Eredeti cím: 20 pasos hacia adelante
Műfaj: pszichológia
Első kiadás: 2007.
Fordító: Lukács Laura
Kiadó: Európa Könyvkiadó
Hazai kiadás éve: 2012.
Oldalszám: 164
"A legveszélyesebb úgy élni, hogy az ember semmit sem kockáztat." A világhírű argentin pszichológus egyik legnépszerűbb könyve húsz rövid fejezetben húsz tanácsot fogalmaz meg, melyeket követve harmonikusabb, gazdagabb s talán boldogabb lehet az életünk. Egyszerű tanácsok ezek: igyekezzünk megismerni önmagunkat, használjuk ki jobban az időnket, rakjunk rendet magunk körül, tanuljuk meg meghallgatni a másik embert, ne féljünk kockázatot vállalni - ám a szerző minden tanácshoz, mint megszokhattuk tőle, elgondolkodtató történeteket is elmesél. S ezektől könyve nemcsak élvezetes olvasmány lesz, hanem egy-egy meghökkentő csavarral, nézőpontváltással, egy kis humorral vagy öniróniával olyan új megvilágításba helyezi mindennapos problémáinkat, hogy egyszeriben megoldhatónak tűnik az, amivel annyit küszködtünk hiába.
A bevezetőben Bucay elmeséli, hogy amikor az amerikaiak és az oroszok még versengtek egymással az űrkutatásban, az egyik legnagyobb probléma az volt, hogy mivel írjanak az űrhajósok a világűrben, a súlytalanság állapotában ugyanis nem működik a golyóstoll. Az amerikaiak titokban, nagyszerű tudósok bevonásával, óriási pénzeket áldozva rá, kifejlesztették a világűrben működő golyóstollat. Az oroszok meg egy kicsit vakarták a fejüket, majd gyorsan eldöntötték, hogy jó lesz a ceruza is. E tanmese tanulsága csak látszólag az, hogy mindig van egyszerű megoldás -(mert sokszor nincsen) - de hogy valójában mit sugallnak, mire tanítanak Bucay történetei, azon kinek-kinek magának kell elgondolkodnia.„ Sok mai igazság holnap már nem lesz igaz. Idővel akár a formális logika is puszta tanítási módszerré fokozódhat le, hogy segítségével megértsék a gyerekek, miért tévedtek régen az emberek olyan sokat."
Gabriel García Márquez
A könyvről...
Amikor kezembe vettem ezt a tollpihe könnyű kötetecskét, és átfutottam a tartalomjegyzéket csóválni kezdem a fejem. Arra gondoltam, hogy immáron az Európa kiadóba is betört a kommersz. Persze a Bucay rajongók most azonnal repülősóért kiáltanak, de álljunk meg egy percre mielőtt megkezdődik az össznépi tojás hajigálás.
Nézzük sorba a fejezet címeket: |
„ Két fülünk van, és csak egy szánk,
hogy jusson eszünkbe,
kétszer annyit kell hallgatni, mint beszélni. „
Talmud
|
2. Adj magadnak szabadságot
3. Nyílj meg a szeretetnek
4. Nevess szívből
5. Hallgass meg másokat
6. Tanulj meg alázattal tanulni
7. Legyél mindig kedves
8. Rakj rendet kívül-belül
9. Eladni tudni kell
10. Válassz jó társaságot
11. Hagyd el az előítéleteidet
12. Legyél kreatív
13. Használd ki az időd
14. Legyen könnyű a csomagod
15. Kockáztass józanul
16. Ami nem alku tárgya
17. Fejlődj, de ne versenyezz
18. Ne félj a kudarctól
19. Kezd újra
20. Ne kételkedj a végeredményben
Nos, a Popper és Ranschburg könyveken (pszicho)szocializálódott nemzedéknek ez a kínálat igen csak langyos. Sőt, leginkább azokra a "sikerkalauzokra" emlékeztetnek, melyek a legócskább klisékkel próbálják legombolni szerencsétlen Olvasóról a maradék kis pénzüket. Így épülhettek egész iparágak a karrierben, külsőségekben, és magánéleti frusztrációkban szenvedők embertársaink legális kifosztására, de ez egy másik történet…
 |
„ Nincs súlyosabb büntetés, mint arra ítéltetni, hogy csak annyit
tudjon az ember, amennyit már tud. Ez a gőgösök börtöne.”
|
Ezekben az „édesvizi” para-ezo-pszicho és egyéb agyszivacsosításra alkalmas szerzeményekben nincsenek mélységek, csak mamut méretű, fél- és negyed-művelt módon megemésztett majd kiürített szellemtelen végtermékek, melyek igazi funkciójukat betölteni képtelenek, áltudományosságukkal viszont pont alkalmasak arra, hogy teljességgel félrevezessék az érdeklődőket.
Szkeptikus voltam az új argentin pszichiáter csillaggal szemben, mintha egy újabb Coelho lenne. Cinikusan csak annyit tudtam megfogalmazni: „Lám, Istennek is csak tíz parancsolata volt, Bucaynak húsz!”
„Nyílj meg a szeretetnek”, „Válassz jó társaságot”, „Nevess szívből”? Talán mostmár érthető miért riadtam meg első nekifutásra az elkövetkezendő 20 lépéstől.
Egyik délután aztán vettem egy nagy levegőt és belefogtam…
 |
| Beszélgetés a magyar olvasókkal a Book Café-ban |
Először meglepődtem, aztán már le sem tudtam tenni a könyvet, és hamarosan be kellett látnom, hogy óriásit tévedtem!
Ez a könyv ugyanis jó! Sőt kulturált, érték orientált és igényességre törekvő önismereti alapkönyv! Legszebb, és legjelentőségteljesebb szavaink váltak semmivé az idő során, Jorge Bucay pedig ezeket a közhellyé alacsonyított igazságokat hozza be újra a köztudatba. Fog egy ócska frázist, mint "legyél mindig kedves", és újból megtölti tartalommal, értékkel és jelentéssel. Mindezt szerényen, és bár saját tanulságos történeteit is megosztja velünk, sosem érezzük azt önmutogatásnak.
Nem papol neked arról, hogy mit kéne tenned. Inkább mesél helyette, és elgondolkodtat, míg végül csak azt veszed észre, hogy keresed a párhuzamokat a saját életed és a tanmesék között. Nagy újdonságokat persze nem fedez fel, és nem is ismertet meg velünk. Marad a megszokott könnyen emészthető pszicho-fundamentumoknál.
A nyelvezete és stílusa közérthető, barátságos és hétköznapi. Könyveit nem egy szűk rétegnek prezentálja, előadásain az értő közönségben békésen ül egymás mellett az egyetemi tanár és a takarítónő. Sorai egyetemlegesek, és mindenkihez képesek utat találni. Gondolatai letisztultak, és erejük pont az egyszerűségükben rejlik. Minden mesterséges cicomától mentes szavai engem is megérintettek.
Nincs merszünk eltökélten szembenézni azzal a ténnyel, hogy a társadalom rendszerint keményen büntet mindenkit, aki vakmerően ellene szegül, aki derűs nyugalommal szabadnak nyilvánítja magát, és önállóan akar dönteni, aki kihívóan semmibe veszi a társadalmi elvárásokat, vagy aki pimaszul magyarázatot követel a hatalom birtokosainak magatartására.”
 |
„ Csak érett személyiség képes nevetni magán.
Olyanok ismérve ez a képesség, akiknek
nem kell a sikeres ember szerepében
tetszelegniük, anélkül is biztosak
tudnak lenni magukban. „
|
Bátran ki merem jelenteni, hogyha csak ezt a 20 lépést alkalmazzuk az életünk során - a neves argentin pszichoterapeuta mértékadó útmutatásával -, képessé válunk békére lelni, barátokra találni, és megismerni saját határainkat.
Témáit napjaink igényeihez igazítja, és karrier tárgyköröket is felvezet. Sok túl- és agyonképzett, de még mindig beosztottként güriző értelmiségi ismerhet magára a 9. fejezetben, és a szerző rövid, de igen tanulságos történetei talán hozzásegítik majd ahhoz, hogy sikertelensége okát ezúttal magában is keresse. Hiszen ha folyamatosan a környezetünket tesszük felelősség, és agitálunk mások miatt, akik jóval kevésbé tehetségesek nálunk, mégis előttünk érnek célba, ne felejtsük el, ha ujjal mutogatunk, három ujjunk mindig visszamutat önmagunkra.
„ Nem bízom az állandóan panaszkodó emberekben, de azokban sem, akiknek semmi nem elég jó, és minden bajukért mindig másokat hibáztatnak.
És elsősorban azért nem bízom bennük, mert mások megtanítottak látni, és észrevenni – először magamban, aztán embertársaimban –, hogy a szüntelen hárítás csak a hiányt állandósítja. A neurózisok mind azt bizonyítják, hogy inkább elviseljük a frusztrációt, mint hogy vállaljuk az új, ismeretlen dolgokkal járó változásokat. Aki panaszkodik, közben semmit sem tesz, de nem is tud, mert a panaszkodás felemészti a cselekvéshez szükséges energiajelentős részét, így nincs miből beindítania – belülről kifelé – ezeket a változásokat. „
A hazánkba is ellátogatott latin-amerikai író-terapeutának egyébként igen jó híre van. Állítólag magával ragadó személyiség, és karizmatikus előadó, aki a magyar közönséget is egy csapásra levette a lábáról. El is tudom hinni, hiszen Jorge Bucay olyan szakmai alázattal, és a nézőre/olvasóra való odafigyeléssel képes életünk sarkalatos kérdéseiről beszélni, hogy az nem maradhat hatástalan.
A szerző egyébként nem tartja magát írónak, inkább csak eszközként használja a szavakat a gyógyító missziójához. De pszichiáterként sem tekint önmagára, mert az azt jelentené, hogy hinne abban hogy meg tudja gyógyítani az embereket, de ez koránt sincs így. Inkább az öngyógyításhoz adja meg azt a kezdő lökést, ezért hívja tevékenységét "professzionális segítő" foglalkozásnak. Erről, és sok minden másról nyilatkozik az ekulturaTV riportjában:
A szerző egyébként nem tartja magát írónak, inkább csak eszközként használja a szavakat a gyógyító missziójához. De pszichiáterként sem tekint önmagára, mert az azt jelentené, hogy hinne abban hogy meg tudja gyógyítani az embereket, de ez koránt sincs így. Inkább az öngyógyításhoz adja meg azt a kezdő lökést, ezért hívja tevékenységét "professzionális segítő" foglalkozásnak. Erről, és sok minden másról nyilatkozik az ekulturaTV riportjában:
Bucay meglepően friss, újszerű, és nem kevésbé provokatív módon áll a pszichoterápiához. Első körben szerinte ugyanis nem kell minden problémánkkal szakemberhez fordulnunk. Csak akkor induljunk pszichiátert keresni, ha már semmi egyéb módszer nem hatásos, és minden lehetséges módszert kimerítettünk. Sőt, azt is állítja, hogy a kezelés során nem is garantált a gyógyulás. Ezért teszi le voksát inkább azokra a technikákra melyek felébresztik bennünk az önsegítő / öngyógyító mechanizmusokat.
A szerző, aki mindössze öt sarokra született egy hatalmas szemétteleptől, sokszor emlékezteti magát honnan jött. Tudatosan törekszik arra, hogy a világsiker ne nyomja rá bélyegét személyiségére. Miközben bejárja a világot, nyitott szemmel jár, történeteket gyűjt, és képes arra, hogy a legutolsó koldustól is tanulhasson valami maradandót. Talán a nyitottsága, a közérthetősége tette egycsapásra sztár íróvá. Nem érezni az orvos és a páciens közötti távolságot, írásai mentesek a túlzásoktól, a fontoskodástól, szavai nem csak egy felsőbb kaszthoz szólnak, a legkülönbözőbb műveltségi fokon állók is egyaránt élvezettel forgathatják könyveit.
Mindig nagyra értékeltem azokat a könyveket, melyek ösztönöznek a kívül-belül rendrakásra. Történeteit olvasva egészen másként tekintek már azokra a bizonyos "kommersz" fejezet címekre, melyektől az elején olyannyira megriadtam. Megteltek mondanivalóval, súlyos üzenetekkel. Jorge Bucay: 20 lépés előre című írása a legtipikusabb "éjjeli szekrényes" könyv, amit mindig szeretünk magunknál tartani, és elalvás előtt újra és újra fellapozni.
A szerző, aki mindössze öt sarokra született egy hatalmas szemétteleptől, sokszor emlékezteti magát honnan jött. Tudatosan törekszik arra, hogy a világsiker ne nyomja rá bélyegét személyiségére. Miközben bejárja a világot, nyitott szemmel jár, történeteket gyűjt, és képes arra, hogy a legutolsó koldustól is tanulhasson valami maradandót. Talán a nyitottsága, a közérthetősége tette egycsapásra sztár íróvá. Nem érezni az orvos és a páciens közötti távolságot, írásai mentesek a túlzásoktól, a fontoskodástól, szavai nem csak egy felsőbb kaszthoz szólnak, a legkülönbözőbb műveltségi fokon állók is egyaránt élvezettel forgathatják könyveit.
Mindig nagyra értékeltem azokat a könyveket, melyek ösztönöznek a kívül-belül rendrakásra. Történeteit olvasva egészen másként tekintek már azokra a bizonyos "kommersz" fejezet címekre, melyektől az elején olyannyira megriadtam. Megteltek mondanivalóval, súlyos üzenetekkel. Jorge Bucay: 20 lépés előre című írása a legtipikusabb "éjjeli szekrényes" könyv, amit mindig szeretünk magunknál tartani, és elalvás előtt újra és újra fellapozni.
Ezer évvel ezelőtt az epheszoszi Hérakleitosz egyetlen mondatban fogalmazta meg a kétségbevonhatatlan, egyértelmű igazságot: Egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mert az már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember. "
A Profundus Librum értékelése:
10 / 8
Webajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése