok talán 

viszolyognak a szemét és emberi fekália 

örökké érzékelhető látványától és szagától, 

a magnók bömbölésétől meg a tömegtől, 

de az előrelátók számára eléggé nyilvánvaló, 

mekkora érték egy szomszédos sátor, amely 

meglátogatható, amikor hatnapos vihar tombol."

A kritikusai méltatják azon képességét, hogy írásaiban láthatatlanná válik. Valóban. Miközben elmesél egy-egy történetet, az Író és Olvasó személye szinte egyé válik, és mi is ott lógunk a sziklán, sajog a vállunk a megerőltetéstől, vagy szentségelünk az időjárási viszonyok miatt.
Képes érdekfeszítő leírást nyújtani a mászásról, úgy hogy pillanatig sem lankad a figyelmünk. A szöveget nem terheli a laikusok számára érhetetlen szakszavakkal, észrevétlenül vezet be minket az alpinizmus rejtelmeibe.

"Az embernek nagyjában-egészében igen rossz társaság a saját személye; ha bármekkora időtartamig önmagát kénytelen elviselni, mély undor és nyughatatlan szorongás alakul ki benne, úgyhogy szinte bármi áron menekülni szeretne... Ahogy szaporodnak a vihar miatti kényszerű bezártság napjai, és a csöpögő sátorfalak mind jobban megereszkednek, fásultság lesz úrrá a veszteglőkön. Tekintetük üvegesen a semmibe réved - ezt nevezik "eszkimó bambulásnak" -, és már képtelenek erőt gyűjteni a társalgáshoz, hacsak szópárbaj formáját nem ölti."

Burgess ikrek, a himalájai rosszfiúk: "A munkásosztálybeli
brit hegymászók utolsó eresztéséhez tartoznak, amelynek
 mindig is éppolyan fontos, hogy mennyit piál és kivel
bunyózik valaki, mint az, hogy milyen hegyet mászik meg."

A könyv tulajdonképpen olyan mint egy igényes novellagyűjtemény, messze túlmutat a sima újságcikkeken, aminek eredetileg készültek. A hegymászás- és az ahhoz kapcsolódó kiemelkedő személyiségek élménydús biográfiája ez. A hegymászó társadalom 1000 kötetes  sagájának első része. Megismerkedhetünk Don Sheldon alaszkai terep- és gleccser pilótával, aki 45 gépet fogyasztott el pályája során, négy gépet tejesen ripityára tört, de sem neki, sem utasainak soha nem lett semmi baja. Betérünk a talkeetnai kocsmákba, ahol szemtanúi lehetünk amint a pilóták ökölharcban folytatják soha el nem múló rivalizálásukat.
Mulatságos görbe tükröt tart a különböző nemzetek elé, és bár történetei karikatúráknak tűnnek, egyáltalán nem túlzóak. Az angol-francia történelmi feszültség nyomán a hegyvidéken is gyakran ropognak a csontok, törnek be az orrok és korántsem baleset miatt. Az adrenalinfüggő, izgága, élettel, és tesztoszteronnal telt hímek gyakran verik le egymáson vélt és valós sérelmeiket.
Találkozhatunk John Gill matematikussal, a boulderezés ősatyjával, aki ritkán mászott 5-10 méter fölé, viszont vonzották a megmászhatatlannak tűnő sziklatömbök. Képes egyetlen ujjpercén tartani a súlyát miközben a levegőben lóg, és szemnek szinte láthatatlan kitüremkedésekben is biztos fogást talál. A legjobb boulderezők között sok a reál beállítottságú, ill. matematikus mászó. Gill szerint ez nem véletlen, attól függetlenül, hogy az egyik kizárólag szellemi, a másik pedig fizikai foglalatosság. Szerinte  a titok a sémafelismerés, és az elemzés ösztönével függ össze, így a két homlokegyenest különböző tevékenység máris rokonjegyekkel van felvértezve. A roppant tehetségű John Gill végtelen szimpatikus figura, igazi jófiú, aki képes a maga útját járni, és cseppet sem trendi fickóként világszerte tiszteletet ébreszt.
A hegymászás azonban - ahogy már fent jeleztem -, nem csak az úriemberek sportja, a hűvös svédek legendás rendbontók:

"Bár Chamonix állandó lélekszáma a tizenegyezret sem éri el, két évszázada
a kontinens, sőt talán az egész világ legdivatosabb alpesi települése."

"Svédet sem sokat találni Chamonix hoteljaiban, bár ennek más az oka. Úgy látszik, Svédországban a könyörtelen adó miatt megfizethetetlen a szesz. Ha a svédek Franciaországba jönnek, ahol nagyjából a felébe kerül a pia, mint Skandináviában, hajlamosak felönteni a garatra, és akkor, amint Twight fogalmaz: „nem ismernek határt. Verekszenek, ripityára törik a berendezést, elképesztően zabolátlanok. Így tehát ha a chamonix-i fogadósok svéd útlevelet látnak, rendszerint azt mondják: »Bocsánat, most jut eszembe, hogy már minden szobám foglalt.«" Odáig fajult a helyzet, hogy svéd üzletemberek nemrégiben szállodákat vásároltak néhány kilométerrel följebb a völgyben, Argentiére faluban, csak hogy honfitársaiknak legyen hol aludniuk Chamonix közelében; így manapság a síidényben Argentiére igazi svéd kolóniává változik."

Az amerikaiakat gyakran vádolják önteltséggel és nagyképűséggel, főleg olyan tevékenységeknél ahol a combos önérzetnek tág tere van. A szerzőnél ezt még nyomokban sem tapasztaljuk. Tájleírásai megkapóak és mély alázatról tanúskodnak. Érzi, és érti a természet törvényeit, és ahogy ő fogalmaz: "A legtöbb hegymászó valójában nem tébolyodott, csupán az emberlét egy különösen virulens törzse fertőzte meg."
Diplomás emberként úgy döntött nem áll be a taposómalomba, inkább vándor ácsként és halászként kereste a kenyerét, sporttevékenységét alpesi középszernek tartja. Bejárta a világ leszebb, és legveszélyesebb helyeit, majd rátalált a hegymászázsnál is erősebb függőségére, az írásra. Az írók közül sem sokan tudják a természet harmoniáját úgy megfogni, majd átadni a lapokon úgy, hogy ne válljon dagályossá, allegóriáktól és metafóráktól terhessé. Krakauer olyan egyszerűen és szépen fogalmaz, ahogy csak olyan ember képes, akit az adott téma mélyen a szívében megérintett.

Az Ördög Hüvelykujja - Jon Krakauer huszonévesen
egyedül vágott neki a hegynek és sikerrel mászta
meg a csúcsot.

"A mászás előrehaladtával... egyre inkább megszokjuk a kitettséget, a végzet érintését, lassan elhisszük, hogy bízhatunk saját kezünkben, lábunkban, fejünkben. Megtanulunk az önfegyelmünkre hagyatkozni.
Figyelmünk apránként annyira összpontosul, hogy már észre sem vesszük kidörzsölődött ujjperceinket, combunk sajgását, az állandó koncentráltság fenntartásának feszültségét. Révületszerű állapot fedi el az erőfeszítést, a mászás éberen megélt álommá szépül. Órák röppennek el, akár a percek. A hétköznapi létezés fölhalmozódott bűntudata és zűrzavara – a lelkiismereti botlások, a kifizetetlen számlák, az elfuserált lehetőségek, a por a kanapé alatt, a kínzó családi bajok, a gének könyörtelen börtöne – átmenetileg mind feledésbe merül, kiszorítja gondolatainkból a világosan kirajzolódó, hatalmas cél és a pillanatnyi feladat komolysága."

A szerző azon kevés hegymászó közé tartozik, akik fel merik vállani az etikai dilemmákat is. Bár sosem mutogat ujjal, mégis megkérdőjelez. Senki sem szereti ha a nemzeti hősök kijelentéseit megpiszkálják, de ő elég bátor ahhoz, hogy megtegye. Mikor Reinhold Messner hegymászózseni oxigénpalack nélkül támadta meg sikeresen az Everestet, tucatjával érkeztek a nyomdokaiba lépő önjelölt trónfosztók. Reinhold ezt „korrekt eszközökkel mászásnak" nevezte, de akkor ez azt jelenti, hogy "aki bármely más módon jut föl egy hegy tetejére, az csal?"

"Vajon a civilizált társadalom tűrjön el,
sőt ünnepeljen egy tevékenységet,
amelyben a jelek szerint mind
elfogadottabb a halál mint valószínű
kimenetel?"

Példája mindenesetre a K2-őn tragikusnak bizonyult. Túlzott becsvágytól fűtött alpinisták sorra maradtak alul a csúccsal szembeni küzdelemben.  A hegy minden addiginál több emberéletet követelt. "Messner kiválósága talán összezavarta azok ítélőképességét, akik versenybe kívántak szállni vele; a merész új terep, amelyet Messner föltárt, indokolatlan magabiztosságot adhatott sok hegymászónak, akikből hiányzik az a titokzatos „hegyi érzék", amely Messnert annyi éve életben tartja."

Krakauer csupán egyetlen kérdésünkre nem hajlandó megfelelni. Mégpedig arra, hogy épeszű ember mi a fenének vállalja az életveszélyt azért, hogy felmenjen egy hegy csúcsára. De úgy gondolja, hogy mire ennek a könyvnek a végére ér az Olvasó, talán megérezheti a miérteket, és a megszállotság okait...
Legyen hát ez a végszó.

Köszönet a nagybátyámnak, aki nemcsak a könyvel ajándékozott meg minket, hanem egy nagyszerű olvasás-élménnyel is!

A Profundus Librum értékelése:

10/9

A műfaj meghatározó, irányadó írása. Nagyon jó könyv, a saját műfajában szinte tökéletes, fordulatos, jó stílusban megírt, olvasmányos, akár többször is újraolvasható pár éven belül.

Webajánló:
GoodReads
MOLY
Rövid film Cliff Hudson legendás gleccserpilótáról
Zuhanás a csendbe című dokumnetumfilm
Az alaszkai terep-pilóták élete
BBC dokumentumfilmje az Eigerről

A könyv megvásárlása