„ Régebben sokkal közelebb volt az emberekhez a születés, a halál, a közösség együtt élte meg az ilyesmit. Ezek a dolgok mostanra eltávolodtak tőlünk, és olyan, mintha nem is kéne, hogy az életünk része legyen. Tudnunk kell elfogadni, és közelebb engedni magunkhoz az elmúlást, még ha ez a kicsit önző, individualista társadalom úgy is viselkedik, mintha sosem kéne meghalnia. Mintha a vagyonfelhalmozás is arról szólna, hogy sose halok meg. „
ERŐSS ZSOLT
Ernest Hemingway a Kilimandzsáró hava című művében írt arról a leopárdról, melyet jégbe fagyva találtak közel a hegy nyugati csúcsához. Senki sem tudja mit kereshetett a fenséges állat olyan magasan. A leopárd talán kíváncsi volt, a tudás vágyának olyan foka égette, mely egyenesen Afrika legmagasabb hegycsúcsának tetejére vezérelte, ahol végül elérte a sors keze.
Erőss Zsoltot gyakran kérdezték, hogy miért érzi szükségét, annak, hogy felmenjen a hegyek legtetejére. A hegymászó egy ilyen beszélgetés alkalmával a Kilimandzsáró titokzatos nagymacskáját hozta fel példaként: Az embert kimondhatatlanul vonzzák azok a helyek, melyen nem tartoznak feltétlenül az életteréhez, ahol néhány pillanatra megérinti a világmindenség, ilyen a magashegyek világa.
„ A hegymászó egyben különbözik az átlagembertől, mindig vannak céljai. És ha az ember céltudatos, akkor az élet jobb, könnyebb, és tartalmasabb. ”
