„Ezennel kijelentem, hogy a Dada szót Tristan Tzara találta fel 1916. február 8-án délután hat órakor (...) s mindnyájunkat elöntött az indokolt lelkesedés. Mindez a Café de la Terasse-ban történt, Zürichben, s egy brióst emeltem bal orrlyukamhoz. Meggyőződésem, hogy ez a szó egyáltalán nem fontos, és hogy kizárólag a hülyék, meg a spanyol professzorok érdeklődnek a dátumok után. Ami bennünket érdekel: a Dada szellem, és mi mind dadák voltunk már, mielőtt a Dada megszületett. Első madonna-képeimet 1886-ban, néhány hónapos koromban festettem, mert szórakoztatott, hogy grafikai alakzatokban pisáljak.” A német származású dadaista Jean Arp így emlékezett a 20. század legjelentősebb avantgárd mozgalmának születéséről, mely örökre megváltoztatta a világ művészetről való gondolkodását.
A dadaizmus eredetéről többféle elmélet született, de mindközül a legelfogadottabb az, hogy az I. világháború okozta poszttraumás sokk a különböző művészeti ágakban ekként vált feldolgozhatóvá. A hagyományos világszemléleti kritika egyfajta művészeti játékká formálódott, és a mindent tagadó, minden normát és értéket elutasító dadaizmus így indult diadalútjára. De már az új áramlat elnevezésének magyarázata is problémába ütközött: 1921-ben Párizsban a dadaisták aláírásával olyan felhívás jelent meg, melyben 50 frankot ajánlottak fel annak a vakmerő honpolgárnak, aki képes megmagyarázni nekik a dada szót, ami igazából semmit sem jelent. Feltűnésre törekvésük, botrányos csoportos megmozdulásaik nem sok jót ígértek, sőt, a célkitűzéssel maguk az alkotók sem értettek egyet, nem csoda hát, ha gyakran illették egymást kellemetlen szavakkal.
A dadaizmus és a szürrealizmus technikai sokszínűségének bemutatása nehéz feladat elé állította a kiállítás szervezőit: kollázsokat, festményeket, grafikákat, mozgófilmet és szobrokat kellett olyan harmóniában elrendezni, hogy a látogató képes legyen befogadni az élményt, megértse és átélje a dada eszmét. Az akadályt kiválóan vették a Nemzeti Galéria munkatársai, és ahogy azt már megszokhattuk, a gyűjtemény ezúttal is elsőrangú. A kiállítás három tárlata a dadaizmus és szürrealizmus legkiválóbb remekeit vonultatja fel, az esztétikai összkép pedig lenyűgöző.
A dadaisták a síron túl is provokálnak minket, csúfolódnak velünk, eszmei offenzívájuk reagálásra kényszerít bennünket. Marcel Duchamp, Max Ernst, Jean Arp, Joan Miró, Man Ray és megannyi kiváló külföldi és hazai művész ejt rabul bennünket kreativitásukkal, bátorságukkal és radikális megoldásaikkal. A tradicionális művészet köntöse lehull, a Mona Lisára arcszőrzet kerül, új értelmet nyer a fali piszoár, a biciklikerék, és még a mindennap használatos ruhafogas is.
A dadaisták nagy felhajtással járó propagandája sokak számára nem feltétlenül szimpatikus, de a mozgalom nem is kereste a rokonszenvet, sőt, extravagáns dogmarombolásuk miatt gyakran rajongóikkal is összetűzésbe keveredtek. A dada irányzattól egyáltalán nem volt elragadtatva Faludy György sem, aki CLXV. szonettjében fogalmazza meg éles kritikáját a dadaista értékeket firtatva:
 |
| FALUDY GYÖRGY |
…kollázs-csirizelők, mit mond a kollázs?
Dadaisták, mit dadadogtatok?
Kísérletezők, hol van az eredmény, mit izzadtan kikísérleteztetek?
Ellenköltők, kultúránk temetésén búcsúztatót ropogó alfelek,
Olvasatlan s olvashatatlan népség,
ti hoztátok ránk, hogy a vers halott,
szürrealisták, hol a szürreális? És absztraktok, mit absztraháltatok?
A dada törekvésnek számomra is van egyfajta keserű indulata – elvégre a kifejezésmód a háború zord szülötte –, de vitathatatlan és elsöprő erejű eredménye, hogy felrázta az európai kontinens értelmiségét a háború utáni megrázkódtatásból. Intellektuális merészségük ébresztette rá új feladataira a képzőművészetet, az idea utórengése pedig egészen Amerikáig elért. A dada stílus rövid és felszabadító erejű mivolta, a tények végletes torzítása hívta életre a szürrealizmust, mely során a művész végleg elszakadt a valóságtól, és új fantázia világok teremtődtek. Ezt a folyamatot remekül szemlélteti a kiállítás felépítése, ahol a féktelen és mesterséges képzőművészet helyét átveszi a szemet gyönyörködtető illúzió.
Az „Átrendezett valóság” termeiben fellélegezhetnek azok is, akik számára a dadaisták művészeti törvényei túlságosan önkényesek. Itt láthatjuk René Magritte legismertebb és leghíresebb képét Kastély a Pireneusokban címmel, melyet a legmodernebb fantasy rajongók is örömmel fogadnak majd. Már a vászon nagysága is bámulatos, elegáns részletessége és álomszerű finomsága sokáig nem engedi el a nézőt. Továbbsétálva ugyanakkor Salvador Dalí, Paul Delvaux, Kurt Schwitters, Hannah Höch, Ország Lili, Gedő Ilka alkotásai kísérnek végig az álmok, a vágy, a tudatalatti titokzatos és misztikus birodalmán.
A kiállítás képei ezúttal is az Izrael múzeumból érkeztek. A példás diplomáciának köszönhető remek nemzetközi kapcsolatok révén immáron harmadjára érkeznek felbecsülhetetlen értékű kincsek Jeruzsálemből. James S. Snyder, az Izrael múzeum igazgatója a megnyitóünnepségen elmondta, hogy közel 1200 darabos gyűjteményükből 120 műalkotást hoztak Budapestre Adina Kamien Kazhdan kurátor elképzelése alapján. A bemutatásra kerülő műalkotások elrendezésének koncepciója, hogy megismertesse a közönséggel az 1910-es évek végétől az 1970-es évek közepéig tartó korszakot, és későbbi hatásait a különböző művészeti ágakra. A kísérőtárlatok köz- és magángyűjtemények által felajánlott művekből állnak, melyekből végigkövethetjük a mozgalom magyarországi hatásait.
A harsány dadaisták, akik gerillaművészetükkel átgyúrták a gondolkodást, és nem riadtak vissza a polgárpukkasztás legszalonképtelenebb formáitól sem, most a Budavári Palota pazar, reprezentatív környezetében örvendenek közmegbecsülésnek. Fényűző győzelem ez a kávéházból indult szilaj lovacskáknak*.
A kiállítás 2014. október 5-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.
* dada franciául: lovacska, paci
Ezúton köszönjük az ekultura.hu és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak segítségét és szíves közreműködését.
Webajánló:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése