2012. július 31., kedd

Andrew Nicoll: A derék polgármester



Eredeti cím: The Good Mayor
Első kiadás: 2008.
Műfaj: Szépirodalom
Fordító: Komló Zoltán
Kiadó: GABO Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012
Oldalszám: 370

A derék polgármester varázslatos bemutatkozó regény. Szerelmi történet és történet a szerelemről. A Baltikum egyik elfeledett zugában fekvő Pont nevű városkában játszódó regény a derék és becsületes ponti polgármester, Tibo Krovic és titkárnője, a gyönyörű, magányos, ám férjezett Agathe Stopak szerelmének történetét meséli el. Pont csöndes, illedelmes városában Tibo semmit sem kezdhet Stopakné asszony iránti szerelmével, ám egy napon, amikor az asszony véletlenül egy szökőkútba ejti az ebédjét, minden megváltozik, és kettejük élete már soha többé nem lesz olyan, mint azelőtt. 
A derék polgármester történet a szerelemről, a veszteségről, a varázslatról, a barátságról, a remek ételekről, egy rezesbandáról, egy olasz boszorkányról, egy behemót ügyvédről, néha egy-egy kutyáról és egy sétatempóban lezajló autós üldözésről. Olvassa el ön is A derék polgármestert, és legyen újra szerelmes.

"Az emberi lények kapacitása szinte határtalan, ha arról van szó, hogy ámítani kell önmagukat - állhatatos tehetséggel tagadják le a szemet szúróan nyilvánvalót, szívszorítóan elragadó módon hisznek valami szebb dologban, mint ami valójában csupasz képpel az arcukba bámul, bármi legyen is az, végig egészen a „vizesblokk" csattogó ajtajáig. És milyen óriási áldás ez. Ez késztet bennünket versírásra. Ez késztet minket éneklésre, képek festésére meg katedrálisok építésére. Ez az oka a dór oszlopok létezésének, holott a célra egy fatörzs is tökéletesen megfelelne. Dicsőséges, gyönyörű és gyötrelmes adomány ez, ez tesz bennünket emberré."


A könyvről...

Mostanában ha romantika gyanús könyvet veszek a kezembe, jobban szeretem ha az adott szerző férfi. Kicsit furán hangzik, tudom..., de valahogy ők nem vesznek el jelentéktelen oldalduzzasztó párbeszédekben, nem lovalják magukat bele a történetbe a pornográfiáig, több tartással képesek végigvinni elbeszéléseiket, mint hölgy kollégáik (elnézést az általánosításért, az utóbbi idők keserű, de nem kevésbé izgalmas tapasztalata mondatja ezt velem.)
"Úgy szerette őt, ahogy valaki a gyerekkori öreg mackóját szereti - nem azért, amilyen, hanem mert emlékszünk rá, milyen volt, és mit jelentett számunkra. Márpedig egy férfit nem így kell szeretni."

Ismerőseim körében köztudott, hogy szeretem Skóciát. Ez a szerelem  azonban nem akkortól datálható, mikor kishazánkban is megjelentek a történelmi romantikus könyvek, vad, és ellenálhatatlan szoknyás harcosaikkal. A vonzalom gyökere sokkal mélyebb. Egyrészt a csodás, és a magyarhoz oly hasonló balladáinak köszönhető, - és annak, hogy sorsközösséget is látok népünk között -, de leginkább Walter Scottnak. Az ő művészete teremtette meg a történelmi regény műfaját, a romantikát pedig oly tisztelettel, és áhítattal kezelte, ahogy egyetlen nemzet fiai sem képesek. A skót férfiakban van valami plusz, ami meg tudja ígézni a női nemet, és ha ez kellő intellektussal párosul, az már igazi különlegesség.

Mikor nekivágtam ennek a könyvnek, egyszer csak azt éreztem Andrew Nicoll is az a bizonyos skót férfi, aki rendelkezik hazájának ezzel a semmivel össze nem téveszthető bűverejével, (nem keverni ám az írót Andrew Niccol új-zélandi rendezővel!) és sokkal többet tud a nőkről, mint azok saját magukról. Könyve finom eleganciával, és elképesztő érzelmi intelligenciával megírt alkotás. Egyértelműen klasszikus gyanús! Ezt a lenyűgöző történetet remélem évszázadokon át élvezhetik majd az emberek. Nálam az első oldalak után belépést nyert a 2012-es év legjobb olvasmányai közé.




"Gondolná, hogy ezt mind nem egészen másfél levélpapírtömb árán voltam képes megtenni? Egész erdőket irtottak ki azért, hogy egytucatnyi szót papírra vetve meghívhassam ebédelni."

Mielőtt az urak a romantika szó hallatára szétrebbennének, tartóztatnám őket még egy kicsit. A derék polgármester nem lányregény, hanem szépirodalom, a pontosság kedvéért, ott is a legszebbek közé sorolható. 

Monica Bellucci mint Agate Stopak?
Az ereje nem csak a mondatok szépségében, hanem a részletekben rejlik. Egy formás lábujj becsúszása a körömcipőbe, egy ringó női test átlibbenése a téren..., valamiért szinte azonnal Giuseppe Tornatore Malénáját juttatta eszembe. Agate Stopakként is csak egy Monica Bellucci-típusú dús idomú nőt tudok elképzelni. Ha egyszer megfilmesítik a könyvet, csak reménykedek abban, hogy nem kerül durva amerikai kezekbe. Ehhez európai rendező finomsága, és érzékisége szükségeltetik. De csak egy nép van, aki ezt képes megfelelő szellemmel és jóízléssel vászonra vinni, ez pedig az olasz.

"Tibo tudta, hogy úgy is lehet valakivel kegyetlenkedni, hogy nem teszünk ellene semmit, nem ütjük meg, nem ordítozunk vele, hanem egyszerűen megtagadjuk tőle a lehetőséget, hogy kedves legyen."


A skót származású újságíró könyve igazi nemzetközi siker, már több mint 13 nyelvre fordították le, és az olvasók valósággal imádják őt. Pedig A derék polgármester korántsem indult zökkenőmentesen. Nicoll hiába küldte el számos kiadónak, senki nem akarta megjelentetni. Műve és nyelvezete "nem elég divatos". A szerkesztők osztottak szoroztak, és a végeredmény: Ebből nem lesz elég bevétel! Az író azonban nem adta fel, hitt a történet értékében. Kitartása meghozta gyümölcsét, könyvét végül kiadták. Neve mostmár nemcsak a "The Sun" hasábjain tűnik "ismerősnek", a szépirodalom szerelmesei pedig nem akármilyen íróval gazdagodtak.

Bár az idő a szerzőt igazolta, a mai napig nem tudja fenntartani magát, és családját könyvei jogdíjából, az újságírói pályát így nem adja fel a szépirodalom kedvéért. Ez utóbbit kicsit sajnálom. Ekkora tehetséget cikkekben, tudósításokban felaprózni Kleió elleni vétek, de a megélhetés, mint tudjuk nagy úr. 

"Ovidius. Átváltozások... az egyetlen olyan írása, ami valamit is ér, de hát melyikünk tud úgy meggyújtani egy gyertyát, hogy az kétezer éven át égjen? Melyikünkre fognak emlékezni akár csak egy hétig is miután eltávoztunk?"


A fenti idézethez kapcsolódva én merészen azt mondom, Andrew Nicoll képes rá, ha nem is kétezer évig, de sok-sok generáció erejéig. Pontosítom... addig, amíg a világ, és benne az ember úgy meg nem változik, hogy eltávolodik magától a szerelemtől.

Egy középkorú férfi összes nőkkel kapcsolatos tapasztalatát, reménytelenségét, és bölcsességét beleírta ebbe a könyvbe. Nem is csodálom, hogy a GoodReads oldalon egyik rajongója azt mondta, az olvasás végére szerelmes lett az íróba. Mert nem úgy van ám, hogy az ember csak úgy leül, és kitalál egy ilyen sztorit. Ezt meg kellett élni, és végigszenvedni, hiszen mélység felett van csak efféle magasság... Ha pedig egy félkegyelmű tudós egy könyv élményanyagát testi érintkezésekre vetítené át, akkor ez a mű egészen biztos a "simogatás" kategóriájába kerülne. Az Olvasó pontosan ezt fogja kapni! Sóvárgó és visszafogott erotikája fantáziálásra késztet, szavaival pedig a lelket és a szívet érinti meg.
Érdekesség, hogy a könyv az alatt a 18
hónap alatt íródott, míg a szerzőnek
vonattal kellett ingázni naponta a
munkahelyére. Az "öltönyös úr", aki
laptopon dolgozott, egy volt a sok
ezerből, és a vele együtt utazók még
csak nem is sejthették, hogy a zötykölődő
vasúton egy klasszikus mű íródik...

"A baj megosztva duplázódik..."


Andrew Nicoll bemutatja azokat a násztáncokat is, amiket ismerkedés során számtalanszor ellejtünk az elcsábítandó hímek előtt. Ahogy Agate "nem tudja" kibontani a bort, leplezetlen behódolás a nagy és erős hímnek, aki  nemcsak a dugó kihúzására képes, de bekebelezheti a mellette álló terra incognitát is... ha akarja...

Ezeket a játszmákat persze minden felnőtt férfi és nő ismeri, de ilyen érzékien, minden közönségességtől, közhelytől mentesen ebben a könyveben öltött formát számomra igazán.

"Megértem. Tökéletesen megértem. Még hányszor? Milyen gyakran kell feloldoznom magát? Mit akar, hányszor szakadjon még fel a sebem? Világéletemben csak azt akartam, hogy maga boldog legyen. És most, hogy már boldog, én is az vagyok. Maga helyett is örülök, ezek pedig... - dühös tintaköröket karikázott az itatóson éktelenkedő fakó foltok köré -, ezek itt örömkönnyek."


Vétek azt gondolni azonban, hogy ez a mű romantikus lektűr! Választékos modorú, magasan képzett, előkelő stílus az uralkodó, semmi elcsábulás a könnyed irányba. Mégis, a szépirodalmohoz kevésbé szokott Olvasó is bátran kezébe veheti, mert nincsenek benne unalmas pillanatok, karaktergyarapító  ingerszegény monológok.

És míg a férfi olvasó betekintést nyer a női lélek csábítási fortélyaiba, addig a hölgyek megismerkedhetnek a gyötrődő, reménytelenül szerelmes férfi gyönyörűséges szenvedésébe. Tudom bizarr kép... hogy lehet gyönyörködni más lelki tusájában?!? Mégis...  Tibo Krovic vágyódása annyira tiszta, annyira megmosolyogtatóan emberi, hogy az már tökéletes! Ez a férfi képes volt annyira szépen szenvedni, hogy ezúttal nem a felek egymásra találásáért drukkoltam, hanem hogy Agathe legyen még egy kicsit elérhetetlen a számára... had élvezzem még ennek a csodás embernek a magával ragadó, és magasztos kínját.
Na jó, ez elég perverz, legalább annyira, mint az utolsó felvonás Kafka-mintájú Átváltozása, amiről semmit sem szeretnék igazán elkotyogni. Egyrészt, mert ez a legvitatottabb része a könyvnek, másrészt szerintem makulátlan, pompás, kifogástalan, és sorolhatnám még...  Véleményem szerint eszményien passzol a történet "nem mindennapiságához." De ezt majd döntsétek el ti, és írjátok meg ide, ha kedvetek van.

Andrew Nicoll a való életben korántsem tűnik gátlásos, szertartásos, vagy merev embernek. Igen aktív a neten, szívesen beszélget ismeretlenekkel is, már ha azok képesek kibírni szarkasztikus szóvicceit. Folyamatosan monitorozza könyve nemzetközi fogadtatását, és nem derogál neki billentyűzetet ragadni azért, hogy megköszönje a rajongók figyelmét. De szívesen csipkelődik, sajátos humora már-már provokáló, ilyenkor jön ki igazán zsurnaliszta vére. Mikor meglátta a magyar borítón lévő karikagyűrűt, rögtön a "sex ringre" asszociált. Hogy a pénisz gyűrűre, vagy a régi korok fogamzásgátló eszközére gondol, már meg se kérdeztem... :D Nemcsak másokon de magán, vagy a hozzá kapcsolódó dolgokon is örömmel élcelődik. Kacsintás közepette nekem is beszólt már: "Szavamra, illusztris társaságban vagyok!"

Nicoll szórakoztató, eleven, izgalmas, és nyoma sincs benne az enervált, besavanyodott könyökvédős írófigurának.

"Megtanultam, hogy nincs a világon az a szeretet, aminek az elpazarolását megengedhetnénk magunknak. Akár egy cseppjét is. Ha egyáltalán rátalálunk, nem számít, hol, jól el kell raktároznunk, ki kell élveznünk, amennyire csak lehet, amilyen hosszan csak lehet, egészen a legutolsó csókig..."


Végezetül egy kis hangulati kitérő... Agatha Stopakot hasonló jelenségként éltem meg, mint Vincenzoni Malénáját. Persze a két történet viszont már homlokegyenest másról szól... mégis, ez a tipegős hangulat, a városkép, a zene...





A Profundus Librum értékelése:
10/10
 Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás. Többször is élmény lehet végigolvasni, a műfajt messziről kerülőknek is nyugodtan ajánlható.
A PL 2012-es TOP 10-es olvasmányainak egyik legkiválóbb darabja!

A könyvért külön 
köszönet 
az GABO Könyvkiadónak!


Webajánló:

GoodReads
MOLY
A könyv megrendelése
GABO Könyvkiadó
GABO a Facebookon
Andrew Nicoll a Twitteren

5 megjegyzés:

  1. I am touched by your comments. Thank you

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. And I'm touched by your words. Thank you! :)

      Törlés
  2. Húú, hát ezt a könyvet imádtam,nagyon tetszett. A vége kicsit megdöbbentett, nem ilyen befejezésre számítottam.Valóban kicsit Kafkás, de mivel én vagyok az első hozzászóló, nem akarom a "poént" lelőni és boncolgatni a miértet.
    Elvarázsolt, magával ragadott, elgondolkodtatott a történet, és izgatottan vártam a folytatást, mi fog történni a következő oldalon. Az örök témát, férfi-nő szerelmét, amit sokan lerágott csontnak tartanak, az író úgy tudta ábrázolni, hogy a könyv lapjain is átjöttek az érzelmek és nem unalmasan, sőt! Gyakran jutott eszembe, hogy minden nő erre vágyik, hogy így szeressék.
    Olyan mondatokat olvashatunk, amelyek örök érvényűek, az életbölcsességek közé biztosan bekerülnek. Lásd fentebb "Megtanultam, hogy nincs a világon az a szeretet,..."
    A fordítás is megérdemli a dicséretet, jól sikerült.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm neked az ajánlást. Érdekes, vannak könyvek, amikbe az ember szinte pár oldal után beleszeret és vannak, amiket szenvedés végig olvasni.Nekem mér van pér ilyen könyv, amibe szinte rögtön beleszerettem és minden évben elolvasom legalább egyszer. Marian Fiorato, Maeve Binchy könyvei ilyenek.

    VálaszTörlés