Ámosz Oz: Miháél, Miháél

Eredeti cím: My Michael
Első kiadás: 1968.
Műfaj: szépirodalom
Fordító: Molnár Eszter
Kiadó: Európa Könyvkiadó

1995-ös kiadás

Kiadás ideje: 1995. 2012.
Oldalszám: 316

"Valami misztikum van a dolgok mélyén, furcsa mágia, amely az én életemet is irányítja."

A népszerű izraeli író sok vitát kiváltott regénye az övenes évek Izraelében játszódik. A korszak ugyan az országépítés romantikus hőskora, de Oz műve éppen ezt a mítoszt leplezi le: Hánná, a narrátor a kisszerű mindennapiság, a bénítóan szürke hétköznapok formájában, az őt lassan és alattomosan hatalmába kerítő neurózis folyamataként éli meg ezt az időt. A hőskorszak romantikája, az országépítés kalandja kívül marad az életén, neki csak az érdektelenség jut, amelynek megtestesítője a férje, Miháél, ez a végtelenül rendes, tisztességes és áldozatkész, de – vagy talán éppen ezért – Hánná szemében rettenetesen unalmas ember. 

Hánná ugyanis valamiféle modern izraeli Bovaryné: emlékei, álmai romantikusak, azaz a kaland és az érzékiség ösztönei törnek fel benne egyre kényszerítőbb erővel, s kerülnek szembe elfojtott életével. Az álmok logikáját követő rendben kavarognak benne az olcsó, néha szélsőségesen szentimentális emlékek gyerekkora kedvenc hőseiről, Sztrogoff Mihályról, Nemo kapitányról és a többiekről. 

S látomásainak még fontosabb elemeként megjelenik és felnő benne – vele együtt – az a két arab kisfiú, akikkel kislány korában együtt játszott. Noha a valóságban bizonyára valamelyik menekülttáborban nyomorognak, Hánná kényszeres fantáziaképeiben az életerő, a kaland jelképeivé válnak, s amikor képzeletben odaadja magát nekik, ezzel mintegy szimbolizálja azt az elfojtott bűntudatot, amellyel az író szerint minden izraelinek szembe kell néznie.

"azt mondta ...a mi fajtánk úgy választ párt magának, ahogy a bálványimádók a bibliában, vagy ahogy Purímkor szokás: a hajadont a véletlen hozza össze a férfival, akit aztán kiszemel magának, mikor éppenséggel találkozhatott volna valaki egészen mással."

A könyvről...

Ámosz Oz 2010-ben a Nemzetközi
Könyvfesztivál díszvendége volt Budapesten

Oz regénye a WC-n íródott. Ez nem egy városi legenda. Tényleg így volt. Családja nehezményezte a mániás ihletrohamok alatti láncdohányzást, és száműzték őt a lakásból. A főszerelpő Hánná - a szerző elmondása szerint - szinte betelepedett a fejébe, és kényszerítette, hogy  írja le a sorokat. Szellemétől csak akkor sikerült megszabadulnia, mikor végre befejezte a könyvet. El kell mondjam, Hánná rám is ilyen hatással volt. Egyáltalán nem kedveltem őt, ahogy archetípusát sem, akik életuntságukat mindig mások számlájára írják. Szóval ez a számomra teljességgel elviselhetetlen nő nekem is befészkelt az agyamba, és csak olvastatta velem egyhangú élettörténetét, és undok frázisait. Az Olvasó - attól függően, hogy milyen teljességgel éli az életét - két szerepet vehet fel. Egyrészt azonosulhat Hánnával, vagy a pszichológusa lesz, és éppoly őrült párbeszédeket folytat vele, - hogy mit és hogyan kéne másként csinálni, - mint amit Oz folytatot elmondása szerint írás közben.

Jeruzsálemi utcatép az 1950-es évekből

"A férfiak vízre születtek, arra, hogy könyörtelen, kegyetlen hideggel árasszák el a mélységeket, a síkságokat, a nyitott havas sztyeppeket, a csillagokat. A férfiak hóra születtek. A létezésre születtek, nem a pihenésre, a kiáltásra, nem a suttogásra, az érintésre, nem a szemlélésre, az elárasztásra, nem a vágyódásra." 

Ez egy lélektani regény, és nem Izraelről szól. A történet játszódhatna bárhol a világon, akár itthon Magyarországon is, hisz az 1950-es években nálunk is volt pár zűr. Hánnát viszont nem érdekli a politika, sem az országépítés, inkább  álomvilágba menekül élete sivársága elől, és vad vágtában szilaj katonák alá képzeli magát. Ingergazdag, veszélyes világot teremt maga köré, és mint minden depresszív lélek, ő is szeret beteg lenni, mert ilyenkor végképp kiszállhat a valóságból és a képzeteinek szentelheti magát.
Hánná önmaga csapdájában vergődik, de ezt észre sem veszi. Társa, rokonai fárasztóak, még a saját gyermekében sem talál igazi örömet. És mint minden ember aki sűrűn él az ujjal mutogatással, elfelejti, hogyha valakire rámutatunk, három ujj mindig visszafelé mutat ránk. Ő sem tart  önvizsgálatot, inkább beletörődik a helyzetébe. Pedig nem jó feleség, nem jó anya, közepes háziasszony. Humortalan, érdektelen, flegma, egyedüli jó tulajdonsága, hogy dekoratív asszony. Sokszor amit másra mond az magára érvényes. Férjében a Diszkin-árvaházbeli fiúk engedelmessége mögötti folytott indulatát véli felfedezni. Pedig ezek a kopaszra nyírt szófogadó, szomorú arcú gyermekek épp az ő belső világának tükörképei. Már az elején sem értettem, hogy Miháél mit szeret meg rajta, és azt sem, hogy Hánná minek megy hozzá, hiszen az első kirándulásuk alkalmával kiderült, hogy nem egy az utuk. A könyv legfontosabb figyelmezetétését egy mellékszereplő Zsenjá néni mondja ki:

" - Az idő, mint tudjátok, múlik, senkire sem vár. Ti úgy éltek, mintha hajlandó lenne rátok várni. Hát én elárulom nektek, hogy az idő nem áll meg soha. Senkire sem vár."

Hánnának minden lehetősége adott arra, hogy bár szerény anyagi körülmények közt de boldog és teljes életet éljen, mégis másként dönt. Vegetál. Intellektusát kiaknázatlanul hagyja, kísérletet sem tesz arra, hogy felfigyeljen férje érdemeire, női vonzerejét egy tizenéves kamaszon próbálgatja. Pedig képes a szeretetre, a szerelemre, a gondoskodásra - tartósan azonban mégsem tudja ezeket az érzéseket beépíteni életébe. Vajon hányan élnek így manapság? Sokan ismernek majd önmagukra? Ezért árasztották el levelekkel az írót az asszonyok, mert úgy érezték, az ő életüket örökítette meg? Innen a könyv máig tartó töretlen sikere? Az író ezt mondja erről: "Talán valóban igaz, hogy hogy némely könyv épp provinciális jellege miatt válik univerzálissá, s épp minimalizmusa miatt lesz nagyszabású. Talán így van."

"Jeruzsálem lángoló város. Vannak negyedek, melyek mintha lebegnének, súlytalannak tűnnek, de közelebbről mérhetetlenül súlyosnak látszanak. Az egymásba fonódó keresztutcák ellenállhatatlan önkényessége. Az ideiglenes lakóhelyek labirintusa; gyűlöletben izzó kunyhók és kamrák támaszkodnak a szürke kőnek, mely hol kékbe, hol vörösbe játszik. Rozsdamarta esőcsatornák. Düledező falak. Kíméletlen, néma küzdelem az épületek és a könyörtelen, szívós növényzet között. Kavicsos, bogáncsos gazdátlan telkek. És mindenekelőtt a fény szeszélyes játéka; ha kósza felhő siklik a lenyugvó nap és a város közé, egész Jeruzsálem megváltozik.
És a falak.
Minden negyednek, minden peremvárosnak magas kőkerítéssel körülhatárolt, rejtett magja van. Járókelők elől elzárt, ellenséges erődítmények. Vajon otthon érezheti-e magát bárki is Jeruzsálemben, akár egy évszázadnyi idetartozás után? Itt, a belső udvarok városában, melynek szellemét üvegcserepekkel koronázott, csupasz falak őrzik?
Jeruzsálem nem létezik."

Ámosz Oz szüleivel, akik a regényt ihlették

Oz megismertet minket egy zsidó család mindennapjaival. Megtudhatjuk kik a kor kedvelt és irányadó írói, mi a hanukka, hogyan tellik egy nap sábbátkor, vagy a zsidó új év napján.
A regény háttértörténetéhez még egy kis adalék, hogy a mű nem légből kapott ötlet. Saját szülei házasságát vette alapul. Családja alaposan meg is haragudott rá, és Izraelről különben is csak hősies és lelkes könyvet illik írni. A 26 éves Oz azonban volt olyan bátor, hogy szembeforduljon az elvárásokkal, és saját útján kezdjen járni.
Mikor 1967-ben befejezte a regényt, elvitte egy kiadóhoz, de az csak a fejét csóválta... Hmm... Nem jó a cím... A nevek régimódiak, nincs benne fordulat... nem lehetne esetleg, hogy a férj világhírű tudós legyen végül?, vagy Hánná csalja meg Micháélt, egyszóval "leheljen végre életet ebbe az egyhangú történetbe". Oz visszautasította a változatásokra irányuló felvetéseket, a kiadó pedig végül ráált, hogy kiadja változatlan formában a regényt. És milyen jól tette, mert egycsapásra sikerkönyv lett belőle. Izraelben közel 130 ezer példány fogyott belőle, 28 nyelvre fordították le és 72 kiadást élt meg. Ámosz Oz egyébként foglalkozik a magyar kiadású könyveivel, például személyesen hagyja jóvá a borítókat, de rendszeresen továbbítja a sajtópublikációit is hazánkba.

Jó volt elolvasni ezt a könyvet. Emlékezni fogok rá. Úgyanúgy megvannak benne a kis szamárfülek, amivel a számomra fontos részeket jelölöm. Hogy el akarom-e olvasni mégegyszer elejétől a végéig? Nem. Csak a szamárfüles részeket lapozom majd újra fel. Nem akarom megélni újra a főszereplő asszonyi és anyai mivoltának szörnyűséges tékozlásait. Bár ha Hánná ma ülne újra a korosodó szerző elméjébe, más történetet diktálna..., valószínű pszichoterápiára járna, erotikus álmai pedig a neurózisára kapott pirulákkal válnának  még vadabbakká, és színesebbé.

"A bánat bilincsében gyakran a legjelentéktelenebb dolgokat is keserű megaláztatásnak érezzük."


És vajon kinek tetszhet ez a történet? Erre legtökéletesebben ismét maga a szerző válaszol:
"Ez a könyv csak egy szűk rétegnek, amolyan érzékeny lelkű olvasóközönségnek fog tetszeni, olyanoknak akik beérik egy regénnyel, amelynek valójában nincs cselekénye, melynek főhősei nem hősök, s olyan városban játszódik - a megosztott Jeruzsálemben -, mely már nem is létezik."

A Profundus Librum értékelése:

10/7

Jól megírt igényes alkotás. 

A stílus kedvelőinek mindenképp ajánlott.

A könyvért külön 

köszönet 

az Európa Kiadónak !