2013. március 11., hétfő

Julia Franck: Miért nem küldtél az angyalok közé?

Eredeti cím: Die Mittagsfrau
Műfaj: szépirodalom
Első kiadás: 2007.
Fordító: Almássy Ágnes
Hazai kiadás éve: 2009.
Oldalszám: 465 oldal
Díjak: A Deutscher Buchpreis 2007 nyertese

Helene gyerekkorának az első világháború kitörése vet véget. Apját elveszíti, szeretni képtelen anyja a német kisváros ellenséges közegében a maga tébolyult világába zárkózik be. Helene orvosi egyetemre akar menni, ami a huszadik század elején nem mindennapi álom egy fiatal lány számára, de mindenekelőtt kitörni vágyik a fojtogató bezártságból. A húszas évek eleje már Berlinben éri, ahol kitárul előtte a főváros izgalmas élete, a pezsgő társasági élet színe és fonákja, miközben a háttérben eleinte szinte észrevétlenül erősödik egy szörnyű ideológia, és készülődik a második világháború.
Helene remény, magány, szerelem és veszteség között hányódva a munkába menekül, hogy valahogy túlélje az életet. Hamar zátonyra futó házasságából egy fiú gyerek születik. A szeretet, amelyet a gyerek követel magának, egyre elviselhetetlenebbnek tűnik Helene számára, és hamarosan befészkeli magát a fejébe egy szörnyű gondolat. Végül meghozza a döntést.


A könyvről...
Julia Franck  1970-ben született Berlinben.
Egy olyan könyvet ajánlok ma a figyelmetekbe, mely cseppet sem kellemes olvasmány, sőt egyenesen nyugtalanító, szorongást keltő. Olyan történet melytől izzad a tenyér, és többször elgondolkodsz azon vajon tényleg végig akarod-e olvasni. Mégis hajt előre a kíváncsiság, a happy endre való görcsös koncentrálás. Tudni akarod, mi lesz az elhagyott kisfiúval, és úgy érzed, ha leteszed a könyvet, te is cserbenhagyod őt.
Amikor olvasunk, általában tudunk azonosulni valamely szereplővel, és bele tudjuk élni magunkat mindennapjaiba. Julia Franck írásánál ez a kapocs teljességgel hiányzik. Nem csak hogy nem azonosulunk a szereplőkkel, de néha még el is fordítjuk a fejünket, hogy véletlenül se legyünk tanúi a bizarr eseményeknek. Előkelő idegenként kívülről figyeljük az történéseket, mintha a szereplőkkel való bármilyen kapocs minket is megbélyegezne, és berántana egy olyan valóságba, melyről jobb inkább nem tudni. 

„ A fájdalom az, ami rábírja az embert, hogy elképzelje a jövőt, legyen az akár vágyálom, a paradicsom. Ha orvosként enyhíti az ember a szenvedést, az jó az egyénnek, de rossz Istennek. Az Isten-princípium a fájdalomra épít. Ha megszabadítanánk a világot minden fájdalomtól, csak akkor beszélhetnénk Isten nemlétéről. „


A könyv igaz történeten alapul.
Az Olvasó most valószínű azt hiheti, hogy egy horrorisztikus háborús fikcióról van szó, pedig nem így van. A sztori megtörtént eseményeken alapszik. Az írónő édesapját anyja hasonló körülmények közt hagyta a pályaudvaron 1945-ben.
Ez az „örökség” pedig nem múlhatott el nyomtalanul, Franck talán egész családjának tett azzal szolgálatot, hogy sajátos módon feldolgozta apja tragédiáját.

„ …jobban szereti a férje Istenét, mint a magáét, bár a kettő egy és ugyanaz, mégpedig nem más, mint néhány tébolyodott földlakó együttes erővel kigondolt fantomképe, emberpondróké, akik évszázadok, évezredek óta azzal töltik életük nagy részét, hogy elfogadható igazolást találjanak tulajdon létezésükre. Sajátságos és nevetséges. „

A regény három részre tagolható. Az elején Frank gyermeki szemszögből narrálja az eseményeket, majd rátér az anya történetére és végül ismét visszakanyarodik a gyermek nézőpontjához. A könyv legerőteljesebb részei természetesen azokhoz a jelenetekhez kapcsolódnak, mely apján keresztül személyes élménnyé fejlődött az idők során. A középső, leghosszabb és sokszor gyengélkedő szakasz groteszk elegye a vádnak és a felmentésnek. Célja, hogy megmagyarázza és érthetővé tegye nagyanyja megbocsájthatatlan cselekedetét. Végigolvastam az összes nagyobb hazai blogger véleményét a könyvről, melyből az derül ki, hogy ez utóbbi misszió sajnos nem sikerült.

1945-ben a szovjet csapatok a civil lakosságon bosszulták meg a náci katonák és politikusok bűneit.
Az Olvasók nem kedvelték Helene-t, és pontosan úgy álltak karakteréhez, ahogy maga az írónő. Franck szerintem definiálni akarta a nagyanyó mozgatórugóit, ezért ismertette meg velünk életének olyan pontjait, mint a szexuális zaklatás, családi bántalmazás, zsidózás, az orosz katonák bevonulásakor elszenvedett sokszoros nemi erőszak. Mégis kitűnik belőle a saját gyűlölete, és az apja iránti szolidaritás képtelenné tette őt a feloldozás megadására, mellyel apját árulta volna el, pedig akár érdekes csúcspontja is lehetett volna a könyvnek. A legbrutálisabb tetteket is olyan szenvtelenséggel írta le ami szinte sokkolt. Helen karaktere alapvetően kettős. Csendes, de szilád, szellemben és jellemben egyaránt. Ezért várnánk tőle még több tartást, több hősiességet, több önfeláldozást. Ugyanakkor gyermekkorának szeretetlen közege gyengeségre és menekülésre predesztinálja. A nővéri munka az egyetlen, ahol teljes fényében tündökölhet. Pontos, szorgalmas és nagy tudású, ráadásul tévedhetetlen. Ha máskor születik, lehetett volna sikeres orvos, karrierjét tudatosan építő feminista példakép. Így azonban bukott anya, aki hivatását soha nem gyógyuló lelki sebeinek kezelésére használja, menekül… Ha egy anya pedig magára hagyja gyermekét az különben is halálos bűn... így az Olvasó nem bocsájt meg Helene-nek, ahogy Julia Franck sem nagyanyjának.

A valóság: 1945 - Berlin ostroma
„ Az ókori görögöknél a féktelenség és szabadság, a kicsapongás, az élvezetek és a vágyak teljes kiélése felelt meg a boldogságnak. De jöttek a sztoikusok és hozzáadták Istent, kötelesség és erény, szellem és lélek emelkedett felül az alacsonyabb rendű vágyakon, a testi örömöket száműzték. A középkor maga volt a siralomvölgy. Kant, az öreg moralista számára csak a kötelesség létezett – sivárság, ahová csak néz az ember. ...Nem is beszélve Schopenhauerről, aki az emberiség vele született tévedésének, úgyszólván torzulásának tekintette a képzetet, miszerint az ember azért születne e világra, hogy boldog legyen.”

Képkockák az Anonyma: The Woman is Berlin című filmből, mely az
1945-ös Berlini ostromot jeleníti meg a női civil lakosság szemszögéből.
A szívemmel én sem tudom megérteni Helene-t, de az eszemmel nagyon is. A lelki traumák következtében bizony létezhet az a töréspont, amikor az ember önmagáért sem képes felelősséget vállalni, nemhogy egy gyermekért, nem képes a tisztán gondolkodásra, és olyat tehet amit ép ésszel nem gondolt volna, hogy valaha lehetséges...
Ennyit a karakterboncolgatásról, és térjünk át a könyv egyik legnagyobb értékére.
A II. világháború borzalmait még azok is ismerik, akik vajmi keveset foglalkoznak a történelemmel. Koncentrációs táborok, holokauszt, Mengele és Hitler. Mind olyan hívószavak, melyek milliók szenvedését, és az emberiség szégyenteljes időszakát hordozzák magukban. A náci Németország bűnei megszámlálhatatlanok, érzelmi utóhatása pedig felmérhetetlen. Julia Frank azonban új ablakot nyit nekünk. A német civil lakosság háború előtti és közbeni mindennapjait mutatja be. Nem foglalkozik a nagy politikai fordulatokkal, csak azokat a történéseket jeleníti meg, melyeket Helene a „hétköznapi ember” a saját bőrén tapasztalhat. A zsidó diszkriminációt, a sebesült katonák végeláthatatlan áramlását, végül az orosz katonák betörését. A náci rémuralom iránti felfokozott gyűlölet persze itt is a civil lakosság kollektív büntetésében csapódott le.  A német asszonyok, lányok és gyermeklányok meggyalázása a perverz élvezet mellett rituális harci kötelességgé magasztosult. Akiből pedig a háború még nem ölt ki minden embertelenséget, ordítva szembesül tettével, miközben áldozata a semmibe bámul. Elképesztő volt ez a jelenet a könyvben. 

Amikor még minden békésnek tűnt. Bohém élet a nagynéni szárnyai alatt.
„ A hullámfürdőnek a városban nimfamedence és kurvaakvárium volt a gúnyneve, a hasonlat meglehetősen sántított, hisz a lányok maguk fizették a belépőjegyüket, és a hullámok meg a tónál lévő vizicsúzda kedvéért mentek. Hát nem fosztotta ez meg a hímnemű bámészkodókat attól, hogy stricinek vagy akár csak potenciális kuncsaftnak érezhessék magukat? „

Bár háborús könyvről beszélünk, ez esetben a dráma vértelen, és mentes a hullahegyektől. Fájdalmas pszichés katarzis ez a kőkemény valóságon alapulva, ahol a testi fájdalmak eltörpülnek a lelki gyötrelmek mellett.  Pozitív érdemek mellett mégis kidolgozatlannak érzem ezt a bizonyos középső részt. Mintha az írónő túl sok mindent próbált volna belezsúfolni. Elültetett egy csomó remek magot, de nem volt idő arra, hogy ezek szárba szökkenjenek. Vérfertőző édelgések, bohém társasági élet, morfinizmus, leszbikus kapcsolatok… csupa olyan szegmense a könyvnek, ami több magyarázatot kívánt volna, filozófiai eszmefuttatásai pedig manírosak és erőltetettek. Férfi szereplői erőtlenek és sótlanok. Szót sem érdemes rájuk vesztegetni. Egyedül a pszichiátriai beteg anya jellem és életábrázolását éreztem teljesnek.

Egy másik könyv,  egy másik történet, egy film... mégis sok a kapocs köztük.
„ Nyáron Selma leszedte a nagy, megmetszetlen fákról a kevéske cseresznyét… a magokat kitette a napra száradni. Kifehéredtek akár a csontok. Egy-két naponta kezébe vett egy maréknyi cseresznyemagot, és öblösre formált két tenyere között rázogatta. A magok keltette zörej megmelengette szívét, ilyen lehet a hangja a boldogságnak, gondolta. 
… Helen egyszer rákérdezett, hogy mi baja az anyjuknak. Már csak tárgyakra képes figyelmet fordítani, az emberekre nem, ezért gyűjt ócska lábosokat, lyukas terítőket és közönséges gyümölcsmagokat. „

A szerző szexualitása egyébként legalább olyannyira erotikus, mint Murakami Harukié, vagyis semennyire. A szerelmi jeleneteinek nincs hőfoka, inkább aktusok, és a bemocskolással párosulnak, mely egyébként nagyon érdekes és gyakori pszichológiai jelenség azon nők utódaiban, akik korábban szexuális bántalmazás áldozatai voltak. Francknál is megfigyelhető ez a hagyaték. A könnyed olvasást, a téma mellett az is nehezíti, hogy nincsenek párbeszédjelek. A szöveget a bekezdések és pár fejezetcím töri csak meg.
Összességében igen nagy hatású, értékes drámaként gondolok a Miért nem küldtél az angyalok közé? című írásra, melyből kiváló filmet lehetne készíteni. Hibái ellenére hazájában igen nagy becsben tartják a kötetet. A német nők miközben együtt sóhajtanak fel a világgal Peter sorsán, megrendüléssel emlékeznek azon sorstársaik ezreire, akiket szovjet katonák gyaláztak az őrületig.

„ Kedves légy, szerény és tiszta, akár a moha közt megbúvó
 ibolya, ne csak csodálatot várj, mint a büszke rózsa. „
Julia Franck rendhagyó családtörténetéért 2007-ben megkapta az egyik legrangosabb német irodalmi díjat, és nem csak hazájában, de külföldön is nagy sikert aratott. Több mint 25 nyelvre fordították le Peter és Helene drámáját, reméljük a film sem várat magára már sokáig.

„ …Machiavelli, emlékszel rá? Hallgasd csak. Minden lény legelső törvénye: tartsa meg önmagát és éljen! Emberek, bürökmagot szórtok a földbe, és azt kívánjátok, hogy kalászt hajtson! „


A Profundus Librum értékelése:
10 / 8
Kiemelkedően hatásos, új nézőpontot felvonultató mű. 
Emlékezetes - sőt, egyenesen kísértő olvasmányélmény, 
mely témája, és drámai ereje miatt nem olvasható folyamatosan újra és újra. 
A műfajt csak kerülgetőknek is ajánlható.

 A könyvért külön köszönet a GEOPEN Könyvkiadónak,
Zsuzsának pedig azért, hogy a figyelmembe ajánlotta ezt a regényt!
Megrázó élmény volt, de kihagyhatatlan.



Webajánló:
Anonyma: A Woman in Berlin film (német - angol felirattal) 

Nyomtatható könyvjelző:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése