2012. november 5., hétfő

Michelle Moran: Madame Tussaud - A francia forradalom regénye

Eredeti cím: Madame Tussaud - A Novel of the French Revolution
Első kiadás: 2011.
Műfaj: történelmi regény
Fordító: Bozai Ágota
Kiadó: Geopen Könyvkiadó
Magyar kiadás: 2012.
Oldalszám: 585

Ki ne hallott volna Madame Tussaud-ról, akinek világhírű londoni panoptikumában manapság turisták milliói fordulnak meg? És ki hallott már Marie Grosholtzról, a svájci származású, ambiciózus fiatal nőről, aki az 1700-as évek végén Párizsban élt? Pedig a két személy egy és ugyanaz. A tehetséges Marie nagybátyjától tanulja meg a viaszszobor-készítés minden titkát. A család panoptikumot tart fenn Párizsban, és a népszerű intézménybe csak úgy özönlenek a látogatók, hiszen ez nem afféle múzeum: itt mindig az aktuális események főszereplőit láthatják viszont, viaszból megformázva. Eseményekben pedig ez idő tájt nincs hiány. Franciaországot éhínség sújtja, a királyi családot mind hevesebb gyűlölet övezi, és rövidesen kitör a forradalom.
 Marie-nak, aki nem csupán a királyi családdal áll közvetlen kapcsolatban, de a forradalmi vezetők többségét, köztük Robespierre-t, Marat-t, Desmoulins-t, Lafayette-et is jól ismeri, ügyesen kell lavíroznia a napról napra változó politikai helyzetben. Fejek hullanak, tombol a terror, az emberi élet mit sem ér. A véres leszámolások közepette Marie is megalkuvásokra kényszerül, ám eljön a perc, amikor szembeszáll a kegyetlen hatalommal és csak a szerencsén múlik, hogy ez a döntése nem a guillotine alá juttatja, hanem végül is a híres Madame Tussaud-vá teszi. Michelle Moran fiatal kaliforniai író történelmi regények szerzőjeként vált népszerűvé, történetei számos nyelven olvashatók.


A könyvről:
Michelle Moran ezúttal nagyon
szépet alkotott
Margaret Thatcher, a Vaslady egyszer azt találta mondani, hogy forradalmakat az állástalan szociológusok csinálják. 
A francia forradalom idején ez a tudományág még nem létezett, de fogantatásának köze van a francia eseményekhez. Olyan mellőzött értelmiségiek mint Marat, Danton, Robespierre, Mirabeau, vagy Desmoulins kiélezett helyzetben kezdtek el gondolkodni, és eszméiket terjeszteni.
A siker szinte biztos volt. A király - XVI. Lajos karakter nélküli, erőtlen uralkodó volt, felesége Marie Antoinette pompakedvelő szokásai pedig csak ingerelték a nélkülöző tömeget. Közben az államkincstár lassan kiürült (nem mintha tele lett volna, hiszen az elődök gondoskodtak a kimerítéséről), ami megmaradt az kellett a parazitaként élősködő udvaroncok eltartására, a nép pedig éhezett. Hogy változásokra volt szükség, az tagadhatatlan tény, és a nagy gondolkodók, kiötölték, hogy mégsincs ez így jó, és szerettek volna némi beleszólást - és persze hatalmat, az ország ügyeinek intézéséhez. Nagyjából így foglalhatjuk dióhéjba a forradalom előtti feszült helyzetet.
Míg ma a tömegek gyors szervezése a Facebook, és az sms segítségével történik, akkortájt a röpiratok voltak használatosak. A pamfletkiadás igazi hatalom volt, hiszen ezekben tudtak befolyást gyakorolni a tömegekre, akik aztán később végrehajtották azt amire fel lettek heccelve. A paranoid tömegpszichózis jelensége, mint minden összeverődött bandában, itt is jól kivehető. Egy-egy hívószó szinte lavinaszerű terrorhullámot indíthat el, ahogy ez gyakran meg is történt azokban a vérzivataros időkben. A demoralizált csőcselék kontroll nélkül fosztogatott, erőszakolt, besúgott. Bizonytalanság, szorongás és reménytelenség töltötte el az erőszakhullámtól megrettent lakókat, akik inkább a tömeggel tartottak, semhogy annak áldozatává váljanak.
A francia vezetőség megittasulva a vértől, és saját dicsőségétől, elvakultságában legyőzhetetlennek híve magát gyorsan hadat is üzent Angliának, Hollandiának. Újraírják a naptárt, és új időszámításba kezdenek a Nemzeti Konvent határozata alapján. Még épp csak a második évet írják, hiszen az új éra kezdete Franciaország köztársasággá nyilvánításának napja. 


" Most, hogy a Konvent az egyházat a nép ellenségének nyilvánította, egyetlen napot sem lehet többé szentekről elnevezni. Ezentúl szeptember huszonkettedikén a szőlőt kell ünnepelnünk. Március tizenötödikén a tonhalat, Április huszonkettedike a páfrány napja, június huszonegyediként pedig nem szabad megfeledkeznünk a hagymáról. Hasonlóképpen minden keresztény ünnepet eltöröltek. Annak ellenére, hogy a jakobinusok Jézust tekintik az első sans-culotte-nak, december huszonötödikén a kutya dicsőséges tulajdonságait kell ünnepelnünk... Minden szentképet és egyéb vallásos jellegű képet el kell távolítani. Csak Jézus polgártárs szobrai maradhatnak. ...megtiltják a szerzetesi fogadalmat, és minden egyházi rendet feloszlatnak. Apácákat vonszolnak az utcára, megkorbácsolják őket; a szerzetesek hat hónapot kapnak, hogy megházasodjanak, különben halálbüntetés vár rájuk."

" Azért halok meg, hogy százezer ember
élhessen." - Charlotte Corday
De ahogy a Konvnetnek is megvolt a saját naptára, az anyák és feleségek számára is új időszámítás kezdődött. Gyermekeik, társaik halála előtti és utáni korszak. Talán nem is véletlen, hogy a véresszájú Marat-t, aki röpirataiban kiszámolta, hogy hány népellenséget kell kivégezni naponta, épp egy fiatal lány szúrta le egy konyhakéssel. Szegény lány nem tudhatta, hogy Marat már nagyon beteg volt, és meggyilkolásával alig egy hónappal rövidítette meg csak az életét, míg a saját élete megpecsételődött. Ennek a bátor, alig 25 éves nemes kisasszonynak Charlotte Corday-nak is emléket állít egyik fejezetében a szerző.

Ami a Szabadság, Egyenlőség, Testvériség (Liberté, Égalité, Fraternité) szellemében indult, a hatalmi rivalizálásnak, a félelemnek, a birkalelkületű csőcseléktömeg anarchiájává silányult. Mert a vezérek elcsúsztak a banánhéjon. Saját nagyravágyó személyiségük csapdájába vergődve estek egymásnak és ezzel kezdetét vette a terror...  A nagy "szabadság" szépen lassan foglyul ejti a párizsiakat saját városukba. A temetőkben már nincs elég hely, a halottakat tömegsírokban helyezik el. Mindenki gyanús, és retteg a börtöntől, és senki nem meri kimondani a szót: zsarnokság.
"A köznyugalom biztosítása
érdekében kétszázezer fejnek
kell lehullania."
-  Jean Paul Marat -
És a végeredmény? Közel negyvenezer - a hiedelmek ellenében közrendű - embert hurcoltak nyaktiló alá, kétszázezer embert lőttek agyon, közel fél millió pedig bebörtönzésre ítéltetett. Igazi népirtás kezdődött a "szabadság védelmében", falvak, és városok lettek a földdel egyenlővé. Mikor Lyon fellázadt a terrorhullám ellen, a jakobinus diktatúra felégette a házakat, majd alig tíz nappal a modern kori mészárlás után emlékoszlopot állíttatott ezzel a felirattal:
" Lyon hadba szállt a szabadsággal, ezért Lyon nincs többé."

Nagyon szerettem a könyvben, hogy a forradalmat elsősorban női, néha anyai szemszögből látjuk, és hiába zengi a történelem a dicső, és meghatározó kiáltványokat, a forradalom mégiscsak fájdalmasan kegyetlen... Ennek egyik legszebb, de talán legészrevétlenebb sora abban a kis epizódban bújik meg, mikor Madame Tussaud megkéri anyját - aki nemrég vesztette el két fiát is a csatározásokban -, hogy vegyen részt a király tárgyalásán, amire a gyászoló asszony csak ennyit válaszol:
"- A történelem emlékezni fog erre. Nekem nem szükséges."

Királyné voltam, és elvették a koronám; feleség voltam,
megölték a férjemet; anya voltam, megfosztottak
gyermekeimtől. Csak a vérem maradt; vegyék el azt is,
de ne kelljen sokat szenvednem.
- Marie Antoinette -
A kötet közel kétharmadáig azt mondanám, a szórakoztató irodalomnak is inkább a közepes szintje, de az utolsó harmadban olyan meggyőzően, mégis mindennemű írói hatásvadászat nélkül építi fel a forradalom drámáját, hogy kiérdemelte nálam a "jó könyv" minősítést.
Michelle Moran törekvő, ambíciózus, függetlenségre törekvő nőként jeleníti meg a fiatal Marie Grosholtzot, akiből majd a világhírű Madame Tussaud lesz. Rögtön felmerül a kérdés, hogy mennyire valóságos, vagy kreált a főhős személyiségtípusa... 

"- Marie, a pénz egyetlen dologra jó: arra, hogy időt vegyünk rajta. Időt arra, hogy azt csináljuk, amit akarunk." - Henri -

A korabeli dokumentumok, levelezésekben megfogalmazott vélemények szerint nagyon is hitelt érdemlő.  Marie kőkemény üzletasszony volt. Pontosan tudta mi az érdeke, hogyan élheti túl a káoszt, és kiválóan bánt a pénzzel. Tehetségét mindenki elismerte, olyannyira, hogy valóban a király húgának - Élisabeth hercegnőnek szobrászoktatója lett.
Marie, azaz Madame Tussaud is retteg a csőcselék elsöprő hadától, és a holtaktól jóval kevésbé fél, mint az élőktől.

"Másnap reggel a Nemzetgyűlés ingyenbort oszt. "Egy palackkal minden hazafinak." Magunkra zárjuk az ajtót... Azon a héten tizennégyezer rabot ölnek meg. Köztük több ezer nőt és gyereket."

Közben világtörténelmi események közé csöppenünk újra, egy királyt állítanak bíróság elé szabadság elleni bűncselekmény elkövetésének vádjával. Moran fantasztikus mesélő tehetséggel kíséri Lajost a vesztőhelyig, majd sorra tanúi lehetünk a különböző nemesek és közrendűek dicstelen, de gyors halálának - sokuknak annyi bűnük volt, hogy rokonságban álltak olyanokkal, akik a Konvent szerint a nép ellenségei -, és a svájci gárda embertelen lekaszabolásának. 

A haldokló oroszlán - " A világ legszomorúbb kőszobra." - Mark Twain
A szoborral a forradalom idején lemészárolt Svájci Gárda több mint 200 hősi halott katonájának állítottak emléket.

" Frissen szült nőket is a guillotine alá küldenek... Tegnap egy olyan nőt vezettek a vesztőhelyre, aki a melléhez szorította újszülött gyermekét. A hóhér a gyereket a tömegben álló egyik öregember kezébe nyomta, aztán összekötötte az anya csuklóját és lefejezte az elítéltet."

Ahogy a könyv vége felé haladunk és a forradalom tragikuma fokozódik, egyre rövidebbek a fejezetek, egyre több a nyugalom megzavarását okozó jelenetváltás. Ezzel a rendkívül okos módszerrel fokozza Moran az Olvasó amúgy is feszült hangulatát.
A család végig a fennmaradásért harcol és mind a királypártiak, mind a jakobinusok közt voltak támogatóik, ezeket a kapcsolatokat gondosan ápolták.  
Robespierre-t olyan karakternek festi le az író, aki igazi kisember, a legkisebb sérelmére is emlékszik, kivár, és megtorol. De egyszer minden pohár megtelik, és eljön az a pillanat amikor a terror úgy eluralkodik, hogy nekik is színt kellett vallani. Marie szélkakas életmódja is bevégeztetik, amikor olyan eseményekkel találja szembe magát, ami közvetlenül is megérinti a szívét...

Mdm Tussaud viasz szobra a Los Angeles-i múzeumban
- Polgártársnő... Igaz, hogy nem volt hajlandó halotti maszkot készíteni egy hazaárulóról, akit nemrégiben végeztek ki?
- Igaz.
- Ezt az árat az igai hazafiaknak meg kell fizetni.
- Akkor tovább nem akarunk fizetni.

Marie igazi példaképe lehet a feministáknak. Olyan nő volt aki nem csak akarta a karriert, de képes volt mindezt olyan korban meg is valósítani, amikor ez egyáltalán nem volt mondható divatosnak. Tudatosan tervezte életét, és halasztotta a házassággal járó kötöttségeket a neki megfelelő időpontig. Házassági szerződés kötött - talán elsők közt a világon -, és nem törődött a társadalmi konvenciókkal, új életet kezdett, amikor úgy gondolta, hogy eljött a megfelelő pillanat.Már-már önző és számító perszónának mondanánk, ha nem lett volna olyan őszinte szíve és szikrázó tehetsége. Ritka kombináció ám ez a természetben, a tehetséges emberek önmenedzselése a legritkább esetben hatékony. Strasbourg hóhéra unokájának azonban maradéktalanul sikerült, úgy hogy utódainak is biztos munkát, tisztes anyagi jólétet és hírnevet örökített. A viaszmúzeum ma is az egyik leglátogatottabb londoni intézmény egyiket. Ajtaja előtt ugyanúgy sorban állnak a kíváncsi tömegek, mint annakidején a párizsi székhelyű szalonjuk előtt. Az érdeklődés sosem tud megkopni, mert mindig újabb és újabb szobrok készülnek, csalhatatlanul kiszolgálva a nézőközönség kíváncsiságát, és  igényeit.

Madame Tussaud igyekezett megszüntetni gyűjteményének bazári jellegét, bár ez nem
mindig sikerült, mégis, a hangsúlyt a történelmi események követésére tette.
Néha pedig a pusztán csak azért dolgozott, nehogy az ő feje kerüljön a nyaktiló alá.
" Jellemünk próbája nem az, hogy hány könnyet hullatunk, hanem hogy miként viselkedünk, miután felszáradtak azok a könnyek. " - Marie -

A könyv befejezése igazi megkoronázása a történetnek. Akár egy modern filmben sorra veszi a könyv szereplőit és hiteles leírást ad későbbi sorsukról. Olvasmányos, és izgalmas a történelmi jegyzet is, távol áll a tankönyvszagú fogalmazástól, mégis hiteles.
Nyugodt szívvel tudom ajánlani az írást azok számára is akiket nem szoktak elmélyülni a történelem útvesztőiben, vagy egyszerűen csak kevés az ismeretük, ezért eddig nem mertek belevágni a történelmi regény olvasásába.
A regény kézen fogva vezet minket, pontosan követi a szakirodalomban szereplő dátumokat, mégis megmarad a történetmesélő szerepben, és amilyen közepes a könyv eleje, olyan hangsúlyos és magával ragadó a vége.

"Gépezetemmel úgy vágom le
a fejét, hogy Ön azt meg sem
érzi. " - Dr. Guillotin
Másik értéke, hogy számos történelmi mellékinformációt rejt el a történetben, melyek akár még a diákok is felhasználhatnak házi dolgozatuk készítésénél. Könnyed, olvasmányos stílusának köszönhetően pedig ezek az információk észrevétlenül kúsznak a fejünkbe. Megtudhatjuk, hogy a nyaktilóról elhíresül orvos, Dr. Guillotin nem perverz vágyának adott hangot, mikor a Nemzetgyűlés elé vitte Antoine Louise különös szerkezetét, hanem a gyors és fájdalommentes halált akarta elterjeszteni a lassú, és sok szenvedéssel járó akasztás ill. a középkori időket idéző kerékbetörés helyett. Persze nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy ez legalább akkora paradoxon, mint Einstein sopánkodása az atombomba felett...
Képet kapunk Versailles utolsó éveiről, amikor az udvaroncok még arra is lusták hogy az illemhelyen ürítsenek. A csarnokok, de még a folyosók is bűzlenek a vizelettől és a fekáliától. Mindenhol érződik a végzet, a pompa cifra álarca mögött egyértelműen a rothadás jelei mutatkoznak.
Voltak benne olyan részek, melyekről azt hittem egyszerű írói fantázia, és csak a drámaiság kedvéért lett belecsempészve a történetbe, de a végén kiderül, hogy valóban igaz. Például, hogy Madame Tussaud a Nemzeti Konvent halotti maszk készítője volt, és az a hisztérikus jelenet is megtörtént, mikor Danton kiásatta felesége holttestét, hogy viaszmaszk készülhessen róla.
Robespierre - Egy kis ember nagy hatalommal, sok
ember halálához vezetett...
Meglepő regény, amiben az elején nem igazán számítottam semmire, műfajában is langyosak ígérkezett, nem hittem volna, hogy hosszabb távon valaha is tudnék kötődni hozzá, mégis beleszerettem.
Az utolsó fejezetekben pedig fény derül arra is ki volt az a bizonyos Mr. Tussaud, akinek bár alakja nem, de neve annál inkább megmaradt az örökkévalóságnak.
Viszontagságos, valósághű, tragikusan szép élettörténetet mutat be nekünk Michelle Moran a világhírű mutatványosasszony Madame Tussaud sorsán keresztül.
Sajnos reneszánszukat élik azok a külföldi kritikák, amik lehúzzák azokat a történelmi regényeket, melyek közérthető nyelven íródnak, és nem akadémiai magasságokban repkednek. Én hiszek ennek az írásmódnak az értékében, és létjogosultságában. És amennyien szegény megboldogult Victoria Holt történelmi regényeit előszeretettel tiporják sárba, annyi rajongó magasztalja ismeretterjesztő misszióját. Az biztos, hogy Moran jóval kevesebb romantikus eszközt használ, mint Holt. De ő is elismerésben részesül azért a  tevékenységéért, amit a történelem iránti érdeklődés felkeltése céljából maradéktalanul megtesz. 

" A szabadság fáját időről időre hazafiak és zsarnokok vérével kell öntözni." 
- Thomas Jefferson -


Végezetül kis kitérőt tennék, mert a könyvnek van egy másik nagyon fontos mondanivalója egyenesen   a magyar történelem oktatásnak... Mert ez a Moran könyv - hiába a szórakoztató történelmi regény kategória - bizony komoly tabukat feszeget kishazánkban!  Hogy most hogy van... azt nem tudom (valószínű ugyanúgy), DE amikor én jártam iskolába, a "Francia Forradalom" dicsőséges mivoltáról tanultunk. Moran könyve ezzel a hagyománnyal alaposan szembemegy, és mint ilyen igen örvendetes, így egyenesen ajánlott irodalom. És hogy miért? Azt Bayer Zsolt publicista fogalmazta meg legvelősebben... enyhén ittas állapotban, és bár tevékenysége erősen vitatott, (ez esetben viszont kövessük Buddha tanácsát, tekintsünk el a tanítótól, és nézzük a tant) de mégis megfogalmaz olyan gondolatokat, melyek a könyv olvasása során nekem is gyakran eszembe jutottak:

" Időnként kitör belőlem a történelem tanár, de muszáj... Olyan jó lenne, ha évszázados tabukat... le tudnánk dönteni, hogy legalább legalább azt tudjuk, hogy miről gondolkodunk egyáltalán. Drága barátaim, évtizedek óta sok-sok pici tudni vágyó új generációnak megtanítják a nyugati civilizációban, hogy a mi egész életünk gyönyörűségének kezdőpontja, alfája és omegája a "Nagy Francia Forradalom". Sok-sok generáció felnő - már ha egyáltalán érdekli ez az egész... -, aki ha semmi mást, de annyit tud, hogy a jakobinusok marha klassz srácok voltak. Na most, hogy egy klasszikust idézzek: " Egy lószart Mama!". A világtörténelem első frankó tömeggyilkosairól beszélünk, és az hogy mi a jakobinusokról ezt tanuljuk évtizedek óta, az nem más, mint a marxista történelemszemlélet máig velünk élő borzalma. Ránk hagyományozták a derék kommunista francia történészek, és természetesen mi itt idehaza átvettük, és a mai napig ezt gondoljuk.."

Majd Egon Friedell munkáját idézi:

" Egyik fejezetében  Maratról Dantonról és Robespierre-ről elmélkedik, a következő jelzőket használja:
Marat a pincepatkány, Danton a bulldogfejű, és Robespierre a középiskolai tanár. 
És leírja Maratról azt a mondatot, ami csodálatos, és az egyetlen igaz mondat:. "Vérbajos volt, elmebeteg és a francia közállapotokban, miután eldugult a csatornarendszer, lehetősége nyílt, hogy felszínre kerüljön. Mosdatlan volt és büdös, mindenkit gyűlölt aki fürdött."
...Ezek voltak a jakobinusok... akik a saját népüket... a francia parasztot egy vidám autodafé keretében tömegesen lemészárolták. 
...Hogy is tanították nekünk,talán még emlékeztek általános iskolából -  mit mondott Robespierre? - Következik a szabadság zsarnoksága! - hát menten beszarok!
...Hát csupa elmebeteg és mi még mindig ebben a fogalomkörben gondolkodunk. ...
Hát minden egyes jakobinust ott a helyszínen fel kellett volna kötni, csak sajna-bajna húzódott a dolog,  és meg kellett várni, míg egymást lefejezik! 
De ez mind tabu a mai napig, és még csak fogalmi készletünk sincs arra, hogy beszéljünk ezekről! "


És valóban...
Olvassátok el a könyvet, megéri.

Profundus Librum értékelése:
10/7
Jól megírt, igényes alkotás. 
Az író és a történelem kedvelőinek mindenképp ajánlott! Azok is bátran olvashatják akiket Mdm Tussaud személyisége és életrajza érdekel.



A könyvért külön köszönet a  Geopen Könyvkiadónak




Webajánló:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése