2013. július 31., szerda

Egon Schiele és kora a Szépművészetiben

„A művészet sosem lehet modern, a művészet mindig csak örökkévaló lehet.”
EGON SCHIELE

A korai expresszionizmus utolérhetetlen figuratív festőjének több mint 50 alkotását tekinthetjük meg a Szépművészeti Múzeumban Egon Schiele és kora címmel. A tárlat nemcsak azért különleges, mert a bécsi Leopold Múzeumból származó képeket mutatja be, hanem azért is, mert olyan festményeket, rajzokat és akvarelleket is tartalmaz, melyek eddig csak magángyűjteményekben szerepeltek. A két termet megtöltő művek mellett olyan kortársak munkái is bemutatásra kerülnek, mint Gustav Klimt és Oscar Kokoschka. A képcsarnok számos fotón, életrajzi ismertetőn, és egy 30 perces osztrák dokumentumfilmen keresztül tárja fel Egon Schiele rendkívül rövid, ám annál gazdagabb életútját.

A budapesti kiállítás két nagy teremben tizenkét témára bontva tükrözi az alkotó alig egy évtizedig tartó karrierjét. A rendíthetetlen önértékelésű ifjú festőzseni már 16 évesen a Képzőművészeti Akadémia legifjabb tanulója, de elviselhetetlen személyiségével és a művészetről alkotott elképzeléseivel hamar megutáltatta magát tanáraival. Unta az antikok másolását és a régimódi technikák végtelen ismétlését, ráadásul meg volt győződve saját rendkívüliségéről. Leginkább Gustav Klimt képei ejtették ámulatba, akit kezdetben másolt, de hamar rátalált egyedi és utánozhatatlan stílusára.

2013. július 24., szerda

Szakállal, vagy nélküle?

Barátnőmmel szenvedélyesen tudunk vitatkozni arról, hogy vajon a férfi szakállal, vagy szakáll nélkül az igazi. Az új évezred sajnos nem tett jót a régi divatnak, mert egyre kevesebb férfi mer magán viselni nemi jellege ékét, pedig kutatások is bizonyítják, hogy a jól megválasztott szakállt a nők igenis vonzónak tartják. És hogy mit keres a könyvesblogon egy korántsem intellektuális téma?
Mindennek az oka Ungvári Tamás !
Nemrég találtam ugyanis egy gyöngyszemet tőle egy rég elfeledett könyvében, ami azonnali megosztásra ihletett, hogy egyszer és mindenkorra ledöntse a tévképzeteket és rendet tegyen Éva lányainak és Ádám fiainak túlmodernizált fejében.

Kedves barátnőm, Enikő ezt a bejegyzés neked ajánlom szeretettel. . .

SZAKÁLL

A szakáll, funkcióját tekintve ugyanazt a szerepet játssza a férfiaknál, mint az ajak- és arcfesték a nőknél. Mert csak eredete szerint természetes képződmény. Igazíttatlanul, borotválatlanul, nyesetlenül semmit sem ér. Nem tölti be hivatását, s még csak kényelemmel sem szolgál. A nyíratlan szakáll belelóg a levesbe, kiszűri a tésztát, tisztántartása is kockázatos . . .

A gondozott szakáll ellenben bizonyos meghatározott keretek között „szabadon választható" forma - takarhatja (s ezzel kiemelheti) az állat, egybefolyhat a bajusszal, összekötheti a hajat az arccal, kopaszság esetén meglepő férfiasságot sejtet.
S még világnézet is a maga primitív nyelvén.

Kinek nincs szakálla? A fegyveres testületek tagjainak. Magas hivatalnokoknak. Képviselőknek. A televízió bemondóinak, akiknek ugyebár nem lehet egyéniségük, minthogy intézményt képviselnek. A szakáll, e harcias látszatú növény teljesen civillé teszi az embert, holott a civilizáció fejlődése tökéletesítette a borotvát. Már nem a meztelen arc: a szakáll a luxus.

2013. július 22., hétfő

Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Eredeti cím: The Brief Wondrous Life of Oscar Wao
Műfaj: kortárs szépirodalom
Első kiadás: 2007. 
Fordító: Pék Zoltán
Hazai kiadás éve: 2013.
Oldalszám: 332

Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet.
Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fukú, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátornak, amiért súlyos árat fizetett.
A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt. Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

A könyvről:
A kortárs szépirodalom legegyedibb hangja, Junot Díaz nem túl termékeny író, hiszen az elmúlt két évtizedben mindössze három könyve jelent meg: a Fulladás című novelláskötete 1996-ban került kiadásra, majd Oscar Wao rövid, de csodálatos életének regényével jelentkezett 2007-ben, legutolsó műve, az Így veszíted el 2013-ban került a magyar könyvesboltokba, és hamar igen nagy közönségsikert aratott. A kritikusok elismerését azonban Oscar Wao történetével vívta ki, melyet Pulitzer-díjjal is jutalmaztak, írását pedig a New York Times adrenalin-meghajtású prózaként aposztrofálja.

A szexualitástól sistergő történetben Oscar azon tinédzserek gyötrelmes mindennapjain át kalauzol minket, akik kilógnak a sorból, beilleszkedési problémáik miatt igazi társasági sünök, karakterében sok kezdeményezésre képtelen, kicsúfolt, túlsúlyos fantasy rajongó fiú ismerhet magára, aki a szex terén épp igencsak „aszályos” időket él meg. Próbál ismerkedni, de erőfeszítései csúfos kudarcokban végződnek, egyedül írói karrierjébe vetett hite tartja fent maradék önbecsülését, az a vágy, hogy egyszer majd ő lesz a dominikai Tolkien.

Kötelező két perc dominikai történelem Junot Díaz tollából

"Azoknak, akiknek kimaradt kötelező két másodperc dominikai történelem: Trujillo, a huszadik század egyik leghírhedtebb diktátora 1930 és 1961 között uralkodott a Dominikai Köztársaságban engesztelhetetlen, könyörtelen brutalitással. Trujillo (ismerték még El Jefe, azaz „A Főnök", de Bukott Marhatolvaj és Faszfej néven is) pocakos, szadista, disznószemű mulatt volt, aki fehérítette a bőrét, és imádta a Napóleon korabeli férfidivatot; a DK politikai, kulturális, társadalmi és gazdasági életének szinte minden aspektusát a kezében tartotta az erőszak, megfélemlítés, mészárlás, nemi erőszak, kooptálás és terror hatásos (és ismerős) elegyével; úgy kezelte az országot, mintha egy ültetvény lenne, ő pedig a gazda. 

Első pillantásra a latin-amerikai vezető prototípusa, ám hatalma végzetesnek bizonyult sok olyan tekintetben, amelyet kevés történész vagy író ragadott meg igazán, sőt merem állítani, hogy elképzelni sem tudott. Nekünk ő volt Szauron, Arawn, Darkseid, az Első és Utolsó Diktátor; egy olyan különös, olyan perverz, olyan rettenetes alak, hogy még egy tudományos-fantasztikus író sem tudott volna ekkora faszt kitalálni. Emlékezetes arról, hogy a Dominikai Köztársaság MINDEN LÁTVÁNYOSSÁGÁNAK A NEVÉT MEGVÁLTOZTATTA a saját dicsőítésére (Pico Duarte így lett Pico Trujillo, és így lett Santo Domingo de Guzmán, az első és legrégibb város az Újvilágban Ciudad Trujillo); hogy a nemzeti örökség minden szeletéből gonosz monopóliumot csinált (és ez hamar a bolygó egyik leggazdagabb emberévé tette); hogy kiépítette a félteke egyik legnagyobb hadseregét (a tagnak bombázószárnyai voltak, a kurva életbe); hogy megdugott minden dögös bigét, akit csak meglátott, még az alárendeltjei feleségeit is, nők ezreinek ezreit; hogy elvárta, nem is, kikövetelte népe feltétel nélküli tiszteletét (a nemzeti szlogen árulkodó módon „Isten és Trujillo" volt); hogy úgy vezette az országot, akár egy tengerészgyalogos-kiképzőtábort; hogy minden ok nélkül megfosztott barátokat és szövetségeseket rangtól és tulajdontól; hogy szinte természetfeletti képességekkel rendelkezett.

Kiemelkedő eredményei közé tartozik: az 1937-es népirtás a haiti és haiti-dominikai közösségben; az egyik leghosszabb és legártalmasabb USA által támogatott diktatúra a nyugati féltekén (és ha mi, latinok, bármiben jók vagyunk, akkor az USA által támogatott diktátorok elviselésében biztosan, úgyhogy ezért a sikerért nagyon is megdolgoztunk, az argentinok és chileiek még mindig fellebbeznek); az első modern kleptokrácia létrehozása (Trujillo már azelőtt Mobutu volt, hogy Mobutu maga Mobutu); amerikai szenátorok módszeres megvesztegetése; és végül, de nem utolsósorban a dominikai nép modern állammá kovácsolása (elérte azt, amit a tengerészgyalogos kiképzői a megszállás alatt képtelenek voltak)."

Részet Junot Díaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete című könyvéből

2013. július 14., vasárnap

MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI Impresszionista és posztimpresszionista remekművek a Magyar Nemzeti Galériában

Páratlan kincseket tekinthetünk meg a Magyar Nemzeti Galéria legújabb időszaki kiállításán, és túlzás nélkül mondhatom, hogy ez a kivételes kiállítás az év egyik legfontosabb kulturális eseménye. A Galéria fennállása óta soha nem volt még ilyen átfogó tárlat, ahol az impresszionizmus és posztimpresszionizmus legkiválóbb magyar és francia mesterműveit láthatjuk egy helyen. Cézanne, Gauguin, Van Gogh, Pissarro, Monet, Degas, Renoir az egyik oldalon, Rippl-Rónai József, Ferenczy Károly, Vaszary János, Fényes Adolf, Mednyánszky László legismertebb képei a másikon. Szinyei Merse Pál egyik legszebb képét, a Majálist pedig külön erre az alkalomra restaurálták. Több százan dolgoztak azon, hogy a jeruzsálemi Izrael Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum együttműködése révén bemutatható legyen ez a páratlan gyűjtemény.

Abban a szerencsében volt részem, hogy bejutottam a zártkörű megnyitóra, és az ilyen lehetőség mindig különleges élmény, áthatja valami láthatatlan emelkedettség. Egyedüli aggodalmam a férjem volt, aki bár kedveli a festészetet, az impresszionistákra pontosan úgy reagál, mint a párizsiak az irányzat megszületésekor: értetlenséggel. Később az is feltűnt, hogy a megnyitón szokatlanul kevés volt a fiatal, mintha a festészet kihalás szélén álló műfaj lenne, mely nem képes megragadni a 30 év alatti korosztály figyelmét. A feszültségem szerencsére hamar feloldódott, mikor megláttam beözönleni az örökké késő ifjúságot, akik ülőhely és ünneplő öltözet híján a maguk természetességében ültek le a múzeum lépcsőjére. Izgatottságuk és türelmetlenségük szinte kézzel fogható volt, alig várták, hogy találkozhassanak végre a nagy mesterek halhatatlan műveivel.



2013. július 3., szerda

Gerald Durrell: A lehorgonyzott bárka

Eredeti cím: The Stationary Ark
Első kiadás: 1976
Műfaj: Ismeretterjesztő
Fordító: dr. Pesthy Gábor
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Kiadás ideje: 2003, 2013.
Oldalszám: 206

1976-ban, amikor Durrell ezt a könyvét írta, már javában működött saját állatkertje, de számos terve és vágya akkor még csak elképzelés volt a számára. Azóta ezek a vágyak valóra váltak: megépült a korszerű állatkórház és a biológiai laboratórium. Felépült a tágas hüllő- és kétéltű bemutató és szaporító részleg. A korábbi kartotékos adatnyilvántartási rendszer helyett ma már korszerű számítógépes hálózat működik. Új tágas és látványos állatbemutatók épültek, amelyek minél szélesebb körben igyekeznek kielégíteni a bennük élő fajok természetes igényeit. Létrejött az a nemzetközi oktatási központ, amely a világ minden tájáról odaérkező diákokat oktatja a ritka és kipusztulófélben lévő fajok fogságban történő szaporítására és visszatelepítésére. A Jersey Állatkert eredményes szaporító munkájának köszönhetően néhány fajt már sikerült is visszatelepíteniük eredeti élőhelyeikre: pl. a fekete oroszlánmajmocskát, vagy a mauritiusi rózsaszín galambot.

Gerald Durrell könyvei ma is aktuálisak; emberek százainak és ezreinek szereznek maradandó élményeket a világ minden táján. A Jersey Állatkert ma is vezető szerepet tölt be a ritka és kipusztulófélben lévő állatfajok megmentéséért folytatott fogságban történő szaporítási és visszatelepítési programokban. Az állatkert jelenlegi vezetése és összes dolgozója nap mint nap azon fáradozik, hogy a Durrell által kitűzött célokat minél teljesebb körben megvalósítsák. A tröszt nemzetközi oktatási központja évről évre újabb szakembereket képez, akik azután hazájukba visszatérve az eredeti élőhelyeiken igyekeznek megmenteni a kipusztulófélben lévő fajokat, vagy a világ valamelyik állatkertjében segítik a veszélyeztetett fajok fogságban történő szaporítását.

A könyvről:
Gerald Durrell, az 1995-ben elhunyt brit zoológus írásai első magyarországi megjelenésük óta folyamatosan kaphatók. Durrell méltán népszerű a magyar olvasók körében, hiszen humoros ismeretterjesztőin generációk nőttek fel, és sajátították el rajtuk keresztül a természetvédelem elkötelezett szemléletét. A magyarul először 2003-ban megjelent kötet nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy megváltoztassa az állatkertekkel kapcsolatos gondolkodásmódunkat. Igazi herkulesi feladat ez, mert nemcsak a fogságban tartás ellen küzdő civileket kell meggyőznie az intézményesített vadállattartás szükségességéről, de a szakmabeliek elé is kénytelen odavetni a kesztyűt. És bár a könyv 1976-ban íródott, döbbenetesen időszerű gondolatokat fogalmaz meg. Vidákovits István, a Fővárosi Állat- és Növénykert munkatársa egyenesen úgy fogalmaz, hogy minden állatkert-igazgatónak és állatkerti dolgozónak kötelező olvasmánnyá tenné.

A legtöbbünk képzeletében az állatkertek valóságos börtönként jelennek meg, ahol az állatok szűk és bűzös celláikban várják a megváltó halált. A legszomorúbb helyzetük azon főemlősöknek van, akiket kiragadtak eredeti élőhelyükről – az ő szomorú pillantásuk a legkérgesebb szívű látogatót is együttérzésre sarkallja. Ezzel éles ellentétben áll viszont, hogy ha megkérdezünk három járókelőt, hogy mire is valók az állatkertek, kettő közülük garantáltan a „szórakoztatást” jelöli meg legfőbb célként.

Durrell szerint azonban a viktoriánus mutatványos állatkertek ideje végérvényesen lejárt, és az intézményeket nem lehet tovább úgy kezelni, mint egy-egy város státuszszimbólumát. A tudós hamar a tettek mezejére lépett, és a Jersey szigetén létrehozott parkjában elvei igazát a gyakorlatban is bizonyította. Véleménye szerint a vadállatok tartása mindenekelőtt a faj lehető legalaposabb tudományos tanulmányozását teszi lehetővé. A fokozottan veszélyeztetett fajok számára létrehozott tenyészcsoportok biztosíthatják a kipusztulás elkerülését, a visszatelepítési programok pedig lehetőséget teremtenek a természetes környezetükben való fennmaradásra.